A humor alapvetően egy szubjektív műfaj, és ez különösen igaz a brit humorra. Van, aki él-hal érte, de sokan nehezen tudják hova tenni a kicsit száraz, szarkasztikus poénokat. Jómagam inkább az előbbi táborba tartozom, a Rózsák háborúja koncepciója még így is felvetett bennem kérdéseket. Jay Roach ugyanis egy nagyon is komoly témára húzza fel abszurd vígjátékát. Egy házasság megbomlásának története könnyen lehetne egy szívfacsaró dráma is, itt azonban mégis egy fekete komédiát kapunk. És bár nem ez lett minden idők legátütőbb moziélménye, ez a kettősség mégis kiválóan működik. Persze azoknak, akik legalábbis el tudják viselni a szigetország humorát.
Vihar itt, csere ott
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a különös témaválasztás nem a rendező, és még csak nem is a forgatókönyvíró érdeme. A Rózsák háborúja egy 1981-es, azonos című regény adaptációja, sőt, 1989-ben már egy másik filmváltozat is napvilágot látott. Ezekhez képest némiképp egy átdolgozott, korszerűsített narratívát kapunk, de a lényeg nem változik. Két Amerikában élő brit, Ivy (Olivia Colman) és Theo (Benedict Cumberbatch) egy látszólag boldog házasságban él. Theo sikeres építész, Ivy pedig – bár eredetileg szakácsként dolgozott – a gyerekeket neveli. A famíliának jól megy, így megvesznek egy tengerparti éttermet, ahol Ivy a szenvedélyének, a főzésnek élhet. Az étterem ugyan nem megy rosszul, de kifejezetten sikeresnek sem mondható.
Egy nagy vihar azonban mindent megváltoztat. Az ítéletidőben rengeteg vendég téved be az étkezdébe, köztük egy neves ételkritikus is. Ivy fogásai lenyűgözik az ítészt, írása pedig fellendíti a forgalmat. Theo friss épülete, egy múzeum azonban összedől a heves szélben, virálissá váló kirohanása pedig köznevetség tárgyává is teszi. A munkahelyéről ki is rúgják, így nem tehet mást, mint csendben kivárja a balhé végét. A házaspár szerepei megcserélődnek. Egyre sikeresebb éttermével Ivy tartja el a családot, Theo pedig otthon marad a két gyerekükkel. A helyzetet azonban egyikük sem kezeli könnyen, a házasságuk pedig szépen lassan elmérgesedik. A helyzeten pedig áskálódó barátaik sem segítenek, akik előtt egyre nehezebb fenntartani az idill látszatát.
„Ha kicsi a tét, a kedvem sötét”
Tehát a Rózsák háborúja könnyedén lehetne egy párkapcsolati dráma is, sőt, valamelyest az is. Ivy és Theo viszonya minden poénkodás ellenére aprólékosan be lett mutatva. Az abszurditást leszámítva minden komikus elem beleillik egy szarkasztikus brit pár évődésébe, így pedig nem lesz idegen az sem, amikor tényleg tragikus eseményeket látunk kibontakozni. Theo képtelen feldolgozni a szakmai kudarcot, és különösen nehezen viseli mások sikerét. Minden idejét a gyermekeire fordítja, akiknek lényegében a személyi edzője lesz. Ivynak pedig az fáj, hogy a családja életéből marad ki teljesen. Hiába a szakmai siker, az újabb és újabb megnyitott éttermek, a bizalmas kapcsolat egyre inkább elveszik a gyerekei felé.
A kialakuló versengés pedig látványosan megmérgezi a házasságot. Egy olyan párról van szó, akik egyértelműen szeretik egymást az elején. Amíg minden jól megy, tökéletesen megértik egymást, és a válság kezdetén is támogatóak egymás felé. Azonban képtelenek az érzelmeiket kifejezni egymás felé. Nem kommunikálnak, csak főnek a levükben, ez pedig egyre inkább eltávolítja őket. És hiába minden poén, ezekben a pillanatokban van valami szívszorító. Két ember, akik szenvednek a közéjük ékelődő távolságtól, képtelenek higgadtan beszélni a problémáikról. Túl makacsak ahhoz, hogy bocsánatot kérjenek, vagy hogy gyengének mutatkozzanak a másik előtt.
Néhány ponton tehát képes erősebbeket ütni a Rózsák háborúja, mint amit a műfajtól várnánk. De az is igaz, hogy a nevetés úgy esik jól igazán, ha közben némi feszültség is feloldódik. Ha nincs tétje egy vígjátéknak, akkor nehezebben tud tényleg vicces lenni. Ezzel pedig itt egyáltalán nincs probléma. Persze komoly megfejtésekre nem szabad számítani, és magát a problémát is biztosan körül lehetett volna járni nagyobb ambíciókkal is. De mindenképpen van súlya a történéseknek, ami után jobban esik, ha érkeznek a csattanók, és egy kicsit ellazulhatunk.
Hívjatok mentőt, de ne nekem
A Rózsák háborúja, mint már említettem, alapvetően organikusan építi be a humort a párbeszédeibe. Ivy és Theo évődése, majd egyre komolyabb szópárbajai igazi brit ugratásokként jelennek meg. Annyi kreatív beszólást és szurkálódást hallhatunk, hogy egy évadnyi Roast Battle kijönne belőle. Kifejezetten szórakoztatóak ezek a verbális ütközetek, de közben éreztetik velünk azt is, amikor valaki túl messzire ment. A Rózsák háborúja sosem megy át alpári oltogatásba, cserébe kifejezetten dinamikus légkört teremt a feszültség szintjének gyakori mozgatásával. Igaz, ezzel a feszültséggel nem mindig tudtak mit kezdeni. Az amerikai barátok ugyan tudatosan más stílust képviselnek, mint a két főszereplő, és az ebből eredő különbségek is remekül megjelennek. Azonban a végeredmény nem mindig vicces lesz, néha csak kissé fura és kínos.
Sajnos a hagyományosabb viccek sem mindig ütnek akkorát, mint jó lenne. Nem igazán vannak kellemetlenül humortalan pillanatok, de van jó pár poén, amelyik egyszerűen csak nem elég hatásos. Az abszurditásban nem kell csalódni, és emiatt van pár tényleg kacagtató szituáció, de gyakoribb volt, hogy maximum elmosolyodtam. Nem mondom, én egyébként is ritkán röhögöm magam könnyesre, és az összélmény sem rossz, de nem is ez minden idők legfergetegesebb cselekménye. Talán úgy lehetne a legjobban összefoglalni a dolgot, hogy a Rózsák háborúja lecsapja a magas labdákat, de az alacsonyabban szállókat is megpróbálja, és azok a hálóban kötnek ki.
Aztán a finálé tud új fokozatba kapcsolni, és egy fergeteges tempójú jelenetsort ad. Más kérdés, hogy eddigre a film minden méltóságát félredobja, és maga a komédia az én ízlésemhez képest túlságosan slapstick lesz. De még ekkor is tartogat magában meglepetéseket, és a végső csattanó mindenért kárpótol. Nem állítom, hogy a stáblista felbukkanásakor azonnal tudtam mit kezdeni a lezárással, de az biztos, hogy méltó a film abszurditásához.
Élc-elmi stabilitás
A Rózsák háborúja egyébként egy igényesen, de különösebb sallangok nélkül fényképezett film. A hagyományos eszközök közé azért befért néhány festői tájkép és nagytotál a pusztuló magaspartról, ahol Ivy és Theo háza épült. És ha már ház, a díszletek is elismerésre méltóak. Tényleg hiteles, hogy Theonak ez a munkája és a szenvedélye is. Így bár a Rózsák háborúja többnyire egyazon partvidéken játszódik, sikerült kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. És nem hagyhatom szó nélkül a vágást sem, amely a kötelezőkön túl néhány egészen kreatív megoldást is alkalmaz, akár egy metafora ábrázolására, akár egy csattanó felerősítésére.
Ami viszont valóban összetartja a filmet, az a színészi játék. A két főszereplő nemcsak azért volt kiváló választás, mert esszenciálisan britek, de kétségtelen tehetségük miatt is. Olivia Colman az Oscar-díja mellett is az egyik leginkább alulértékelt színésznő, és Benedict Cumberbatchnek is jól áll, ha jobban kiteljesedhet, mint egy Marvel-filmben. Kitűnően szállítják mind a drámai, mind a komikus jeleneteket, akár jelenetenként váltva közöttük. Az alakításuk pedig különösen fontos egy olyan filmben, amelynek a lényege, hogy hősi képtelenek megfelelően kimondani a gondolataikat egymás felé – itt tényleg az apró, rejtett gesztusokban kell megjelennie mindennek.
A mellékszereplők közül még Andy Samberget kell kiemeljem, aki a házaspár egyik barátját játssza. Ő abszolút testhezálló szerepet kapott, és a neki írt sorok sem britek, hanem amerikaiak. Egy-egy pillanatra mintha a Brooklyn Nine-Nine részleteit láttam volna tőle. Mindenesetre érződött, hogy ő is az elemében van „idegenben” is, és ezt meg is hálálja egy remek comic relief-alakítással.
Verdikt
A Rózsák háborúja határozottan rendelkezik néhány hibával, de így is egy kifejezetten szórakoztató alkotás. A története nem kiemelkedő, bőséggel vannak benne lyukak, és a feldolgozott problémával is foglalkozhatna előremutatóbban. Viszont így sem bagatellizálja el a drámát, sőt, ebből építi a feszültséget, amely után kiereszthetjük a gőzt az abszurd poénoknál. Egy igazán brit, lendületes, remek alakításokkal megtámogatott film. És mint ilyet, csak ajánlani tudom, de leginkább a brit humor kedvelőinek. Akit zsigerből taszít az ilyesmi, az nem most fog frakciót váltani.
A Rózsák háborúja augusztus 28-tól látható a magyar mozikban.