A Kontakt egyike azoknak a filmeknek, amelyek csak úgy megjelentek. Minimális marketing kapcsolódott hozzá, és tavaly a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon sem vert nagy visszhangot. Lényegében semmit nem tudtam róla előre. Az ilyen hirtelen piacra dobott (az angol erre a „shadow drop” kifejezést használná) filmek persze nem mindig sülnek el jól. Van, amikor okkal hallgatnak egy alkotásról, ami végül talán nem is megjelenik, hanem megszökik a karanténból – elég csak a War of the Worlds-re gondolni. A Kontakt esetében szerencsére nem erről van szó. A végeredmény egyáltalán nem rossz, sőt, egyenesen kiváló lehetne, ha a történet nagy csavarja le nem csavarja egy kicsit a fordulatszámot.
Zsaroló őrangyal
Ash (Riz Ahmed) egészen különös munkát végez. Korrupt nagyvállalatok és az ő nyomásuktól szabadulni kívánó közemberek problémáit simítja el. Mindezt jó pénzért és teljesen titokban. Ha például egy volt alkalmazotthoz kompromittáló iratok kerülnek, az ő biztonságát szavatolva és a nagy céget egy kicsit megzsarolva szervezi meg a papírok visszajuttattását. Ügyfelei nem is találkoznak vele, pedig ő minden lépésüket figyeli. Egy siketeknek kifejlesztett anonim távíró-szolgáltatást használ, ahol minden dolgozó úgy gépel, hogy egyszerre kétszer játszhatná végig a Typing of the Dead-et. Az ügyfeleitől is elvárja, hogy ehhez alkalmazkodjanak, és a „Hallgatom!” szócskával zárják a mondandójukat. Senki sem hallhatja a hangját, és mindent megtesz azért, hogy ne lehessen lenyomozni.
Egy napon aztán egy kétségbeesett tudósnő kéri a segítségét, aki egy élelmiszergyártó vállalattól lopott el egy eltussolni kívánt jelentést. Sarah (Lily James) nyomában a szokásosnál is nagyobb elánnal csaholnak a cég által fizetett kemény legények, az élükön Dawsonnal (Sam Wothington). Ash egyre jobban kötődni kezd új klienséhez, és ezáltal egyre inkább megszegi az őt védő szigorú protokollokat. Ezzel pedig mind jobban veszélybe sodorja magát, és ezzel egyben Sarah-t is, aki nélküle teljesen elveszettnek tűnik.
Az árnyalt ligája
Az az első perctől nem kérdés, hogy Ash egy izgalmas és remekül megírt karakter. Egyszerre hatalmas élmény látni, ahogy végtelen profizmussal végzi a munkáját. Tucatnyi álruhát ölt, hogy mindig beolvadjon a tömegbe. Kihasználja a postarendszer összes bürokratikus kiskapuját, hogy a csomagjai teljesen lekövethetetlenek legyenek. Ha kell, addig utaztatja átjelentett címek és postafiókok között, amíg a leglelkesebb nyomkövetők is lemerülnek. Közben pedig kémfilmeket megszégyenítően figyeli meg ügyfeleit, vagy játszadozik a céges pribékekkel. Az az igazán imponáló benne, hogy tényleg okos ötletei vannak, és nem csak valami áltudományos hókuszpókusz vagy kényelmesen megírt forgatókönyv játszik a kezére.
Közben viszont egy magának való, titokzatos figura is. Sokáig azt sem tudjuk, hogy hívják, álneveket használ, magánélete szinte egyáltalán nincsen. Eljár az anonim alkoholistákhoz, de sosem beszél. Nem tudhatjuk, hogy mi bujkál benne, hogy mi bántja, csak annyit látunk, hogy magányos, és kimondatlan traumák gyötrik. Ezt a kettősséget pedig fantasztikusan jeleníti meg Riz Ahmed játéka, aki lenyűgözően alakítja Asht. Képtelenség nem szimpatizálni vele, és ez a helyzet Sarah-val is. Az ő karaktere is kellően szimpatikus, és ügyesen egyensúlyozták a kétségbeesettség és a kompetencia között. Bőven lehet sajnálni, de nem olyan szerencsétlen, hogy már ne lehessen azonosulni vele. És nem mellesleg Lily James játékára sem lehet panasz.
Ennek köszönhetően tényleg szorítani lehet értük. Ők ketten egymásra vannak utalva. Egyrészt praktikusan, másrészt érzelmileg, de még narratívan is. Azért lehet mindkettőjükért extrán aggódni, mert az egyikük elbukása a másikat is magával rántja – micsoda kár lenne, ha ezt az összefonódást a film írói sem ismernék fel. De ne szaladjunk ennyire előre, a film első kétharmadában ugyanis a két karakterért végig szoronghatunk, ezzel pedig még nagyon is tudtak mit kezdeni a készítők.
Tévül-fordul
Az első másfél órában egy teljesen lebilincselő thriller bontakozik ki előttünk. A feszültség hatalmas, sőt, a Kontakt jó pár ponton rendesen nyomasztó. Az ellenfelek pont annyira értelmesek és agresszívak, hogy fenyegetőek legyenek, és fair kihívást adjanak Ash húzásainak. Az ő kitartásuk végig képes emelni a tétet, amíg Ash egyre több kockázatot nem vállal. Ehhez pedig remekül asszisztál a film látványa is. A kamerabeállítások érzékletesen közvetítik a megfigyelő-megfigyelt és alá-fölérendeltségi viszonyokat, a vágás pedig remekül idomul a filmben kialakuló feszültséghez. A zenei anyag pedig sokat hozzátesz a jelenetek izgalmához, a Kontakt nem az a film, amit könnyed szombat délelőtti családi kikapcsolódásnak ajánlok.
Aztán Ash szép lassan kikerül az eleméből. Ez közel sem egy ismeretlen motívum, legutóbb Az amatőrben láthattuk, ahogyan a „kocka” főszereplőnek a kütyüi nélkül is boldogulnia kell. Csak amíg Rami Malek karakteréért azon a ponton lehetett igazán aggódni, addig itt éppen ez a pillanat veszi el a feszültséget. Ennek az oka pedig a bevezetőben már említett nagy fordulat. Egyszerűen kihúzza a Kontakt méregfogát, és lagymatag akcióval helyettesíti azt. A fináléra növelni kellett volna a tétet, vagy hagyni felszabadulni a visszafojtott energiákat. Akár egy őrült, merész ritmusváltás is működhetett volna azon a ponton. De néhány gagyi üldözős jelenet, amely alól szinte csak a Benny Hill-muzsika hiányzik, már nem annyira.
Ez a csavar olyan, mint egy gourmet étkezés végén egy olcsó porból főzött puncsfagyi desszert gyanánt. Hiába nevezhető egészen váratlannak, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ugyan nem olyan súlyos a helyzet, hogy visszamenőlegesen is elrontson mindent, de nehéz vele kibékülni. Lehet, hogy nem tört össze alatta a narratív épület, de bizony megrepedezett. Az pedig csak hab a tortán, hogy a másik jelentősebb fordulat pedig rémesen kiszámítható. Még úgy is, hogy az elfedésére egészen okosnak szánt trükköt alkalmaztak, de azon a ponton nem maradt túl sok kétség.
Verdikt
A Kontakt egy üres kapus, fél méterről elpuskázott, kapufáról kipattanó helyzet, amely talán akkor is a hálóban köt ki, ha nem nyúlnak hozzá. Ettől még nem lesz élvezhetetlen a meccs, de jobb lett volna győztesen távozni a lelátóról, mint egy fájdalmasan gól nélküli döntetlen után. A Kontakt hiába volt kifogástalan és izgalmas 90 percen keresztül, ha pont a hosszabbításban vérzik el. Amit előtte elér, azt nem tudom és nem is akarom elvenni tőle. Ez még így is egy pofás és élvezhető thriller. De nem tudom úgy jó szívvel ajánlani, hogy ennél lényegesen több is benne volt. Fájó csalódással jöttem ki a moziteremből, pedig alapvetően egy jó filmet láttam. Kár érte, kiváló közvetítő volt.
Furcsa érzés, ha egy korszak véget ér, pedig ennek is eljött az ideje. Egyetemistaként még lazán eljártam a sajtóvetítésekre, ha kellett, Lineáris algebra előadás helyett, ha kellett, diplomaterv-konzultációkat tologatva. Azonban munka mellett jelentősen kevesebbet fogok ráérni erre, már ha valaha eljutok még premier előtti vetítésre. Persze lesznek még kritikák megjelenés után, csak kevesebben. És különös, hogy az utolsó hétfő délelőtti mozizásom nem A nagy finálé volt, hanem az észrevétlenül megjelent és antiklimaktikusan zárult Kontakt. Valahogy így költői.
A Kontakt (Relay) szeptember 18-tól látható a magyar mozikban.