Az ukrán Frogwares csapata immár több, mint két évtizede készítette el első Sherlock Holmes-játékát, a The Mystery of the Mummy-t. Az alapanyag úgy tűnik, bevált nekik, mert azóta kilenc újabb kalandot szenteltek Sir Arthur Conan Doyle legendás karakterének. Sőt, amikor időnként nem a leghíresebb detektívet foglalkoztatták, akkor sem mindig szakítottak a nyomozással, a 2019-es The Sinking City például kozmikus horrorral keresztezte a receptet – mind tematikában, mind a nyílt világ megvalósítását elnézve.
Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy a fejlesztők megmártóztak a Cthulhu-mítosz örvényes tengerében, a 2006-os The Awakened ugyanis szembeállította sztárdetektívüket a Nagy Öregekkel. Bár ez egy olyan abszurd párosításnak tűnik, mintha egy anime-kislányos rail shooterről írnék kritikát (na várjunk csak, ilyen előfordult már), a fúzió jól sikerült. És mi a sorsa egy legalább 10 éves, jól sikerült játéknak 2023-ban? Hát persze, hogy az, hogy kap egy remaket! Idén áprilisban hát be is futott az ukránok legfrissbb Sherlock-kalandja, amely a legújabb játékaik képére formálja a régi klasszikust – ennek minden előnyével és hátrányával.
Ha belenézel a mélységbe, a mélység visszanéz rád
Egy lovecrafti borzalmakat felvonultató történetet ritkán hagyják el tökéletes mentális állapotban a hősei, ráadásul az inputként szolgáló Sherlock Holmes sem volt már a lelki béke megtestesítője. Erős üldözési mánia kíséri, ahogy Watson fogalmaz, az összefüggéseket zseniálisan meglátó agya ott is keresi a kapcsolatot, ahol nincsen. Barátja ezért talál neki egy valódi munkát, amely rutinszerűnek tűnik – egy öregúr eltűnt maori szolgáját kell felkutatnia. Az elrabolt óriás nyomai a kikötőbe vezetnek, ahol Sherlock okkult rituálék maradványaival találkozik, és egyben ő is kap egy ízelítőt a természetfelettiből, amikor egy titokzatos, másik világba hallucinálja magát. Az ügy egyre szövevényesebb és összetettebb lesz, Sherlock egyre megszállottabban keresi az igazságot, miközben a látottak szépen lassan bekúsznak a bőre alá, és egyre mélyebbre rántják.
Ez a kiindulás, és úgy általában a történet szinte egy az egyben megfelel a 17 éves eredetinek, amely remek döntés volt. A koncepcióban ugyanis rengeteg potenciál van: a világ egyik legintelligensebb, legracionálisabb figuráját állítja szembe a kozmikus tébollyal. Felteszi a kérdést, hogy mit tesz az ember, aki egész életét az ésszerűség és a logika mentén élte, ha egyre cáfolhatatlanabbul szembesül valamivel, amit képtelenség megértni. Valamivel, ami teljes valójában ellentmond annak, amire ő az életét feltette. Ezt az ellentmondást próbálja feloldani Sherlock is az Awakened során, ez az, ami végigrugdalja őt a gyász fázisain, és megkérdőjelezi az egész világképét.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a mesterdetektív ezúttal egy hús-vér ember lesz. Nem egy szellemi szuperpozícióban lévő zseni, nem a saját felszínes ítéleteink szócsöve, hanem egy esendő, és szenvedő ember, aki szépen lassan megtörik a nyomás alatt. Bár mára a modernebb feldolgozásokkal minden is megtörtént ezzel a figurával, a klasszikus, “történelmi időkben” játszódó interpretációkban ritka, hogy Sherlock valódi, és egészen komolyan vehető karakterdrámát kapjon, itt mégis ennek lehetünk tanúi. Watson pedig fantasztikusan egészíti ki vívódó barátját, a két szereplő hihető érzelmeket, remek párbeszédeket és jeleneteket kapott, akár egymás ugratásáról van szó, akár lelki mélységekbe kell leereszkedni.
Árnyjáték
És maga a misztikum is tisztességesen lett kezelve, az írók nem akartak bazári látványosságot csinálni a Cthulhu-mítoszból, nem hajigálják tonnaszámra a csápos szörnyeket, mint ahogyan a már fent említett anime-kislányokra szokták. Persze nem nehéz megsejteni, mire megy ki a játék, hiszen valami hasonló felállás figyelhető meg minden második hasonló történetben – még az eredeti Lovecraft-novellák esetében is. Viszont a nyomozás érdekes, nincsenek felesleges mellékszálak, az esetek logikusan kapcsolódnak össze, és a karakterdráma erősödésével a cselekmény tétje is nő, ahogy egyre közelebb gyűrűzünk a fináléhoz.
Az Awakened sztorija túlzás nélkül kiváló a maga kategóriájában, úgy képes fenntartani az érdeklődést, hogy közben a rejtélyekkel nem nyomja el a gyakorlati nyomozást. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem teljesen a remake érdeme. Az új kiadás ugyan sokat hozzátett Sherlock belső konfliktusával, de valamennyit el is vett a képletből a horror vizualizásával. A lovecrafti rettegés ugyanis akkor a legerősebb, ha sejtetve van. Egy novella titokzatos szavain keresztül, lassan a tudatunkba kúszva működik a legjobban, és ez a hatás tetten is érhető néhány feljegyzésnél az Awakenedben is. Ugyanakkor ezúttal sokkal explicitebb bepillantást kapunk a másik dimenzióba, amely hangulatában nem ér fel a várakozásokhoz, és kicsit elbagatellizálja az egészet. Néhány rejtelmes állókép sokkal diszkrétebb és emiatt helyén valóbb lett volna (pláne elnézve a stáblista alatti fantasztikus concept artokat), és az itt található feladványok kihagyásával sem vesztettünk volna sokat.
Forró nyomon
Mert végső soron a Sherlock Holmes The Awakened mégiscsak egy játék, és az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy a Frogwares igazán csak egyfajta játékmenthez ért, a nyomozáshoz. Szerencsére a megszokott detektíves alapokon nyugszik a kaland majdnem egésze, így az időnk jelentős részét a helyszínek megvizsgálásával, és tárgyak, nyomok, bizonyítékok gyűjtésével tölthetjük. Egy-egy kis területet, mint egy íróasztal tetejét, vagy egy szerencsétlenül járt polgártársat aprólékosabban is át kell vizsgálnunk, megkeresve az érdekes, vagy a nyomozás szempontjából fontos részleteket. Ez egy alapvetően működő minijáték, csak az a kár, hogy a régóta fiatal grafika és a nem elég erős kiemelések miatt néha nagyon nem egyértelmű, milyen apróságot keresünk. Az alakját változtató kurzorunk persze segít, de nem ideális, ha erre kell hagyatkoznunk a két szép szemünk helyett.
Ha még kisebb részletekben akarunk elmerülni, fókuszálni is tudunk, és ilynekor olyasmit is megfigyelhetünk, amely egyébként könnyen kiesne a látómezőnkből. Az, hogy mire lelünk rá, attől is függ, hogy mit keresünk, így nem mindegy, éppen melyik nyomot jelöljük ki magunknak, mint követendő út. Szintén fókuszálás közben rajzolódik ki előttünk egy-egy bűntény cselekménysora, ahol az egyes jeleneteknél kell kiválasztanunk, pontosan mi történt bennük. Olyasmire kell gondolni, mint hogy valaki milyen testhelyzetben volt, mi volt a kezében, ezeket pedig a környező nyomokból bogarászhatjuk ki. A folyamat nem kifejezetten nehéz, ha odafigyelünk, és tényleg minden információt megtalálunk, de legalább mindig logikus a megfejtés, és ösztönözve vagyunk, hogy rendesen körülnézzünk a tett helyszínén. Ez a módszer egészen élvezetes, számomra sokkal közelebb volt a detektív-érzéshez, mintha csak sorrendbe kellett volna helyezni az eseményeket, a megfigyelőkészségünknek is jóval több hasznát vesszük.
Kölönleges tudakozó
A kutatómunkánk eredményeként lassan gyűlnek a nyomok és bizonyítékok, amelyek alakulását a naplónkban követhetjük. Ez segít a következtetésben, és támpontot adhat a továbbhaladáshoz, ha elakadnánk, különösen, hogy némelyik bejegyzés ikonokkal van megjelölve. Például kapunk rá jelzést, ha valaminek a kifejtéséhez beszélni kell valakivel, egy plusz tárgy szükségeltetik, vagy éppen új helyszínre kell ellátogatnunk. Egy-egy nyomot ki is tűzhetünk a képernyőnkre, amelyről így megkérdezhetjük a járókelőket is, vagy csak a tájékozódásban segít minket. A kérdezősködés korrekten sikerült, ahogy az utca emberei több körben irányítanak minket a célunk felé, igaz, kicsit furcsa, hogy ha egy adott környéken már mindent megtudtunk, hirtelen nem tud senki semmiről, mert 43%-ban vak lesz a jobb szemére, és teljesen a balra.
Jó pár karakterrel hosszabb párbeszédet is kell folytassunk, hogy újabb ismereteket szerezzünk, igaz, az NPC-k ezen felül nem sok mindenre lesznek alkalmasak. Megismerhetünk néhány különös figurát, de annak ritkán van jelentősége, hogy mit mondunk, csak ritkán befolyásolhatunk bármit is a dialógus kimenetelén. Kivételt képeznek a konfrontációk, ahol bizonyítékainkat megfelelő sorrendben bemutatva kell meggyőznünk valakit arról, hogy tegyen vallomást – ezek fénypontjai voltak az amúgy elég középszerű faggatózásnak. A közelebbről megismert tanúkat szemmel is végigmérhetjük, jellegzetességeket keresve az arcukon és a ruházatukon. Így nem csak azt figyelhetjük meg, hogy tizenöt éve milyen szép játék lett volna az Awakened, de egy profilt is kialakíthatunk a beszélgetőpartnerünkről, attól függően, hogyan értelmezzük az apró jeleket.
Nem süllyed a város
Ha elég információt gyűjtöttünk, (azon túl, hogy például concept artokat és új ruhákat oldhatunk ki) a Mind Palace nevezetű helyen válaszolhatjuk meg a legégetőbb kérdéseket, amelyek nélkül nem tudunk továbbhaladni a nyomozással. Ehhez ezúttal nem kell a nyomokat magukban párosítani, csak összekötni a talányt jelképező gócponttal, a benne lévő kis bogyók pedig a szükséges bizonyítékok számát és típusát is jelzik. Enyhébb nehézségi szinten még el is veszik a kipróbált, de be nem vált lehetőségeket, így nem kifejezetten nehéz jó következtetésre jutni, de úgy általában is ésszerű, hogy mi mivel függ össze. Aztán az is segít, hogy a legtöbb alrendszer is sokkal áramvonalasabb, mint mondjuk a Sinking Cityben, itt például a könyvtárazáshoz nem kell kilométereket sétálni, meg perceket várni a töltőképernyőre a gyorsutazásnál, egyszerűen a bizonyítékoknál elérhető.
Ebből pedig lassan rá kellett jöjjek, hogy Charles Reed 2019-es megismerkedése a kozmikus horrorral lehetett volna jobb is, csak el kellett volna engedni a temérdek felesleges sallangot (igen, ez egy ilyen nagy törés bennem). Az Awakenedben nincs valódi nyílt világ, a bejárható területek éppen elég nagyok, hogy legyen értelme a keresgélésnek, de a környezet kellemesen kompakt és hihetőbb atmoszférája is van. A hangulat nem kerüli el messziről az utcákat, és közben azért a gyorsutazás opciója sem szállt el. Lám, a nehézkesség bájánál néha többet jelent, ha az önismétlést egy átgondolt tervezés váltja fel.
Túl a nyomozáson
Meglepő kijelentés lehet, de az is tetszett, hogy az átlag Sherlock-játéknál intenzívebb cselekmény ellenére sem kapunk semmilyen akció-orientált játémenetet. A lövölde-szerep nem állt volna jól az Awakenednek, a korábbi tapasztalatok alapján ami nem megy, azt jobb nem is erőltetni. Azért van egy-két szituáció, ahol muszáj volt kirángatni a játékost a sztoikus detektívmunkából, ezt pedig “kedvenc” játékelememmel, a QTE-kkel sikerült áthidalni. Mentségükre szóljon, egészen elviselhető lett ezek jelenléte, és csak az utolsó jelenetben lettek túladagolva.
A Sherlock Holmes The Awakened tehát kellemesen egyben van, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletes lenne. Amíg nyomozós kalandként élvezetes és érdekes, addig klasszikus kalandjátékként meg-megbotlik. Egyrészt, a kapott feladványok lehetnének messze komplexebbek – az eredeti játék például sokkal összetettebb és emiatt érdekesebb fejtörőkkel operált. Itt sokkal inkább az lesz a megoldás, hogy addig sétálgatunk, amíg meg nem találunk mindent, vagy éppen a másik dimenzióban szenvedünk a rosszul kommunikált, és a pár jó ötlet ellenére nem túl kielégítő elemek között. Lehetne előny, hogy itt is építeni kell a megfigyeléseinkre, de ez túl gyakran csap át kísérletezésbe. Azért van egy-két puzzle a végén, amelyik kellemesen összetett és jó érzés volt rajta végigmenni, és azért is jár a piros pont, hogy a zártörést is sikerült távol tartani mind a rutinszagtól, mind a frusztrációtól, helyette egy logikai minijáték lett belőle.
Új is meg nem is
Nem elegáns ezzel egy olyan fejlesztőcsapatot rúgdosni, akiknek nincs is lehetőségük a saját stúdiójukból dolgozni a háború miatt, de lássuk be, a Frogwares sosem arról volt híres, hogy szépek lennének a játékai. A sorozat nagy betegsége, hogy grafikailag jó pár évvel le van maradva, és ez itt is szembe ötlik. Különösen az arcok és karaktermodellek félelmetesen elnagyoltak, a környezetünk többi része alapvetően elmegy, csak messze nem korszerű. Mivel a látványtervezés egészen jó, ezért az összkép nem vészes, sőt, vannak mutatós helyszínek is. Viszont emiatt különösen kár, hogy a játék gyenge tachnikailag, mert néhány jelenet sokkal nagyobbat szólhatna, ha ki is nézne valahogy.
Legalább a töltőképernyők rövidek, időben betöltenek a textúrák és stabil a képfrissítés – azért ezt nem minden ocsmány játék mondhatja el magáról (ugye, kedves Redfall). A szinkron szintén nem szokott az ukrán csapat erőssége lenni, általában fel-felbukkannak a költségvetés szűkösségének a jelei, de a földhöz ragadtabb méretek ezen a téren is segítettek. A zene sajnos inkább tipikus aláfestő dallamok és felejthető zenekari darabok keveréke, nem sok emlékezetes pillanatot okoz. A suttogások, neszek cserébe sokat hozzáadnak a hangulathoz – horrorrá nem válik tőle ez az alkotás, de időnként hátborzongató tudott lenni.
A Sherlock Holmes The Awakened méretében és összetettségében nem ér fel a stúdió terebélyesebb címeihez, ez többnyire a feldolgozott alapanyag korának köszönhető, de megvannak a maga áldásai. A komplexitás egy része mondjuk éppen a modern feldolgozás miatt veszett el, szellemiségében azért nem tökéletes az újra kiadás. Így az Awakened egy kommersz, nem túlbonyolult nyomozós játék, de cserébe kellően izgalmas, élvezetes, és a hangulata is remek. A történet pedig meglepő mélységet ad az ezerszer látott főszereplőknek, így a csúnya grafika és a kevésbé átgondolt elemek ellenére tudom ajánlani – ha valaki (joggal) sokallja szűk 10 óra B-kategóriás szórakozásért a 40 eurót, az várjon meg vele egy leárazást.
Cím: Sherlock Holmes The Awakened
Kiadó: Frogwares
Fejlesztő: Frogwares
Megjelenés dátuma: 2023. április 11.
Műfaj: nyomozós, kaland