FilmMozgókép

FilmMozgókép

FilmMozgókép

Rebel Moon – 1. rész kritika: Lázadás a jó ízlés ellen

A Rebel Moon - 1. rész: A tűz gyermeke egy csapnivaló látványfilm, amely végig nevetségesbe hajlóan, kínosan próbál menő lenni.

Közzétéve

2023. dec. 25.

Kommentek

0

Zack Snyder egy meglehetősen megosztó rendező. Rajongói egy látnoknak, egy meg nem értett zseninek tartják, mások pedig gúnyt űznek sötét tónusú, drámai lassításokkal tarkított filmjeiből. Az tagadhatatlan, hogy adott esetben tud emlékezetes képregény-adaptációkat forgatni. Mind a 300, mind a Watchmen egyedi látvánnyal és remek hangulattal megáldott alkotások voltak. A Superman köré csoportosuló filmjei nem egyenletesen jók, de végső soron nézhetők, a Justice League rendezői változatával pedig többé-kevésbé vissza tudta nyerni a nézők bizalmát.

Más kérdés, hogy az említett filmek mind adaptációk. Amint Snyder kapja meg a teljes kreatív kontrollt, a színvonal meredeken bezuhan. Az Álomháború és A halottak hadserege szépen megmutatta, hogy bár rendezőként még vannak erényei, forgatókönyvíróként csapnivaló. Ez pedig egy remek előjel volt, hiszen a Rebel Moon esetében nem csak a szöveget írta Snyder, de az egész világ alapötletét is ő találta ki. Vagyis a fenét, lekoppintotta az egészet ismert univerzumok népszerű elemeiről. Viszont ettől teljesen függetlenül a Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke hűségesen bizonyítja, hogy az írás nem Snyder asztala, és erősen sugallja, hogy a rendezés sem az. De aggodalomra semmi ok, hiszen már be is van jelentve a rendezői változat, amely minden bizonnyal korszakalkotó mesterművet farag ebből a filmből.

A csillagok háborognak

Történetünk szerint a Motherworld nevű birodalom bolygójuk pusztulása után szép lassan bekebelezi a galaxist. A királyi család egy napon merénylet áldozata lesz, helyüket egy régens veszi át, aki tovább folytatja a háborút. Az ellene fellépő lázadókat véreskezűen üldözi, és könyörtelenül behódoltat minden független kolóniát. Így jár az a kis falu is, ahol Kora, a Motherworld egykori katonája él. Miután kimentették hajója roncsai közül, a kis közösséggel művelte a földeket, egészen addig, amíg Noble admirális meg nem érkezik csapataival. A tiszt a lázadók után kutat, és miután nem kap segítséget, kivégzi a falu főnökét, csapatai egy részét pedig otthagyja a fölművesek nyakán. Az erőszakoskodó katonák attrocitásait Kora nem tudja tétlenül nézni, és lemészárolja őket. Tudva, hogy a Motherworld bosszúja elkerülhetetlen, nekilát, hogy egy csapatot toborozzon a falu védelmére.

A történet lényegében a verbuválás köré épül. A hét szamuráj és A hét mesterlövész mintájára gyűjti maga köré a magányos harcosokat, és közben bejárja a környező planétákat. Közben lesz alkalmunk megcsodálni, hogy a világépítésbe annyi ötlet szorult, mint a Muzsika TV délutáni műsorsávjába. A kleptománia egészen elismerésre méltó méretket ölt. Arra lehetett számítani, hogy ez Snyder saját Star Wars-változata lesz, de az ihletmerítés közel sem állt meg itt. Lesznek elemek a Warhammer-univerzumból, Blade Runner-stílusú életképek és Dűne-utóérzések. A Rebel Moon teljes mértékben identitás nélküli világa klasszikusok népszerű elemeiből lett összeollózva. Eredetiségnek nyoma sincs, és egy egységes összkép sem alakul, minden a pillanatnyi menőség oltárán lett feláldozva.

Lassítások lassítása

A minden szót nem túlzásként használtam az előbb. Kezdetnek ott van a látványvilág. Ugyan most nem borul minden sötétségbe, Snyder minden követ megmozgatott, hogy jelenetei minél hangsúlyosabbak és epikusabbak legyenek. Ennek egyik eszköze a lense flare, amiből snittenként sikerült felülmúlni a teljes J. J. Abrams életművet. Néha szabályosan nehéz volt kivenni, mi folyik a képernyőn, főleg, ha emellett vízcseppekel vagy lencsébe fújt homokkal is fűszerezve lett egy beállítás. Nincs is jobb ízesítés, mint ráborítani az ételre egy kiló vegetát.

Hasonló jelenség figyelhető meg a lassításoknál. Persze számítottam rá, hogy ha valami, akkor ez nagy mennyiségben jelenik meg, elvégre ez Snyder egyik védjegye. Arra viszont nem fogadtam volna nagy összegben, hogy fél óra után szünetet kell tartsak, mert a Rebel Moon annyira nevetségesen vérzett el a vágóasztalon. Pedig nem vagyok ellensége a lassításoknak, igenis belefér, hogy néhány mozzanat súlyt kapjon általa. Itt viszont minden második snitt be van lassítva. Teljesen mindegy, hogy ennek van-e narratív szerepe, esetleg hozzáad-e a feszültséghez. Személyes elméletem, hogy Snyder a vécére is lassított felvételben ül rá, mert attól egy kicsit menőbb lesz. De mi lesz még menőbb, ha belassítják? Hát a lassított felvétel!

Szuper? Nem!

A harcok alatt különösen kellemetlen a dolog, mert itt konkrétan elvesz a dinamikából a sok lassítás. Pedig még azt is működésre lehet bírni, hogy szinte végig nem a saját tempójukban folynak a képkockák, ha sikerül egy kis hullámzást tenni bele. Erre jó példa a V, mint vérbosszú végső leszámolása, és tanítani valóan rossz példa a Rebel Moon első összecsapása. Itt a lassítások sokszor komikusan csapnivaló időzítéssel jönnek, miközben minden követ megmozgattak, hogy az egész harc lehetőleg ne nézzen ki jól. A kamerabeállítások néha értelmezhetetlenek, a vágás furcsa és összezavaró, a koreográfia pedig kifejezetten gyenge tud lenni.

Nem egyszer fordul elő, hogy egyszerűen nincs értelme annak, ami a képernyőn történik. Egyes karakterek átszaladnak egy teljes csatamaezőn, csakhogy kapjanak egy epikus jelenetet valahol máshol. Az ellenfelek néha kínosan feltűnően várják ki a sorukat a csetepatéban. A nagy pillanatok sokszor kimerülnek annyiban, hogy valaki mérgesen fut, és csípőből lelő mindenkit. Máskor pedig olyan sokáig húzódik el egy tusakodás, hogy teljesen elveszik a fókusz. És közben továbbra is szinte véletlenszerű slow motion-percek tarkítják az egészet. Egyes pillanatokban nem tudtam elképzelni, hogy bárki ránézett a felvételre, és azt mondta: tudjátok mit, ez így faszán néz ki.

A jóból is megárt a sok

Pláne, hogy a Rebel Moon úgy egyébként sem egy tünemény. Ne értsetek félre, ha valahol van egy minimális megbúvó élvezeti érték, akkor az a látványban keresendő. Van néhány tényleg mutatós beállítás. Van pár bolygó, amely pompás háttérként szolgál. Egyes díszletek tisztességes másolatai a nagy elődöknek, és mint ilyenek, látványosak. A jelmezek egy része is sítlusos, a kiborg Nemezis designja például a szó legjobb értelmében menő lett. A Korát alakító Sofia Botellának is jól áll a kamera, és valahogy sikerül valamennyi tekintélyt megőriznie úgy is, hogy közben a stábban mindenki aktívan ez ellen dolgozott.

A kedvencem a furcsa, halszemoptikára hasonlító effekt volt, ami miatt a képernyő széle szinte sose volt éles. Abszoltút semmi funkciója nincs, néha csak van, és minden rosszabbul fest tőle. Aztán a képi világ sem tűnt egységesnek, a stúdiószagú bolygófelszínek és az előnytelen filterek között. Annyi kis apróság rontja el az összképet, hogy nehezemre esik felfedezni a mögöttük rejlő forradalmi víziót, ami ugyebár Snyder sajátja. Az persze tagadhatatlan, hogy a badass-merőt gyakran megpróbálta kiakasztani, csak ez esetben a kevesebb néha több. Az, hogy a főszereplő a köpenyét lebbentve megfordul, megcsillan három helyen a kamera lencséje, és még be is van lassítva az egész, egyszerre kicsit túlzás. Pláne, ha ötpercenként megkapjuk ezt a kombinációt.

“Nem jó, ha az ajándékban szar van” (Kovbojok: Télapó)

Bár itt a legszembetűnőbb az inkompetencia, a forgatókönyv is vastagon felelős a nézőt kerülgető agyhalálért. A hét szamurájra hajazó toborzókörút például valami hihetetlen öngól. Az új csapattagokat alig ismerhetjük meg, viszont szerencsére mindenki kap egy kis bemutatkozó-harcot. Nagyjából, mintha egy állásinterjú lenne, ahol ennek megfelelően mindenki más csak ölbe tett kézzel nézi az eseményeket. Van, hogy egy modern Conant figyelhetünk meg, ahogy kínosan hosszan tör be egy griffet, vagy elunhatjuk magunk egy undorító CGI-pók lekaszabolása közben. A személyiségükről, múltjukról pedig csak a film vége felé tudunk meg bármit is, interakcióra meg kár is számítani. Legyen elég, hogy Kora beszélget egy-két emberrel, minek olyasmivel erőlködni, hogy csoportdinamika?

Az egész filmnek szinte semmi értelme. Persze egy kettévágott alkotásnál számítottam rá, hogy nem nagyon varrják el a szálakat, de itt konkrétan alig történik valami. Csak több tonna expozíciót kapunk, visszaemlékezést, és világépítést. De utóbbit például olyan felszínesen, hogy véletlenül se derüljön ki az identitás teljes hiánya. Amikor pedig mégis történik valami a képernyőn, akkor olyan bődületes ostobaságok kerülnek elő, hogy néha nehezemre esett hinni a szememnek.

Szorít az idő

Ha eltekintek attól, hogy a Rebel Moon alapjaiban egy halott koncepciónak tűnik, ezt nem két filmben kellett volna megvalósítani. Nem jut elég idő a karakterekre, a háttértörténet kifejtésére, sem a cselekményre. Jut helyette értelmetlen lassításokra, és időhúzó menő beállításokra. De hé, nem ítélek el senkit amiatt, hogy lazán bánik az idővel. Attól, hogy ugyanezt másfél órába is be lehetett volna passzírozni, az nemjelenti azt, hogy kell is. Csak ha ráérősek vagyunk, akkor legyünk tényleg azok, és legyen ebből mondjuk egy sorozat.

Úgy talán jutna idő, hogy a Motherworld egy tisztességes bemutatást kapjon, vagy hogy Kora karaktere is eljusson az egyébként sejthető fordulatig. Így viszont marad tanulságként, hogy a háború kegyetlen, és Sofia Boutella sokszor nézhet vagy keményen, vagy fájdalmasan a kamerába. Nem tudom, hogy ezen túlmutatnak-e a képességei, de ha igen, nem sikerült kiaknázni.

A színészi játék persze nem számít egy hasonló látványfilmben, így nem nagyon vert mellbe a megkapó alakítások hiánya. Ez egy ilyen műfaj, inkább kell keménynek lenni, mint kifejezőnek. Charlie Hunnam azért egy üde színfolt, és érdekes volt azt is megfigyelni, hogy a Trónok harcából minkét Daario Naharis felbukkan a stábban. Viszont sokat elmond, hogy ez a felismerés a Rebel Moon egyik fénypontja volt.

Verdikt

A Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke egy katasztrófa. Kifejezetten kellemetlen élmény volt végignézni, hogy Zack Snyder egy edgy tizenhárom éves hozzáállásával vitte végig a produkciót. Az egész kínosan próbál menő lenni, de nem megy neki, a rengeteg lassítás és effekt többet árt, mint használ, az akciójelenetek felejthetőek. A cselekmény üres és értelmetlen, a párbeszédek papírvékonyak, a világot összelopkodták. Néhány élvezhető pillanat ugyan megfért közöttük, de ez a film a Netflix-előfizetést sem éri meg. De sebaj, a Snyder rajongók kirobbanthatatlanok a tagadásból, így meg fogják nézni ezt is, és a rendezői változatot is, amely addig is egy jó kifogásként szolgál. Még úgy is, hogy a filmet sírba tevő problémák nagy része egyedül Snyder hibája. Már pedig nem arra számítok, hogy a Snyder Cut kevesebb lassítással fog beállítani.

3/10

A Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke egy csapnivaló látványfilm. Zack Snyder mind forgatókönyvíróként, mind rendezőként alapjaiban rohasztotta meg a filmet, amely végig nevetségesbe hajlóan, kínosan próbál menő lenni. Egy darabos látványvilágú, fókuszvesztett, eredetiséget hírből sem imserő űroperát kaptunk, ostoba történettel. De sebaj, a fanatikus rajongók úgyis a Netflix nyakába varrják az egészet, mert nem adtak eléggé szabad kezet neki. Nos, inkább túl sokat is.

Sending
User Review
2/10 (1 vote)