Sok cikkemben megemlítettem már, milyen korán kezdtem Stephen Kinget olvasni. Legutóbb például a mester születésnapja alkalmából készített megemlékező írásomban. Azóta igyekeztem minél több művével megismerkedni, melyek között találtam olyanokat, amikre egész életemben fogok emlékezni, és olyanokat is, melyeket örülnék, ha örökre elfelejtenék. A Tóparti kísértetek mindeddig elkerülte a figyelmemet, és csak most sikerült pótolnom. Magas volt a léc, de szerencsére nem kellett csalódnom.
Stephen King nagyon ért a pszichológiai horrorhoz. Ezt talán senki sem vitatja el tőle. Tipikus módszere, hogy alapvetően minden ember számára ismerős lelki problémákat dolgoz fel vérfagyasztó horror, vagy lélektani thriller formájában. Ezernyi zseniális kitekintés, metafora lengi be a legjobb, csontig hatoló, borzongással teli alkotásait. A Tóparti kísértetek tökéletes példája az író zsenijének. A nagyjából 720 oldalas regény elsőre ijesztőnek tűnhet, már ami a terjedelmét illeti. Mi a francot lehet ennyit írni egy pszicho-thriller/horror történetről? – merült fel bennem a kérdés. Aztán eszembe jutott, hogy jó néhány alkotása büszkélkedhet még közel ezer oldalas hosszal (szia, AZ!).
Egy kevésbé tehetséges író esetében jogos lett volna a félelmem, mert a túlírást mostanában elég nehezen viselem. Főleg, ha az adott műben az égadta világon semmi sem történik, és csak időhúzásként szerepelnek fejezetek a könyvben. King regényében ellenben nem éreztem ilyen problémát. Persze, néha voltak üresjáratok, de ilyen-olyan módon azért csak hozzá lehetett kötni azokat a cselekményhez, vagy éppen segített jobban megismernünk főhősünk, Michael Noonan lelki világát (aki nyilván író).
[h]Titkaink kísértenek[/h]
A Tóparti kísértetek borzasztóan félelmetes. Gyakran lefekvés előtt olvastam, amit nem lett volna szabad. Álmaimban párszor elkapott rendesen a regény és gyakran a Nevető Sara nevű nyaralóba képzeltem magam. King remekül láttatja az olvasóval az idegborzoló horror-jelenéseket, amik ezúttal tényleg nem engednek a regény végéig.
King ismét a tőle megszokott pszichológiai hatásokat űzi a legmagasabb szinteken. A főszereplő lelki világa fejezetről fejezetre csak romlik, és ezen nem segít az sem, hogy minden a világon – és a túlvilágon – összeesküszik ellene. Rengeteg szívszaggató momentummal találkozni olvasás közben, és bizony néha sikerült rendesen Mike bőrébe képzelni magamat. Olyankor előfordult, hogy néhány krokodillkönnyel is meg kellett küzdenem, mielőtt tovább tudtam volna haladni..
Mind a hétszáz oldal egy perfekcionista író szüleménye, ehhez kétség sem férhet. Ehhez hozzájön azért az egyetlen negatívum, amit fel tudok róni, bár ez sem igazán rossz pont: a cselekmény elég lassan indul be, és kicsit túl hosszúra sikerült a felvezetés is. Jelen esetben azért nem tudok haragudni az íróra, mert ennyi tényleg kellett ahhoz, hogy Mike Noonan a szívemhez nőjön, és hogy igazán megismerhessem lelki világát, és gondolatait.
King nem hagyta cserben rajongóit, hiszen ebben a művében találkoztam talán a legtöbb kikacsintással korábbi történeteihez. Volt itt AZ, Ragyogás, és Setét Torony utalás is. Ezek olyan apróságok, amiket az olvasó mindig mosolyogva fogad.
A Tóparti kísértetek egy best-seller íróról szól, aki felesége elvesztése után kreatív válságba kerül, majd egy időre mintha visszatérne intuitivitása – újra írni kezd. A tragédiával látszólag nehezen megbirkózó író a várostól távoli nyaralójukban, a Nevető Sarában próbál menedéket találni magának. Itt egymás után következnek majd a különösebbnél különösebb jelenések. Jobban megismeri a helyieket, akik ismét bebizonyítják, hogy a mézes-mázos külső alatt bizony rothadt belső lakozik – legalábbis legtöbbjük esetében. Kicsit erőltetve talán, de egyfajta meta-vonalat is belepasszírozhatunk a történetbe. A cselekményen belül egy belső történet is kerekedni látszik, amit így vagy úgy párhuzamba lehetne hozni Kinggel, de inkább nem is spekulálnék. Később a regényben megtudjuk, hogy Mike hirtelen jött kreativitása mögött egészen más erők munkálkodtak.
A történetet meghagynám mindenkinek felfedezésre, nem szeretnék tovább menni, mert nagyon érdekes csavarok lendítik tovább a cselekményt. Találkozhatunk azonban minden King-féle nüansszal, mint például a kiégett író, a kisvárosi emberek szemét természete, kísértetjárás, és borzasztó sűrű végjáték.
Mint számomra utólag kiderült, 2011-ben készült egy kétrészes minisorozat is Bag Of Bones (a regény eredeti címe) címmel, Pierce Brosnan főszereplésével. Az biztos, hogy kedvet kaptam megnézni a tévés adaptációját a Tóparti kísérteteknek, így már biztos, hogy abból is készül majd egy cikk.
Összességében tehát a Tóparti kísértetek simán beilleszthető Stephen King legjobbjai közé. Minden ízében borzasztóan erős horror, és megrázó pszichológiai thriller tele érzelemmel és félelemmel. A karakterek remekül lettek kidolgozva, és az alkotó nem volt rest a főszereplőt zseniálisan megírni, hogy mi olvasók könnyedén a helyébe képzelhessük magunkat. A hideg futkosott végig a hátamon olvasás közben; sikerült megteremteni az igazi horror-atmoszférát. A történetben minden benne van a gyásztól kezdve sötét titkokon és szerelmen át a kapzsiságig és az embertelenségig. Minden King és horrorkedvelőnek ez kötelező darab!
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
