A Steamet, és közvetve a játékipart többször is hasonlítottuk már egy turkálóhoz, de egy jéghegy képe is illik hozzá. A megjelenő játékok mindössze kis töredéke kapja meg a figyelem döntő többségét. Ezek a nagy kiadók grandiózus címei, ismert fejlesztőcsapatok kicsit szerényebb, de azért masszív projektjei, és a felkapott, kifejezetten jól sikerült indie-alkotások. A felszín alá ritkán jutnak be a közfigyelem vagy a sajtó sugarai. Bár a GeekVilágnál törekszünk arra, hogy minél nagyobb legyen a merítésünk, a GV-hullámok is csak elvétve hagyják el a sekély réteget. Aztán néha mégis elcsípünk egy pillantást valami igazán obskurusból, ennek a jégdarabnak pedig most határozottan Inspector Schmidt alakja van.
De mit is értek az alatt, hogy az Inspector Schmidt a mélytenger lakója? Egyrészt, szinte semmi hírverés nem volt körülötte. Nem szerepelt expókon, fesztiválokon, hogy megakadhasson rajta a szemünk, és az előzetessel sem futottam soha össze. Úgy tűnik, mások sem sűrűn, mind az angol, mind a német nyelvű trailer csak pár ezer megtekintésig jutott. Aztán ránézésre sem igazán hívogató a derék bajor nyomozó nagy kalandja. Megjelenésre és stílusra ez egy tipikus amatőr munkának tűnik, amit pár hét alatt dobtak össze egy pizza árából. És mégis, a gyanús előjelek egy nagyon is kompetens kalandjátékot takarnak. Le kell róla hántani jó pár réteg szennyeződést, de aztán ez a jégdarab is szépen töri meg a fényt.
Bajor bajok
Valentin Schmidt egy orvostanhallgató, akit egy kis bajor falu, Wolpertshofen kivizsgálására küldenek ki. Azonban már bejutni sem tud egyszerűen, a helyieket ugyanis egy banditacsapattól való félelem szorongatja. Amikor egy kisfiú segítségével sikerül kijátszania az őröket, bent a településen sem talál derűsebb állapotokat. Nemrég egy kocsmai verekedés éjszakáján gyilkosság történt az erdő szélén, a hangulat pedig forrong. Az áldozat ivócimborái, a liberális fiatalok a falu konzervatív előkelőit gyanúsítják, a tanár pedig kész a fegyveres ellenállásra is, ha a helyzet úgy kívánja. Schmidt úgy dönt, hogy megpróbálja feloldani a konfliktust, és felcsap nyomozónak. A gyilkossági ügy felgöngyölítése alatt megismerkedik a falu lakóival, a helyiség múltjával, és néhány sötét titoknak is nyomára bukkan.
Az Inspector Schmidt tehát alapvetően egy nyomozós kalandjáték. A végigjátszás jelentős része alatt embereket kérdezünk ki, nyomokat vizsgálunk, vagy pletykák után kajtatunk. Wolpertshofen nagyjából tucatnyi beszélő lakóját egyre apórlékosabban ismerhetjük meg, miközben szemtanúként hallgatjuk meg őket, vagy az alibijüket vizsgáljuk. Ez a folyamat egészen természetesnek hat. A párbeszédekben csak akkor fogunk valódi előrelépést elérni, ha már szereztünk néhány bizonyítékot, amit felmutathatunk, és amit a gyanusított már kénytelen lesz megmagyarázni. A szükséges információk pedig egészen organikusan kerülnek elő más beszélgetésekből, mindig úgy éreztem, hogy van egy kis előrelépés az ügyekben. Ez ad egy remek lendületet a kutakodásnak, sosem leszünk elveszettek, de soha nem is lesz kikövezett az út.
Jegyzd fel hát mind!
Az egyes karakterek felé egyébként is más-más megközelítés működik. Háromféle stílusban léphetünk fel: lehetünk tekintélyt parancsolóak, tudományosak és lazák is. Mindenkinél másik módszer lesz hatásos, az egyes megközelítésekhez pozitívan, semlegesen, vagy negatívan viszonyulnak. Ez a legtöbbször kikövetkeztethető a személyiségükből, de kiderülhet a dialógusok közben is. Ez utóbbi veszélyes lehet, ha már tétje is van a beszélgetésnek, így érdemes minél több információt gyűjteni mindenkiről, például hallgatózás vagy pletykálkodás által.
A szereplőkről egyébként egy-egy adatlapot is vezetünk, ahol a fontosabb adataikon túl a megszerzett titkokat is feljegyzi nekünk a játék. Ez egyébként remekül jellemzi az Inspector Schmidt hozáállását a nyomozás nehézségéhez. Nem hagy teljesen vakon, mint a régi klasszikus point & click címek, de nem is adja a szánkba a válaszokat. A küldetéseket tartalmazó naplóban ad tippeket, hogy például a kocsmárosné biztosan tud segíteni a szóbeszédekkel kapcsolatban, de nem rak ki ordas ikonokat, hogy hol van a farm, amit keresel. Erre vagy figyeltél a párbeszédek alatt, vagy beszélsz mással, aki elejt róla még egy félmondtatot. Az NPC-ktől ugyanis nem lehet többször is meghallgatni ugyanazt a monológot, ami nekem sokat adott ahhoz, hogy komolyan tudjam venni a bajor detektívesdit.
Eddig az Inspector Schmidt csak egy mezei kalandjáték lenne korrekt nyomozással, azonban az Active Fungus Studios háza táján nem szerették az egyszerűséget. A beszélgetések mellé ugyanis betársul egy Pathfinder-szerű szerepjátékos vonal is. Ahogy egyre többet tudunk meg, egyre több misszión vagyunk túl, szinteket lépünk, amit jó pár képesség fejlesztésére fordíthatunk. Ezek nem harc-orientáltak lesznek, hanem dialógus-fókuszúak. Tehát lehetünk eggyel erősebbek empátiában vagy megérzésekben is, de azért a fizikai erő is szerepet kap. Ha kellően magas a szintünk egy adottságban, az megnyithat új párbeszédopciókat, és jól jön a skill checkek alatt is.
A kocka el van vetemülve
Mert bizony itt is előkerülnek az ikozaéderek, amit asztali szerepjátékos körökben csak D20-nak becéznek. Ezekkel néhány párbeszéd vagy vizsgálódás során kell kellően magas értéket gurítani, ráadásul zsinórban négyszer. Annyi könnyebbségünk lesz, hogy csakúgy, mint Pathfinderben, a megfelelő képességünk szintje kiegyenlíti a számlát az elrontott dobásoknál. Ez az érték viszont ideiglenesen levonódik a képesség szintjéből, és ha ezzel elérjük a nullát, akkor elbuktuk a próbát. A szintjeinket menet közben vissza is tölthetjük néhány étel vagy tárgy segítségével, persze ezeknek mellékhatásai is lehetnek, amelyek egy későbbi párbeszédben bosszulják meg magukat. Rendesen besörözve például lehet, hogy erősebbek leszünk, de az empátiánk is veszít egy szintet, amellett persze, hogy nem tudunk egyenesen járni.
A kockadobás ilyen megvalósítása ugyan furcsának tűnhet, de általában működik. Van bőven lehetőségünk kompenzálni a szerencsénket megfelelő fejlesztésekkel, vagy elég mély eszköztárral, így nem olyan bosszantó a sorsra bízni magunkat. Aztán általában nem is élet-halál kérdése egy-egy gurítás, vannak alternatív lehetőségek is. A minden eddigi elemet kombináló konfrontációk során például könnyedén ellensúlyozhatjuk a rontott skill checkeket fontos információk, vagy jól eltalált válaszok által. Mégis, néha bosszantó volt, hogy minden apróságra a szerencsejáték volt a válasz. Ki akarsz nyitni egy ládát, de nem volt szerencséd? Örökre buktad a tartalmát. El akarsz olvasni egy plakátot, de Fortuna elpártolt tőled? Szemeid soha többé nem fogadják be a tartalmát. És bár izgalmas kockázni, néha nagyon oda nem illő vagy felesleges egy nyomozás közepén. A legfurcsább az volt, amikor egy kifejezetten érzékeny témában hallgattunk meg valakit, és két szívszorító sor között már vetettük is ki a húszoldalút az asztalra. Azért egy kis méltóságot csempészhettek volna a játékba.
A bőrkötényre rátapadt a sár
És ha már dolgok, amiket nehéz hova tenni, az Inspector Schmidt szilárd alapjaira egy olyan vályogputrit sikerült ácsolni, hogy csak csoda folytán nem esik szét. A korrekt nyomozós és szerepjátékos fundamentumra rálapátoltak egy kupac más játékmechanikát, amelyek finoman szólva sem felelnek meg a jelen kor elvárásainak. De lehet, hogy a huszonegyedik századénak sem. Ott van például a detektív-nézet, amelynek használatára néha csak spontán megkér a játék. Ilyenkor egy helyben megmerevedünk, csak körbefordulhatunk, és onnan kell kiszúrnunk egy csillogó pontot, amit utána megvizsgálhatunk. Viszont ahol legelőször figyelmeztetnek, hogy érdemes lenne körülnézni, onnan nem is mindig látszik a kívánt hely, a szükséges pontot bekalibárlni pedig baromi körülményes és kellemetlen. Amikor pedig nyomokat, például elhagyott sörösüvegeket kell követni az erdőben, csak szimplán komikus. Főleg, hogy minden újabb nyom után kapunk egy csilingelő hangot visszajelzésnek.
Hasonló jókat tudok elmondani a lopakodásról is. Néha ellenséges területre vezet az utunk, és el kell kerülni a kíváncsi tekinteteket. A bokrokban teljesen biztonságosan mozoghatunk, de guggolva is később vesznek észre minket. Más kérdés, hogy nem tudok olyan régre visszamenni a történelemben, ahol ez a rendszer lett volna a sztenderd. Ugyanis az ellenfelek teljesen véletlenszerűen vesznek észre minket, az erre utaló jelzések csak akkor láthatóak, amikor már messze túl késő. Ha mégis szem elől tévesztenek minket, kabaréba illően rohangálnak jobbra-balra. Nekünk pedig természetesen nem sok minden van az eszköztárunkban, tudunk guggolni és hátulról elkapni valakit. Amikor erre követős küldetés van kihegyezve, az valamivel tolerálhatóbb, bár itt nem lehet bunyózni, ha észrevesznek.
Hogy ez áldás vagy átok, már nem olyan egyértelmű. Az mindenképpen jó hír, hogy az osonás opcinális. Viszont az alternatíva hasonlóan gagyi és baltával faragott. Az ökölharcokban semmi mélység nincs, de legalább nem is kifejezetten nehéz az egydimenziós püfölés. Csak üsd az ellenfelet, amíg mozog, és élvezd a hozzá kapcsolódó fura zenét és esetlen animációkat.
Vezeklésre váró vég
Az az érdekes, hogy egyébként nem feltétlenül lett volna szükség erre a bohóckodásra, mert a történet önmagában is elvinné a hátán a játékot. Sőt, az Inspector Schmidt képes egy olyan közeget teremeteni, ahol egyszerűen tudnom kell, hogy mi történt. Elkezdett őszintén érdekelni a falu sorsa, a háttérben meghúzódó titkok, a nagy rejtély nyitja. Elmerültem az okosan beemelt politikai-filozófiai szálban is, érdeklődve hallgattam a térség történelmét, és az egyes karakterek sztorijait. Egy-egy pillanatra még a Pentiment is eszembe jutott, és ha ez nem hízelgő, akkor semmi sem az. Más kérdés, hogy a Pentiment ennél egy kicsit teljesebb korképet festett fel, és valamivel több beleszólást engedett az ennél jóval komplexebb szereplők sorsába. Mindezt úgy, hogy az Obsidian játékában híresen nem lehet megmondani, hogy tulajdonképpen ki is a valódi gyilkos.
Annyi azért teljesül itt is, hogy bizonyos információkhoz nem feltétlenül jutunk hozzá, akár figyelmetlenség, akár a túl korai konfrontáció miatt. Ez adott esetben jelentősen befolyásolhatja a vita kimenetelét is. Viszont a legtöbbször nem sok szabadságot kapunk, hanem kész helyzetek elé állítanak minket, ahol lényegében tüzet kell oltani. Sokszor nem opció elrontani a konfrontációkat, és így azok lehetséges kimenetelei sem tűnnek valódi alternatíváknak.
Ez a befejezésre is igaz, pedig még itt lehet a legjobban beleszólni a történésekbe. Itt az volt a legbosszantóbb, hogy amikor végre közel kerülnénk a megfejtéshez, a finálé agresszívan lelövi az egészet. És ekkor nem is marad más lehetőség, mint ismét csak futni az események után, és a káoszban elgondolkozni rajta, vajon megtehetjük-e, hogy elrontjuk a következő skill checket. Nem pont így képzeltem a lezárást, pláne, hogy ennél relisztikusan is sokkal több ráhatásunk lehetett volna a végkifejletre. Ez a csalódás pedig rányomta a bélyegét a teljes élményre.
Bajos, de nem ezért bájos
Az Inspector Schmidt egyébként nem árul zsákmamacskát, ha a technikai adottságairól van szó. Csúnyának tűnik, és az is. Nincsenek mentő kvalitásai, egy-két pillanattól eltekintve a látványtervezés sem megkapó. Egy kellemes falusi hangulat kialakul (általában az egész korrekt zenének köszönhetően), de komolyabb művészi érzék vagy emlékezetes formavilág nem lapul meg a háttérben. Cserébe az alacsony felbontású textúrák lassan töltenek be, az elnagyolt modellek teleportálnak jobbra-balra, és a képfrissítés is megdöccen. Ez csak azért ciki, mert ez a játék 2021 óta kint van korai hozzáférésben, és azért nem egy akkora monstrum, amit ne lehetne kordában tartani.
A bugok a hangok között is felütik a fejüket, néhol kihagyott a párbeszédek szinkronja. Ha már szinkron, a bajor verzió még egészen értékelhető. Érezhetően amatőr munka, de pár fejlesztő egészen tehetséges színész, és nagy beleéléssel adta elő a sorait. Az angol változatban már nem sok köszönet van, cserébe a felirat is hagy kívánnivalót maga után. Egyes sorok csak nincsenek lefordítva, máskor érezhetően nem egységes, és nem is pontos az angol szöveg. Azért erre illene odafigyelni, ha már nemzetközi piacra készül egy alkotás.
Ezek a problémák sajnos nem tudtak az Inspector Schmidt bájához hozzájárulni. Lehet, hogy csak az teszi, ami Swery munkásságától is távolt tart, de a bizarr köntösben átadott hibák még hibák maradnak. Pedig itt a humor még egészen működik is, a játékmenet gagyiságát és a technológiai lemaradottságot viszont nem tudtam szeretni, csak elviselni. Hogy utóbbit azért sikerült, az sokat elmond a játékról. Van bőven erénye és bája a saját jogán is, van egy remek hangulata és bőven le tud kötni 6-8 órára. A jelenlegi árán pedig ez nem egy rossz ajánlat, de érdemes felkészülni egy döcögős utazásra.