Valamikor, a 2000-es évek elején, előálltak egy egyszerű ötlettel: adjatok egy fickónak egy rakat izgalmas fegyvert, egy csomó agyatlan ellenfelet és okot, hogy öljön. Így született meg a Max Payne.
De aztán a tűz népe támadott, vagy nem tudom, de szerény véleményem szerint, az akció játékok pont olyan irányba mentek, mint Hollywood. Egymás kezét fogva vezették be a másikat a lelketlen és értelmetlen, viszont csillogó labirintusba, ahol nem tudhattad, hogy melyik sarkon vár Michael Bay egy felesleges robbanással, vagy mikor kell repülőt üldöznöd egy autóval a legújabb Call of Duty-ban.
Az akció meghalt, éljen az akció
Aztán jött egy közepesen jó színész, akinek aranyból van a szíve és komolyan vette a feladatot: legyél morcos, legyél profi, legyél hihető és emberi.
Keanu Reeves számomra egy kedves személy, de nem szeretek személyi kultuszt építeni senki köré, ezért nem fogom elvitatni a tényt, hogy Keanu sok közepes filmben adott közepes alakítást. A John Wick egy nagyon üdítő kivétel volt és valahogy négy filmen keresztül sikerült frissen tartani a franchiset.
Videojátékok terén kapott egy egész okés stratégiai játékot és egy kevésbé okés VR lövöldét, és ennyi.
Az akciójátékok kora lejárt, az utolsó nagy agyatlan, de izgalmas lövölde a Max Payne 3 volt. Persze, izgalmas a GTA-ban lövöldözni és a Call of Duty is megunhatatlan, szóval köszönjük az Activisionnek, hogy évente lehoz egyet, hatalmas szükség van rá; azonban ezek számomra soha nem fognak felérni azzal, amikor egy hős nem lő egyszavas ostorosokat a szenvedő, vagy halott ellenfeleire, egész egyszerűen csak „elvégzi a melót”.
És amikor már azt hittem, hogy soha, senki nem fog újra ilyen játékot készíteni, jött a Godmode Interactive a Suit For Hire-rel, és azt mondták: „Yeah”.
Sztori kaliber: .45
Egy bérgyilkos vagy, egy „Öltöny megrendelésre”. Megmondják, hogy kit, neked pedig el kell hozzá jutnod, de nem 47 stílusban. Nem baj, ha hangos, ha sok járulékos veszteség övezi az utad, a fontos az, hogy bármennyire nehéz a munka, Te végezd el.
Ennyi, tényleg nincs több a történetben. Nincsenek titkos árulások, politikai játszmák. Tulajdonképpen észre sem veszed, hogy van egy teljes történet a játékban, mivel nem foglalkozol felesleges részletekkel.
Két dologgal kell csak törődnöd: Ölj és ne halj meg.
Persze, nem mondom, hogy a Max Payne-nek nem állt jól a történet és nem használt olyan narratív elemeket, ami miatt ma is az egyik legnagyobb akciójátékok között emlegethetjük. Ez jól is állt neki. Viszont a John Wick, mint film valóban nem állított akkora lécet történet szempontjából soha, amit ne lehetne könnyen megugrani.
Keresztezni a Max Payne adrenalindús, folyamatosan mozgásban tartó, fedezékeket mellőző játékmenetét, a Wick széria hihetetlenül menő közelharci elemeivel és gyakori kikacsintásokkal a négy film különböző jeleneteire, létrehoz egy utánozhatatlan atmoszférát. És én csak ámulok és bámulok.
Külön pirospont, hogy egyes pályák külön kihívásokkal vannak megtöltve – ránk leselkedő mesterlövész, mögülünk rajtunkütő rosszfiúk, stb. Ez segített mindig újnak érezni a kihívást miközben nem történt semmi más, csak az, hogy mentem és lőttem. És ütöttem.
Kivitelezés: 9mm és egy golyóálló öltöny
A játék játszható madártávlatból és third-person szemszögből is. Egy ilyet kivitelezni rizikós, hiszen ha az egyikre vagy másikra picivel több hangsúlyt fektetsz, a végén sok bugot hagysz a játékban. Ez itt is így lett. Elcsúszott karakter animációk, hiányzó fegyvermodellek. Ezzel az égvilágon semmi probléma nincs, én meg tudtam bocsájtani, hogy olykor a karakterem agresszívan bokán lőtte kivégzés szempontjából az ellenfelet, akinek a feje ettől agresszívan hátracsapódott, majd elterült.
Az, hogy bármikor válthatunk nézetet, izgalmassá teszi a játékot, azonban bevallom – a buta bugok ellenére is a TPS módot preferáltam, sokkal közelibbnek tűnt az élmény, még akkor is ha emiatt sajnos gyakrabban láttam fura dolgokat, mint azt izometrikus nézetből tapasztaltam volna.
A zene közel sem olyan ütős mint Le Castle Vania számai a John Wick alatt, de soha nem éreztem irritálónak vagy repetitívnek. Harmonikusan beleillett minden pályába amit hallottam vagy láttam. A pályadizájn mindig érthető és tiszta volt, kevés alkalommal tévedtem el hosszabb ideig mint két perc.
A grafikára nem panaszkodom, a cell-shaded technológia nagyon jól áll, a vér fröccsen, a töltények nyomot hagynak a falban, ha véletlen mellélősz, vagy sikeresen kikerülöd a töltényeket. Előbbit nem ajánlom.
A közelharci kivégzések egy az egyben a John Wick széria előtt tisztelegnek, és minden tekintetben nagyon hűen teszik azt. A gunfu ilyen szintű reprezentálása egy játékban már hatalmas hiánycikk volt számomra. Egy lövés az általában azonnal halálos. A fő fegyverünkből legalábbis mindig. Használhatsz baseball ütőket, katanákat, shotgunokat, kisebb kaliberű pisztolyokat és bármit, ami a kezed ügyébe kerül.
Ha sikeresen kivégzel egy ellenfelet, a tárad újratöltődik, így ha pont kifogytál és ketten támadnak rád, hamar visszaszerezheted a kontrollt a harc felett. És borzalmasan jó érzés valakit lepüfölni a földre, golyót ereszteni a fejébe, majd felállás közben egy ellenségesen közeledő közelharcost lecsillapítani egy kis ólommal a homlokba.
Big Wick Energy, Maximum Pain
Több nehézségi fokozat is elérhető, ha kihívást szeretnél. Én veteránon játszottam, és jó pár halálom volt, mivel egy lövésbe vagy ütésbe belehaltam, de ettől még kiváló élmény volt.
Ha ez sem lenne elég, különböző módosítókkal teheted könnyebbé, vagy nehezebbé a játékot. Nincs semmi szégyen benne, ha akcióhősként nem szeretnél újratölteni, vagy sebzést elszenvedni. Ahogy abban sincs, ha az egész játékot fegyver nélkül szeretnéd végigvinni.
Az időlassítás és vetődés, a revolverrel piros X-eket elhelyezni az ellenfeleid arcára – helló Red Dead – mind a játék része. És azért van ott, hogy Te kihasználd és élvezd. Nincs jó módja, ahogy a Suit for Hire-t lehet játszani, minden a Te ízlésedre van szabva.
Ugyan még mindig vitatott mitől indie az indie a játékiparban; a mérettől? Hogy tényleg nincs mögötted nagy kiadó? Vagy attól, hogy milyen a játékod grafikája? De akárki akármit mond, nekem eddig a Suit for Hire az év játéka.
Kár is várni, irány a Steam és tessék beszerezni ezt az agyatlan, pörgős, izgalmas és golyózáporban, pofonviharban gazdag remekművet!