Miben mérhető 14 év egy gamer életében? Egy tucat Skyrim kiadásban? Netán abban, hogy a Star Citizen még mindig nem jelent meg? Vagy hogy már a kettővel későbbi next gen is lassan elavultnak számít? 14 év nagyon sok idő, de vannak dolgok, amikre megéri várni. És miért hajigálom ezt a furcsán specifikus számot? Mert ennyi ideje jelent meg a Rockstar egyik legendás címe, a Red Dead Redemption. Konzolokra. Most viszont eljött az idő, hogy John Marston tiszteletét tegye PC-n is.
De vajon 14 év távlatából, és egy óriási sikert elért folytatás után van értelme leporolni a csizmát, és berúgni egy poros koszfészek szalonjának ajtaját? Ha a Red Dead Redemptionről van szó, akkor igen.
Nincs bocsánat
Nincs mit szépíteni rajta, a Red Dead csak egy szimpla portot kapott PC-re. Noha ez is jobb, mint a semmi, és áldásosabb, mint egy csúnyán elcseszett remake, de mégiscsak egy port. Mondjuk személy szerint már annak is örültem, hogy nincs 30 FPS-re lockolva a képfrissítés, és hogy végre az asztali gépemen is játszható. De hogy egy 14 éves játék portja megér 50 eurót? Az már egy másik kérdés, és a rövid válasz, hogy nem.
Ami viszont elvitathatatlan, hogy a Red Dead Redemption egy igazi klasszikus annak minden erényével és negatívumával. A Rockstar egyik legjobban összerakott játéka, ami kiváló érzékkel nyúlt a western zsánerhez. A sztori még mindig fergeteges, és még ha néhol meg is kopott a játékmenet, néhány kortársához képest még így is méltósággal öregszik.
Mivel azóta már lassan felnőtt egy generáció, sokan nem ismerik a játékot. Szóval nekik íme egy roppant rövid összefoglaló. A Red Dead Redemption cselekménye egy rém egyszerű bosszúsztori körül zajlik. A játék főhőse John Marston a régi bandájának egyik tagját, Bill Williamsont akarja levadászni, akinek azóta már megvan a külön sleppje. Egyre több befolyást szerez a környéken, ráadásul Johnt még az első átvezetőben le is lövi, szóval határozottan nem lesz könnyű dolgunk a közelébe kerülni és vendettát venni. Marston, hogy elérje a célját, igen változatos figurákkal kerül össze, és szépen lassan felépül a komplex sztori szerkezet is.
A magányos lovas
A játékmenet nem sokban tér el egy vállfölötti nézetes akciójátéktól, vagy ha úgy tetszik, a Red Dead Redemption 2-től. Csak két konzolgenerációnyival kopottabb és kezdetlegesebb, aminek szintén kitart a bája.
Hiszen lehet lovagolni, és lovat betörni. Lövöldözhetünk, fegyvereket vásárolhatunk, szobát bérelhetünk, házat vehetünk, meg boltba járhatunk. Párbajozhatunk, kihívások miatt vadászhatunk, irhát és növényeket gyűjthetünk, outfiteket oldhatunk ki. A gond mindezzel csupán tényleg az, hogy hiába van számszakilag sok tartalom, ezek mélység terén a mai sztenderdekhez képest jóval el vannak maradva. Persze vígan elszüttyöghetünk órákat is, mire feltűnik, hogy a remekül festő faszád mögött csak díszletek vannak.
A játékmenet leginkább a fő küldetések terén mutatja a leghűbb korképet. Néhány misszió izgalmas, pörgős és fantáziadús, de nagy számban ugyanarra a sémára épülnek. Ha a sztori, vagy a környezet nem dobná fel ezeket, akkor simán rávágnám, hogy egyenesen unalmasak is.
A recept a következő: beszélünk valakivel, aki elmondja a körítést, kilovagolunk, lelövünk egy halom rosszarcú fickót, majd konklúzió. Szembetűnő különbség, hogy a második részhez képest az első jóval – szebb szó híján – árkádosabb. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy az akció és fedezékrendszeres lövöldözésen van a legnagyobb hangsúly. Ami néha már egészen szemtelenül el van nyújtva (lásd a Mexikóba való megérkezésünket).
A játék vége felé viszont erősen megfárad az egyébként bevált recept. Még dagályosabb a duma, még hosszabbak a lövöldözések. És ugyan a tétek is nőnek, ahogy John rendre beletenyerel olyasmikbe, amikbe nem kellene, mégis pont emiatt veszít a súlyából a pofonegyszerű bosszúsztori.
A jó, a rossz és a csúf
Ami annak idején rendben volt a játékkal, azért most sem kell szégyenkeznie. Számos pontján kiállta az idő próbáját, mint a zenék és hangok, vagy a szinkron abszolút magas minősége. A látványtervezés és a játék világa a korához képest szintén jól tartja magát, de azért itt már jobban érezhető az azóta eltelt közel másfél évtized. A bejárható térkép nagyja kietlen és unalmas, bár etéren a realitás miatt meg volt kötve a keze a fejlesztőknek. Nyilván nem buja őserdőket vár a játékos a vadnyugat prérijein, vagy Mexikó kaktuszokkal pettyezett vidékein.
A végigjátszás során találkoztam pár rém idegesítő buggal, melyek miatt általában újra kellett töltenem egy-egy küldetést vagy checkpointot. A hibák jellemzően textúrába beragadt NPC-k miatt jöttek elő, vagy csak szimplán nem voltak hajlandók a szkriptjük szerint mutatni az utat, ami triggerelte volna a misszió következő fázisát.
A nem játéktörő hibák között akadnak glitchelő karakterek és fura animációk. Ezek jóllehet túlmutatnak az uncanny valleyn egy valamelyest realisztikusan ábrázolt virutális világban, de őszintén nem zavarnak sok vizet.
És ugyan említettem a nagyszerű zenéket és hanghatásokat, a keverésnél már vélhetően szabadságra mentek a fejlesztők. A karakterek beszédének hangereje küldetésenként változott, de még az átvezetőkben is más szinten szóltak. A játék elején például Bonnie néha úgy üvöltött, hogy szó szerint torzított a fejhallgatóm, miközben John egyébként sem hangos morgását alig lehetett kivenni. De a probléma általános, a játék minden pontján jelen vannak ezek a hanghibák.
Élőholtak a vadnyugaton
A Red Dead Redemption ezen kiadása tartalmazza az egyik legjobb és egyben legfurcsább kiegészítőt, amit valaha videójátékhoz készítettek. Az Undead Nightmare című extra tartalom a vadnyugati Howdy, partner életérzést rendesen felborította azzal, hogy a megszokott játékmenetből kvázi túlélő horrort csinált. A történet nem túl vaskos, de a korszellemben elhelyezve kimondottan jól működik. John meghitt, estéjét derékba töri, hogy a családja zombivá változik. Acsargó fiát és feleségét megkötözve elindul a városba, hogy kiderítse mi történik, de hamar szembesül vele, hogy az élőholtak addigra már mindenhol elterjedtek.
Az Undead Nightmare egyszerű játékmenettel operál, de nagyon szórakoztató, főleg, hogy ritkán adódik alkalmunk western zombikat felgyújtani és lövöldözni rájuk.
Verdikt
A Red Dead Redemption PC-s kiadása egy túl régóta várt megjelenés. A ténynek örülök, hogy az egyik legjobb Rockstar játék végre szélesebb körben is elérhető, de az árképzése elég szerencsétlen, és nehezen validálható. Érdemi újítás nem történt rajta, még az eredeti bugok és hibák is benne maradtak. Némileg a látványon lehet valamicskét tupirozni a grafikai beállításokban, de ezen kívül ténylegesen a konzolos verziót kapjuk.
Aki még nem játszott az első résszel és a Red Dead 2 után próbál szerencsét, annak a sztorit leszámítva határozott hátralépés lesz a játékmenet. De ettől függetlenül sem áll rosszul neki a kor, mai napig simán megállja a helyét, és abszolút kompromisszumok nélkül játszható.
Egyébként meg egy nagyszerű nosztalgiabomba. A rajongók biztosan örülhetnek, hogy újrajátszhatják, az új játékosoknak meg remek élmény lehet végre megtapasztalni a Rockstar egyik klasszikusát, ami nem GTA.
A tesztpéldányt ezúttal is köszönjük a Cenega Hungary Kft.-nek!