Az újvonalas Star Wars filmek roppant megosztóak. Az Ébredő Erő és az Utolsó Jedik is két részre szabdalták a nézőket. Az egyik oldal már-már fanatizmussal csodálja e két alkotást és olyan magasságokba emelik, ami nem feltétlen indokolt, a másik csoport pedig próbálja az előzmény trilógia vélt és valós szintje alá behúzni. Mondanom sem kell, hogy az ilyen fajta polarizáltság nem tesz jót, sőt kifejezetten ártalmas lehet – és nem csak a filmnek, hanem az emberek közti nem létező vitakultúra felé is negatív következményei lehetnek. A kilencedik és egyben ennek a trilógiának a lezáró fejezete idén télen kerül a mozikba, ami valószínűleg ugyanolyan megosztó lesz, mint az előző kettő. Ez a cikk azonban nem ezzel a témával fog foglalkozni, hanem egy nagyszerű regényt szeretnék bemutatni nektek.
[h]Éljen a Birodalom![/h]
Az Elveszett csillagokat az Ébredő Erő előzményeként, felvezetőjeként promózták. Nos, azt máris leszögezném, hogy közvetlen előzményről aligha beszélhetünk, csupán akadnak olyan jelenetek, amik szerepelnek a hetedik részben. Na, ez sem teljesen igaz, de inkább nem spoilerezek. Viszont nem kell félni, nem tartalmaz semmi olyan fontos infót, amitől megváltozna az egész Star Wars kánon. Mindinkább csak kiegészíti az eddigi ismereteinket. Vagy valami olyasmi.
A regény egy fiú és egy lány kapcsolatát, illetve világnézetüket mutatja be párhuzamosan, saját szemszögükből. A cselekmény valahol a harmadik (Sithek bosszúja) és negyedik (Egy új remény) film között kezdődik, és lefedi az első trilógia eseményeit a yavini csatán keresztül egészen a második Halálcsillag elpusztításáig, és még kapunk egy keveset a szétzilált Birodalom végnapjaiból, és az Új Köztársaság mozgolódásaiból is. Nem tudom hogyan, mégis kiválóan sikerült az írónak (Claudia Gray) koherens egésszé összekapni ezt a mamutnyi történetet. De ha nem lett volna érdekes a két karakter, Thane és Ciena kapcsolata, akkor biztosan nem élveztem volna ennyire ezt a kötetet.
Az Elveszett csillagok kétharmada egy tipikus young adult regény, de szerencsére a jobbik fajtából. A Külső Gyűrű egyik bolygóján, a Jelucanon két fiatal arról álmodik, hogy egyszer a Birodalom hű pilótái lesznek majd. A Császár befolyása hatalmas és a birodalmi propaganda azt hirdeti, hogy minden planétára a virágzás vár, és hogy mennyire szuper dolog a Birodalmat szolgálni. A regény ott veszi fel a fonalat, amikor a gazdag, de szociálisan hideg családból származó Thane és a szegényes körülmények között, de nagy szeretetben nevelkedett Ciena elhatározzák, hogy egy nap márpedig TIE-vadászokat fognak majd vezetni. A háború, mint jelenség, sosem merül fel bennük, így csak a puszta romantika miatt szeretnének pilótafülkében tudni magukat. Kitartó munkájuknak hála fel is veszik mindkettőjüket a Birodalmi Akadémiába, ahol egyszerre egymás barátai és egyben riválisai lesznek.
Társadalmi helyzetük teljesen más megvilágításba helyezik motivációjukat, ami aztán fenekestül felfordul a regény felétől. Kiderül, hogy a háború nem móka és kacagás, és akármelyik oldalon is álljon az ember, a veszteség mindig ok nélküli és értelmetlen lesz.
[h]Lázadó söpredék[/h]
Az Elveszett csillagok egy erős érzelmi hullámvasút, ehhez semmi kétség sem férhet. Úgy haladunk végig a Star Wars filmes világán, hogy említés szintjén találkozunk nagyjából az összes főszereplővel, így kontextusba tudjuk helyezni a dolgokat és körülményeket. Például, láthatjuk egy birodalmi katona reakcióját, mikor elpusztul az Alderaan. Vagy amikor a Lázadók felrobbantották a Halálcsillagot, testközelből élhetük át a Birodalom szolgáinak érzéseit.
A szereplők elképesztően jól össze lettek hozva. Thane és Ciena abszolút hús-vér emberek, akik egyéni motivációk mentén próbálnak érvényesülni a galaxisban. Nem lőném le egyik fordulatot sem, bár a regény első negyedében amiket megtippeltem, hogy “úgyis így lesz majd”, szinte kivétel nélkül bejöttek. Kiszámíthatósága ellenére is jól tudtak esni a történeti csavarok.
Remekül mutatja be a kötet a Star Wars világot, az Erő mítoszát (konkrétan a galaxis lakóinak nagy része nem is hisz az Erő létezésében), a Lázadók törekvéseit, a Birodalom elkorcsosulását, és két barát folyamatos ellentéteit.
Összességében tehát az Elveszett csillagok egy kiváló kánon regény a Star Wars univerzumából. Az Ébredő Erő felvezetőjeként reklámozott kötetnek nincs túl sok köze a hetedik filmhez, egy-két jelenetet leszámítva, szóval ezt egy erős túlzásnak érzem. Ettől függetlenül egy nagyszerű könyvről beszélhetünk, tele érzelemmel, kiváló párbeszédekkel és érdekes megközelítésekkel, ahogy még nem láttuk a galaxist. Star Wars rajongóknak kötelező darabról lehet szó. Talán nincs rá szükség, mégis kiemelném, hogy a kötetben nincsenek jedik, vagy sithek, nincs lézerkardpárbaj, sem erőhasználat. Akinek ez deal-breaker, annak nem ez lesz a kedvenc története, de aki nyitott egy izgalmas betekintőre a Birodalom mindennapjaiba, az nyugodtan adhat egy esélyt; nem fog csalódni.