A fene se gondolta volna, hogy anno a kutyáját és feleségét elvesztő John Wick története legalább négy részessé fajul, de Keanu Reeves továbbra is fáradhatatlanul tizedeli a rosszfiúkat. Persze a sztori és sok más is evolvált, ugyanis az egykori bérgyilkos már nem csak az orosz maffiát, hanem az Wick moziverzum szürreálisan felépített alvilágát irányító Kört is magára haragította. A tét pedig egyre csak nő és nő, és már ott tartunk, hogy mezei akciófilm helyett egy misztikumokkal megtűzdelt céltalan, mégis szórakoztató bosszúhadjáratot nézhetünk végig, ráadásul majd’ három órán keresztül.
Komoly kihívók akadtak
Miután John Wick a továbbra is Ian McShane által alakított Winston kényszerű árulása miatt pár golyó kíséretében lezuhant a Continental hotel tetejéről, hamar összekapja magát, a következő pillanatban már a sivatag közepén, lóháton üldözi azokat, akik miatt majdnem New York utcáin hagyta a fogát. Igazából ezzel főhősünk ugyanúgy kihúzza a gyufát, ahogy azt már sokszor megtette. A Kör nem áll le és vadászatot indít, melynek vezetője az a Márki, akinek a karaktere akár érdekes is lehetett volna, de végül nem lett. Tipikus nagyon gazdag fiatalember, aki saját rangjának és vagyonának bűvöletében azt hiszi, hogy ambícióinak nincs határa, pedig valójában csak egy ficsúr, aki exkluzív helyszíneken, gorillái hátán lovagolva osztja az észt. Bill Skasgard ezt a figurát amúgy kisujjából kirázva játssza el, és amikor csak alkalma adódik rá, páratlan színészi kvalitásával feldobja azt.
De nem csak ő játszik nagyot, ahogy az egész széria egyre komolytalanabb, a szereplőgárda és alakításuk annál komolyabb. Chad Stahelski rendező, aki egykoron maga is kaszkadőr volt, rájöhetett, ha már van egy filmsorozata, amelynek legerősebb eleme minden kétséget kizáróan a koreográfia, akkor meghív pár olyan színészt, akiket valódi harcművészként ismerhetünk. Donnie Yen egyértelműen a legkiemelkedőbb már csak azért is, mert a mellékszereplők közül ő kapja a legtöbb játékidőt. A kínai származású színész egy vak bérgyilkost alakít, kinek kényszerből meg kell ölnie egykori barátját, John-t. Az, ahogy ő a kamera előtt mozog, a sokadik alkalommal is bámulatos, Keanu Reeves földön tornászós, darabos mozdulataihoz képest Yen olyan könnyedén és természetesen veti bele magát az akcióba, mintha csak táncolna.
Tiszteletét teszi egy darabig a kardok királya Hiroyuki Sanada, a chilei származású Marko Zaror és az a Scott Adkins is, aki álmából felkelve is képes lenne pörgő rúgással fejbe rúgni egy óriást. Utóbbi esetében ki kell emelnem, hogy Adkins duzzadó izmait ezúttal elrejtették, a brit színészt ugyanis egy 130 kilós monstrummá maszkírozták. Így még szórakoztatóbb volt azt látni, hogy miután kiosztott két tökéletesen kivitelezett jobb egyenest, egy laza mozdulattal többször is fejbe rúgta John Wick-et.
Szegény John nem csak itt jár pórul, annyi pofont és golyót begyűjt, mint eddig az előző három felvonásban összesen. Arra meg már nem lehet mit mondani, hogy miután vagy négyszer elütik, kétszer lezuhan három emelet magasból, meg még kétszer legurul egy végtelennek tűnő lépcsőről, ő még mindig feláll. Persze már látszik rajta hogy fáj, meg legszívesebben ott aludna egyet ahol földet ért, mégis meg tovább és két perc múlva már úgy osztja a fejlövéseket, mintha mi sem történbt volna.
Nem értettem azonban a Shamier Anderson által alakított Senki (milyen találó) karakterének jelenlétét, aki maga sem tudja eldönteni, hogy mit akar igazán. Emellett a Márki folyamat szivatja, a történet szempontjából pedig teljesen elhanyagolható, de van egy kutyája, aki mindenkit tökön harap. Legalább azt elmondhatta volna, hogy a menő rajzai hogyan segítették megtalálni Wick-et minden egyes alkalommal.
Szép, csak meg ne szólaljon
Ahhoz, hogy ez a komoly gárda maximálisan ki tudjon bontakozni, elengedhetetlen volt a jó, vagyis inkább kiváló operatőri és vágói munka. Nem újkeletű dolog azért a John Wick filmeknél, hogy a jól koreografált jelenetek jól lettek felvéve, a negyedik felvonás esetében mégis azt lehet mondani, hogy sikerült jobban teljesíteni, mint korábban. Az egyetlen komolyabb gond ezekkel a jelenetekkel csupán az, hogy némelyik már túl hosszú. Amúgy is ezerszer láttuk már, hogy drága főszereplőnk kreativitása végtelen, ha rosszfiúkat kell eltenni láb alól. Emlékszünk arra, amikor a második részben John Wick egy alagútban közel negyed órán át gyilkolászik mindenféle fegyvert felhasználva? Na itt ilyen jelenetsorból van legalább három, melyből kettő vagy kétszer olyan hosszú, mint amennyire szükség lett volna.
Valamint úgy látszik a helyszínválasztásban sem tudtak már olyan kreatív lenni. A Japán jelenetben látott ázsiai szetting a harmadik részből köszön vissza, az egész városon átívelő autós és gyalogos üldözést egyszer már a második fejezetben láthattuk, a diszkós jelenet pedig az első részből lehet ismerős. De volt itt megint motorozás, lóháton ügetés, vérszomjas öleb, baltával dobálózás és sok más. Azért a végére, ahol a film már láthatóan elvesztette komolyságát, ismét előbújt a kreatív szellem. A lépcsős lövöldözés nem csak látványos, de vicces volt, a végső leszámolás pedig tagadhatatlan western stílusával elüt az addig látottaktól.
Nagyot megy még helyenként a soundtrack, ami szintén maradt a jól bevált formulánál, de külön kiemelném a berlini bunyót Adkins és Reeves között, ami ugyan alapból a film leglátványosabb jelenetsora, mégis az epikus zene miatt lesz emlékezetes. Valamint a film végé felé felcsendült egy klasszikus a Justice-tól is, azonban az a több mint félórás akció már annyira vontatott volt, hogy nehezen tudta bármi is feldobni.
A szövegek sem működnek mindig zökkenőmentesen. A párbeszédek többsége ugyan rendben van, de a macsó egysorosok és a költői hasonlatok legtöbbször arcpirítóan hatnak még akkor is, ha Keanu Reeves vagy éppen Donnie Yen szájából hangzanak el.
Ideje lenne nyugovóra térni, John
John Wick kalandjának negyedik felvonása összességében egy menő akciófilm, aminek a 2 óra 40 perces játékidő végére sikerül kikecmeregnie abból az identitászavarból, amibe az előző két részben beleásta magát. Keanu Reeves továbbra is szerethető annak ellenére, hogy a szériát csak az viszi tovább, hogy John Wick nem tud a seggén ülni és ahelyett, hogy megnyugodna, inkább újra meg újra megrángatja az oroszlán bajszát. Szerencséjére, vagy éppen szerencsétlenségére most volt mellette pár harcművészetekben jártas színész, akik nem csak megmentették a becsületét, de néhol el is lopták előle a rivaldafényt.
A hogyan tovább jó kérdés, hiszen a rendező azt mondta, hogy nyitott az ötödik részre, meg aztán amíg pénz van benne, nem is akarják lezárni az univerzumot. A John Wick jelenség remélhetőleg egy időre lepihen és megpróbál felfrissülni, mert ez az eposzi kaland is épphogy a tűréshatáron belül tudott maradni. Mindenesetre spin-off már van tervben nem is egy, szóval akinek hiányoznának majd a Kör és a bérgyilkosok titkos társaságának történetei, nem fog sokáig unatkozni.