Érdekes látni, hogy Christopher Buehlman 2012-es regénye, a Két tűz között hirtelen mekkora népszerűségnek örvend. A hazai könyvfogyasztók oldaláról tökéletesen meg is érteném, hiszen nálunk tavaly jelent meg az Agave kiadó gondozásában. De a külföldi könyvmolyok körében is reneszánszát éli a regény, mert szinte napi szinten találkozok olyan TikTok videóval, amiben épp ezt ajánlják.
Hangulatát tekintve sokan a népszerű videojátéksorozathoz, a Dark Souls-hoz, vagy a Bloodborne-hoz hasonlítják, és ez a megállapítás szájról szájra terjed. Azonban az összehasonlítás ebben a formában egyáltalán nem állja meg a helyét. És ha hozzám hasonlóan ti is azzal a prekoncepcióval ültök le elé, hogy majd ez a regény istenesen megfogja a souls-ok lényegét, akkor bizony csalódni fogtok. De ne szegje a kedveteket, mert a Két tűz között önmagában is egy markánsan egyedi alkotás.
Viszont ha nagyon hasonlítanom kéne valamihez, akkor leginkább a Blasphemous című játék áll a legközelebb hozzá. Hamarosan arra is kitérek, hogy miért.
Az atya, a fiú, meg a lány
A 14. századi, pestisjárványtól megtépázott, apokalipszis-hangulatot idéző Franciaországban járunk, ahol három, egymástól teljesen különböző szereplő nem mindennapos szövetséget alkot. Végcéljuk ugyan közös, de motivációjuk magva egészen máshol keresendő.
És amikor azt mondom, hogy nagyon más világból érkeznek hőseink, akkor nem túlzok. Egyfelől itt van Thomas, a mindenétől megfosztott, egyházból kiátkozott, tolvajútra tért ex-lovag. Thomas teljességgel reményvesztett, és hitehagyott lett. A nihil fojtogató aurája minden mozzanatát és szavát körbelengi.
Egy félresiklott rablás következtében, miután Thomasban mégis felpislákol a lovagiasság halvány szikrája, mellészegődik egy családjától megfosztott lány, Delphine. Ő maga a megtestesült jóság, és tisztaság. Gyermeki naivitása, és örök optimizmusa akaratlanul is fényt hoz ebbe a nagyon sötét középkori környezetbe.
Hozzájuk pedig betársul egy bűntől nem mentes, ám az alkohollal ördögi kapcsolatot ápoló pap, Matthieu, aki rendre visszaböfögi a keresztény tanításokat, de mélyen legbelül talán ő maga sem hisz már igazán semmiben.
A Két tűz között lényegét, vagy sztoriját nem könnyű röviden összefoglalni. Struktúráját tekintve van egy központi csapásirány, ami mentén halad, jóllehet a fejezetek java akár önállóan is értelmezhető. A részeket leginkább a három főszereplő köti össze, és a közös céljuk, hogy eljussanak Avignonba a pápához. Ezt, és néhány összefüggő eseményt leszámítva a felépítése tényleg hasonlít egy videojátékhoz.
Blaszfémia
Hiába a történelmi felütés, valós helyszínek, és a megtörtént események (Crécyi csata, a Pápa avignoni fogsága, stb), a Két tűz között-ben senki se egy történelmi hitelességű kalandregényt keressen. A könyv ugyanis egy velejéig sötét fantasy, itt-ott elszórtan horrorelemekkel megspékelve.
A valódi, történelmi környezet izgalmas körítéssel szolgál, amibe remekül illenek a keresztény kultúrából merítkező fantasztikus lények váratlan megjelenései.
Viszont, ami nagyon sokaknál befolyásolhatja az összképet, az magához a valláshoz való viszonya. Ugyan – spoiler nélkül – a végére még ha keserédesen is, de átbillen a mérleg nyelve a mennyei gondviselés javára, a regény maradéka sokak számára lehet sokkoló.
Isten nem válaszol a gyötrődő emberek imáira, a jobb sorsra hivatott civilek pedig egyre távolodni kezdenek a vallástól. Jóllehet, hogy mindez csak felnagyítása és metaforikus értelmezése egy társadalmat átívelő problémának, a hangvétele viszont kemény és nem alkuszik. Csak úgy röpködnek a cifrábbnál cifrább istenkáromlások, vagy a mélyről kirobbanó gyűlölet a vallás iránt.
Egy csomó istentelen emberrel és szörnnyel találkozhatunk (még egy bibliailag akkurátus angyal is tiszteletét teszi), és gyakran nincs sok különbség a két megnevezés között. A legtöbb emberből már kiveszett a jóság, a remény, vagy maga az élet, ezért kénytelenek átadni magukat a csábító, pokolbéli hívásnak. A Két tűz között emellett tele van kiforgatott ikonográfiával, és a létező összes bibliai bűn felsorakozik valamilyen formában.
A bevezetőben a regényt a souls-széria helyett inkább a Blasphemous-höz hasonlítottam. Aki nem ismerné az utóbbit, és szereti a 2D-s pixelart metroidvaniákat, azoknak kiváló szórakozást fog nyújtani. Kivéve, ha erős vallási kötődésed van a keresztény kultúrához. Ha ez igaz rád, akkor a Két tűz között-et és a Blasphemous-t is kerüld a lehető legmesszebbre.
Verdikt
A Két tűz között egy olyan atmoszférával rendelkező, leginkább érzékekre ható alkotás, amit nehezen lehet átadni egy párezer karakteres könyvajánló során. Főleg, hogy erre a történetre hatványozottan érvényes, hogy nem a cél, hanem az utazás a fontos.
Szereplőink elképesztő ívet írnak le, hármójuk egymásra való hatása kellő érzékletességgel viszi előre a cselekményt, és árnyalja a kötet mondanivalóját.
A regénynek jól áll a történelmi korba helyezett sötét fantasy, a komor és mindent eluraló kilátástalanság és fásultság pedig elemi erővel tartja fogva az olvasót. Viszont a történetvezetése hajlandó csapongani, és a polgárpukkasztónak szánt részek is hajlamosak néha öncélúságba fordulni.
A Két tűz között-et nem tudnám bárkinek nyugodt szívvel ajánlani. Hiszen nem teljesen fantasy, és nem is horror, történelmi regénynek meg aztán pláne nem lehet nevezni. Aki vevő e három zsáner amalgámjára és vallásilag sem érzékeny, az nyugodtan tegyen egy próbát vele. Ezen olvasók egészen biztos nem fogják megbánni.
A kötet beszerezhető webshopunkból, csak kövesd a linket: Két tűz között