A nemszületett című alkotásban Stian Skald immáron trilógiává duzzadt kisregény-folyam harmadik felvonását tisztelhetjük. Az író korábbi két műve erősen épít a nosztalgiára és a klasszikusabb hangvételű fantasy-re, amire úgy gondolom egyre nagyobb igény van olvasói oldalról. A modern fantasy, mint oly sok minden, rengeteg vágányon zakatol egyszerre és nemzetközi fronton is igyekeznek az írók egymásra tromfolni, hogy ki tud még újat mutatni a műfajban. A kísérletezés jó, az útkeresés szintén mindig üdvözölendő, de olykor annyira jól tud esni leülni és elolvasni egy igazi régivágású fantasy-kötetet.
A belső démon
Skald könyvről könyvre ügyesebben ír, érzékletesebben mesél és a történetvezetés is érezhetően könnyebben megy neki annak dacára, hogy az A nemszületett első néhány oldalán még nem igazán értettem merre fog tartani ez a sztori (ugyanakkor nagyon hálás vagyok a rövid összefoglalóért, ami ügyesen hozza képbe az olvasót).
A történet ezúttal nem annyira explicit, és nincs kidomborítva, sőt talán nem is annyira lényeges, mint korábban. Az író most inkább az egzisztencializmus birodalmába merítette bele lábujját. (Aki olvasott már tőlem több ajánlót is, tudhatja, hogy kimondottan közel áll hozzám a téma)
Főhősünk, a varázslótanonc Maugis most inkább saját bensőjével kel birokra mind átvitt, mind szó szerinti értelemben. Egy veszélyes démonnal osztozik a testén, aki határozottan nem ugyanazzal a morális iránytűvel rendelkezik, mint Maugis.
A nemszületett leginkább egy belső vívódást feldolgozó fantasy-interpretáció, ami a főszereplő belső utazásán, önmaga megismerésén keresztül működik. A nem túl vaskos kisregény hangvétele és témája ellenére is egészen könnyed, legalábbis könnyen fogyasztható.
Azonban dacára, hogy maga az olvasás élménye kellemes, komfortos, éppen emiatt nem ígér túl sok mélységet a könyv. Skald belekapott egy fajsúlyosabb témába, de még mindig ragaszkodik a műfaj klasszikus kereteihez és kissé nehezen mozdul el tőle.
Viszont itt megmutatta, hogy igenis van tehetsége, és ugyan keresgéli a saját hangját, ott a szikra, ami bármikor lángra kaphat. Emiatt nagyon szívesen olvasnék tőle legközelebb olyasmit, amiben jóval letér a komfortzóna ösvényéről. Például mozgathatna több szereplőt, adhatna még több mélységet nekik. Maugis és a démon közti kapcsolat jól működött, mindkettejük oldaláról hangzottak el kulcsmondatok, melyek árnyalták a szituációt; ehhez hasonló pillanatokból többet is elbírna a történet.
Az általam vizionált következő Skald-regény cselekményének sem feltétlenül kellene grandiózusnak lenni, de arra is kíváncsi lennék, hogy az író mit hozna ki egy olyan sztoriból, ahol sokkal nagyobb tétek forognak kockán.
Verdikt
A nemszületett talán kisregény terjedelme miatt többször hirtelen ugrik konklúziókra, ami lehet valóban a választott formátum miatt van, vagy mert Skald nem akart hangsúlyt fektetni bizonyos részletekre. Azonban én azt javaslom, hogy merjen kockázatot vállalni, és ásson mélyebbre. Például még sok-sok oldalon keresztül szívesen olvastam volna jobban kifejtve, elmélyülve Maugis és a démon kapcsolatát. Kettejük ellentétje (és meglepő közös pontjaik) jól működött a kötet során, erre lehetett volna még építeni. De a Fakótoronyról – ahol a varázslók éltek – is szívesen megtudtam volna még többet, vagy magáról a Varázslótanácsról. A történet végi csavar még ha kissé kiszámítható is, de jól működik, és tisztességes ívet ad a végkifejletnek.
A nemszületett ismét egy kellemes nosztalgia-utazás a klasszikus fantasy-k világába. Skald szórakoztatóan ír, és a sztori mellett már szereplői lelkivilága is nagyobb hangsúlyt kapott. Remélem hamarosan megpróbálkozik a kisregények világán kívül is, és a közönség előtt fitogtathatja regényírói képességeit is.