Pár éve a Prometheus bejelentése után azt gondoltuk, hogy Ridley Scott végre méltó módon folytatja a Xenomorphok filmes történelmét, de csalódnunk kellett. Nem azért, mert egy rossz filmet kaptunk, hiszen a Prometheus egy korrekt mozi, viszont Alien filmnek rémesen gyenge. Az eredettörténetként funkcionáló darab arra volt hivatott, hogy az első két részben felmerült kérdésekre választ adjon.
Ezt a maga módján meg is teszi, de végül igazi válaszok helyett csak még több rejtéllyel kerültünk szembe. Igaz megtudtuk, hogy az emberiséget egy másik, hozzánk közel álló faj teremtette, és az is kiderült, hogy a savas vérű szörnyetegek vegyifegyvernek lettek kitenyésztve, de ezek az információk, és a rendkívül hiányos történet szinte semmit nem magyaráztak meg rendesen. Scott egyébként nemrég saját maga is bevallotta, hogy a Prometheust egészen másképpen kellett volna elkészíteni, és a fent említett hibák a következő filmben egyáltalán nem fordulhatnak elő.
A Covenant egyszerű kolonizáló hajóként járja az űrt, útban a legénység új otthona felé, azonban egy kisebb baleset miatt rátalálnak egy másik bolygóra. A kaland ígéretesen indul, látszik rajta, hogy a rendező az első film hangulatát és képi világát igyekszik felidézni. Az űrben készült felvételek, a zene, a szereplők mind a nagy előd előtt tisztelegnek. De hamarosan jön a rettegés és a sok vér, ahogyan azt ígérték, meg vártuk is évek óta. Az Alien univerzum legendásan idiótán viselkedő karakterei egyébként itt találhatóak meg leginkább, hiszen a fegyverekkel felszerelt csapatot hihetetlen könnyedséggel tizedeli a helyi állomány. Az ismeretlen bolygón tehát pillanatok alatt elszabadul a pokol és hamar elkezdenek hullani a legénység tagjai.
Ezidáig egészen jól működik a film, a feszült kezdés után kegyetlen mészárlást kapunk, de megjelenik egy régi ismerős, és minden megváltozik. A tempó lelassul, a Nyolcadik Utas szinte utánozhatatlan hangulata szertefoszlik, és hirtelen rájövünk, hogy ez a film inkább mégis a Prometheus folytatása akart lenni. Ridley Scott érezhetően erőlteti az általa kitalált teremtéstörténetet, és ezt a szintetikus David száján keresztül tolja le a nézők torkán. Ami azt illeti nem lenne ezzel probléma, hiszen mint már mondtam, az előző rész nem rossz, és a tervezők által megalkotott univerzum is érdekes lehet. Mindez mégsem működik jól, és jelentősen rontja az élményt, egészen annyira, hogy egy ígéretes alkotás helyett egy középszerű, egyszer nézhető filmet kaptunk.
Ennek két oka van, melyek közül az első a kisebb gond, mégis a legtöbb rajongónál ez vágta ki a biztosítékot. Az első Alien mozi azért működött jól, mert a végtelen űr egy ismeretlen veszéllyel szembesíti a Nostromo legénységét. Nem tudják, hogy miféle szörnyeteggel állnak szembe, és hogyan került mindez egy idegen űrhajóra. A rejtélyes megjelenést egészen a Prometheus megjelenéséig sikerült fenntartani. Igaz tudtuk, hogy egy eredettörténetet kapunk majd, és ezzel vállaltuk is a kockázatot, hogy fény derül mindenre. Végül az arcunkba vágják, hogy a Xenomorph egy vegyi fegyver, amelyet az emberiség kiírtására hozott létre a teremtő faj. Mindez kissé lehangoló, hiszen a hatalmas űr sötétjében bujkáló ismeretlen veszélyről kiderül, hogy nélkülünk talán nem is létezne.
A teremtés sztori erőltetésének második problémája sokkal egyszerűbb, de annál nagyobb. Egyszerűen nincs jól elmesélve. Ha felmerül néhány kérdés, a válaszok helyett csak még több érthetetlen dologgal találjuk magunkat szembe. Hiába derül ki annyi minden Davidnek köszönhetően, a megválaszolt információk csak még több kérdést szültek egészen addig, míg lassan ott tartunk, hogy szétesik a történet. Fura, néhol érthetetlen válaszokat vágnak hozzánk, és a film előrehaladtával egyre több logikai bukfenc is felüti a fejét.
A Covenant végére mégis megcsillan a reménysugár, hiszen a hajó fedélzetére visszatérve ismét előjön a 79-es film hangulata. A szűk folyosók és a túlélésért való küzdelem visszahozták azt, amire évtizedek óta várt a közönség. A finálé pedig külön megérdemel egy pirospontot, de ez sem tudja elfeledtetni velünk azt a bő egy órát, amiből valószínűleg láthatunk még többet is a következő részben, már ha elkészül.
Érdemes foglalkozni a színészi munkával is, hiszen az előző részben brillírozó Fassbender most is maradandót alkotott. David, és a másik általa játszott szintetikus, Walter jelenetei a film legjobb pillanatai lettek. A többieknél már más a helyzet, hiszen az alakításokkal többnyire meg lehetünk elégedve, viszont a rájuk írt karakterek gyengék, és a filmhez hasonlóan kidolgozatlanok voltak.
Hiába kiemelkedő például a főhősnő, Katherine Waterson alakítása, az általa megformált személy csupán egy szimpla Ripley utánzat. Törékeny női karakter, aki a komoly megpróbáltatások után igazi Rambová válik. A Billy Crudup féle teista és rendmániás szereppel pedig komoly fennakadások voltak. Érezhetően ráerőltették az egészet, és ahelyett, hogy rendesen kidolgozták volna karakterét, csupán néhány béna mondattal tudatták velünk a kapitány vallási hovatartozását.
Mindez egyébként egy kihagyott helyzet, hiszen ha egy mélyen hívő embert szembe állítanak a Prometheusban megismert teremtés elmélettel, abból akár érdekes jelenetek is születhettek volna.
Ridley Scott tehát megpróbálta egyszerre az Alien és a Prometheus folytatását létrehozni, érezhetően sikertelenül. A Covenant összeszedetlenebb, mint elődje, és érezhetően nem tudja eldönteni, hogy melyik irányba szeretne haladni. Horrorként sem funkcionál rendesen, hiszen egyáltalán nem ijesztő, csupán rengeteg vér és egy kevés kegyetlenkedés látható benne. Mozis élménynek azonban elfogadható, hiszen az a látvány, és a gyilkolásra született lények elképesztően mutatnak a vásznon.