A Donnie Darko-t viszonylag későn láttam, de tökéletes időben talált be nálam tinédzseréveimben ahhoz, hogy azóta is a kedvenc filmemként emlegethessem. Az évezredforduló környékén egy picit mindenki meg volt zakkanva, és miután túléltük az Y2K-t, és relatíve békeidőket élünk, a társadalom elkezdte nyitogatni szárnyait. A kísérletezgetés, és az identitás foggal-körömmel való keresése, elérése meglátszódik a filmen is.
[h]Jön a világvége[/h]
A Donnie Darko című filmet nehéz megfogni, és eddig okkal nem beszéltem még róla semmilyen formában. Ugyanis hiába láttam már egy csomószor, mindig más élethelyzetben, mindig más jött át tanulságként, vagy máshogy értelmeztem a szubkontextust. A film a 2018-as #HorrorHónap utolsó cikkei között szerepel, pedig horrornak nagyon nehezen lehetne nevezni. Mégis úgy éreztem, hogy itt emlékezek meg róla. A Donnie Darko egy erős és hangulatos thriller, némileg beleerőszakolt horrorelemmel, és elgondolkodtató üzenettel, kiváló tálalásban egy olyan érából, amikor még számított az egyén.
A címszereplő Donnie (Jake Gyllenhaal) rejtélyes módon a semmi közepén ébred, és a főcím alatt hazabiciklizik. Ez eddig egy Másnaposok film nyitása is lehetne, de azért ennél jóval több rejtőzik a felszín alatt. Donnie-nak különféle mentális problémái vannak, szorong, nem érti a társadalmi elvárásokat, és mélységesen nihilista. Alapvetően nincs gondja az életével, csak nehezen tudja a normák alapján beskatulyázni magát. Ami a szívén az a száján, ami miatt rengetegszer hozza kínos helyzetbe szüleit, tanárait, és úgy en bloc a felnőtteket. Donnie karakteréből erősen sugárzik mindaz, ami meghatározta tinédzserkorunkat. Kerestük a helyünket a világban, nem értettük mindazokat a dolgokat, amik az otthon biztonságos burkán kívül léteztek. Fel kellett készülnünk a nagybetűs életre, és közben meg kellett találnunk önmagunkat is.
Azonban jelen társadalmunk alig támogatja az egyént és egyéniséget. Trendek és a popkultúra kiszabott iránya mentén éljük az életünket, elkerülhetetlenül is klikkekbe tömörülve. Nem hiába bugyog fel a közösségi médiából sem a különleges hópehelyként (special snowflake) viselkedő felhasználók milliói. Vágyunk arra, hogy kitűnjünk, epekedünk azért, hogy valamiben mi legyünk a hivatkozási alap. Azonban elkerülhetetlen, hogy bizonyos szemszögből tekintve mi mindig csak egy adott réteg szürke tagja leszünk.
[h]Miért hordod azt a hülye ember ruhát?[/h]
Egyik éjszaka egy nyúlruhás lény éjszakai mítingre invitálja Donnie-t az udvarra, majd egy repülőgép hajtómű szó szerint a semmiből ráesik Donni-ék házára. Egészen pontosan a főszereplő szobája közepén landol a többtonnás fémmonstrum. Ha még nem láttátok a Donnie Darko-ot, akkor nagyjából a film eleji cselekmény leírásával kell beérnetek, mert ezután még közel másfél órányi metafizikai és filozófiai diskurzusokat nézhettek-hallhattok a filmben egy sötét és meglepően izgalmas thriller keretein belül. Nem mellesleg, minden összefügg mindennel, így spoiler nélkül nem is tudnék jobban belemenni a témába, és ha még nem láttátok ezt a méltatlanul keveset éltetett filmet, és megnéznétek, akkor én lennék az utolsó ember a világon, aki lelövi a poént.
A mentális zavarokkal rendelkező Donnie a közel kétórás játékidő alatt próbál érvényesülni társai között, igyekszik megtalálni a szerelmet, és szeretne többek között arra is rájönni, hogy mi végre van ő a világon (ezáltal a néző felé is felteszi a kérdést: miért vagyunk itt? Miért pont mi, miért pont most? Mi a célunk, és vajon egy felsőbbrendű hatalom mondja meg, hogyan kell leélnünk az életünket?). Hogy miért menekült meg azon az éjszakán, ki a nyúljelmezes fickó, hogy kicsoda a Halál nagyi becenevű idős hölgy. És hogy mi az élet értelme.
A Donnie Darko rengeteg elvont dologgal foglalkozik, és nem fogja vissza magát. A témák között szerepel a vallás, filozófia, időutazás, depresszió, szorongás, eleve elrendeltetés, sors, félelem és szerelem. Ezek a témák minden megtekintéskor mást és mást jelentettek nekem, másra fordítottam le őket magamban. De aki nem feltétlenül rajongója a mögöttes jelentéseknek, úgy is élvezheti a filmet, mert jól adagolja a feszültséget, annak ellenére is, hogy tempóban elég visszafogott. Lassúsága mellett azért nem hagyja, hogy azonnal felfogjuk a párbeszédek súlyát, de szinte jelenetről jelenetre külön lehetne elemezni ezt a filmet. Tudatosan építi fel a cselekményt, hogy a végén minden összeálljon, és rendesen arcon vágja a nézőt. A Donnie Darko végére akadnak azért még kérdések, vagy nem egyértelmű mozzanatok, de azóta utánaolvastam a konkrét lezárásnak, és még így is azt kell mondanom, hogy azta!
[h]Élet az Y2K után[/h]
’99-ben a társadalom egy része tartott attól, hogy az évezredfordulóval minden megváltozik, jön a világválság, a társadalom összeomlása, apokalipszis és társai. A pesszimizmus és a sötét látásmód azóta bőven beitta magát a fantasztikumba, elég csak összevetni egy optimista 60-as évekbeli sci-fi regényt egy mostani, “úgyis minden elpusztul ezen a hitvány bolygón” hangvételű művel. És ez nem csupán a sci-fire igaz, hanem magára társadalmunk alapvető felfogására is. Ugyan 2000-ben elmaradt a világégés, de a világ mondhatni fenekestül felfordult azóta. Terrorveszély, gazdasági válságok, váratlan politikai és közéleti változások, és az internet kvázi korlátlan hatalma jellemzi az elmúlt 18 évet – de még sorolhatnám tovább.
Már egyre kevesebb dolog miatt tudunk pozitívan előre tekinteni, főleg, ha elolvassuk, mit jósolnak a tudósok az emberi faj számára az elkövetkezendő évtizedekre. A Donnie Darko-t 17 évvel megjelenése után is érdemes megnézni, sőt erősen ajánlom mindenkinek, hiszen átjárja az a fajta elemi félelem, ami most hatványozottan erősebb az átlag emberben is. A kilátástalanság, a jövő labilis helyzete nem kecsegtető gondolatok, de vajon sorsunk a mi kezünkben van, vagy egy felsőbb hatalom irányítja minden lépésünket?
Összességében tehát a Donnie Darko egy filmtörténeti remekmű, amit mindenkinek látnia kellene egyszer az életben. Kicsiknek, nagyoknak, nőknek, férfiaknak, még azoknak is, akik nem kedvelik az ilyen elvont témákat. Rengeteg olyan dologról beszél a film, ami napjainkban is erősen aktuális, és gondolkodásra serkenthet afelől, hogy mi hogyan szeretnénk élni az életünket. Behódolni egy sorsnak nevezett láthatatlan feltételezett erőnek? Vagy megpróbálni kitörni a mókuskerékből, és arra törekedni, hogy minden napunk lényeges és értékes legyen ezen a bolygón – még akkor is, ha úgy tűnik, minden veszve van?
A film negatív hangulatát átfordíthatjuk magunknak és táplálkozhatunk belőle. Energiát nyerhetünk, hogy kicsit derűsebben álljunk a világhoz, és a benne eltöltött szerepünkhöz.
[h]Végszó[/h]
A cikk végére nagyon elkanyarodtam a filmtől, de félig-meddig ez volt a célom. Szerettem volna a Donnie Darko-ról írni már korábban is, de akkor úgy éreztem, hogy nincs meg bennem az a kraft, amit megérdemelne ez az alkotás. Mostanra elég önbizalmat gyűjtöttem ahhoz, hogy kiírjam magamból mit képvisel szerintem ez a film és mit jelenthet az utókornak. Zsengébb koromban szó szerint értelmeztem a negatív hangvételt, és úgy gondoltam, hogy a társadalom kifordult önmagából, és már csak porhüvelybe zárt zombik vagyunk a Föld talaján.
Azóta inkább úgy látom, hogy annak ellenére is meg kell próbálnunk elérni céljainkat, ha vesztésre állunk. Úgy kell leélni minden napot, mintha az lenne az utolsó, és nem a YOLO-szindrómára gondolok, hanem arra, hogy ki kell hozni a maximumot nem csak magunkból, de környezetünkből is.
Az Univerzum véges végtelensége ijesztő, ahogy az is, hogy belőlünk csak egy létezik, és ha elmúlunk, akkor nem leszünk többé. Éppen ezért kell úgy élnünk, hogy jelentsünk valamit az utókornak, hogy tudjanak ránk emlékezni, mikor mi már nem leszünk. De mi ezt tudni fogjuk majd? Ha létezik túlvilág, akkor biztosan. Ha pedig nem, akkor már nem igazán mindegy?
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!