Hiába a meggyőző előzetesek, rajtam kívül még szerintem egy jókora tömeg várta kétkedve a James Gunn-féle Suicide Squad filmet. Nehéz mostanában bármiben bízni, ami a Warnerhez köthető, főleg, ha a DC címke is ott fityeg. Ellenben borzasztóan örülök, hogy Gunn rám cáfolt, mert megkaptam a nyár, sőt talán az év legszórakoztatóbb blockbusterét.
[h]Folytatás, reboot, remake?[/h]
Fogalmam sincs, hogy a Warnernél miért kezelik ennyire mostohán a DC-brandet. A készülő projekteket állandó variálások jellemzik, készítők jönnek-mennek, az egyszeri néző meg azt sem tudja mi a fene történik. A végeredmény pedig általában magáért beszél: összecsapott fércmunka, amitől az embereknek csak még jobban elmegy a kedve a DC-filmektől.
Így esett, hogy a 2016-os Suicide Squad David Ayer rendezésében egy legjobb esetben is elbaltázott próbálkozás volt. Már, ami a kritikai fogadtatást illeti; Rotten Tomatoes-on 26%-on áll, IMDb-n pedig 5,9-es értékeléssel “büszkélkedhet”. A stúdió viszont dörzsölhette a markát, mert a a 175 millió dolláros büdzséhez képest 746,8 millió zöldhasú bevétel társult.
A Warnernél ennek ellenére (vagy emiatt) mégis úgy döntöttek, hogy átadják a stafétát James Gunn-nak, hogy csináljon egy Suicide Squad mozit. Az első hírek szerint teljes reboot volt a cél, de végül egy kicsit komplikáltabb lett a helyzet. A 2016-os castból át lett emelve néhány karakter, mint például Margot Robbie Harley Quinnje, Viola Davis Amanda Wallerje, vagy Joel Kinnaman Rick Flagje. Végeredményben pedig egy kicsit reboot és egy kicsit folytatás lett a 2021-es The Suicide Squad, ami azért nem kapott számozott folytatást, vagy alcímet, mert ha igaz a fáma, James Gunn-nak nem jutott eszébe semmi frappáns.
[h]A DC “futottak még” szereplői[/h]
Az egyik ok, amiért a The Suicide Squad remekül működik, hogy nem erőlteti rá a nézőkre a DC karaktereit. Nincsenek fölösleges kikacsintások, nem húzzák be a sztoriba a “nagyokat” pusztán azért, hogy a rajongók maguk alá nedvesedjenek. Egy-két ismertebb szereplőn kívül a DC B-oldaláról válogatták be a tagokat, ami egyébként csak még szürreálisabbá tette az összképet.
Így kerekedett egy fergeteges akciófilm, melynek történetesen képregénykarakterek a szereplői, aminek nincsen maga a film alárendelve pusztán annak, hogy görcsösen az arcunkba tolják a reklámokat, vagy a brandet. És sikerült úgy beválogatni ezeket az arcokat, hogy a lehető legfurább képességekkel megáldott pszichopatákat egyszerre tudjuk egészséges fenntartással utálni, vagy pedig szeretni.
[h]Bárki feláldozható[/h]
A sztori alapfelállása nagyon egyszerű: az amerikai kormány egy titkos szegletében Amanda Waller (Viola Davis) a bebörtönzött ádáz szocio- és pszichopatákból rendszeresen állít össze csapatokat, hogy az USA érdekében küldje őket bevetésre. Ha sikerrel járnak, tíz évvel csökkentik a büntetésüket, ha pedig valami félresikerül (vagy nem engedelmeskednek) a nyakukba ültetett bomba felrobban. Ez a Task Force X nevű különítmény, amit mindenki csak Suicide Squadnak, vagyis Öngyilkos Osztagnak becéz.
Waller egyszerre két csapatot küld egy Corto Maltese nevű szigetre egy “szokványos” misszióra. Nyilván nem minden pontosan úgy sikerül, ahogy kellett volna, de nagyjából a film első húsz perce ágyaz meg a további cselekménynek. Ami annyira elborult, hogy nehéz szavakba önteni.
A The Suicide Squad egy kiszámíthatatlan, véres, nyers, brutális és kegyetlenül vicces alkotás. Mikor elkezdtem ezt a cikket megírni, akkor jutott eszembe több helyen is a Trópusi Vihar, ami az egyik kedvenc trash-filmem. Ahogy utóbbiban, úgy előbbiben is megvan az explicit, vérgőzös mészárlás, a rengeteg tökéletesen elhelyezett káromkodás, és a zseniális színészi játék.
A The Suicide Squad során igazából sosem tudjuk mi fog történni, és ez abszolút nem bosszantó, sőt kimonodttan frissítően hat. Hamar olyan dramaturgiai flow alakul ki, ami bravúrosan vezeti végig a nézőt a valamivel több, mint kétórás játékidőn. Az elmúlt néhány filmajánlómban szinte kivétel nélkül kitértem arra, hogy mi a francnak csinálnak kétórás filmeket, ha képtelenek azt megfelelően kitölteni. És akkor itt az ellenpélda, mert jelen alanyunk esetében a két óra úgy szárnyal, hogy fel sem tűnik a nézőnek. A készítők vették a fáradtságot, hogy lekössék a figyelmünket, ami triviálisan hangzik, de az elmúlt időszak felhozatala valamiért mégis legtöbbször képtelen volt erre a truvájra.
[h]Hivatkozási pont[/h]
A film során a tempó igyekezett végig konzisztens maradni. Talán két-három olyan rövidke jelenet volt, amikor épp csak egy kicsit belassult, valamennyire érzelgőssé vált. Ennek is csupán annyi célja lehetett, hogy a néző egy kicsit levehőhöz jusson, és ne váljon töménnyé a szűnni nem akaro adrenalin-bomba hatása.
Az akciók valami irgalmatlan látványosak, és persze véresek. A készítők nem vették lájtosra a figurát: ahol lehetett valami explicit brutalitást mutatni, ott minden zokszó nélkül megtették. Úgy általában véve a film fantasztikusan néz ki. A kosztümök, a corto maltese-i dzsungel, a dél-amerikai ihletésű város, a belső és külső terek egyaránt szépen befényképezettek; gondosan elkészített minőségi munkáról árulkodnak. A CGI talán hibátlanul rendben volt, de ha volt is bármi probléma vele, nem vettem észre. Túlságosan lekötött minden pillanat, amit a vásznon láttam.
A karakterek közötti interakciókat tanítani kellene, vagy legalábbis példát venni arról, ahogy a The Suicide Squadban használták. Mindegyik karakterre volt annyi idő, hogy valamennyire bemutassák őket, és mégsem egy flashback-fesztivál legyen a film végére. Párbeszédeken keresztül derültek ki a sajátos jellemzőik, motivációjuk és egymáshoz való viszonyulásuk. És ehhez nem kellett végtelen unalmas expozíciókat bámulnunk, nem kellett visszautazni minden egyes szereplő hánytatott gyerekkorába, ahol valami eltört bennük. Teljesen organikusan derültek ki ezek az információk, és a néző sem zökkent ki az élményből.
Nagyon örülök, hogy végre ilyen pozitív ajánlót írhattam. Láttam az elmúlt időszakban egy csomó filmet, és néhány képregényfilmet is, és ugyan bőven akadtak jobban sikerült alkotások is, eddig a The Suicide Squad viszi a prímet. És örülök, hogy tényleg ennyire jól sikerült ez a film. Hogy egy Warner-kaliberű kérlelhetetlenül pénzéhes stúdió engedett egy víziót elkészíteni. Hogy James Gunn nem csak megcsinálta a házit, de a szorgalmival is foglalkozott. Hogy ez nem csak egy sima iparosmunka, hanem egy klasszikus értelemben vett film, ami mer szórakoztatni, mer durva lenni, és mer kivágni a komfortzónából anélkül, hogy öncélú lenne.
[h]Verdikt[/h]
Azonban hiába a majdnem egyöntetű kritikai elismerés, a kasszáknál egyelőre durván alul maradt a The Suicide Squad. Hogy ez az újabb Covid-hullám, vagy a premierrel egyidejűleg HBO Max-ra kerülés, vagy az emiatt megnövekvő kalózverziók hódítása miatt van, vagy netán a nézőknek minden bizodalma elszállt a mozik és képregényfilmek felé, egyelőre semmi biztos nem mondható. A végső számokat nyilván a Warner fogja látni, és majd leszűrik maguknak a kellő tanulságot, de én továbbra is annak örülnék, ha ehhez hasonló alkotások kerülnének a mozikba a jövőben is.
Összességében tehát a The Suicide Squad az év egyik legjobban sikerült és legszórakoztatóbb agymenése lett. Megértem, ha nem mindenki számára fogyasztható, vagy a célközönség egy szűkebb metszetet fed le, de akiknek szólni szeretne, nem nagyon találhatnak hibát benne. Gyors, dinamikus, véres, laza, humoros, alpári, és nem erőltet bele olyan üzeneteket, amiket nem is akar közölni a közönség felé. A zenék zseniálisak, a látvány és hangok úgyszintén, a színészek páratlanul jól hozták karaktereiket. Egy szónak is száz a vége: igazi moziélmény, és a DCEU eddigi legjobb filmje lett a The Suicide Squad.