Egy kis elmélkedő
Amikor legelőször felmerült a lehetőség, hogy a Geekvilágra cikkeket írjak, akkor eredetileg az lett volna a terv, hogy főleg a retróvonalon mozogva mutatnék be a mai generáció számára ismertebb, vagy kevésbé ismert klasszikusokat. Úgy gondolom, hogy ez félig-meddig meg is valósult, ugyanis az első Persona 3-Reload-os vendégszereplésem óta főleg olyan újrakiadásokat mutattam be, amelyekhez személyes kötődésem is van a múltból.
Számomra az idei év során még mindig a Bandai Namco számít az egyik legérdekesebb és igencsak változatos portékával rendelkező kiadónak. Egy standalone Elden Ring „DLC”, akár a sokadik remaster-nek, mint akár a mai alanyunk, a Tales of Xillia, amit elővettek a tarsolyukból, vagy az új Digimon játék, ami pedig nagyot megy social médián. Sőt, nemrég adták ki a Little Nightmares 3-at is. És igen, számomra még mindig a legbizarrabb, hogy Nintendo Switch-en lehet Freedom Wars-ozni.
Mi van McFly, csak nem télsz?
A Bandai Namco már az év elején már előrukkolt egy Tales remasterrel a Tales of Graces f keretében, amiről írtam is kritikát. Láttam benne a potenciált, megbarátkoztam a játék kult státuszával, és sikerült is megkedvelnem a világát, de így visszanézve nem igazán érzek késztetést arra, hogy valaha visszatérjek és eljussak a stáblistáig.
Ilyenkor felmerült bennem egy alapfélelem, hogy egy általam úgyahogy, de főleg távolról kedvelt, bár inkább respektált, de innovációra úgy nem igazán hajlamos sorozattól várhatok-e bármilyen pozitív meglepetést ezen a ponton. Úgy gondolom, hogy a Tales of Xillia meglepett több szempontból is, azonban nem kevés gyerekbetegség fogja vissza a teljes potenciáltól.
Azok a boldog szép napok
Az évek során, ha valamibe belefáradtam, felnőtt fejjel, az mindig is a megfáradt, túljátszott trope-ok egyvelege volt, amelyek a Tales sorozat identitását képezik. Volt itt már sok minden: amnéziás lány, gyerekkori barátságok, abból kifakadó traumák, családon belüli árulások, országok közötti konfliktusok, tengerparti fanservice jelenetek és stb.
Ezzel szemben a Tales of Xillia képes annyira felüdítő lenni, hogy a játék indítását követően nem húzza az időt, hanem ilyen jómagyarosan, rögtön belecsap a lecsóba. Nincs több órányi expozíció, semmi dráma, semmi fetch quest és szerintem ilyet utoljára a Persona 1 PSP verziójánál éreztem, ugyanis ott kb. 20-30 perc után már fél Mikage-cho elpusztult és az életünkért harcoltunk a megszállt kosárlabdák és WC-k ellen ugyanabban a kórházban, ahol a hónapok óta bent betegeskedő osztálytársunkhoz jártunk látogatóba.
Két választás, két sors – mégis ugyanaz a játék
A Tales of Xillia egyik legkiemelkedőbb újítása, hogy a játék elején kiválaszhatjuk a magunk számára szimpatikus főszereplőt – Millát vagy Jude-ot.
Ennek eredményeképpen két kampány tárul elénk, ugyanis mindkettő karakter más céllal indul, és ebből következően más perspektívájából élhetjük át a kalandot, annak ellenére, hogy a játék során mindketten a csapatunk részei lesznek. Itt merül fel a kérdés, hogy van-e bennünk annyi kitartás, hogy kétszer végigmenjünk ugyanazon – bármennyire is szeretem a Nier-t, megmondom őszintén, ott is elavultnak és a kínkeservesnek éreztem ezt a fajta megvalósítást.
Milla esélyesen a „mommy” rajongók számára lesz elsősorban szimpatikus, de emellett nemes egyszerűséggel szembemegy a megannyi JRPG főszereplő gyerekbetegségeivel: felnőtt, elhatározott, nem egy twink, hanem igazából egy fél-isten, akinek nem sokkal később az erejeinek elvesztését követően meg kell tanulnia, hogy a halandók milyen mindennapi nehézségéken verekedik át magukat.
Jude karakterével viszont jobban lehet rezonálni, mondhatni ő a klasszikus JRPG protagonista, ugyanis ő elsősorban egy orvostanhallgató, aki nem feltétlenül a harctéren szeretne jelen lenni, azonban mégiscsak belekavarodik egy olyan szituációban, aminek köszönhetően búcsút kell mondania az álmainak, a főiskolának, de még a szakdolgozatát is felfüggesztik. A kettejük közötti dinamika kifejezetten érdekes, hiszen egymástól teljesen eltérő háttérrel rendelkeznek és ebből kiindulva rengeteg érdekfeszítő párbeszédek és ütközéseknek lehetünk szemtanúi.
Kalandvágy 2.0
Itt lehetne az a pont, ahol kisebb módosításokkal szimplán bemásolom azt a szegmenst, amit írtam a Tales of Graces f-nél. A játék nagyon sokáig szörnyen lineáris, hiába variálja a látványvilágot erdőkkel, mezőkkel, barlangokkal és kastélyokkal. A mellékküldetések ugyanolyan semmilyenek és nem nyújtanak többet a szörnyvadászatnál, vagy a tárgykeresőnél.
A városlátogatás most sem merül ki többnél, minthogy megtegyük a következő köröket a helyi árusoknál és fegyverkovácsoknál, időnként pedig betörünk más házába, hogy a polcon lévő urnából kizsákoljunk egy gyógyzselét. A beszerzett nyersanyagokból tudjuk ezeket a boltokat finanszírozni és fejleszteni, aminek eredményeképpen bővül és olcsóbb is lesz a választék.
Jól olajozott gépezet
Amivel kárpótol az élmény, hogy a szereplőgárda most is igencsak változatos, kedvelhető, sőt, nagyon jó dinamikával bírnak és relatíve hamar beindul ez az olajozott gépezet. Nyilván mindegyik karakter egy már megszokott archetípus megfelelője, de szerintem a Tales of Xillia elég jól játszik az osztott lapokkal és egy percig se éreztem azt, hogy ciki lenne játszani a játékkal. Az angol szinkron profin van előadva, érezhetően mindenki élvezte a szerepét. Amennyiben bárkit hidegen hagy a puszta tény, hogy japán játékot ugyanúgy lehet angolul is élvezni, annak ott lesz opcióként a japán audiósáv.
A harc mondhatni kiforrottabb mint a Tales of Graces f-ben, nagyobb a fókusz a partnereinkkel való kombótámadásokon és szinergián. Ugyanúgy kifizetődő minél több kombót bevinni a lehető legkevesebb sérülés mellett, hogy a harc végén bőségesebb legyen a pénzjutalom és tapasztalati pont. Még mindig sokat számít a megfelelő varázslat időzítése, a taktikázás és a pozicionálás. Tagadhatatlanul eufórikus élmény a levegőben tartani az ellenfelünket, miközben semmit sem tud tenni az elkerülhetetlen halál ellen.
Mondanám azt, hogy ugyanúgy otthagyjuk a fogunkat, amennyiben agyatlan gombnyomogatással vágunk neki a szívósabb ellenfeleknek, de az a helyzet, hogy a játék talán egy kicsit túl könnyűre sikerült és ezáltal felmerül a monotonitás veszélye.
Az elején sok a tutorial, és túlnyomóan játékmechanikát prezentál megállás nélkül (ami nem melleslegesen bőségesen a játékos javára van) és ez szerint megterhelő is lehet a sorozattal ismerkedők számára.
Fapados járat
Miután PC-n volt lehetőségem tesztelni, így igazából tudtam mire számítsak és lényegében ugyanazt az élményt kaptam vissza, mint év elején a Tales of Graces f-nél. Ez a remaster egyszerű, mint a faék, nagyobb felbontással és képfrissítési rátával rendelkezik, azonban az úr 2025. évében nem hajlamos natívan támogatni a Nintendo Switch Pro Controllert.
Ez annak tudatában különösen sokkoló, hogy az Everybody’s Golf: Hot Shots a megannyi technikai probléma ellenére sem volt allergiás a különböző, de mégis modern kontrollerekre. Az ultrawide támogatás hiányát fel se hozom, mert csak ismételném magamat.
Verdikt
Miután most először volt szerencsém a Tales of Xilliához, így nem tudom pontosan megállapítani milyen újdonságok kerültek ebbe a remaster, akár a folytatásából is, de egy pillanatra se éreztem, hogy nehézkes lenne a játék elé ülni. Azt se lehet mondani, hogy elment e játék felett az idő, bár megértem azokat, akik komolyabb ráncfelvarrásokat vártak. Én személy szerint preferálom, ha egy remaster egy-két apró újítás mellett nem megy túlzásba és kitart a „magasabb felbontás és jobb framerate” filozófiájánál.
Az árazás miatt nehezebben eladható mint egy Raidou Remastered, ami elég drasztikus változásokat hozott egy olyan játékba, ami csak koncepciósan volt a legjobb dolog a világon a PlayStation 2 korszakban, de a kivitelezés sokak szerint csapnivaló volt. Kétségkívül ennek a remasternek a legnagyobb erénye, hogy a sorozat egyik legkedveltebb része immáron elérhető több platformon.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította. A Tales of Xillia Remastered 2025.10.31-én jelent meg digitális platformokon (Steam, PS4-PS5, Nintendo Switch 1&2, Xbox One és Xbox Series S/X), itthoni boltok polcain pedig PlayStation 5 és Nintendo Switch 1-re vásárolható meg.