Az egyik újévi fogadalmam az volt, hogy idén sokkal több képregényt fogok olvasni, amik még ha nem is esnek ki a komfortzónámból, mégsem a DC és Marvel-fronton szélesíteném ismereteimet. Szerencsére sikerült betárazni 3-4 különböző sorozatot az elkövetkezendő néhány hónapra. Most a Modern Fantasy című négyrészes képregénnyel fogok röviden foglalkozni egy keveset.
Képzeljétek el a Parkműsort (Regular Show) összegyúrva a Furcsa amcsikkal (Ugly Americans – emlékeztek még erre a rajzfilm sorozatra?), és a Dungeons & Dragons szerepjátékkal. Na, ha ez megvan, akkor már el tudjátok helyezni fejben a Modern Fantasyt. A négyrészes képregény egy átlagos ranger-lány, Sage nem túl átlagos kalandját meséli el, amiben rengeteg humor, sztereotípia, popkultúrális utalás kap szerepet.
A poénok hangsúlyossága miatt a történet nincs a középpontban, de talán ez nem is baj, hiszen egy ilyen teljesen átlagos fantasy sztorit nem is kell nagyon kiemelni. Sage egy különleges amulett birtokába jut, amit a helyi nagymenő maffiafőnök is égen-földön keres. Az amulettel egyébként meg lehet idézni a félelmetes balrogot, amit irányítva korlátlan hatalomra tehet szert annak tulajdonosa.
Sage így végre ürügyet talál arra, hogy ellóghasson unalmas mítingekről, vagy hogy a hétköznapi munkahelyén ne nagyon kelljen időt töltenie; elhatározza hát, hogy megállítja a főgonoszt, és megmenti a világot furcsa barátaival. A lányt segíti Lizard Wizard, a meleg(?) gyíkmágus, annak enyveskezű goblin barátja, munkatársa a barbár Bock-Darr, legjobb barátnője, aki történetesen egy törp, annak orvos (healer) barátja és Sage kiszemeltje, a színészi pályára vágyó elf.
[h]Nem minden elf íjászkodik![/h]
A karakterek nagyon színesek, remek egyéniségük van, és annak ellenére, hogy küzdenek a sztereotípiák ellen, a minisorozat végére mindegyikőjük megbarátkozik az őket érő elfogultságokkal. Megszámlálhatatlanul sok kikacsintás van mindenféle fantasy-műre, egyszer ha lesz időm, tuti, hogy összeszámolom majd őket.
A Modern Fantasy művészeti megoldásai és rajzai voltak először, amik felkeltették a figyelmemet. Ahogy a bevezető után is írtam, legelőször valamiért a Parkműsor és a Furcsa amcsik jutottak eszembe, de csak első blikkre. Ennek a képregénynek egyszerű, ám mégis nagyon kreatív a megvalósítása. Néhol azt is lehet mondani, hogy egy-két rajz béna, vagy csúnya, de egyáltalán nem válik kárára, ugyanis a színhasználatok, és a koncepciók mind nagyon jól működnek. A szereplők gesztusai, arcvonásai kifejezőek és jól átadják a történetet is a lapokon, szóval a rajzokkal bőven elérték céljukat a készítők.
Összességében tehát a Modern Fantasy egy könnyed, négyrészes szórakozás, nagyjából két óra alatt végig lehet olvasni az egészet. A történet teljes kliséhalmaz, de a karakterek és a fantasy zsánerre tett fricskái abszolút mértékben kárpótoltak. Elengedhetnénk már végre valóban, hogy minden elf íjász, hogy minden törpnél van egy kalapács (mondjuk a képregényben éppen volt egy kalapács a törp lánynál, de ez most mindegy), és hogy minden goblin lopós (basszus, itt is van lopós goblin).
Ezen ellentmondások között remekül lavírozik egyébként a Modern Fantasy, görbe tükörként mutatja meg a világnak, hogy humorosan is lehet egy elcsépelt, ezerszer hallott történetet elmesélni. Kicsit olyan, mintha a haverokkal jó sok sör után ülnétek le szerepjátékozni, és végig ökörködnétek az egészet, miközben már a mesélő sem próbálja a helyes útra terelni a cselekményt. Olvassatok tehát Modern Fantasyt, mert nagyon megéri!