A Futni mentem egy könnyed, művészi ambíciókkal nem kacérkodó romantikus vígjáték, de ez nem jelenti azt, hogy helyenként ne lenne szórakoztató.

Film kategória

Bejegyzéseink a Film kategóriában

A Rokonszenvedés két tökéletesen ellentétes jellemről szól, akiket mégis meg lehet érteni egyesével és együtt is, miközben felváltva záporoznak a könnyek és a poénok.
Az Amerika Kapitány: Szép új világ egy korrekt szuperhős mozi, ami egy veszett helyzetből tudott pont annyit menteni, hogy szórakoztató legyen.
Az Emilia Pérez valószínűleg az egyik legrosszabb film, amit valaha Oscar-díjra jelöltek, Jacques Audiard alkotása ráadásul tizenhárom jelölést zsebelt be, többnyire teljesen érdemtelenül.
A Társ egy fergeteges thriller, amelyről méltatlanul keveset hallhattunk. Pedig a maga keretei között nem is igazán lehet belekötni.
Az Áradás egy gyönyörű, megkapó, hangulatos animációs film, látványa pedig egyenesen lenyűgöző. Mindez pedig még nagyobb teljesítménnyé teszi, hogy milyen szerény keretből hozták össze.
A Jókislány nem egy kellemes alkotás, de kellően elgondolkodtató, hogy a felemás moziélményt valamennyire feledtesse.
A Sonic, a sündisznó 3. minden hibája ellenére egy szerethető alkotás, amit a fékevesztett akciók, Jim Carrey színészi játéka és Shadow felbukkanása tesz felejthetetlenné.
A brutalista egy részleteiben kiváló életrajzi dráma, amelynek szerkezete nem mindig bírja el a saját súlyát.
Egy mozgalmas éven vagyunk túl, amelynek elmúltával összegyűjtöttük nektek 2024 legkiemelkedőbb és legcsapnivalóbb filmjeit.
A Kraven, a vadászt a véres akciók és Aaron Taylor-Johnson játéka sem menti meg a totális kudarctól. A borzalmas párbeszédek, a röhejes CGI és a csapongó cselekmény végül bevitte a Sony Pókember-univerzumának a kegyelemdöfést.

Népszerű bejegyzéseink

A Stúdió első évad sorozatajánló: Segítség, stúdiófőnök lettem!

A Fantasztikus 4-es: Első lépések kritika: Kis lépés a Marvelnek

Többesélyes szerelem kritika: Már megint izzad a tenyerem

Mission: Impossible – A végső leszámolás kritika: Lehetetlen búcsú

A föníciai séma kritika: Ezek meg vannak Wesve