Nem sok magyar játék lát napvilágot, és még kevesebb éri el a közvélemény magasra tornászott ingerküszöbét, a Revansnak mégis elég volt egyetlen rövid előzetes, hogy berobbanjon a köztudatba. Ennek oka kevésbé a potenciális minőség, és sokkal inkább a játék provokatív természete volt: koncepciója, hogy megbosszuljuk Trianont, és az ország kétharmadának az elcsatolását.
A magyar néplélek egyik nagy ismertetőjele, hogy nem tudjuk elengedni veszteségeinket, és nem tudunk továbblépni azokon. Ez a hozzáállás, hogy folyamatosan emlékeztetjük magunkat, hogy a történelemben rendszeresen vert minket az élet, nem feltétlenül tesz minket boldogabbá, de nem is törvényszerűen negatív dolog – megvan a helye és módja a megemlékezésnek, legyen szó a hősiesen megvívott szabadságharcokról, vagy éppen Trianonról. Csak ebbe a módba a bosszú, mint olyan nem igazán fér bele, nagyon rossz üzenete van, és egyáltalán nem méltó.
Nem csoda hát, ha felháborodás övezte a Revans bejelentését, és az sem, hogy sokan meg sem kérdőjelezték annak szélsőségesen nacionalista mivoltát. Azért lássuk be, itthon nem nehéz olyanokat találni, akik halál komolyan lelkesednének egy ilyen koncepcióért, és a lelki szemek előtt ki is rajzolódott a Revans célközönsége, akinek már az óvodában turul volt a jele, visszacsapó íjjal vadássza a Csodaszarvast, és a nudista strandra is tarsollyal az övén megy.
[h]Csárdáskirály[/h]
Pedig néhány kisebb jel ott volt, amely azt mutatta, hogy mégsem minden olyan halál komoly, mint elsőre tűnt. Legalábbis nehéz lenne az irónia legkisebb morzsája nélkül A walesi bárdokat idézni célzás közben, vagy glóriás lovagokat követni, amint azok géppisztollyal lövik halomra a román hadsereget. Miután pedig magam is megmerültem ebben a szemfelnyitó remekműben, arra kellett jussak, hogy a Revans valójában egy hatalmas abszurd bohózat, és látványosan nem veszi komolyan magát, de közben szimplán csak nevetségesen rossz.
Akik esetleg még mindig attól tartanak, hogy a Revans komolyan ront a nemzetközi diplomáciai helyzeten, és hogy nemsokára behívják a bukaresti magyar nagykövetet egy elbeszélgetésre, azoknak figyelmébe ajánlom a gránátot, amely a robbanása környezetében heveny csárdásjárásra készteti az ellenséges bakákat, könnyű célponttá varázsolva darutollas föveggel koronázott homlokukat. Vagy ott van a babos kendő hangtompítónak, a vegyes sikerrel humorosnak szánt fegyverleírások, a gyógyításhoz használt női fénykép, amelyhez Dankó Rádió-pozitív nóta szól, meg lépten-nyomon az általános iskolai törzsanayag részét képző versidézetek. A Revans helyenként vállalható paródiája a feldolgozott témának, és egy átlagos FPS-élménnyel karöltve már nem is lenne egy instant pénzkidobás.
[h]Sarkantyúját belepte a rozsda[/h]
A gond csak az, hogy a Revans alapjaiban rohad szét. Na jó, nem teljesen alapjaiban, a fejlesztő által rendszeresen szidott Unity köszöni szépen, tökéletesen használható, ahogy azt a benne készített játékok százai is bizonyítják. A Format: lib /s viszont hadilábon állt vele, ahogy a játékdizájn alapvetéseivel is. A lövöldözés élménye jobb pillanatokban fapados, máskor pedig komolyan példát vehetne korunk olyan úttörőiről, mint a Return to Castle Wolfenstein. Ja, hogy az idén lesz 22 éves? Sebaj. Az ellenfelek (legalábbis a többségük) egy lustább kerti törpe intelligenciájával sétál bele a lövéseinkbe, de néha csak kék halált kapnak, és bámulnak rád, mint borjú az új kapura. Cserébe, ha eltalálnak, az jó pár másodpercre cselekvésképtelenné tesz a képernyő rázkódása és a felbukkanó piros foltok miatt (amelyek véletlenül sem jelzik a beérkezés szögét), így az is hamar kiderül, hogy a szórakozás nem lett a zászlóra hímezve a forradalmi jelszavak mellé.
A játék elég büszke arra, hogy nem fogja a kezedet (kivéve néhány passzív-agresszív tool tipet), és csak egy listányi feladattal odaküld egy pályára, hogy csinálsz, amit akarsz. Ezzel nincs is probléma, viszont a falakkal mesterségesen nyújtott terület, a legkevésbé sem intuitív pályadizájn, a felesleges platformer-szekciók, és a hátadban leéledő ellenfelek nem segítenek az élvezeti értéken.
Bizonyítandó, hogy ez mennyire egy tökös és kemény játék, csak adott számú élettel rendelkezünk, csak általunk megtalált checkpointokon éledhetünk újra, és nincs mentés sem manuálisan, sem automatikusan. Emiatt a Revans valóban több körültekintést igényel, de ez egy érzékeny egyensúlyi helyzet, aminek elsajátításához évtizedes tapasztalatok kellenek a legtöbb esetben, és elég egy kisebb rosszul elsült tényező, és máris borul minden. Nem is tudom, mondjuk egy olyan, hogy a játék nem működik.
A fegyvereket felvenni és lecserélni egy rémálom a pontatlan irányítás miatt, a lövések látszólag teljesen véletlenszerű mértékben sebeznek, saját AI-társainkban is megakadhatunk. A kültereket géppuskaállások övezik, időnként fejlövésekre immunis lövészekkel, akik nehézségi szinttől függetlenül a másodperc törtrésze alatt eltűntetik az életedet, úgy, hogy a pocsék látási viszonyok miatt elsőre azt sem nagyon lehet betájolni, hogy honnan jött a megváltó halál. Ha egy ilyen esetbe futunk, lehet is újrakezdeni az egész missziót, a felszerelésünket ugyanis nem fogjuk visszaszerezni a kereszttűzből. Beltéren meg aranyos cserépedények rejtenek magukban vagy felszerelést, vagy robbanást, és igazából mindegy, hogy a terem túlvégében vagyunk-e, darabokra szakadunk. Az ilyesmi miatt válik nagyon hamar az egészséges kihívás előbb enyhén bosszantóvá, majd kifejezetten frusztrálóvá. Persze ki lehet használni a mesterséges intelligencia ostobaságát, a játék következetlenségét az ellenfelek elhelyezésével kapcsolatban, és ki lehet ismerni bazári trükkjeit, csak eddigre sanszosan már mindenki abbahagyja a játékot.
A Revans ugyanis nem jutalmaz a sikerért, nem éreztem mást egy pálya teljesítése után, mint megkönnyebbülést, hogy végre vége. Ennek oka, hogy nem lesznek emlékezetes, lendületes „jutalomjelenetek” már csak az alapjaiban rothadó lövölde-élmény miatt sem, a siker nagyon is múlik a szerencsén, a hangulat pedig semlegesebb, mint Svájc a világháborúkban.
[h]Harmadik kakasszó[/h]
Ez egy csiszolatlan, baltával faragott játék, amelynek kisebb, de együtt egy szörnyű élményt adó hibáit sok ezer karakteren keresztül lehetne sorolni. A pocsék animációk, a vizuális bugoktól a komoly beakadásig terjedő programhibák, a mászáskor túl erőteljes kameramozgás. Ha akarjuk, akár minden cselekvést beállíthatunk ugyanarra a gombra, ami ezután véletlenszerűen hajt végre néhányat közülük. Lesznek idegesítő kötelezően lopakodós szekciók, felesleges zsákutcák a pályákon, a hintek nem veszik figyelembe, hogy van-e még bármi relevanciájuk. A hangkeverés borzalmas, 10% körüli hangerőn is meg lehet süketülni az újratöltéstől, miközben a lövést már alig lehet hallani. A grafika ocsmány, és tudom, hogy ez retro szellemiségben készült, de az nem azt jelenti, hogy konkrétan húszéves szintre kell hozni a grafikát, és pláne nem azt, hogy közben a látványtervezés is legyen annyira ötlettelen, amennyire csak lehet.
Ezt pedig nagyjából semmi sem tudja ellensúlyozni, sem az alkony beköszöntésével feltámadó halottak félkész, de legalább működő ötlete, sem az a pár kis vicces ötlet. Na de mi van akkor, ha a Revans direkt rossz, és az egész csak egy nagy médiahekk? Nem mintha sportértéke lenne rávilágítani a nacionalizmus létezésére, de nem lenne lehetetlen, hogy egy szándékosan igénytelen alkotással van dolgunk, ha már a felkapott Trianon-tematikában sem bizonyult komoly állásfoglalásnak. Nos, ezt a lehetőséget maga a fejlesztő cáfolta meg majdnem teljesen.
[h]Kétarcú kommunikáció[/h]
A játék körüli hivatalos kommunikáció kifejezetten hetykére sikeredett. A Steam-adatlap tanúsága szerint ez egy kemény játék, ahol nincs mentés, ami nem fogja a kezedet, ahol nincsenek zombik (csak szellemek), és ahol csak realtime fények vannak (azt, hogy ennek mi jelentősége van, elnézve a végeredményt, most ne firtassuk). A játék rendszeresen passzív-agresszív, mazsolának hív, ha célkeresztet használsz, és általánosságban nagyra van azzal, hogy az egész mennyire hardcore. Bár a játék ocsmányságát ért kritikák folytán bekerült a leírásba, hogy nem szép a grafika, de azért odakerült az is, hogy „egy igazi férfi lenyeli a békát”, vagy hogy: „A játék nem könnyű és nem is igazságos. Olyan, mint a történelem, amit végre te is befolyásolhatsz, ha tényleg elég tökös vagy.” Inspiráló.
Persze ez sem biztos, hogy 100%-ban komoly, de mindenképpen ezt az érzetet kelti, és a fejlesztő egyéb nyilatkozatai is megvilágítják, hogy a játék egészét ő komolyan gondolta. Talán komolyabban, mint kellett volna. Amikor a játék első előzetesét nem éppen pozitív visszhang övezte, először nemes egyszerűséggel csak letiltotta a kommenteket. Később újra engedélyezte őket, és egy hosszú hozzászólásban reagált az utálkozók népes táborára. Kiemelte, hogy milyen rosszul estek neki ezek a visszajelzések, hiányolta az építő jellegű kritikát és megkérdőjelezte az őt támadók hozzáértését; megjelenés után pedig Steamen is hasonló pontok mentén reagált a felhasználói értékelésekre.
[h]Hobbi is meg nem is[/h]
Hiszen ő csak hobbiként, munka és család mellett foglalkozott az egésszel, saját bevallása szerint sem programozó, és igazából büszke, hogy ezt sikerült összehozni, és nem érti, hogy ebben miért nem kap több támogatást. Nos, bár nem értek egyet a véleményformálás lényegre törően sutyerák formáival, a képlet roppant egyszerű. Ha pénzért árulod a játékod, készülj fel a negatív kritikákra, különösen, ha megosztó témával tárod azt a közönség elé. Ettől a ponttól ez már nem egy hobbiprojekt, amit a családtagoknak és a kollégáknak lehet büszkén mutogatni, ez nem egy középiskolai szorgalmi házi feladat, hanem egy termék, amely bárki számára elérhető pénzért. Nincs azzal baj, ha valaki büszke arra, amit alkotott, esetleg tisztában van a saját korlátaival, de ettől a játéknak nem lesz jobb az ár-érték aránya, és a kritikától sem mentesül. Másrészt, nem működik, hogy az egyik pillanatban kivagyi stílusban adod el a játékod, a másikban meg siránkozol a nem elég építő kritikák miatt.
Aztán a hozzászólás abban sem segített, hogy az esetleges utolsó gyanú-morzsákat is lesöpörje az asztalról azzal kapcsolatban, hogy volt-e egy szemernyi komolyság is a játék témájával kapcsolatban. Felhozza ugyanis, hogy sokan hazaárulónak, vagy fasisztának nevezték. És erre mi a reakció? Kiröhögi őket, hogy hogyan nem látják az iróniát és a paródiát? “Arra azért elfelejtettek kitérni ezek a névtelen hozzáértők, hogy ők mit is tettek már le az asztalra.” Ja jó, akkor megnyugodhatunk. Azért mondjuk nem kell Michelin-csillagos séfnek lenni ahhoz, hogy egy ételmérgezés után rájöjj, hogy a fogyasztott fogások nem éppen a legmagasabb minőségi kategóriába tartoztak.
Az persze dicséretes, hogy próbál javítani a játékon, konkrét hibákra kérdez rá, és vélhetően ezért vár építő kritikát is. Csak az a szomorú igazság, hogy néhány bugfix hatáskörénél sokkal mélyebben húzódnak meg a Revans hibái. “Végül, de nem utolsó sorban: akinek nem tetszik, játsszon mással.” Nos, ennél szebben én sem mondhattam volna, tényleg játsszatok mással.
A cikkben található vélemény az enyém, és nem feltétlenül tükrözi az egész Geek Világ-szerkesztőség nézeteit.