FilmMozgókép

FilmMozgókép

FilmMozgókép

Madame Web kritika: Nem fog behálózni

A Madame Web egy kusza, szétesett, de mégis botegyszerű film, amelynek a története és a képi világa is igénytelen.

Közzétéve

2024. febr. 16.

Kommentek

0

Nem hiszem, hogy volt bármi biztató előjele a Sony legújabb Marvel-projektjének, a Madame Web-nek. Az előzetesnek ugyan volt egy sajátos hangulata, de érezhetően túl sokat mutatott meg annak a reményében, hogy így érdekesebbnek tűnik. A benne látható amatőr megoldásokat ugyan még be lehetett tudni a trailer vágásának, de nem úgy nézett ki, mint ami akárcsak köszönőviszonyban van a jóval. Az is árulkodó volt, hogy a címszereplőt alakító Dakota Johnson sem próbált úgy csinálni, mintha ez lenne az évszázad mozija. Legutóbb például arról nyilatkozott, hogy a forgatókönyv drasztikus változásokon esett át a stúdió közveavatkozására.

És bár próbáltam elkerülni a konkrét vélemények olvasását, hozzám is eljutottak a kritikusi értékelések összesítései. Sokan az eddigi legrosszabb Marvel-filmként emlegetik, még a legendás Morbius pontszáma alá is becsúszott Metacritic-en. Így mindenre felkészülve ültem be a vetítésre, és örülök, hogy így tettem. Olyat ugyan nem állítanék, hogy a saruszíját sem oldhatja meg Jared Leto vámpíros ámokfutásának, de a Madame Web egy kifejezetten hitvány film lett. Nem csak mint képregény-adaptáció, nem csak mint Marvel-film, hanem minden tekintetben.

Az eljövendő múlt pókjai

Főhősünk Cassandra Webb, aki mentőorvosként segíti New York népét. Egy veszélyes akció során egy kimentett férfi kocsijával a vízbe zuhan, és megfullad. Szerencséjére társa újraéleszti, ezután pedig furcsa látomások kezdik gyötörni. Ezekben látszólag bepillantást nyer a jövőbe, amelyet valóságként él meg, mielőtt bekövetkezne. Egyszer így lesz figyelmes arra, hogy három diáklányt megtámad egy ismeretlen férfi. Mielőtt bekövetkezne a tragédia, magával rángatja a lányokat, így ideiglenesen megmenekülnek. A titokzatos támadó azonban nem tágít, így négyüknek menekülnie kell, és megpróbálják kideríteni, ki és miért tör az életükre. A veszélyes férfinak Cassandrához is több köze van, mint hinné, hiszen ott volt az anyja mellett, amikor az Amazonasnál, különleges pókok felkutatása közben életét vesztette.

Bár Ezekiel Sims karakterére eddig úgy hivatkoztam, mint akinek ködös a múltja és a kiléte, ez maximum a főszereplő szemszögéből van így. Lényegében az első jelenetben kiderül, mi történt közte, és Cassandra anyja között, majd a következő tíz percben fény derül a motivációjára is. Kicsit olyan ez, mint a Columbo, ahol az elején megtudjuk, ki a gyilkos, és miért tette, amit tett. Ez csak azért furcsa megoldás, mert a Madame Web papíron egy thriller, és a misztikum élét ezzel teljesen elveszi a forgatókönyv. Azonban “szerencsére” van elég rossz a történet maradék része ahhoz, hogy ez szinte már ne is legyen bosszantó.

Szarból nem lehet hálót építeni

Annak ellenére, hogy a cselekmény végig lineárisan halad, nincsenek csavarok, vagy váratlan narratív megoldások, az egész mégis kuszának hat. Néha szájbarágós, didaktikus, és a nevetségességig hülyének néz, máskor pedig ziláltan esünk át egyik jelenetből a másikba. Egyszer teljesen randomnak tűnik, hogy a szereplők mit tesznek, máskor a legöregebb kliséket durrogtatják. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy film az egyik pillanatban bosszantóan kiszámítható, máskor pedig a semmiből teremt értelmetlen pillanatokat, de ennek a kettősségnek nem sok előnye van. Szinte azonnal elveszíti a nézőjét következetlenségével, és képtelenség komolyan venni.

A következetlenség egyik legerősebb példája Cassandra képessége. Egyszer vibrálnak ezek a képek, máskor valóságosnak tűnnek. Egyik esetben a látomás végén a legutóbbi pozíciójában marad a protagonista, máskor odakerül, ahol a vízió véget ért. Ha már ezt a központi elemet sem képesek normálisan használni, akkor el lehet képzelni, hogy milyen intelligens a film többi része. A fináléra már csak úgy megesnek a dolgok, az olyasmire, hogy ki mit látott előre, vagy hogy pontosan milyen terv vezette, nem nagyon kapunk támpontot.

Hálót fon az est, a nagy random pók

Erre még lehetne magyarázat, hogy így akarták növelni a rácsodálkozás erejét, de ilyesmiről szó sincs. Annyit mindig látunk, hogy ne érjen minket nagy meglepetés, de annyit sose tudunk, hogy tudjunk izgulni a terv sikeréért. Ez ugye egy thriller esetében nem éppen szerencsés. Persze a körmeinket amúgy sem itt fogjuk lerágni, hiszen a Madame Web cselekménye mindeféle feszességet nélkülöz. Néha hosszú perceket időzünk jelentéktelen dolgokon, máskor pedig egy csapásra átkerülünk egy másik kontinensre. Az addig bújkáló Cassandra, aki a saját házába is csak belopózni mer, gondol egyet, és a következő pillanatban már a perui dzsungelről kapunk vágóképeket. Parádés.

A rendező a feszültséget is képtelen fenntartani. Szinte sosem sikerül rendesen felépíteni a hangulatot, csak beesünk a papíron izgalmas jelenetekbe, hogy végül hatásszünetet se tartson a kulcspillanatokban. Semmi nem kap rendes nyomatékot, bizonyos szekvenciákon előbb lett volna kedvem nevetni, mint tényleg szorítani a szereplőkért. A képesség használatából eredő félreértések szociális kínossága nagyobb hatással volt rám, mint egy-egy autós üldözés, és ez szerintem sokat elárul. Van ugyan egy-két alkalom, ahol enyhén ugyan, de feljebb kúszott a pulzusom, de egy menekülésnél ennek kellene a gyári beállításnak lennie.

Nem fonódtak be

Persze az sem segít, hogy látszólag a színészek sem igazán érezték magukat otthon a jelenetekben. A szájukba adott mondatok kínosak, természetellenesek, és időnként úgy éreztem, mintha nem is ugyanabban a díszletben mászkálnának. Az időben és térben szétdarabolódó történet alatt végig idegennek érződik mindenki a vásznon. Csupán a legvégére alakul ki egy minimális kémia Madame Web és leendő tanítványai között, de az a pár szórakoztató jelenet már nem menti meg a bizarr, hideg hangulatot.

Dakota Johnson egyébként nem rossz a filmben, még ő tájékozódott el a legjobban a természetellenes jelenetekben. Annyit el tudott érni az alakításával, hogy legalább a címszereplővel együtt tudjunk érezni, és ez ebben a kontextusban nem is olyan kis teljesítmény. A három póklány már inkább takaréklángon volt, nem vészes a játékuk, de nehezen hittem el róluk, hogy középiskolások. Tahar Rahim gonosztevője pedig otthon felejtette az összes karizmáját, és elszánt nézeseknél többel nem ajándékoz meg minket.

Ha már szereplők, a Madame Web ugyan papíron nem csatlakozik az MCU-beli Pókember-filmekhez, de azért minden alkalmat megragad, hogy ismert nevekkel haknizzon. A spoilerek elkerülése végett nem lövöm le, kik azok, de a kilétüknek semmi köze nincs a filmbeli jelenlétükhöz. Lehettek volna teljesen hétköznapi, véletlenszerű emberek, de akkor a mögöttem ülők nem tudták volna hangosan nyugtázni a máshonnan felsejlő neveket. Azért az mégiscsak kár lett volna.

Csípi a szemem

Nem gondoltam volna, hogy a Madame Web-bel a legnagyobb problémám a képi világa lesz, pedig az teszi közel nézhetetlenné az első fél órában. Szinte minden snittben alkalmaztak egy kis zoomot, amikor ráváltott valakire a kamera, amely inkább komikus volt egy idő után. A mentős jelenetekben az amúgy furcsán lassú tempót egy zilált vágással és rángó kemarával próbálták feszültebbé tenni, de ettől csak szétesik a képi világ. Egy-egy pillanatban mintha kockadobással döntötték volna el, hogy milyen plánban, szögben és mozgással veszik fel a jelenetet. Ahogy esik, úgy puffan, és ha ezt fizikailag fájdalmas nézni, akkor így jártál.

Rendesen keresni kell az olyan szekvenciákat, ahol a forma és a tartalom nem aktívan egymás ellen dolgozik. Egyes áttűnések, vagy feleslegesen heves kameramozgások komolyan vehetetlenné, olcsóvá teszik a jeleneteket, nem pedig dinamikusabbá. Gyakran felesleges művészkedésnek tűnik egy extravagánsabb beállítás, ahogy az eleinte meglévő, de később kikopó pókháló-motívumok is. Ritkán látok ennyire széteső, ennyire igénytelenül felvett filmet, amely leginkább egy amatőr produkció benyomását kelti. Az a kevés CGI-jelenet sem segít, rajtuk is meglátszik a szűkösebb költségvetés, de szerencsére nem is vitték túlzásba az akciójeleneteket. Valószínűleg így jártunk jól.

Verdikt

A Madame Web egy kusza, szétesett, de mégis botegyszerű film. Nem képes meglepni, nem tudja fenntartani a feszültséget, csak elszenvedői vagyunk a következetlen cselekménynek. A jelenetek furcsák, idegenszerűek, a szövegkönyv gyatra, a történet gagyi. Egyetlen előnye, hogy nem olyan kínos, mint a Marvelek, így nem volt olyan kellemetlen élmény. Szakmailag azonban messze elmarad tőle, mert egy darabos, éretlmezhetetlen, amatőr képi világgal támadja meg a látóidegeinket. A Suicide Squad-játék és a Madame Web után lassan el kellene látogassak egy szemészetre.

3

Biztos lehetne még elemezni a Madame Web-et, de nem érdemes. Ugyan vannak tolerálható pillanatai, összesen egy-két alkalommal tudtam fellélegezni az apátiából, amelybe taszított. Thillerként gyenge, a története ostoba, és még rosszul is néz ki. Ezt a filmet igyekszem minél gyorsabban elfelejteni.

Sending
User Review
5.6/10 (2 votes)