A Desperados 3 idén az egyik kedvenc játékom volt, ezek után nem csoda, ha különös érdeklődéssel fogadtam egy újabb izometrikus nézetű, western-díszletben játszódó lopakodós játékot. Az El Hijo: A Wild West Tale-nek keresztelt indie-cím önmagában is ígéretes volt az ízléses látványvilágával és a kreatív akadályok ígéretével, szóval nem volt okom rá, hogy ne a legjobbakat feltételezzem. Csak az a baj, hogy nem mind arany, ami indie.
[h]Nevem: Senki[/h]
A címnek megfelelően főszereplőnk egy kisfiú, akinek vadnyugati birtokán banditák ütnek rajta, és felégetik azt. A gonosztevők elől anyja egy kolostorba adja hősünket, aki azonban nem tervez a szerzetesek között felnőni, így megszökik, hogy anyja segítségére siessen. Hamar fel kell ismernie, hogy nemcsak a morcos csuhások és az ádáz rablók jelentenek problémát, hanem a korrupt hatóságok és a gyermekmunka is felszínre kerül. A kisfiúnak nemcsak neve, de fegyvere sincsen, így lopakodva, vérhullatás nélkül kell igazságot szolgáltatnia.
Ez a szokásosnál valamivel rövidebb cikk lesz, mert sajnos nem sok mindenről lehet beszélni az El Hijo kapcsán. Azért persze nem fogok megragadni a kisebb független címeknél hagyományos három bekezdésnél (hiába, a szaksajtó néha nagyon kitesz magáért), mert így mind a gyöngyszemek, mind a kevésbé jó játékok elsikkadnának a 7-8 pontos biztonsági értékelések között. Sajnos az El Hijo az utóbbi kategóriát képviseli, igaz, így is bőven élvezhető.
[h]Nem vadiúj vadnyugat[/h]
Aki látott már félig felülnézetes lopakodós játékot, az nem fog nagyon megilletődni itt sem. A cél az lesz, hogy minél halkabban, és az ellenfelek látómezőjét kerülgetve jussunk el a pálya elejétől a végéig, tanulmányozzuk az őrjáratokat, eltereljük magunkról a figyelmet, szükség esetén pedig néhány feladványt is megoldjunk közben. Utóbbi mondjuk nem szerves része a műfajnak, de ez nem is véletlen, aki ugyanis egy Commandos-féle taktikai címet vár, az a külsőségeknél mélyebbre ásva csalódni fog. Az El Hijo inkább egy puzzle-platformer felépítésével rendelkezik: többnyire lineáris pályákon haladva kell megtalálni a megoldáshoz vezető egyetlen utat.
Ez nem feltétlenül probléma, hiszen egy jól behatárolt környezetben tud igazán virágozni a fejlesztői kreativitás, más kérdés, hogy ilyenkor el is várnám, hogy végig ötletes megoldásokkal találkozzak. Ötletekből egyébként nem is lesz hiány, nem egynél elégedetten bólintottam, hogy megy ez, csak akarni kell. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy ne kerülnének elő ismétlődő, inspirálatlan, vagy csak helykitöltő szerepű pályaszakaszok. Azért egy négyórás egyirányú utcában ez nem nagy dicsőség, és ennek fényében már kifejezetten hiányzott a szabadság.
Néhány helyen megvan az illúzió, hogy kinyílik a pálya, de ez a legtöbbször csak opcionális célokat jelent: odamehetünk foglyul ejtett gyerekekhez, hogy felvidítsuk őket, vagy ládákból tölthetjük fel fogyatkozó készleteinket. Ez ad némi extra kihívást és nem is rossz ötlet, de nem akadályozza meg a játékmenet ellaposodását. Hiába lettek úgy, ahogy még kombinálva is az elemek, az eszköztár bölény mögé bújással, csillékben utazással és a mozgatható létrákkal együtt sem képes kiszolgálni a nem túl hosszú játékidőt.
[h]Egy marék hiba[/h]
A felhasználható eszköztár legalább jól működik. Legyen szó az ellenfeleket csalogató zenebabáról, a feladványokban is segítő csúzliról, a rövid láthatatlanságot biztosító füstfelhőről, vagy a romboló és bénító tűzijátékról, végig hasznos és jól adagolt játékszerekről van szó. Ennek köszönhetően sosem lesz igazán rossz az El Hijo, igaz, magával ragadni sem tudott.
A játék leginkább az apróságokon csúszik el. Nem akarom közvetlenül összehasonlítani a Desperados 3-mal, mert nem lenne fair. De ha jártál egy ötcsillagos szállodában, akkor jobban feltűnik, ha egy kis motelban csótány mászik a falon. Az El Hijo tele van önmagában is zavaró kisebb hibákkal, igaz, ezek jelentős része nem tűnne fel annak, aki nem ismer hasonló játékokat. Az egyik legzavaróbb az volt, hogy sohasem látjuk be a teljes pályát. Ebben a műfajban ez főbenjáró bűn, hiszen kiszámíthatatlanná teszi a játékot, és kihasználja a tényt, hogy út közben mentések történnek. Bosszantó volt, hogy amikor ritkán kinyílt a terep, nem tudtam belátni az egészet, és találgatásra szorultam. Tudom, hogy ez itt szándékos megoldás, de számomra csak elvett az élményből.
Zavart, hogy nem tudtam forgatni a kamerát, így néhány helyen nem láttam rá a pálya fontos részeire, vagy egy optikai csalódás okozott zavart. Idegesített, hogy mozgás közben nem láthattam az ellenfelek látómezőjét, és hogy leguggolni csak alacsony falakhoz tapadva tudtam. Kényelmetlen volt, hogy nem lehetett gyorsítani az időn, ha nem akartam hosszasan várakozni egy őrjárat új körére. Ezek nem tűnnek nagy hibának, de mégis úgy éreztem, hogy vissza vagyok fogva, és mederbe vagyok kényszerítve. Az egész folyamat közel sem elég gördülékeny, ez pedig számos frusztráló pillanatot okozott.
[h]A könnyű, a furcsa és a frusztráló[/h]
Közben valahogy a nehézséget sem sikerült jól eltalálni. Az El Hijo alapvetően jóval könnyebb, mint más hasonló címek, és erre csak rátesz egy lapáttal a mesterséges intelligencia. Persze, ez a műfaj mindig is a fix nyomvonalon közlekedő bakákról szólt, de itt az ellenfelek teljesen következetlenül vesztenek minket szem elől, néha nevetségesen könnyű lerázni őket, máskor pedig hirtelen kiszúrnak egy búvóhelyen. A sötétben az orrukig sem látnak, így szabadon garázdálkodhatunk, de a hátuk mögött nem lehet elosonni, mert valami hatodik érzékkel ilyenkor elkapnak minket. A kötelező kutyás küldetések itt is megvannak, és mivel vért nem onthatunk, a szokásosnál is idegesítőbbek, a szél elől bújkálós rész meg annyira illett ide, mint egy nőgyűlölő egy Oláh Ibolya-koncertre, szóval lesznek bosszantó pillanatok.
Mindehhez pedig nem a szokásos szabad mentés, hanem egy checkpoint-rendszer társul, amely iszonyat következetlen lett. Néha tíz méter eseménytelen séta után úgy gondolja a játék, hogy ezt a történelmi pillanatot meg kell jutalmazni egy mentéssel, máskor pedig egy összetett és bonyolultabb szekció vége felé jövünk rá, hogy kezdhetjük elölről az egészet. A mérleg nyelve így is inkább a megengedőség felé billen, azért nem fogunk vért izzadni, csak érdemes felkészülni pár érdekességre.
Amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy az irányítás is döcög, PC-n is csak kontrollerrel irányítható kényelmesen, a csúzlis célzás pedig hajlamos megbolondulni. Az ellenfelek következetlenül veszik észre a dolgokat, a pályákat néha el lehet menteni teljesíthetetlen állapotban, és az opponensek látómezeje is véletlenszerűen megváltozhat. Az információ-adagolás is furcsa, néhol mindent megtudunk, máskor pedig találd ki magadtól, hogy most a varjakat kellene egyik madárijesztőről a másikra kergetni. Most akkor ez egy point & click kalandjáték, vagy egy lopkodós játék, tessék már eldönteni!
[h]Szép, de üres ballada[/h]
A fentebb említett összehasonlítás azért nem állja meg a helyét, mert a kalandjátékoknak jó története szokott lenni, vagy legalábbis megvan rá a törekvés. Itt gyakorlatilag semmi nem derül ki, sem az, hogy a banditáknak mi bajuk van velünk, sem az, hogy ki kire és miért lő a háttérben. Legyen elég annyi, hogy mindenki rossz, meg korrupt, de végül elnyerik méltó büntetésüket, ja, és a szeretet ereje, meg mit tudom én. Nem akarom elbagatellizálni a tanulságot, mert ez egy erősen családi játék, de könyörgöm, lehetett volna egy fokkal jobban alátámasztani az egészet, mert így maximum egy kedves katyvaszt kapunk, aminél egy elvetemült Overwatch-fanfiction is mélyebb.
Az El Hijo legalább szép, és nem túl változatos színpalettája mellett is igényesen fest. A western-hangulatra egy pillanatig sem lehet panasz, a környezet sehol sem elnagyolt, a figurák rajzfilmszerűen kedvesek, az átvezető videóknak megvan a maguk bája és úgy összességében jó ránézni a játékra. A zenék sem okoznak csalódást, remekül felidézik a spagettiwesternek főcímdalait, és úgy általában a hangzás is rendben van. De már az elején sejteni lehetett, hogy nem a megnyerő külső jelenléte lesz a nagy kihívás a fejlesztőknek, hanem egy csiszolt és élvezetes játékmenet elkészítése, és ez nem sikerült maradéktalanul.
Cím: El Hijo: A Wild West Tale
Kiadó: HandyGames
Fejlesztő: Honig Studios, Quantumfrog
Megjelenés dátuma: 2020. december 3.
Műfaj: lopakodós