Meglepő módon az év egyik legjobban várt játéka nem egy gigaköltségvetésű AAA-cím volt, hanem egy érzelmes kalandot kínáló indie-alkotás, amiben egy macska bőrébe bújva kell megismernünk egy posztapokaliptikus világot. A Stray első bemutatkozásakor azonnal belopta magát az emberek szívébe, és nem győztük kivárni a megjelenést. És legnagyobb örömömre nem is kellett csalódni benne, mert egy csodálatos élménnyel lettem gazdagabb.
[h]Utcamici[/h]
A Stray (hálistennek) nem az unásig ismert, szokványos konvenciókból épült alkotás, és ez annyira üdítően hat videojátékoktól teljesen megfáradt lelkemnek, hogy nehéz nem elfogultan visszagondolnom rá. Főleg erős kontrasztot vet rá, hogy előtte a GhostWire: Tokyo-t pótoltam, aminek a felszínes sztorija néhány óra alatt ugyan elvégezhető, de 20 óra után sem fogynak a különböző bizbaszok a térképről, amiket össze lehet harácsolni. Ehhez képest a Stray egy legfeljebb néhányórás kalandot kínál, ami egy feszesen vezetett történeten keresztül mesél nekünk az élet és az individuum fontosságáról.
A sztori egyszerűen indul: a főszereplő macska, akit irányítunk a cicatársaival él az emberektől teljesen mentes világban, ám egy szerencsétlen csavargás során elszakad tőlük, és elkeveredik a mesterséges intelligenciákkal lakott, izolált városba. A városkáig vezető úton megismerkedik a szintén MI B/12-vel, aminek a tudata egy apró drónba van feltöltve. Ő lesz a narratív kapocs a játékos és a játék között, és persze a macska segítője és legjobb barátja. A fejlesztők bravúros ügyességgel oldották meg a kommunikációt anélkül, hogy feladnák az alap koncepcióból érkező “valósághű” érzetet. Macskaként nyilvánvalóan nem tudnánk beszélgetni a robotokkal, és eléggé lelimitálná a játékmechanikákat is. B/12 segítségével sokkal immerzívebbé válik az élmény és a játékos is könnyebben tud azonosulni a mondanivalóval.
[h]MIért vagyunk mi itt?[/h]
Játékmenetben nincsenek túl nagy kihívások, vagy megfejtések, azonban kényelmesen illeszkedik a milliőbe. Miután beszélgetünk a helyiekkel, körvonalazódik, hogy mi lesz a következő küldetésünk, de sosem lesz annyira egyszerű dolgunk. Be kell szerezni bizonyos dolgokat, amikért más valamit kapunk, ami végül a célszemélynek lesz szükséges, aki tovább gördít minket a történettel.
Ha azonban nem a főküldetéssel haladunk, a külvilágtól elszigetelt robotok lakta falu már önmagában elég okot ad a felfedezésre, és a rejtélyes világ megismerésére. A már-már kényelmetlenül emberien viselkedő MI-k a lehető legjobban megpróbálják utánozni egykori tervezőiket. Gondolataik, életvitelük megismerése remek alkalmat biztosít, hogy valamennyire megértsük szerepüket a régi és az új világban.
De érdemes figyelmesen bejárni a különböző helyszíneket a zsúfolt kisvárostól kezdve a csatornán át a cyber-városig, mert a csomó aranyos easter eggen kívül akad még felfedezni való. Már csak simán érdemes beszélgetni mindenkivel, akivel összefutunk: néhány elejtett mondat is képes elmélyíteni a robotok mindennapjainak történetét. Illetve elvégezhetünk mellékküldetéseket is, melyeket szintén magunknak kell megtalálni. Végül pedig B/12 elveszett emlékeit fedhetjük fel, ami a Stray érzelmi húrjait pengeti elég erősen.
[h]Macskatávlatból[/h]
Macskánk kecsességét kihasználva különböző módokon juthatunk el a helyszínek számos pontjára. Felugrálhatunk tetőkre, de apró termetünknek hála beférünk szellőzőkbe, vájatokba és lyukakba. Éppen ezért válunk nagyon hasznossá az MI-k számára, de a küldetés, hogy megtudjuk mi történt a külvilággal igazi csapatmunkát kíván.
B/12 az elektronikai kütyükhöz ért, és a cseppet sem természetesnek vett kommunikációhoz. Utóbbi akkor üt a leginkább, amikor egy szakaszt nélküle kell megtennünk, és egy ideig borzasztóan elveszettnek érezhetjük magunkat. Már annak a hiánya, hogy nem értjük, mit mondanak nekünk, sokkal jobban felértékeli a kommunikáció fontosságát.
Persze a macskalét nem tudja önmagát meghazudtolni: néhányszor borsot kell törni mások orra alá, hogy kioldhassuk továbbhaladásunkat. És a szokásos cicadolgok is helyet kapnak: leborogathatunk tárgyakat polcok, asztalok széléről, vagy épp egy kényelmes helyet találva dorombolva szundíthatunk egyet. A városlakó robotokhoz odadörgölőzhetünk, akik ezt látványosan élvezi. A dedikált nyávogás gombot abúzálva pedig bárkit lenyávoghatunk, vagy épp a külső részeken hordákban támadó zurkok figyelmét kelthetjük fel vele.
[h]Sose volt még ilyen jó macskának lenni[/h]
Technikai oldalról sokkal inkább a részletekben rejlik a Stray nagyszerűsége. A játék alatt bejárt helyszínek nagyon részletesek és egészen valódinak tűnnek. Úgy értve, hogy funkcionálisak és simán el tudom képzelni, hogy élhetnek ott – ha nem is emberek – de rájuk nagyban hasonlító robotok. A látványvilág egységes, a pályadizájn fantaszikusan van megalkotva. A játéktér borzasztóan intuitív, mindig tudja a játékos, merre kell és merre lehet haladni.
Az irányítás pedig tökéletesre lett finomítva. Érezhetjük a cica kecsességét, ügyességét és kiváló egyensúlyérzékét, mindezt úgy, hogy sosem kell a képernyővel kiabálni, mert máshova ugrottunk, mint ahová akartunk. A HUD hiánya nem hogy zavaró, de egyenesen örvendetes. Nincsenek statok, csíkok, pontok, csak a macskánk van és a játéktér, ami totális immerziót eredményez. Nincsen quest log, sem GPS, csak a környezetünk, amit ismerni kell, amit fel kell fedezni, amivel kölcsönhatásba kell lépni. Ha nagyon megakadunk, B/12 ködösen felvázolja mit is kéne csinálni, de minden más csak és kizárólag rajtunk múlik.
[h]Macskazene[/h]
A hangeffektek is egészen nagyszerűek, de a felcsendülő zenék több rétegnek kápráztattak el. Egyrészt aláfestésként szuperül helytállnak. Hangulattól függően építi az atmoszférát: hol játékos, hol rejtélyes, vagy éppen drámai, de mindig érzékelhető a zenén az emberek hiánya. Az MI-k bármennyire is tudják utánozni a zenét szimplán matematikai alapon, a hozzá tartozó érzelmeket és az alkotó saját lényének kivetülését aligha tudják reprodukálni. És ezek az apró nüanszok, a disszonáns taktusok folyamatosan emlékeztetnek minderre, miközben a Stray-jel játszunk. (Érdemes megfigyelni az első városban a pengetős hangszeren játszó MI-t, akinek kottákat lehet gyűjteni. Na az az igazi macskazene!)
A meditatív játékmenet gondoskodik arról, hogy teljesen elmélyedjünk a posztapokaliptikus világban és elmerengjünk az élet nagy kérdésein, melyeket a Stray egyébként is felvet. A jó sci-fi mindig elgondolkodtat és ráébreszt olyan dolgokra, melyeket alapvetőnek gondolunk, valójában nélkülük megszűnnénk embernek lenni.
A sci-fi vonal csupán az egyik réteg, a filozofálgatósabb lelkületű játékosok mélyebbre is áshatnak, és merenghetnek a közösség erejében, a bezártságon, az individuum fontosságában, és azon, hogy mennyire ártalmas lehet, ha egy kényelmetlen szituációban nihilistán megalkuszunk.
[h]Purrdikt[/h]
Összességében a Stray egy hiánypótló darab a videojátékok világában, ami nem akar a megszokott konvenciókhoz minden áron ragaszkodni. Mind narratívában és egyszerű, de nagyszerű játékmenetével egy fantasztikus élményt biztosít. Nem állítom, hogy ez mindenkinek a játéka, de akit kicsit is érdekel, annak megéri rászánni azt a pár órát, amíg tart. Fontos, hogy figyeljünk a párbeszédekre, és az apró részletekre, amit a környezetünk nyújt.
A nyári melegtől elvonulva, dolgos hétköznapok végén jóleső, nyugtató, néhol egészen meditatív élmény, ami több rétegben is képes elkápráztatni. Kiváló történetet mesél el, ami a felszín alatt komoly kérdésekkel foglalkozik. Ez pedig kizárólag a játékosra van bízva, hogy miként éli meg, vagy mit visz el magával.
Rövidsége ne hátráltasson senkit, mert így is egy teljes kompakt élményt kapunk, amit fölösleges is lenne tovább húzni. Achievement vagy trófeagyűjtőknek mindenképpen többször végigjátszós, de az apró nüanszok miatt is érdemes legalább még egyszer végighaladni rajta.
A BlueTwelve Studio játéka az Annapurna kiadásában jelent meg PC-re, illetve Playstation 4/Playstation 5 konzolokra. A PSN Extra előfizetői “ingyenesen” húzhatják be a játékkatalógusból, egyébként pedig 10.000 Ft körüli áron mozog.