Michael Bayt sosem tartottam tehetségtelen rendezőnek. A Transformers-széria közutálatának örvendő direktorának vannak szuper meglátásai, és a végtelen mennyiségű robbanások mellett gyakran remek érzékkel tud dirigálni. Legújabb filmje, a Six Underground azonban sajnos inkább tűnik egy best of Bay gyűjteménynek, mintsem egy magas pontszámot érdemlő akciófilmnek.
[h]Kocsik, csajok, fegyverek, robbanások[/h]
Igazából a fenti címsorral el is intézhetném, hogy miről szól a film. Sőt, nem is biztos, hogy külön megérdemelne egy bejegyzést a Six Underground, de mégis úgy éreztem, hogy mókás lenne beleállni néhány helyen.
A film jó hosszú akciójelenettel nyit egy autósüldözéssel a középpontban. Bayre jellemzően halvány fogalma sincs, mikor nem szabad a komorabb, drámai részeket felütni egy elcseszett szóviccel, vagy beszólással. A komoly képsorokat szinte kivétel nélkül kiheréli filmjében azzal, hogy valamelyik szereplő elpuffogtat egy rettenetes humorbombát. Ehhez képest is néha egész szellemes, sőt egyes pillanatokban még jól is áll a lazaság, és képes voltam nem csak mosolyogni, de hangosan is felnevetni. Néha pedig kínomban horkantam fel valamelyik altesti, vagy proliviccen.
Egyik problémám a kétórás film során a tempó és adagolás volt. A nyitó jelenet annyira hosszú volt, hogy a közepétől már egyenesen untam. Rettentően túlhúzták; és ha valamit nem szabad egy pörgős akciófilmben, akkor rettentően túlhúzni az akciót. Azonban ez alatt az idő alatt ismerjük meg főszereplőinket, a hat nőt és férfit, akik nos… fogalmam sincs mit csinálnak és főleg, hogy miért. Vezetőjük 1-es (Ryan Reynolds), a milliárdos tech-zseni, aki később kifejti, hogy jobbá akarja tenni a világot. De ezt nem lehet, ha az élőkre vonatkozó keretek beszorítják. Ezért úgy dönt, hogy megrendezi saját halálát, mert a halál szabadság. Ezt nem én mondom, ő mondja.
[h]Dirr-durr csitt-csatt[/h]
Az üldözős jelenet után a tempó kimondottan hullámzó lesz. A film igyekszik végig pörögni, de többször érezhetően döcög és meg-megáll. Az üresjáratok során, – no nem drámai mélységekben -, megismerjük a szereplőket, legalábbis felszínes jellemzőiket biztosan. De a hangsúly nem rajtuk van, hanem a fékezhetetlen akciójeleneteken. Baytől megszokott módon minden szikrázik és robban (de tényleg, egy gyorsan múló pillanat során ha jól láttam, még a hajléktalanok papírdobozai is robbannak), mindenki káromkodik, fröcsög a vér és szinte minden jelenetben akad egy-egy csinos hölgyemény eye-candynek. Az akciójelenetek egyébként legtöbbször jól működnek, de tény, hogy mindegyik kissé túl van tolva, emiatt pedig ellentétes hatást válthatnak ki egyes nézőkben.
Mielőtt bárki is bevetné az “ez csak egy akciófilm, még is mit vártál?” kártyát, a Six Underground butaságait fel sem venném, ha maga a film szórakoztató lenne. Azonban helyenként nem hogy nem az, de akciófilmhez képest nyolcezer robbanás között is unalmassá, lapossá válik. Halálos irambant megszégyenítő erőltetése a “CSALÁÁÁD”-nak teljesen elveszi az élét az egész élménynek. Enélkül is simán meglettem volna, pláne nem kellett volna ennyire nyomni. És nyilván, amikor egy pillanatra komolyra fordulnának az események, jön valaki, és letolja a kötelező idétlen poénját. Mehetünk is tovább.
A zenei aláfestések néhol egészen dögösek, máskor pedig szerintem egyáltalán nem illettek a filmhez. Egy ponton 1-es még némi önreflexióval is bír, amikor ő maga mondja, hogy a parkouros srác (Ben Hardy) számválasztása közel sem volt tökéletes.
Ha már önreflexió: bizonyos pontokon megpróbál saját maga paródiája lenni Bay is, és afféle görbe tükröt állít magával és a zsánerral szemben is. Noha ezek gyakran csak üres gimmickek, mégis talán a film legjobb pillanatai. Meg persze a “tegyünk bele filmes utalásokat, amiket minden néző ismer, mert azok kurva viccesek”. A kétszázadiknál már higgyétek el, nem annyira őszinte az ember mosolya.
[h]Legelesleghalálosabb iram[/h]
Amit szintén nem szeretnék elvenni a Six Underground érdemei közül, az a látvány és a frankó operatőri munka. Az akciófilmekre jellemző fizika és minden törvény meghazudtolásán nem szabad fennakadni, ezúttal tényleg nem. Tudjuk jól, hogy amit látunk, soha nem történhet meg, de baromi jól néz ki. Felhőkarcolók magasságában darun rohangálás, robothangú izom-mágnesek, Firenze szétbarmolása; ezek mind totál hülyeségnek tűnnek (és azok is), de filmre véve nagyon is jól tud kinézni.
Alap koncepcióját tekintve szerintem Bay akart egy igazi “leszarom az amerikai kormányt; amerikai amerikai vagyok” attitűdöt sugározni. Persze szerepelnek a csapatban nők is. És direktben túl vannak tolva, hogy minél inkább badassnek tűnjenek, – de alapvetően férfiak voltak a célközönség. Minden benne van, ami az amerikai álom, és macsó: fegyverek, lövöldözés, háborús helyzet, csajok, drága autók, stb.
Összességében tehát a Six Underground nálam nem ütötte meg a mércét, de el tudom képzelni, hogy sokak számára egy frankó akciófilm. Számomra a két óra nagyon hosszú volt, legalább húsz perccel rövidebbre lehetett volna fogni. Nincs huszonnégy órája, hogy megnéztem, de gyakorlatilag néhány képsoron kívül semmire sem emlékszem belőle. Megvan pár emlékezetes akció, egy-egy tényleg szépen felvett jelenet, meg a történet nagy vonalakban, de az agyam máris selejtezni kezdett. Reynolds, mint főszereplő lényegében hozza a Deadpool figurát, és ettől szinte lehetetlen elvonatkoztatni. Ezen a ponton pedig ráfért volna a filmre egy nagy hangú megmondó ember, aki néha odaszól, és rácsap a rendező meg Reynolds kezére. Hiszen minden a végletekig lett húzva-nyúzva. Kezdve a hülye poénoktól, a hosszú akciókon át, a végső képsorokban kicsúcsosodó totális agymenésig.
Az akciófilmek szerelmesei számára lényegében minden benne van, amitől kedvelhetik. Mindezt még übereli, hogy Michael Bay ül a rendezői székben, tehát garantált, hogy számtalan agyament képsor szem- és fültanúi lehetünk. Ez azonban nem mindig jelenti azt, hogy jó is, amit látunk. Nagyjából a felétől már nagyon untam, vártam, mikor lesz vége, de nem akarom senki kedvét szegni. Akit érdekel Reynolds, vagy Bay, vagy szereti a fentebb említett akció-adalékokat, annak irány a Netflix!