Naivan azt hittem, engem nem kaphat el a nosztalgia, mert egy-egy régi videojátékkal kapcsolatban nem vagyok kimondottan szentimentális típus. Hatalmasat tévedtem. Most ott tartok, hogy a Shadow Of The Colossus PS4 remastered kiadásáról nem tudok nem szuperlatívuszokban beszélni.
[h]Ide nekem az óriásokat[/h]
A Shadow Of The Colossus minden kérdés nélkül a Playstation 2-es éra egyik legmeghatározóbb címe. A 2005-ben megjelent érdekes koncepción alapuló játék egyedi és érzelmekben gazdag alkotás. A nagy sikerre való tekintettel Playstation 3-ra a Bluepoint Games elkészítette a HD-felújítást 2011-ben, ami lényegében nagyobb felbontást biztosított az akkori konzolra.
Az egyébként kiváló remasterekről híres Bluepoint Games (Uncharted: Nathan Drake’s Collection, Gravity Rush remastered, God Of War Collection, Metal Gear Solid HD Collection, stb) megkapta a feladatot: alkossák újra az egyik legkultikusabb játékot az alapjairól a mostani generációra.
Már az első képek és videók alapján lehetett látni, hogy a 2018-as Shadow Of The Colossus gyönyörű lesz. Azonban egy-egy remaster esetén mindig élünk a gyanúperrel, hogy nem fogja ugyanazt az élményt biztosítani mint annak idején, mikor az eredetivel játszottunk.
Azonban, ha lehet ilyet mondani, a 2018-as Shadow Of The Colossust jobban élveztem, mint az eredetijét. A látványra valóban semmi panaszunk nem lehet. A grandiózus tájak elképesztően jól néznek ki, tényleg egy apró porszemnek érezhetjük magunkat az óriások világában. A kolosszusok pedig brutálisan lettek újraalkotva. A 2005-ös verzióban is remekül festettek, de a modern technológiát bevetve láthatjuk őket teljes, lehengerlő valójukban. Gigászi méretükkel pedig arra késztetnek, hogy tiszteljük ne csak őket, de a velük folytatott harcot is.
[h]A régi korszak játéka egy új korszakban[/h]
Mindenképpen ki kell emelnem, hogy a játék nem való mindenkinek, vagyis nem ajánlott akármilyen lelki állapotban nekiülni. Kimerülten, unaloműzés szempontjából nem ajánlanám, mert akkor könnyen elveszhet az élvezeti faktor.
A Shadow Of The Colossus egyfajta spirituális utazás, amiben a játékosoknak érdemes minél mélyebben elveszniük, és átadni magukat az élménynek – ahogyan azt a fejlesztők annak idején megálmodták. A SOTC februárban jelent meg, ráadásul a születésnapomon, mégis úgy döntöttem, hogy várok vele.
Éppen akkor nem éreztem úgy, hogy megfelelően tudnék hozzáállni, és csak kapkodtam volna, ami után lehet nem ugyanazt kaptam volna, mint amire számítottam. Egészen mostanáig kibírtam, és teljesen megérte. Most már e művészeti remek minden pillanatában át tudok lényegülni, ami nagy segítség. Nézzük is meg, hogy miről is szól a Shadow Of The Colossus.
[h]Találd meg a saját utad[/h]
Alapvetően borzasztó kevés háttérinfót kapunk a játék során. Szinte minden esetben nekünk kell továbbgondolnunk a történetet, vagy éppen elmélkedni az élet nagy kérdésein. Főszereplőnk az ifjú Wander (vándor), akinek az a célja, hogy feltámasszon egy Mono nevű lányt. Céljának elérése érdekében bármit hajlandó lenne megtenni. Wander egyetlen társa a magányos kalandja során Agro, a ló, kinek hűséges és kitartó segítségével hosszasan lovagolhatunk keresztül a festői tájakon.
Egy Dormin nevű entitás (visszafele olvasva Nimrod) felajánlja Wandernek, hogy feléleszti Monót, ha a fiú legyőzi a tiltott földön uralkodó tizenhat kolosszust. Nem is kell több, így indulunk hát el lovunk hátán, hogy kihívjuk a hatalmas és veszedelmes óriásokat, hogy elérjük végső célunkat.
A Shadow Of The Colossus a szó szoros értelmében klasszikus felfogásban fogant. A játék aligha fogja kezünket, nincsen húszperces tutorial, és arcunkba világító küldetéssegítő rendszer. Ha rájövünk az apró részletekre természetesen a játék mutatja a megfelelő utat, de nincs jelen a minden kihívást mellőző játékmenet. Ez sokat segít abban, hogy megfelelően belemerülhessünk a játék világába.
[h]Kolosszusok földjén[/h]
Minden kolosszust egyedi módon kell legyőznünk. Van amelyiket pofon egyszerű lesz elpusztítani, de akadtak számomra olyanok is, amiknél rendesen kellett törnöm a fejemet. És persze akadtak olyanok is, amelyek első ránézésre egyszerűnek tűntek, aztán mégis embert próbáló kihívás kerekedett a csatából.
A harcok során főleg kardunkra, íjunkra, és persze Agróra támaszkodhatunk. Ezen kívül a játékosnak is jelen kell lenni fejben, hiszen nem csak egyszerű button smash a feladatunk. A gigászokat meg kell mászni, kapaszkodni kell beléjük, mintha az életünk múlna rajta (és gyakorlatilag tényleg). Meg kell keresni gyengepontjukat, és beledöfni kardunkat.
Ahogy haladunk előre, a sztori is úgy kezd kibontakozni, noha még mindig rengeteg részlet a játékosra van bízva, miként is rakja össze a nagy képet. Annyi biztos, hogy utazásunk felejthetetlen lesz. És ritka alkalmak egyike, hogy nem csak Wander, de a játékos is életreszóló élményeket szerezhet és lélekben gazdagodhat a Shadow Of The Colossus kalandjai során.
Összességében tehát a Shadow Of The Colossus minden részletében lenyűgöző és szinte tökéletes játék. Hosszúnak nem mondható, de ez talán nem is probléma, így legalább nem csap át unalomba a kolosszusok levágása.
A történet nem szájba rágós, sok minden inkább a játékosra van hagyva, hogy maga rakja össze a teljes képet. A játékmenet pedig nyilván nem tartalmaz forradalmi ötleteket, mivel egy 2005-ös cím feldolgozásáról van szó. Az eredeti kiadásban kifejezetten újnak, vagy inkább üdítőnek hatott a játékmenet, a téma és a játék ehhez való hozzáállása is.
Káprázatos utazás ez a lelkünk mélyére, amely teret enged egy igazán izgalmas kalandnak. Mindenképpen ehhez megfelelő lelki állapotban tudom ajánlani, elvonulva picit a világ elől, átadva magunkat ennek az igazi mesének. És hagyjuk, hogy elvarázsoljon.