Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Egy csöpp fehérítő a sötét éjszakára – Bleach kritika

A Netflix keleti térhódításának nem túl ékes, de bőven vállalható darabja, ami rajongónak és átlag nézőnek is tartalmaz szórakoztató elemeket.

Szerző

Közzétéve

2018. okt. 29.

Kommentek

0

Legyünk őszinténk! Ha élőszereplős anime adaptációkról beszélünk, akkor általában ugyanolyan pofára esés a vége, mint mondjuk a videojátékok esetében. Míg ott rendszerint az interaktív szekciók pótlására szolgáló jelenetek, vagy a pénz és marketing központúság öli meg a projektet, az animék esetén az adaptációs folyamat során meg kell küzdeni még egy akadállyal. Ez pedig nem más, mint a kulturális szakadék. Nem véletlen, hogy a japánok is inkább belpiacra készítik a saját feldolgozásaikat. Nem elég magunkévá, nyugatiassá tenni az alapművet, mert akkor olyan borzalmak fognak születni, mint a Dragon Ball Evolúció, vagy olyan sekélyes alkotásokat, mint a Palackba zárt szellem.

És itt jön a képbe mindenki kedvenc VOD szolgáltatója, a Netflix. Mivel a cégnek érdekében áll 9minél nagyobb közönséget megszólítani, ezért nem fél pénzt invesztálni a hagyományos filmek és sorozatok mellett a kísérletezésbe, felkarolni amatőr és/vagy ambiciózus projekteket vagy megfilmesíteni olyan ötleteket, amiket mondjuk más stúdiók visszadobtak. Ezért előbb-utóbb elkerülhetetlen volt, hogy az animék is begyűrűzzenek a kínálatba, s mivel látá a Netflix, hogy ez jó, még több pénzt invesztált a részlegbe, egyúttal megindult a live-action adaptációk irányába. Így kaptuk meg a legjobb esetben is csak közepes Death Note-ot, a jóval elfogadhatóbb Fullmetal Alchemistet és most itt a Bleach is.

Utóbbiban személyes érintettségem is van, hisz a Yu Yu Hakusho mellett talán ez a sorozat gyakorolta a legnagyobb hatást a serdülő Dávidra. Annyira, hogy a Soul Society Arc, vagyis a történ első 3 évada mindmáig
shōnen alapmű nálam. Persze ez egy adaptáció; átvariál dolgokat, néhol lerövidít vagy felnagyít eseményeket, a saját hangulatához igazítja az alapanyagot. Bár alapvetően a Dragon Ball óta természetes rezisztenciám van mindennemű élőszereplős újragondolásra, mégis kíváncsi lettem. Vajon sikerül-e az élettelenből az élők világába lökni a helyettes halálisten kalandját úgy, hogy az ne végezze az adaptációs kínpadon.

[h]A furcsa srác és a jégcsap királynő[/h]

Aki nem ismerné a történetet: Kurosaki Ichigo a nem túl átlagos srác, a japán Jennifer Love Hewitt, különleges adottsággal született: képes látni és kommunikálni az élők világában ragadt lelkekkel. Így telnek mindennapjai, mígnem a különleges lélekenergiájára fel nem figyel egy lidérc. Egy földhöz ragadt lélek, aki nem tudott szabadulni a életében elszenvedett sérelmeitől, ezért átadva magát a fájdalomnak egy lélekfaló szörnyé változott. Így kerül képbe Kuchiki Rukia, rezidens halálisten, aki mindkettejük érdekében kénytelen átruházni Ichigora erejét, ezzel megszegve saját világának szabályait. Rukiért el is jönnek, Ichit le is csapják, ám az úgy érzi tartozik a lánynak, ezért összeszedvén magát hadat üzen a túlvilágnak.

Kezdjük a jó dolgokkal. Ami az első pillanattól kezdve feltűnt, hogy a film tudatosan kezeli az alapanyagát. A készítők nem próbáltak tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarójuk ér, ezért a film nagyjából az első évad kereteiből gazdálkodik. Mivel ez így is legalább 24 epizódnyi anime (és ennek alapul szolgáló manga) cselekményét sűríti két órába, ezért volt min kurtítani. Ezt javarészt jó érzékkel tették, a fontosabb mozzanatokat megtartva, ott zanzásítva azt ahol kell. És ezzel együtt ügyesen hidalták át a világ felépítését is. Elkerülve a felesleges expozíció darálást és a szájbarágást, csak azokon az információkon elidőzve, ami feltétlenül kell a történet felépítéséhez. A Bleach világának alapjai így nagyjából az első 45 perc után a helyére kerülnek és ugyan vannak dolgok, amikhez nem árt némi háttértudás, de a témában abszolút világtalanokat se veti ki magából a mozi. Ezzel együtt a látvány – nos nincs mit szépíteni – pont olyan, mint a hasonló adaptációké. Alacsony büdzsés, ennek megfelelően szerény (hogy cizelláltan fejezzem ki magam). Vannak effektek amikre azt mondanám, hogy teljesen okésak, de a lidércek esetében (és a film végi harcnál) például tuti lejárt az Autodesk Maya licensz és a premier napjáig meg sem újították. Engem nem kifejezetten zavart és annyira nem is lóg ki a lóláb, mint mondjuk a filtereknél. Mivel a filmes szűrőknek hála érezhetően sötétebb a tónusa a képkockáknak, amolyan DC-s szájízt hagyva bennem. Az éjszakai jeleneteknél alig vártam, hogy Ichigo a kamerába nézve azt mondja “Fuck Soul Society”.

A színészi játék is amolyan okés. Nincs kimagaslóan jó vagy rossz teljesítmény, bár a Renjit játszó Taichi Saotome hajlamos túltolni karaktere alapvetően fellengzős, sudri bunkó stílusát. Viszont Hana Sugisaki olyan kőarccal alakítja Rukiát, hogy ha félúton lecserélték volna egy szoborra se tűnne fel a nézőnek. Ezt pedig csak tovább tetézi, hogy az alapanyagra jellemző könnyed, kicsit a japán infantilizmusba hajló humort se sikerült a karakterekre erőltetni. Ott van a forgatókönyvben, fel is vették a jeleneteket, de egyszerűen olyan enerváltan adják elő a színészek, mintha valaki egy “oldalba bökdösős” faviccet mondott volna. Amikor Isshin (Ichigo apja) például piszkálja főhősünket, nem egy jó ízű mosoly ült ki az arcomra, hanem megfogant a fejemben a gondolat, hogy ha az én apám lenne ilyen, akkor feltehetőleg családterapeutához fordulnék. De ezért nem tudom kárhoztatni a színészeket, mivel a karakterek alapjaiban lettek elszúrva és ez talán a Bleach egyik legnagyobb hibája.

[h]Adaptáció 108 percig, 60 fokon[/h]

Ichigo távolságtartó, de lelkiismeretes és a kialakult szociális kapcsolataira érzékeny, vagyis fontosak számára a családi és a baráti kötelékek, okkal. Itt ebből csak az jön át, hogy magának való, ennek ellenére vannak barátai és annyira szarik a világra, hogy az 1 éve vele egy osztályba járó Ishidának a létezéséről is alig-alig van fogalma. És azok a barátok… Mindegyik tökéletesen jellemezhető egy szóval. Chad az erős, Orihime a szerelmes, Arisawa a barátnő, Keigo a töltelék. Rukia alapesetben magabiztos, céltudatos és kötelességtudó karakterét, aki Ichigot előbb kényszerből, majd a köztük kialakult köteléknek hála önszántából támogatja itt totál kiherélték. Egy akaratos, jellemtelen, a felesleges testi abúzustól meg sem riadó, inkompetens, önző kis fruskának állítják be, aki úgy ráncigálja szegény Ichit ahogy neki tetszik. És ezek még csak a főbb karakterek voltak, akikért jobb esetben aggódnunk kéne, rosszabb esetben szimpatizálni velük.

Ezért – mint oly sokszor –  a játékidő okolható. Egyszerűen a két órába nem fér bele a megannyi karakter felépítése, a köztük lévő kapcsolati rendszer kialakítása és az, hogy a történet elidőzzön egy-néhányuk személyes motivációin. Ennek hála nem aggódok a karakterekért, mert igazából nem látunk a köztük lévő viszonyrendszerből semmit. Ezáltal Ichigoé és Rukiáé tipikusan az a szakkönyvszerűen elcseszett eset, amikor a herceg és a királylány találkozik, közömbösek egymás iránt, de valami elszakítja őket egymástól nagyjából 10 percre és legközelebb már egymás kezét fogják.

Ezek után joggal hihetné bárki, hogy a film nem-nagyon-jó, lehúzom és itt a vége fuss el véle. De a helyzet az, hogy eddig csak a film első órájáról volt szó. Na de, akkor mi történik a második órában? Nos, a színészek feloldódnak, az írók pedig az eredeti elemeket felhasználva kezdik el írni a saját történetüket. A hibáit megtartva ugyan, de elkezdi kiépíteni a két főszereplő közti kapcsolatot és mozgásba hozza a karaktereit. Beindul azok jellemfejlődése és az utolsó 40 percben összeáll a Bleach. Hiába tudtam a végkifejletet, szabályosan érdekel, hogy fogják lezárni a sztorit. Végülis remekül varrták el a szálakat, épp egy résnyi lyukat nyitva hagyva egy esetleges folytatásnak. Ha kicsit ráfekszenek a hibák kigyomlálására egy egész jó live-act széria alakulhat ki az amúgyis jó alapanyagból. Szóval kinek ajánlanám a Bleachet? Természetesen első sorban rajongóknak, akiknek kötelező darab. Mindenki másnak azt javasolnám, hogy ne itt kezdje az ismerkedést a történettel, viszont egyszer megnézős akciófilmként se lőhetnek mellé vele.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról! Vagy csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármiről!

Sending
User Review
0 (0 votes)