Bezzeg réges-rég egy messzi-messzi galaxisban minden jobb volt. Régen olcsóbb volt a kenyér, és a játékok is jobbak voltak. Nem volt mikrotranzakció, se DLC, loot boxok meg aztán pláne. A videojátékos iparág résztvevői azonban egyre erőszakosabban próbálják betömni a piaci réseket és lényegében kifosztani a vagyonunkból minket, gémereket. A Star Wars Battlefront II fiaskó után csökkentek az EA részvényeinek értékei és megindult egyfajta lázadás a Birodalom ellen, csak hogy stílusos legyek. Vagy megint a sajtó fújt fel egy egyébként ártatlan dolgot? Következő Kontroverz cikkünk megpróbál választ találni a kérdésre.
Fejben tök jól elképzeltem hogyan fogom felépíteni majd a cikket. Lett volna egy kis tényfeltárás, szubjektív vélemény, játékbeszámoló, és egy újabb haragos felszólalás a “minden fekete és fehér” látásmód ellen. Mikor azonban papírra vetettem vázlatomat, valahogy nem állt össze a kép. Talán túlvállaltam magamat egy ekkora horderejű cikkel? Vagy talán tényleg nem minden annyira egyszerű, mint amennyire láthatjuk/olvashatjuk a különböző portálok cikkeiben. Lényegében akkor most mi van a Star Wars Battlefront II-vel?
Csupaszítsuk le egy pillanatra a helyzetet és kezeljük ugyanolyan játékként, mint a többi idén megjelent címet. A legújabb Star Wars shooter egyáltalán nem lett rossz. Mindenki várta az egyszemélyes kampánymódot, amit meg is kaptunk. Noha egyáltalán nem lett világmegváltó, de minden benne van, ami egy SW sztorihoz kell. Rövidsége ellenére én kifejezetten élveztem minden percét. És tényleg nem kell egy forradalmi elképzelésre számítani, mert a játékmenet egyszerű, mint egy faék. De azért valljuk be, egyáltalán nem játszhatatlan a kampány. A látvány fantasztikus, a hangeffektek és a zenék megteremtik a hangulatot, és a többi Star Wars körítés pedig teszi a dolgát. (A cikk írása közben már megjelent a Resurrection című extra kampánymisszió, melyet ingyenesen zsebelhetnek be a játékosok.)
A multiplayer is jócskán fejlődött az első részhez képest mind tartalmilag, mind élvezhetőségi-faktor téren. Rengeteg pályán indulhatunk harcba, és kimondottan változatos küldetések végrehajtásával igencsak javult a “tolok még egy kört” felfogás is. Mostanra azért sokat javult a meccsek utáni jutalomrendszer is, és akad pár kihívás, amiket megállás nélkül farmolhatunk néhány extra kreditért. A pályákat manuálisan nem lehet kiválasztani, ami elég bosszantó tud lenni. Nagyjából harminc órám van a játékban, és eddig kétszer jártam a Naboo-n, akkor is csak Blast módban, mindeközben vagy tucatszor kellett Crait sivár terepein helytállnom, ami az Utolsó Jedik talán legmenőbb csatatere, de valahogy a játékban ez nem működik annyira. Értem én, hogy nincs Season Pass, és majd a játék eldönti helyettem melyik bolygón akarok játszani, más programoknál is így van. De a random-generátor dolgozhatna kicsit “igazságosabban” is.
Szerencsejáték, vagy sem?
A Star Wars Battlefront II megjelenése hatalmas port kavart. Ennek hatására már a különböző európai államok is elkezdték vizsgálgatni a loot ládák mibenlétét. A kérdés roppant egyszerű: ha pénzért veszünk játékon belüli ládákat, és kapunk X mennyiségű, teljesen véletlenszerű tárgyakat, az szerencsejátéknak minősül-e, avagy ártatlan pénzkidobás? Ebben a témában jelenleg sehol nincs még egyetértés. A kérdést feltenni ugyancsak nem nehéz, de egyértelmű válasszal szolgálni rá roppant kihívás. A Battlefront II (továbbiakban BF2) kapcsán megindultak a párbeszédek és viták. Már bőven a játék megjelenése előtt az EA azt ígérte, hogy nem lesznek majd fizetős DLC-k, sem szezon bérlet, mindent megkapunk időről időre, teljesen ingyen. A naivak ujjongtak, a szkeptikusok zsörtölődtek. Ha nem ismernénk az EA felfogását, akár mindezt maradéktalanul el is hihettük volna. Azonban nagyon jól tudjuk, hogy nem két fillér játékot fejleszteni, és valamivel a kiadás után is bevételre kell szert tenni. A már bevett lootbox-rendszer tehát adva volt, ahogy az megannyi játékban szerepel már: Overwatch, Hearthstone, Uncharted 4, Forza 7, Call Of Duty, és sorolhatnám. A ládákból rendszerint karakter és fegyverfestéseket, emote-okat, menő beállásokat szerezhetünk, melyekért kétféleképpen fizethetünk: játékban megszerezett fizetőeszközzel (nyilván sok időbe telik farmolni őket), avagy valódi pénzzel vehetünk magunknak ládákat. Ez addig nem probléma, amíg tényleg csak festések és idétlen táncmozdulatokat kapunk.
A probléma ott kezdődik, ha valaki sokszor pár eurót beáldoz a játékon belüli vásárlásokra, és ezzel előnyre tesz szert “ingyenesen” játszó ellenfeleivel szemben. A következő a példa: Aladár megjelenés óta beleölt 50 órát a BF2-be, kinyitott egy halom ládát, és van egy csomó Star Card (így nevezik a fejlesztő “kártyákat”) a birtokában. Jön Béla, aki a megjelenés után 1 hónappal vette meg a játékot, de mivel megteheti, vett mondjuk 100 loot ládát. A 100 ládából jó eséllyel kiesik egy csomó ritkább kártya is. Tehát most akkor ki van előnyben? Ennél az eszmefuttatásnál úgy éreztem, hogy az egész Pay To Win-hiszti elvesztette hitelességét. A Star Cardok között valóban akadnak valamivel nagyobb sebzést vagy gyorsabb életerő töltődést nyújtó darabok, de mivel alapvetően ügyességre épülő shooterről van szó, semmit nem ér a legritkább kártyákkal felszerelkezett fizetős játékos, ha fogalma sincs arról, hogy kell célozni.
Viszont a sajtó és a gyűlöletkeltő fórumozó tömeg már megtette a kárt, visszafordíthatatlanul. Elsősorban örülök, hogy ennyire elfajult a dolog, mert mostanra látszódik igazán, hogy a játékoskultúrának elege van a kizsákmányoló magatartásformákból. Másfelől ezt most egy egyébként szuper játék szívta meg. Ugyanis a BF2 nemhogy nem lett rossz, sőt kifejezetten élvezetes Star Wars játékról van szó. Tehát aki év végén Jedi-lázban ég, annak megkerülhetetlen darab lehet a Battlefront II.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor lájkolj minket Facebookon, vagy kövess minket Twitteren!