A 2023-as év remekül kedvez a zsánerirodalom hazai rajongóinak. Számos fantasztikus könyv jelent meg idén, köztük például az Agave kiadó gondozásában Nicholas Binge Felemelkedés című alkotása. A többféle műfajt egybegyúrt regényről mi is elismerően szóltunk, a kiadónak hála pedig lehetőségünk volt a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál vendégeként idelátogató íróval beszélgetni.
Mikor kezdtél írni?
Azt hiszem valamilyen szinten mindig is írtam. Ahogy visszaemlékszem, egész életemben élveztem a történetalkotást. Amikor iskolás voltam, akkor is írtam rövidebb sztorikat. Nem szükségszerűen prózát, volt, hogy költészettel is próbálkoztam. Aztán a húszas éveimben volt időszak, amikor egyáltalán nem írtam. Dolgoztam, és sok más egyéb teendőm is lefoglalt. Aztán azt mondtam magamnak: “mindig akartál írni egy regényt, akkor láss hozzá. Ülj le, csináld, és írd meg. Lényegtelen, meddig fog tartani.” Eszembe se jutott, hogy kiadassak bármit is, csak el akartam mondani magamról, hogy írtam egy regényt. Szóval eldöntöttem, és megírtam. Szörnyű volt. De ez rendben van, általában mindenkinek rossz lesz az első könyve. De akkor is, megírtam, és ez egy teljesítmény volt a részemről, nyugtáztam magamban, hogy tudok ilyet is.
Mivel volt egy csomó ötletem, így írtam még egyet, majd még egyet. Néhány próbálkozás után beadtam az egyik regényemet egy hongkongi irodalmi versenyre, és az egyik díjat meg is nyertem. Ki is akarták adni, én pedig az egekben voltam, hiszen ezek szerint az embereket tényleg érdekelte, amit én írtam. Aztán megírtam a következőt, és azt is kiadták. Ez volt a Felemelkedés (Ascension), ami egy jóval nagyobb piacon került bemutatásra. De úgy gondolom, hogy az írás az, amit mindig is csináltam, és amit ezután is csinálni fogok. Soha nem fogok leállni.
Mondtad, hogy kezdetben kitaláltad, hogy leülsz és csakazértis megírsz egy regényt. Mennyire volt stresszes ez az időszak? Hogy találtál időt az íráshoz?
Érdekes, hogy bármely életszakaszban vagy, mindig úgy érzed, hogy nincs időd semmire. Aztán történik valami az életedben, amikor versenyt futsz az idővel, és rájössz, hogy korábban sokkal több időd volt. Nálam ez az időszak a gyerekek előtt volt. Akkor még egy csomó szabadidőm volt. Most van két gyerekem, és nincs semmi időm.
Annak idején, amikor tanárként dolgoztam, megoldottam, hogy munka után, este írjak. Első regényem során mindent előre megterveztem. Ott volt a fejemben minden egyes fejezet, szereplők és nagyjából minden jelenet elejétől a végéig. Így, amikor nekiálltam írni, akkor tudtam, hogy megvan a szerkezet, és ez sokat segített. Ezt már egyáltalán nem csinálom, alig tervezek bármit is. Egyszerűen elkezdek írni, ha van pár ötletem és megvan a hangulat, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Igazából szerintem így lesz sokkal érdekesebb és autentikusabb a végeredmény.
Melyik szerző, vagy szerzők hatottak rád fiatalabb korodban?
Megszámolni sem tudom. Az a srác voltam, aki mindig olvasott valamit. Nyitott könyvvel a kezemben sétáltam az iskola folyosóján, és mindig nekimentem valakinek. Éjszakánként fentmaradtam sokáig és faltam a lapokat. Akkoriban nagyon sok fantasyt olvastam, és az első könyv, ami igazán elkapott már az elejétől fogva, az a Gyűrűk Ura volt, még általános iskolában. Nagyjából másfél évembe telt, mire végigolvastam az egészet, de megváltoztatta az életemet. Apám pedig hatalmas sci-fi rajongó, ő vezetett be a sci-fi aranykorába: Asimov, Clarke, Philip K. Dick, és hasonlók. Így ez is bővítette ismereteimet.
Később pedig beszippantottak a gótikus klasszikusok, mint Frankenstein, Drakula, vagy az Üvöltő szelek. Imádtam ezeknek a könyveknek a hangulatát. Amikor fiatalabb voltam, ezek hatottak rám a leginkább. Megragadták a fantáziámat ezeknek a könyveknek a spekulatív éle. Ma már sokkal szélesebb körben olvasok, de legbelül még mindig a sci-fiért, fantasyért és horrorért rajongok.
Ez egyértelműen érződik a Felemelkedésen is. Elég jól vegyíted a műfajokat a regényben. Ez a zsánermixelés tudatos volt, vagy a történet kívánta meg?
Nagyjából 60%-ban volt tudatos. Egyértelműen vannak tudatos kikacsintások műfajokra és könyvekre, ez kétségtelen. Úgy vélem, hogy a Felemelkedés egy szerelmeslevél mindazon regények számára, melyek azzá tettek, aki ma is vagyok. Persze, ha írsz egy könyvet, mindig tartalmazni fog tudalatti inspirációkat is. Biztos vagyok benne, hogy egy csomó ilyen tudatalatti főhajtás bekerült a könyvbe, és csak később vettem észre, hogy igen, ez talán hasonlít egy már létező történethez.
Úgy gondolkodok az irodalomról, mintha egy párbeszéd lenne. A jó irodalmi mű valójában egy párbeszéd egy másik irodalmi alkotással; semmi sem létezik légüres térben. A Felemelkedés pedig egy párbeszéd az összes olyan alkotás felé, ami hatott rá.
Weirdtől az egzisztencializmusig
Említetted, hogy már fiatalon vonzódtál a weird irodalomhoz. A Felemelkedés is erősen tartalmaz ilyen elemeket. Többek között felfedeztem némi Jeff VanderMeer-hatást (Annihilation) a regény során. Manapság mit gondolsz a weirdről, mint irodalmi alműfaj?
Valóban egy alműfaj. Nagyon érdekes, mert egy olyan alműfaj, ami nincs is jól körülhatárolva. Nem is lehet, mert leginkább hangulatokról szól, semmint kifejezett történetekről. Úgy gondolom, hogy a weirdben és a horrorban sok a közös vonás. A fantasy és a sci-fi – annak ellenére, hogy imádom őket – elég specifikus műfajok. Többnyire meghatározott trópusokból építkeznek. Ezzel szemben a weird és a horror esetében nem így van. Emiatt annyira izgalmasak ezek a műfajok. Amiatt is, hogy így az alkotók tudnak kísérletezni formával, stílussal ebben a térben. És végeredményben kapsz valami őrültséget, mint Danielewski House of leaves-e, ami az egyik kedvenc könyvem. Vagy ott vannak a hozzá hasonló írók, akik a weird és horror szcénában írnak, és feszegetik a határokat. Ezt nagyon izgalmasnak tartom, és ez az a tér, amiben én is írni akarok, mert nagyon szórakoztató, és érdekes.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a weirdnek és a horrornak megvannak a kapcsolódási pontjai. A könyvedben pedig megjelenik egy csomó egzisztenciális és kozmikus horror vonal. Felfedezhető Lovecraft, Poe és mások hatása is. Sőt, nem tudom nem belelátni a Dolog-ot bizonyos pontokon. Főleg a hegyen. Ezzel szemben csomó kritikustól olvastam, hogy a Felemelkedés egyáltalán nem horror. Mit üzennél nekik?
Úgy gondolom, hogy a horror egy akkora hatalmas műfaj, amit lehetetlenség megkötni és definiálni. Nem hinném, hogy bárki, én, vagy a kritikusok, vagy bármelyik másik olvasó egyértelműen meg tudná mondani mi számít horrornak és mi nem. Szerintem a kapcsolat az olvasó és a könyv között tehet valamit horrorrá. Úgy értem, ha olyasmiről olvasol, ami számodra kényelmetlen és megijeszt, akkor az horror. Ez olvasónként változhat. Szóval valakinek lehet nem horror, de másnak talán már az.
Amikor a könyvemre horrorként tekintek, akkor nem a parább részek jutnak eszembe, mint például szörnyek elől rohangálás, vagy hogy valaki megőrül. Számomra inkább az érzelmi oldala miatt horror. Ahogy felfedezzük a múltat, ahogy a főszereplőt végigkísérjük érzelmi úton, ott lesz a rémület is. Ezeken keresztül történik a legtöbb ijesztő dolog.
Említetted, hogy mára már nagyon széles spektrumban olvasol. Miket olvasol mostanában? Tudnál ajánlani pár címet az olvasóknak?
Annyi mindent tudnék ajánlani, hogy itt ülhetnénk órákig és még akkor is a könyveket sorolnám. Egész életemben olvastam, ráadásul középiskolai irodalom tanár voltam. Most óraadó vagyok az Edinburgh Egyetemen, ahol kreatív írást oktatok. Lényegében eddigi életem abból állt, hogy könyveket ajánlok és olvasok.
Igyekszem minél többféle műfajban olvasni. Mindig is imádni fogom a spekulatív dolgokat, hisz azokon nőttem fel. Mindig örömmel kapok fel egy jó sci-fi vagy fantasyt, de mellettük azért olvasok klasszikus irodalmat, thrillert, romantikus könyveket, és krimit. Számomra mindig lenyűgöző, ha egy könyv jól meg van írva és élvezettel merülhetek el a világukban.
De had ajánljak pár címet. Mindig jó szívvel ajánlom Samanta Schweblintől a Fever Dreamet. Ő egy argentín szerző, és ez egy rövid, de bámulatos horror novella. Ha valami nehezebb olvasmányt kéne ajánlanom, akkor a már említett Danielewski könyvét, a House of leavest mondanám. Most rájöttem, hogy eddig mindkettő horror [nevet]. De akkor valami mást: nem tudom mennyire juthatott el a magyar közönséghez, de az Egyesült Királyságban elég nagyot ment a The Justice of Kings Richard Swantól. Ez egy trilógia nyitókötete. Csodálatos fantasy regény, igazán érdekes, magával ragadó és elgondolkodtató.
Köszönjük a remek ajánlásokat! Most pedig had adózzak a személyes kíváncsiságomnak. Számos helyen olvashatjuk, hogy a Felemelkedés egy 5-csillagos horror-regény. Stephen King ajánlásával. Hogyan szerez bárki ilyen ajánlást, és Te hogyan élted ezt meg?
[nevet] Szóval, hogy hogyan éri el valaki, hogy Stephen King elolvassa a könyvét? Remek kérdés. Valójában úgy történt, hogy az amerikai marketing csapat és kiadónak megvan Stephen King címe, és elküldtek neki egy példányt a könyvből. Képzelheted, King többszáz könyvet kaphat minden hónapban. Fogalmam sincs, mi vette rá, hogy az én könyvemet lapozza fel. Talán leginkább a szerencsén múlott. Az is lehet, hogy megtetszett neki a regény premisszája. De én nem is tudtam róla, hogy elolvasta. Úgy jöttem rá, hogy Twitteren posztolt róla, valakinek ajánlotta. Aztán másvalaki bejelölt a tweeten és akkor láttam meg. Én meg: atyaég! Hatalmas pillanat volt. Azt se tudtam mihez kezdjek magammal. Végül persze személyesen is beszéltünk vele, és megkérdeztük, hogy hivatalos formában is ajánlaná-e. Természetesen beleegyezett és felhasználtuk a könyvnél. De igen, az egy jó nap volt.
Ezzel a lendülettel evezzünk is át mélyebb, filozofikusabb partokhoz. Rengeteg erőteljes, filozófiai vonulata van a Felemelkedésnek. Sok elég nyilvánvaló, sok pedig meghúzódik a háttérben. A rejtélyes hegy már önmagában egy hatalmas metafora. Melyik nagy gondolkodók hatottak rád leginkább életed során?
Jó kérdés. És igen, van néhány főhajtás a könyvben a filozófia felé. De nem úgy kell elképzelni, hogy leültem írni és valami földrengető, forradalmi filozófiai újítást akartam hozni. Elsősorban egy szórakoztató történetet szerettem volna létrehozni, ami önmagában is élvezhető, és kicsit meg van bolondítva filozófiai feltevésekkel. Mindig is szerettem az egzisztencialistákat, mint Sartre. És nyilvánvalóan Camus, – a könyv előszavában is tőle idézek – ő nagy hatással volt rám. Mai napig emlékszem, amikor először olvastam A Közönyt (másik címén Az Idegen – a szerk.) Camus-tól. Aztán elolvastam tőle a Sziszüphosz mítoszát. Nagyjából tizenhét lehettem akkor, és teljesen megváltoztatta az életemet. Megváltoztatta azt, hogyan tekintek a világra, és megismerkedtem az abszurdizmussal. [büszkén mutatja tetoválását a karján, amin Sziszüphosz épp a követ görgeti a hegyen].
Alapvetően nagy hatással volt rám Sziszüphosz mítosza, és ez meg is jelenik a Felemelkedésben. Elég magára a hegyre gondolni, az önmagában akár szó szerint is átemelhető. De kevésbé szó szerinti értelmezésben ott van például a könyv lezárása. És annál a résznél vettem észre, hogy a legtöbb kritikusnak az tetszett a legkevésbé. Ott megjelenik például az élet értelmének gondolatisága, helyünk a világban, vagy hogy leegyszerűsítve, univerzális léptékkel a mi életünknek sincs több értelme, mint egy patkánynak egy labirintusban. Ez abszurd. Nem kell feltétlenül értelmet keresnünk benne, és az abszurditást akár már viccnek is felfoghatjuk.
Wittgenstein a másik nagy gondolkodó, aki gyakran eszembe jut. És ahogy ő gondolkozik magáról a nyelvről. Ha nincs meg a közös nyelv, hogy megteremtsünk egyfajta kommunikációt, akkor nem fogjuk megérteni sem. Ezen gyakran gondolkodom, amikor írás közben a kozmikus horror előkerül. Számomra az teszi “kozmikussá”, hogy van egy megfoghatatlan idea, és az a felfogható világ mögött lapul meg. Nagyon ijesztő maga a felvetés, hogy van ott valami, amihez mi nem birtokoljuk a nyelvet, hogy elmagyarázzuk. És ha fel nem foghatjuk, meg sem érthetjük. Szerintem ez egy lenyűgöző gondolat, amivel nagyon szeretek eljátszani, és jövőbeli könyveimben egészen biztosan olvashattok még róla.
Ugyan mindennapunkat átitatja, de mégsincs megfelelő nyelvünk ahhoz, hogy megértsük az idő, vagy a szabad akarat koncepcióját. E két téma évezredek óta foglalkoztaja az embereket, és lássuk be, mindkettő elég ijesztő, minél többet agyalunk rajtuk. Az idő, és a szabad akarat (vagy ezek hiánya) prominens szerepet kap a könyvben, és kissé úgy érződik, hogy a főszereplőn keresztül, mintha a Te belső félelmeidet olvashatnánk. Mit gondolsz erről?
Az idő és a szabad akarat is nagyon érdekes, mert ezek olyan alapvetések, amikről nem gondolkozunk el nap mint nap. Ezek biztos pontok, ezek szerint éljük az életünket. Gondolkodás nélkül, egyértelműnek vesszük, hogy mindannyiunk rendelkezik szabad akarattal. A döntéseink a sajátjaink. És azt is alapvetésnek vesszük, ahogy az idő halad előre.
Viszont minél jobban elmélyülsz bennük, rájössz, hogy egyáltalán nem olyan biztosak. Sem filozófiai, sem fizikai oldalról. Ha elkezdjük vizsgálni, az idő például korántsem annyira állandó, mint amennyire gondolhatnánk. Így nagyon ijesztővé válik a felfedezés, hogy a dolgok, melyekre az egész életedet építed, nem mutatnak semmiféle állandóságot, bizonyosságot. Ezen megy keresztül a Felemelkedés főszereplője is; elkezdi megkérdőjelezni az idő és a szabad akarat fogalmát. Mi marad, ha ezeket elvesszük egy embertől? Mire támaszkodhatunk? Erre nem tudom a választ, de elég fontos kérdés ahhoz, hogy számításba vegyük, hogy amit mi biztos pontnak veszünk az életünkben, lehet csak nekünk jelenti azt.
Mindenesetre, a Felemelkédes elsősorban egy sci-fi regény, kiegészülve egyéb műfajokkal. Erősen épít a tudományos részekre, és gyakran tűnődöm azon, hogy a SF-szerzők hogyan tudnak hitelesen írni megfoghatatlan, vagy pusztán spekulatív koncepciókról. Te hogyan érted el ezt a hitelességet?
Minden könyvnél szükség van a suspension of disbelief-re (kb. a hitetlenkedés felfüggesztése). Fikciónál minden azon alapul, hogy kizárjuk a hihetetlent. Ilyenkor egy ideig beköltözünk abba a világba, amiről épp olvasunk. És amikor sci-fit olvasunk, akkor elfogadjuk, hogy ami történni fog, nagy valószínűséggel feszegeti a valóság határait. Az egyik oldala az SF-nek, amikor elhitetik veled, hogy valami akár meg is történhet. A másik oldal pedig, mint egy űropera, például a Star Wars; erről tudod, hogy soha nem fog megtörténni.
Ha viszont tudományos elméletekre építesz, még akkor is ha te magad találtad ki, mindig emlékezz, hogy nem akadémiai szöveget írsz. Szeretnék annyira hiteles és pontos lenni, amennyire lehetséges, de teljes tudatában vagyok, hogy ez akkor is csak fikció. De ha mindig csak egy kicsit hihetőbbé tesszük, akkor ezeket a határokat lassan kinyújthatjuk. Én végig ezt csináltam. Ha azzal kezdtem volna a könyvet, ami a végén van, teljesen elvesztetted volna az immerziót, mert túl nagy őrültség. Ellentétben ezzel, én apránként haladtam. Hagytam leülepedni, és mindig csak egy kicsi furcsaságot adtam hozzá, amit még az olvasó el tud fogadni egészen a végéig, ami már teljes őrület. Vagy legalábbis ez volt a célom.
Mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt kioktatás és szórakoztatás között, ha sci-firől van szó. Te hogyan oldottad meg, hogy taníts is valamit, de a könyved közben ne érződjön egyetemi előadásnak? Mennyire volt tudatos a részedről?
Két dolog. Egyrészt, igen, eléggé tudatos volt. Ha a történet során valamit el szeretnék magyarázni, mindig felteszem a kérdést, hogyan szolgálja majd a magyarázat a narratívát. Kell bele egyáltalán? Mert végső soron nem előadást akarok tartani. Ha nem szolgál valami célt, nem azért van ott, hogy egy szimbolikus elemet értelemmel ruházzon fel, akkor valószínűleg nincs is rá szükség.
A másik válaszom, hogy az írás nem egy szóló-projekt. Együtt dolgozok szerkesztőkkel, és kritizáltatom a munkámat más írókkal. És nagyon sokat segít, ha mások is ránéznek, mit alkottam.
Hallottunk azért pár jótanácsot, de mégis mit javasolnál kezdő íróknak?
Tudom, kissé sablonos, de írjanak minél többet és alakítsák az írást rutinná. Túl sokan vannak, akik csak azt ecsetelik, hogy írni fognak, de sosem ülnek neki. Ők sokat agyalnak az íráson és rengeteg ötletük van, de félnek belekezdeni, mert attól tartanak, hogy nem lesz jó, amit írnak. Az igazság az, hogy valószínűleg az elején tényleg nem lesz jó. De ez rendben van, mert addig nem is leszel jó benne, amíg nem írsz és gyakorolsz sokat. Úgy gondolok az írásra, mint megtanulni hangszeren játszani. Ha elkezdesz mondjuk gitározni, az egyetlen módja, hogy jobbá válj, ha gyakorolsz. És gyakorolsz, és gyakorolsz, és folyamatosan csinálod. Ha eleinte nem is jó, amit csinálsz, de előbb-utóbb jobban fog menni. Szóval, ha író szeretnél lenni, akkor csak írj, amennyit bírsz.
Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy a terítéken van egy filmváltozat a Felemelkedésből. Van bármi, amit megoszthatsz ennek kapcsán?
Mit is mondhatok? Hát, talán egy keveset. Bizonyos folyamatok most parkolópályára kerültek a forgatókönyvírók sztrájkja miatt. Ami most már remélhetőleg megoldódik, de igen, remélhetőleg hamarosan megkezdődnek a munkálatok a Felemelkedés filmváltozatához. Nagyon szeretnék több részletet is megosztani, de még várunk a tökéletes pillanatra, amikor minden információt megosztunk a világgal. Attól tartok, most csak ennyit árulhattam el.
A Felemelkedés elég nagy siker lett igen rövid idő alatt, amihez mi is gratulálunk. Remélhetőleg eléggé fel vagy spannolva, hogy vigyen a lendület. Mik a tervek a jövőre?
Folytatom az írást. Legalább két újabb kötetre már szerződtem, melyek a következő néhány évben fognak megjelenni. Az itteni kiadóm, az Agave már megvásárolta a következő könyvemet. Szóval az már biztosan meg fog jelenni magyarul is – amikor elkészül.
Egyébként rengeteg ötletem van, amit meg szeretnék valósítani. A következő könyvem, személy szerint úgy gondolom, hogy jobb, mint a Felemelkedés. Az azt követő regény pedig remélhetőleg még annál is jobb lesz. Folyamatos kihívások elé állítom magamat. Beszéltem a határok feszegetéséről; abból szeretnék egyre többet. A Felemelkedés egyfajta visszafelé tekintés volt. Benne összeszedtem mindazt, ami engem inspirált, és ami azzá az íróvá és egyénné tett, aki most vagyok. A következő könyvemben már előre tekintek. Minden lehetőséget ki akarok aknázni, amit csak íróként lehetséges. Remélem legalább annyira érdekes és izgalmas lesz, mint a Felemelkedés, de maga a cselekmény más lesz. Nagyon más.
A lehetőséget köszönjük az Agave kiadónak, és az írónak.