A legtöbb film törekszik arra, hogy a főszereplőjével azonosulni tudjunk. Nem feltétlenül kell ehhez dicső lovagnak lennie (akinek szép a ruhája, szép a lova), elég, ha a maga esendőségével együtt lehet hozzá kapcsolódni. Némiképp bevállalósabb egy szimpatikus ember megromlását mutatni. Vagy egy kitaszított szenvedését nyomon kísérni, aki végül bosszút áll a vele kegyetlenül elbánó társadalmon. Az viszont végképp nem olyan gyakori, hogy egy igazán kiállhatatlan, manipulatív, nárcisztikus, a környezetében mindenki életét tünkretevő főszereplőt üdvözölhessünk. És közben mégsem tudjuk megállni, hogy egy kicsit izguljunk érte. Már csak ezért egy különleges élmény lenne a Marty Supreme, pedig messze nem ez az egyetlen erénye. Josh Safdie filmje ugyanis egészen magával ragad a maga kaotikus, nehezen befogadható energiájával.
Véremet a vébéért!
A Marty Supreme egy fiatal pingpongozó, a Marty Resiman által ihletett Marty Mauser életét követi végig (elnézést, ha ennyi Marty-t már ti sem bírtok). A nagybátyja cipősboltjában dolgozik, és tehetséges eladó is lenne, bárkire bármit rá tud sózni. A karizmáját azonban másra használja: mindig pont elég pénzt akar összehozni ahhoz, hogy szenvedélyének, az asztalitenisznek éljen. Ő az Egyesült Államok legjobb játékosa, azonban az 50-es években járunk, és ekkor nem volt nagy sikere ennek a sportnak a tengerentúlon, így semmi támogatást nem kap. Marty így is eljut a British Open döntőéig, ahol hiába csinál hírverést magának, fekszik le egy pályája csúcsán túl járó híres színésznővel, a győzelemről lemarad a japán Koto Endóval szemben. Dühében össze is szed egy borsos büntetést a szövetségtől, majd több hónapos nemzetközi túrára indul a Harlem Globetrotters félidei műsoraként.
Mire hazaér New Yorkba, teljes káosz fogadja. Barátnője, az egyébként férjes Rachel terhes, és minden bizonnyal tőle. A nagybátyja a rendőr ismerősével próbálja belezsarolni, hogy maradjon a cipőboltban, de megszökik előlük. Utólérik a tetemes adósságok is, és úgy tűnik, Marty képtelen egyetlen jó döntést meghozni. Minden ügyeskedésével és vakmerő ötletével csak egyre lejjebb csúszik, de egy percig sem gondolkodik, ha tizenkilencre lapot kell húzni. Csak egyetlen dolog élteti: eljutni a következő pingpong-világbajnokságra és visszavágni Endónak. És ezért tényleg mindent hajlandó megtenni, nem számít, mennyire kell lemenni érte kutyába.
Csuszák és függőségek
A Marty Supreme bizonyos szempontból egy függőség története. Marty talán nem a kokain vagy az alkohol rabja, de a pingpong hasonló szerepet tölt be az életében. Ha játszhat, és jól megy neki, elemében van. Akkor ő a világ császára, aki ünnepelteti magát, arcoskodik, és úgy érzi, legyőzhetetlen. Amikor azonban elveszíti ezt a lehetőséget, akkor először ügyeskedik és alkudozik, aztán fenyegetőzik és könyörög, a saját méltóságát is semmibe véve. Jellemző jelenet, hogy amíg a csúcson van, leszólja a Harlem Globetrotterst, aztán mégis hajlandó a show-juk félidejében egy fókával gálameccset játszani és veszíteni egy kis pénz reményében.
Viszont mégsem voltam teljesen pontos, amikor azt írtam, hogy Marty pingpongfüggő. Az ő szenvedélye sokkal inkább a nagyság és a figyelem, és az asztalitenisz ehhez egy eszköz. Számára az egyetlen eszköz, amelyet élvez csinálni, de mégis a nagyság az igazi cél. A siker, a csillogás hajtja, és egyszerűen képtelen odáig „lealacsonyodni”, hogy holmi tisztességes munkával keresse a kenyerét. Helyette inkább még mélyebbre csúszik, mert úgy hiszi, ha kockáztat, akkor még nyerhet. Szóval a függőség teljes kórképét végignézhetjük egy olyan ember tolmácsolásában, akit biztosan szívből utálnánk az életünk részeként.
Mert Marty Mauser önző, önfejű és meggondolatlan, és módszeresen tönkreteszi mindenki életét. Ha egy-egy pillanatra nem magára gondol, akkor is ostoba döntéseket hoz, bármerre megy, pusztulás és tönkrement kapcsolatok maradnak utána. Mindenkit kihasznál, egy darabig megnyerő és mézesmázos, de csak manipulál mindenkit. Ők csupán ugródeszkák a nagysághoz, csak bábuk az ő sakkjátszmájában. Ha kell, nyíltan a fejükhöz is vágja, hogy nincsenek ambícióik, nincsenek céljaik, ellentétben vele.
Nem pang a pingpong
És az a különös, hogy bármennyire is tenyérbe mászó és ellenszenves, mégis lehet egy kicsit sajnálni. Amikor a sokadik lehetőséget szalasztja el puszta makacsságból, majd tíz perccel később már százszor rosszabb dolgokat vállal be, csak szánni lehet ezt a megszállott, hajthatatlan figurát, aki mások életén kívül a sajátját is nagy lendülettel teszi tönkre. Egyszerre felfordul tőle az ember gyomra, de egyszerre magával ragadja az az ideges dinamika, amely űzi előre. Ez a folytonos, kényszeres pörgés, amely nem hagyja, hogy leálljon, és csak kergeti előre a lejtőn. Tudjuk, hogy itt nincs megállás, de mégis reménykedünk benne, hogy csak eljut arra a világbajnokságra, és a sok okozott és kapott szenvedés után végre megnyugodhat. Hogy végre értelmet nyerhet ez a káosz, és csinálhatja az egyetlen dolgot, amit szeret.
Josh Sadie filmje ezt a feszült lendületet elképesztő érzékletesen ragasztja rá a nézőjére. A Marty Supreme folyamatosan pörög, nincs benne megállás. Akkor sem, amikor tragikus, és akkor sem, amikor vicces. Az egyik pillanatban egy gengsztervígjáték, a másikban egy szívszorító tragédia, de egyikben sincs idő elmerülni. Marty ugyanis minden pillanatban a kiutat keresi, az alternatív, tisztességtelen megoldást, amivel tovább seftelheti, csalhatja, hazudhatja magát a célja felé. És ezt érzékelteti az operatőri munka, a vágás, a jelenetek ütemezése, minden. És egy idő után óhatatlanul magával sodor az áramlat, és csak nézed, hogy mégis hogyan kerültök egyre vadabb szituációkba. Te és Marty, mert ezen a ponton már közös a kaland.
De a társasághoz csapódnak a mellékszereplők is, akik szintén megérik a pénzüket. Marty ugyanis többnyire nem jótét lelkek életét rontja el. Persze van ilyen is, a pingpongos haverja, Wally alapvetően egy jó szándékú figura, akkor is, ha benne van néhány átverésben. De a többiek mind simlisek, az élükön Rachellel, aki ezzel együtt is Marty legnagyobb áldozata. Mindenesetre érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen az a környezet, amely a Martyhoz hasonló svindlereket szüli, és látva mindezt, talán nem csoda, hogy ott kötött ki, ahol.
A nagyság kiváltsága
Viszont ahogy Marty számára, úgy a filmben is örömünnep a pingpong. Itt a Marty Supreme gond nélkül átvált egy felső polcos sportfilmbe. Példásan növeli a feszültséget, anélkül, hogy elmerülne a technikai részletekben, de hagyja, hogy nyomon követhessük a legfontosabb labdameneteket. Olyan finesszes képi megoldások, mint amelyek a Challengers-ben voltak, itt nincsenek, de a labdamenetek így is magával ragadják a nézőjüket. Még úgy is, hogy minden látványossága ellenére az asztalitenisz talán nem a leginkább kameraképes sportág. És kifejezetten jót tesz a filmnek, hogy ezekben a pillanatokban egy kicsit megkomolyodik a film, és lelassít egy pillanatra.
A Marty Supreme ugyanakkor egy kaotikus összképet mutat. Egy szórakoztató, kimerítő és elgondolkodtató káosz ez, és kell idő, amíg leülepszik. Amikor kijöttem a vetítésről, bennem is csak kavarogtak a gondolatok, jelenetek. Hogy milyen kellemes volt a 80-as évek zenéivel aláfestett 50-es évek hangulata, és hogy a két főcímdal needle dropjai milyen jól estek. Vagy hogy mennyi abszurd, sokkoló, vagy éppen kifejezetten vicces pillanat játszódott le. Csak idővel érik be, hogy egyáltalán mi értelme volt a filmnek, és mit jelent a befejezés, amely ilyen felemás helyzetben hagyja hősünket. De amikor jobban összeáll a kép, ha nem is teljes megfejtéssel, de távolabbról szemlélve a filmet, meglátszik a rendszer a káoszban.
És nem mehetünk el a színészi teljesítmények mellett sem. Timothée Chalamet ismét nagyszerű alakítást nyújt, az ő játéka nélkül messze nem lenne ilyen hatása a Marty Supreme-nek. Ő az, aki magával ráncigál erre az érzelmi hullámvasútra. De körülötte is remekel a szereplőgárda. Gwyneth Paltrownak kifejezetten jól áll a leszállóágon lévő, de még mindig híres színésznő szerepe, és Odessa A’zion is sikeresen feledteti, ami az Until Dawn-ban történt. És a mellékszerepekben is egészen színes társaság gyűlt össze. A gazdag tollgyártó mágnást Kevin O’Leary, vagyis a Shark Tank Mr. Wonderful-ja játssza, Wally-t pedig a rapper Tyler, the Creator. Marty magyar pingpongozó barátját pedig Röhrig Géza kelti életre, egyébként remekül.
Verdikt
A Marty Supreme egy kimerítő, elsőre nehezen befogadható film. A fáradtságot azonban egy sodró lendület okozza, ahol együtt lélegzünk az ellenszenves, megszállott főszereplővel. Ez persze egyáltalán nem pihentető, de mind a parádés ütemezés, mind Chalamet remek játéka testközelbe hozza ezt a különös figurát. Akivel együtt nevetünk és szenvedünk, akitől elhatárolódunk, de mégis kicsit együttérzünk vele. Ez a film ellentmondásos, csakúgy, mint főhőse, egy hiteles rajz a függőségről, egy cinikus pörgés, és egy-egy pillanatra tisztelgés a teljesítmény, a nagyság előtt. Biztos vagyok benne, hogy nem nyeri el mindenki tetszését, de aki nyitott a kevésbé hagyományos felépítésű alkotásokra, az jó eséllyel megtalálja a számítását.