Szégyenszemre nem túl sok cikkel jelentkeztem az elmúlt időszakban. Főleg nem videojátékteszttel, vagy ajánlóval. Amikor időm engedte jóval hálásabb és egyszerűbb témákkal érkeztem, és talán nem a Genesis Noir az a játék, amivel könnyű lesz visszarázódni. De egy próbát azért megér!
[h]Jazz meg a világegyetem[/h]
A trailer alapján az üdítően művészi látványon kívül nem sok minden derül ki a Feral Cat Den alkotásából, de annyi elég volt hozzá, hogy tegyek vele egy próbát. Alapvetően nem sokat foglalkoztam a játék címével, kissé nehezen megfoghatónak hatott. Aztán viszonylag hamar leesett a tantusz, hiszen szó szerint noir-eszközökkel felvértezve mutatják be nekünk a világegyetem születését, klimaxát, majd végős elmúlását. Itt azonban koránt sem áll meg a Genesis Noir.
Ennek az alig néhányórás alkotásnak van ugyan egy keretes története, de ezen bőven túl megy ez a művészeti extravaganza. Névtelen főszereplőnk kozmikus kalandjain keresztül kerülhetünk közelebb olyan elméleti okfejtésekhez, miszerint kik vagyunk, mi az emberiség szerepe, honnan jöttünk, hova tartunk. És kapunk nem kevés betekintést a fizika könyörtelen törvényeibe is.
A Genesis Noirt nehéz játéknak nevezni (habár az egyszerűség kedvéért így fogok hivatkozni rá a továbbiakban), mert ugyan elvár interakciókat a játékostól, mégis sokkal inkább tűnik egy kifacsart sétaszimulátor és visual novel szerelemgyerekének.
Hazudnék, ha azt mondanám, mindent értettem, ami körülöttem zajlott a játék során. Sőt, utánaolvasás nélkül a mondanivalójának csupán egy része ért el a tudatomig. A lenyűgöző művészi ábrázolás és a fantasztikus jazz nem csupán eszköz volt a történetmesélés szempontjából, de hangulatteremtés és egyéb kifejező momentumok miatt is erősen az audiovizuális élményre támaszkodhat a játékos.
[h]Nagy bumm szaxofonnal és bőgővel[/h]
Könnyen lehet, hogy a Genesis Noir túl sokat vállalt. Nem elég a rendhagyó kivitelezés, játékként gyérül funkcionál, de mint visual novel is egyszerre akart lenyomni egy csomó mély filozófiai és metafizikai gondolatot allegorikus formában. Külön-külön is nagyon nehéz értelmezni a játék által felvetett kérdéseket, témákat, de a különböző szálak a végére összeérnek, és engem valahol ott vesztett el totálisan a történet.
A Genesis Noir a műfajából adódóan két színre támaszkodik: a fehérre és a feketére. Emelett megjelenik egy harmadik, indikáló szín is, az arany, ami tökéletesen egészíti ki a fekete-fehér kontraszt túlsúlyát. Határozott elképzelésem, hogy a játékon kiváló művészek dolgoztak, hiszen a színek, formák, és különféle ábrázolási módokon keresztül gyakorlatilag hibátlanul, tökéletesen kimérve vezették a játékos szemét egyik pontból a másikba. Még laikus szemmel is tetten érhető valamennyire az absztrakt expresszionizmus (még ha nem is teljes mértékben közvetlenül), de művészjelöltek is elég időt eltölthetnek az egyes jelenetek elemzésével.
A főszerepben egy negyvenes-ötvenes években játszódó klasszikus noir detektívtörténet áll, ahol egy szerelmi viszály tragédiába fulladt. A játékos egy detektívet irányít, akivel nem magára a nyomozómunkára fogunk fókuszálni. Mivel lényegében minden egy metafora, így mi magunk is azzá válunk. A detektív az idő koncepciójának hasonlatává válik, és ezáltal járjuk be az Univerzum történelmét a Nagy Bummtól kezdve a kaotikus csillagszületéseken keresztül, mindent felfaló fekete lyukakon át a Nagy Reccsig.
[h]Káosz és entrópia[/h]
Az abszolút minimalista játékmenet egy idő után már csak zavart, mert ez az egyetlen része a Genesis Noirnak, ami semmit nem adott hozzá a teljes élményhez. Amellett, hogy egyszerre sok mindennel kell megbirkóznia a játékosnak audiovizuálisan, nem sok affinitás marad a kurzorral alkohol-buborékokat eltüntetni, vagy memóriajátékot játszani egy utcai jazz-zenésszel.
A nagyjából háromórás gameplay legalább a duplájának érződött. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy minden téren megterhelő a Genesis Noir fogyasztása. Hamar telítődhetünk az absztrakt látvánnyal, a zenei aláfestéssel, a ködös történettel, és a rengeteg paradoxonnal. Ráadásul ezek mindig egyszerre sokkolják a szürkeállományt, így három nekifutásra sikerült nekem is a végére érni.
Mindegyik pálya sajátos deisgnelemeket kapott az adott történet hatékonyabb elmesélése végett, melyek által könnyedén megkülönböztethetjük az egyes szegmenseket.
A túl sok művészi és a túl kevés játékmenetbeli elemtől eltekintve is magas pontszám körvonalazódott bennem a verdiktre. Azonban a játék egy pontján az engine-be folyt az összes drog, amit a készítők fogyasztottak és valami egészen túlvilági hippi-karneválba kerültem. Az utolsó negyedben tényleg gőzöm sincs, mi történt. A játékot uraló fekete-fehér kontrasztos megvalósítást kihajították, és elképesztő színkavalkád közepette húszra, majd harmincra is lapot húzva öntötték a játékos fejére az allegórikus képsorokat. Csak kár, hogy a 21-et huszonegyig játszák. A művésziség itt átcsapott művészkedésbe, ami között ég és föld a különbség. Borzasztó nehéz szavakba önteni, hogy az utolsó kb 30 percben mit láttam. És talán a szavak ereje nem is elég ahhoz az audiovizuális szupernovához, amit ott tapasztaltam.
[h]Verdikt[/h]
Összességében a Genesis Noir egy nagyon nehezen értelmezhető alkotás. Mint művészeti installáció teljes mértékben támogatom és elfogadom, de mint videojáték, képtelen vagyok nem szigorúan kezelni. A játékmenet annyira minimalista, hogy szinte nincs is. Amikor van, az meg nem ér el semmilyen ingerküszöböt. A látványra és a zenei aláfestésre viszont nem lehet panaszunk (kivéve az utolsó részt; az több, mint fura). Minden képkocka egyedileg van megtervezve, a jelenetek tűpontosan rendezettek, és a ködös mondanivaló mögött is képes átadni számos módon értelmezhető üzenetét.
Elképesztő a művészi munka, amit belepakoltak, már csak azért is megéri legalább belenézni. A Genesis Noir elérhető a Game Pass szolgáltatásban, egyébként pedig 15 eur környékén mozog az ára. Egy múzeumi jegyárnál valamivel drágább, de a noir, a jazz, az absztrakt és az expresszionizmus interaktív elegye simán felér egy szépművészeti kiállítással. Akit érdekelnek a művészetek, és nem átall leásni egy fekete lyuk eseményhorizontján túlra, annak mindenképpen tudom ajánlani, de érdemes észben tartani, hogy a Genesis Noir nem könnyed kikapcsolódást kínál.