A Stranger Things 2016-os első évadát követően a 80-as évek iránti retroláz újra lángrakapott, és a Netflix egyik húzócímeként a mai napig szinte töretlen a sikere. Noha a debütáló szezont követően nem nagyon tudták megugrani a saját maguk által felállított lécet, sőt, a harmadik évad kifejezetten gyengére is sikerült, a sorozatnak mégis sikerült összeszednie magát. Még ha nem is tökéletes az összkép a negyedik szezonra, a Netflix megmutatta, hogy tudnak még minőségi tartalmat is publikálni.
Hiába a nagy várakozás és hype, az öröm nem teljes. A Stranger Things negyedik évadát két részre szedték. Május 27-én került a Netflix kínálatába az első hét epizód, melyet július elsején követ az utolsó két rész. A nyolcadik másfél, a kilencedik pedig közel két és fél órás játékidőt kap, ami elsőre elvetemültnek hangzik. Másodikra is.
[h]Üdv a klubban[/h]
Az első epizód igazi bemelegítés a nézőknek; felvázolják mi történt a karakterekkel a harmadik évad eseményeit követően, és persze kapunk egy jó nagy adag 80-as évek vibe-ot. Amennyire fölöslegesen elhúzottnak éreztem a nyitányt, annyira nem tudtam levenni róla a szememet. Sőt, összességében elmondható, hogy a giga hosszúságú epizódok során talán egyszer sem néztem az órámra, vagy nyomkodtam a telefonomat.
Az évad kezdetén behúztak pár új szereplőt a meglévők mellé, és mit ne mondjak, elég nagy vállalásnak tűnt a dolog. A meglévő dinamikákat meg kellett bolygatni, új konfliktusokra volt szükség, és ezt a temérdek mennyiségű szereplőt mozgatni is kellett. Mivel játékidő bőven rendelkezésre állt, nem kellett azon aggódni, hogy az újak közül valaki nem kap elég szerepet.
A cselekmény egyszerre több szálon fut. A váltásokat pedig legtöbbször ügyesen oldották meg ahhoz, hogy ne unatkozzunk, és tudjunk izgulni az éppen képernyőn lévő karakterekért. Ugyanakkor az évad végére kicsit túlzásba vitték az epizódokon belüli cliffhangereket, és emiatt a hatodik rész környékén érezhető volt egy erőteljesebb időhúzás.
[h]Satanic Panic[/h]
A történetről és a cselekményről is hosszasan lehetne írni, mert azzal nem lehet megvádolni a Stranger Thingset, hogy nem történik benne semmi. Kezdetnek ott van a gyerekek sorsa, és hogyan próbálnak boldogulni a tragédiák sorát követően. Tizi, vagyis most már Jane (Millie Bobby Brown) másik városba költözött fogadott anyjával, Joyce-szal (Winona Ryder) és tesóival, Jonathannel (Charlie Heaton) és Willel (Noah Schnapp). Jane képességei elvesztése után megpróbál egyszerű tiniként beilleszkedni az iskolai társadalomba, nem túl sok sikerrel.
Hawkinsban a csapat másik fele is középsuliba jár, és még mindig kockák. Folytatják D&D-karrierüket, de Lucas (Caleb McLaughlin) inkább a népszerű kosarasokhoz szeretne tartozni. Bizonyos események folyományaként a sorozat bemutatja a 80-as évek egyik legröhejesebb, mégis kimondottan komoly társadalmi problémáját, a Satanic Panic-ot. Az évtized popkultúrájában gombaként terjedtek el a nem túl keresztény alkotások, legyen szó zenéről, horrorfilmekről, könyvekről, játékokról. És a szülők a médiával karöltve gyakorlatilag mindent sátánistának bélyegeztek. A folyamat öngerjesztővé vált, és élelmes popkult szereplők rá is tettek egy lapáttal.
De nem csak a suli és a tiniélet rejt veszélyeket, hanem újabb gonosz ütötte fel a fejét a már nem is annyira csendes kisvárosban. A később Vecnának keresztelt entitás az Upside Downon keresztül is el tudja kapni áldozatait, akikkel brutális módon végez. A termetes szereplőgárdának nem is kell több, hogy maguk vegyék kézbe a dolgot ki-ki a maga módján. Valójában a kisebb csapatokban tevékenykedő karakterek látszólag összefüggéstelen nyomokon indulnak el, amíg végül a szálak összeérnek, és együtt próbálják megállítani Vecnát.
[h]Jane még mindig eleven[/h]
A szkeptikus énem már kezdte dörzsölni a tenyerét, hogy annyit markol a sorozat, amennyit már képtelen lesz egyben tartani. Aztán szerencsémre csalódnom kellett, mert meglepően összeszedett a sztorivezetés és mindenki megkapja a maga idejét. Szintén van idő lamentálni különböző karakterdinamikákon, amit rendesen megtámogat a színészek kiváló teljesítménye. Legyen szó gyerekről, tiniről, vagy felnőttről, mindenki szuper munkát végzett alakítások terén.
A hosszú epizódok mellé többnyire pörgős cselekmény is társult. A 80-as évek atmoszférája nyilván túl van járatva, de ez kell is ahhoz, hogy passzoljanak a retro-slágerek meg a synthwave muzsika. Tetszett, hogy a hangulatot eltolták egy kicsit sötétebb tónus felé, sőt kellemes meglepetés volt a nem kevés horrorelem is, amit pont addig húztak, amíg tudott valamennyire félelmetes lenni, illetve fenntartható maradt a feszültség. Időnként nem tudtam nem a Hellraiserre gondolni, de ezt leszámítva is kaptunk bőven popkult kikacsintásokból.
Azért tényleg nagy trüváj lett volna, ha sikerül mindent tökéletes szinten tartani egészen a végéig. És mint ahogy jóformán semmi, hát a Stranger Things negyedik évadának ezen része sem mentes a hibáktól. Időnként képes leülni, és főleg a Tizenegyes szálnál tettenérhető az önismétlés és a sulykolás. Emiatt kicsit vesztett a varázsából, nem mellesleg viszonylag könnyen kikövetkeztethető lett a végső csavar.
Az egész orosz fogolytábor sztoriszál pedig teljes mértékben csak kitöltő jelleggel van jelen. Hozzáadott értéke nem sok van, és nem igazán mozdít előre semmit. Ellenben más különösebb bajom nem volt vele, mert önmagában is szórakoztató, aranyos a humora, és végső soron nem fájt nézni.
Mindent összevetve, azt se elleneztem volna, ha feszesebbre veszik a játékidőt. Hasraütésszerűen legalább másfél órát ki lehetett volna vágni, és az jót tett volna a fogyaszthatóságán.
[h]Verdikt[/h]
Összességében a Stranger Things 4. évad első fele egy kellemes meglepetés volt. Az utóbbi évek átlagos Netflix-tartalmához képest meg pláne felüdülés. A maga nemében szórakoztató, humoros, mégis izgalmas és helyenként erősen horrorisztikus kaland egy képzelt 80-as évekbeli kisváros sokadik megpróbáltatásaiba. A látvány és a zene is teljesen rendben volt, ahogy az atmoszférateremtést sem lehet kifogásolni.
A játékidő hosszának szükségességéről biztosan sokáig tudnánk vitázni, meg arról is, hogy mi a francnak kellett kettészedni az évadot. De végső soron úgy is a néző preferenciája fog dönteni arról, hogy képes végigülni a méretes epizódokat, vagy már az első rész után elengedi az egészet.
Az első évad után személyes kedvencem lett a negyedik ezen fele, a többit pedig majd július elsején meglátjuk.