Az elmúlt hetekben sokszor volt arról szó, hogy a Marvel válságban van. Az ötödik fázis filmjei között volt eddig egy kíméletlenül középszerű és egy egész jó, de közben már az MCU rebootját tervezgetik. A sorozatok, amelyekre mostanában nagyobb fókusz került, szintén hagynak maguk után kívánni valót. És persze nehéz volt figyelmen kívül hagyni azt is, hogy a Marvelek körül is állt a bál. Felröppentek pletykák, hogy a film annyira rosszul szerepelt a tesztvetítéseken, hogy utóforgatást kellett elrendelni. Az is kiderült, hogy a maga 105 percével ez lesz az MCU eddigi legrövidebb filmje. Az egészen korrekten összerakott utolsó előzetesig pedig a trailerek sem voltak ígéretesek, és előbbi is inkább érződött utolsó pillanatos tűzoltásnak.
A film körül tehát úgy gyűltek a piros zászlók, hogy egy 50-es évekbeli szovjet május 1-je is megirigyelte volna, de más szempontból sincs irigylésre méltó helyzetben. A karakterei ugyanis nem feltétlenül tudják elvinni a hátán. Marvel kapitány az MCU egyik legkevésbé szimpatikus hőse, Ms. Marvel pedig egy jóval kevésbé ismert szereplő. Utóbbinak volt ugyan egy saját sorozata, amely kulturális szempontból egészen erős is volt, de egyébiránt nem volt igazán maradandó. Ebben a helyzetben nehéz közönségsikert, és ami itt fontosabb, jó filmet készíteni, ez a feladat pedig nem is sikerült. A Marvelek ugyan nem nézhetetlen, de az eddigi legsúlytalanabb alkotás az egész filmes univerzumban.
Helycserés támadás
Történetünk szerint Dar-Benn, a Kree Birodalom új vezetője megtalálja az egyik kvantum-karperecet, amelynek párja Kamala Khan birtokában van. Ennek segítségével instabil ugrási pontokat nyit szerte az univerzumban, hogy így szerezhesse vissza népe pusztuló otthonának levegőjét, vizét és napját. A relikvia lelőhelyét kivizsgáló Marvel kapitány és a helyszínen szolgáló Monica Rambeau egyszerre érnek hozzá két ilyen ponthoz, ettől pedig, Kamalával egyetemben összekapcsolódnak a képességeik. Innentől kezdve mindig helyet cserélnek, ha egyszerre használják az erejüket. A sorsuk így összefonódik, és kénytelenek együtt megállítani a Kree-ket, akiknek egyébként is van némi jogos elszámolni valójuk a kapitánnyal.
Meg kell hagyni, hogy ez a helycserélős alapötlet hordoz magában egy csomó potenciált. Elvégre fel lehet használni véletlen bénázásra és komplikált koreográfiákra, feszültségforrásnak és comic relief-nek is. Rengeteg szórakoztató lehetőség rejlik itt, amit ki lehetne aknázni. A kulcsszó azonban a “lehetne”. Ugyan kapcsolódnak erős jelenetek a mechanikához, a film elején inkább a humorgenerálás volt a cél. Ezzel a világon semmi probléma nem lenne, hiszen van egy bája annak, amikor Kamala családjának nappalijában egyszer csak megjelenik a lány legnagyobb bálványa, de aztán sikerült ízléstelenül túltolni az egészet. A viccesnek szánt komédia-akció kavalkád egy hiteltelen, rosszul koreografált, furcsán vágott káosz, amely utána befolyásolta a hozzáállásom az egész alkotással kapcsolatban.
Minden Egész eltörött
A transzparencia jegyében ugyanis meg kell emlékezzek az elfogultságomról, amely kialakult bennem a Marvelekkel szemben. Az első húsz percben ugyanis eltört bennem valami, valahogy úgy, ahogy Puzsérral is történt a Csillag születik válogatójában. Onnantól többnyire csak szenvedtem az egész film alatt, a menetrendszerűen érkező kellemetlen pillanatok pedig újra és újra visszarángattak a purgatóriumba. Ebben az állapotban értelemszerűen jobban feltűnnek és kidomborodnak a hibák is, amelyet a kritikámban igyekszem ellensúlyozni. Ez nem azt jelenti, hogy a meglátásaimhoz ne tartanám magam, csupán a súlyukat igyekszem utólag kompenzálni.
Ha valami igazán szubjektív, az a humor, így akiből nem vált ki ilyen erős allergiás reakciókat a viccelődés erőltetése, az fellélegezhet, valószínűleg nem fogja vállalhatatlannak tartani a Marveleket. Más kérdés, hogy azért objektív szempontokból (felvezetés, kontextus, időzítés, stb.) sem tökéletesek a csattanók. A viccek sokszor izzadtságszagúak, az abszurd jelenetek csak megölik a komoly pillanatok feszültségét. Egyik poén sem igazán okos, délutáni műsorsáv-szagú, lakossági komédiát kapunk. Számomra borzalmas élmény volt, egyedül Kamala családja volt egy üde színfolt. Ők végig aranyosak, szórakoztatóak, és hozzájuk kötődik az egyetlen pillanat, amikor elnevettem magam. Viszont minden szubjektivitás ellenére nem hiszem, hogy a premier környékén sokan mennek szakadt hasfallal az intenzívre.
Űrben van, hát súlytalan
Az a gond, hogy a Marvelek akkor sem működik, amikor komolyan próbálja venni magát. Pedig itt sem csapnivaló a koncepció. A főellenfélnek ismét érthető motivációi vannak, a három főszereplő között is van némi feszültség, és a tét sem kicsi, legalábbis papíron. Mindebből azonban elvétve érzékelünk bármit is. A film rohan, semminek nem hagy időt kibontakozni, így pedig képtelenség bárminek is átérezni a súlyát. Hiába mondta a rendező, hogy szándékosan forgatott rövidebb filmet, a végeredményt elnézve ez nem feltétlenül volt egy kiváló döntés.
A világépítés például nem kapott sok időt. Ugyan legalábbis részben ismert helyszíneken járunk, nem mindenhol éreztem azt, hogy konkrét bolygókról van szó, és nem csak egy pár ezer fős településről. Hiányzik a grandiózusság, a térérzet, utóbbi még a saját Naprendszerünkben sincs rendben. Az események nem érződnek nagy léptékűnek, nincsenek komoly seregek, statiszta-tömegek, és a CGI-nagytotálok száma is korlátos. Nehéz aggódni planéták sorsáért, ha egyszerre alig pár tucatnyian látszódnak a képernyőn, és az a leggyakoribb, hogy három-négy ember akciózik a vásznon.
A feszültség nem igazán tud megtapadni a jelenetekben, mert máris vágtázunk tovább, így pedig az izgalom is távol marad. Oké, egy Marvel-moziban sohasem volt valódi kérdés, hogy a végén a jó győz, de mindig sikerült csavarni a formulán. Voltak áldozatok, fajsúlyos komplikációk, merészebb húzások. Itt azonban maximum az ergya humor és a zagyva történet volt képes megemelni a pulzusszámom. Mondanám, hogy könnyed szórakozás, de közelebb van a légneműhöz.
Három a Marvel igazság
A három főszereplőnek kellene elvinnie a hátán a filmet, azonban nekik sincs terük kibontakozni. Az még nem probléma, hogy nem nulláról kezdik a bemutatásukat, sőt, valahol több időt is hagy arra, hogy a meglévő alapokra lehessen építkezni. Így érdemes észben tartani, hogy a Marvelek egy jóval kevésbé önálló egység, mint mondjuk a Galaxis őrzői 3. Erősen építkezik a Marvel kapitány filmre, illetve a Ms. Marvel és a VandaVision sorozatokra. Nélkülük is érthető, de adnak egy jó adag kontextust, és tartalmazzák azt a karakter-bemutatást, amit a Marvelek nélkülöz. Ahogy telik az idő, egyre kevésbé reális elvárás, hogy mindenki lépést tudjon tartani az MCU-val, de azért nem tudom hibáztatni a Marvelt, hogy felhasználja azt, amit egyszer már elkészített.
A probléma inkább a triumvirátus belső dinamikájával, annak fejlődésével van. Kamala feltétel nélkül rajong Carolért, Monica viszont meg van rá sértődve, amiért még kisgyerekként otthagyta, és sohasem tért vissza hozzá. Mindez kiéleződik, amikor közösen átélik ezeket az emlékeket, és benne volt a levegőben pár hiteles, érdekes konfliktus. Azonban ezekre nem fordult elég figyelem. A konfliktusok nem mélyülnek el, a szereplők nem beszélgetnek eleget egymással. Hiába izgalmas téma a paraszociális kapcsolat (itt a rajongás képében), a saját magunkkal meghasonlás vagy a félreértelmezett elvárások, ha nincs kifejtve eléggé, és a megoldás is aránylag gyorsan jön. A helycserés “képesség” szolgáltat néhány ötletes és kellemes jelenetet a későbbiekben, de ezt kevésnek éreztem ahhoz, hogy a karakterfejlődés hihető és kidolgozott legyen.
Ide jó lesz ez is
A karaktereknek egyenként is lehetne személyes drámája, Marvel kapitány például nem véletlenül közellenség a kree nép körében, emiatt pedig érthető lelkiismeretfurdalása is van. De hiába mond ki értékes tanulságokat, ha egyrészt továbbra is egy legyőzhetetlen, gyengeség nélküli csodalény, másrészt egyszer sem láttam rajta a helyzet súlyát. Mondjuk nem is csodálom, mivel a polgárháború pusztítását és hatását nem bemutatták, inkább csak beszéltek róla. Valahol itt hasal el Dar-Benn is, aki sajnos folytatja a sormintát. Pedig kilóghatna az átlagos Marvel-gonoszok közül, csak ehhez sem elég karizmát, sem elég jelenetet nem kapott.
Sajnos a színészek sem adják el igazán a karaktereket. Iman Vellani lelkesen és jól játssza Kamalát, de a többség elég visszafogottan, takaréklángon dolgozott. Brie Larsonnak nem kellene bevetnie az Oscar-díjas alakítását, de ennél több életet vihetett volna a karakterébe, Samuel L. Jacksont jó a vásznon látni, de nagyjából semmi energiát nem kellett belefektetnie a szerepébe. A Dar-Bennt játsszó Zawa Ashtonnal sem volt kegyes a forgatókönyv, de ő sem volt meggyőző, amikor szóhoz jutott.
Mondjuk a forgatókönyv elsősorban a nézőkhöz nem volt kegyes. Olyan mondatok hagyják el a karakterek száját, hogy néha fájdalmasan belém nyilalltak. Ez főleg az áltudományos maszlagoknál fordult elő, ahol esetlenül próbálták elhitetni, hogy legalább a szereplők tudják, hogy miről van szó. Viszont attól, hogy sejtelmesen egymás mögé pakolnak olyan szavakat, hogy kvantum, vagy tér-idő-kontinuum, még nem lesz értelme. És nem csak a hitelesség hiányzik, de az is, hogy legalább nagy vonalakban látni lehessen az értelmét a történéseknek. De ilyesmiről szó sincs, már rögtön az összekapcsolódás nem kap korrekt magyarázatot, utána pedig minden úgy történik, ahogy az narratív szempontból kényelmes. Ha kell, mindenki teleportál jobbra-balra, teljes a káosz, végül pedig egy jellegtelen és lehangoló fináléban érünk révbe.
Pazar pazarlás
Mi marad hát a Marvelek számára? Egyedül a látvány. Pedig ha valahol, ebben nem jeleskedik mostanában az MCU, különösen a sorozatoknál újra és újra előkerül a csapnivaló CGI kérdése. Ebből a szempontból nem katasztrófa a helyzet, de a tökéletestől is messze van. A nagyobb tájak, a rombolás, vagy a legtöbb csihi-puhi a maga nemében jól mutat. Látszik rajta némi visszafogottság, de azzal nincs baj, ha a büdzsé határait tiszteletben tartják. Viszont van egy-két kriminális effekt, különösen az, amikor repülnek a szereplők, az valahol a Sharkboy and Lavagirl szintjét verdeste, és ez 2023-ban nem egy nagy bók.
Ami viszont fájdalmas kihagyott ziccer, az a harcjelenetek összessége. Vannak köztük szórakoztatóak, néha egészen dinamikusan használják a kamerát, párszor egészen látványosak is. Viszont a legtöbbször alig pár ember bunyózik, időnként tompának érződnek az összecsapások, és az elején a koreográfia kevésbé volt fontos, mint a szitkom-betétek. Ez a végére ugyan orvoslódik, de a helycserékből eredő lehetőségeknek csak egy töredékét mutatták meg. Spolier nélkül nem tudom jobban kifejteni, de hiába lendületes és mutatós amit látunk, ha közben érződik, hogy ennél nagyságrendekkel több is történhetett volna.
Verdikt
A Marvelek egy gyenge közepes film. A maga nemében nézhető, kompetensen meg lett rendezve, és vannak benne jó ötletek. Viszont ezeket a kreatív lehetőségeket nem sikerült megfelelően kiaknázni. Mind a harcok, mind a karakterfejlődés, mind a forgatókönyv lehetett volna jó, és van egy üzenete is a filmnek, azonban a megvalósításban teljesen elhasalt. Rohanó, ostoba forgatókönyve, a gazdaságos színészi játék, rövid futamideje és súlytalansága halálra ítélik, egyszerűen képtelenség komolyan venni. Komédiának pedig lapos, és számomra kifejezetten fájdalmas volt. Itt-ott megcsillan benne valami, de végül csak egy felejthető, felesleges átkötés egy későbbi projekthez. A Marvelek kihagyásával nem veszítetek sokat, érdemes lehet megvárni, amíg megjelenik a Disney+ kínálatában.