Az elmúlt évtizedekben amennyire népszerűek voltak a god simulatorok (Populous, Black & White, From Dust), az utóbbi jópár évben annyira nem lehetett hallani felőlük. Azt láthatjuk, hogy a piac most sem roskadozik a zsáner képviselőitől, de most mégis eljutott hozzánk egy hiánypótlónak mondható darab. A The Universim fejlesztése még 2014-ben indult a Crytivo nevű fejlesztő/kiadó istállójában, de csak 2018-ban láthatta először a nagyérdemű, korai hozzáférésű címként.
Azóta nem túl nagy elánnal, de foltozgatták a játékot, és egészen 2024 januárjáig kellett várni, hogy végre megjelenhessen az 1.0, mely már egészen komoly frissítéseket is ígért. Bár tesztelésünk eleje nem volt zökkenőmentes, utólag mégis azt mondom, hogy a kezdeti kellemetlenség ellenére abszolút megérte minden belepakolt játékóra.
Minden kezdet nehéz
A játékot már jóelőre megkaptuk, hogy tesztelhessük, de csak pár nappal később esett le a tantusz, hogy a publikum számára is elérhető béta verziót játszottam mindvégig. Az 1.0 ugyanis még a megjelenés előtti utolsó napokban is súlyos problémákkal küzdött, ezért a fejlesztők nem tudtak működő, kész változatot átadni. Ettől azért elkapott a félsz, mert aki kicsit is járatos a videojátékok világában, sejtheti, hogy az ilyen esetek nem számítanak jó előjelnek.
Azonban minden tisztelet a fejlesztőknek, mert a megjelenésre mindent kikalapáltak, és egy nyomorult apró buggal sem találkoztam a végigjátszás során.
Egyetlen kellemetlen probléma maradt csak: a launch verzióra való átállás azt is jelentette, hogy a korábbi mentési fájlok már nem kompatibilisek az újjal. Tehát a korábbi tizenórás előrehaladásomat dobhattam a kukába, és kezdhettem elölről. Egy kellemetlenebb játékélménynél kifejezetten mérges lettem volna, de a The Universim előnye, hogy szemtelenül szórakoztató.
Miénk a világ
Nagyon ritka az a játék, mely már az első pillanattól kezdve magával ragadó élménnyel tud szolgálni. A The Universim roppant barátságos, letisztult kezelőfelülete vár bennünket, ahogy a New Game-re bökünk. A narrátor a maga cinikus, de humoros módján végigvezet az alapokon, és utána már rajtunk áll, mihez kezdünk. Ahhoz, hogy elkezdjünk érdemben játszani, nem kell hosszú expozíciókat végigülni, vagy wall of texteket átbogarászni. Megjelenik előttünk a játéktérként szolgáló planéta, és úgy leszünk túl az interaktív tutorialon, hogy észre sem vesszük.
De miről szól a játék? Óriási homokozónak kapunk egy lakatlan bolygót, és az Alkotóként az lesz a feladatunk, hogy menedzseljünk egy civilizációt. A nuggeteknek nevezett lények életére leszünk befolyással, akik eleinte nem épp a legeszesebbek. Isteni erőnkkel kezdetben kicsit szájbarágósan kell velük foglalkozni, de ahogy fejlődik a világuk, úgy ők is egyre jobban feltalálják magukat.
A játékmenet magva ismerős lehet mindenkinek, de ez elmondható az egész játékról. A The Universim nem sorakoztat fel forradalmi ötleteket, és nem is akarja megreformálni a műfajt, viszont minden elemét tökéletesre csiszolta. Alkotóként az a célunk, hogy a nuggetek sokasodjanak, erőforrásokat gyűjtsenek, építkezzenek és prosperáljon terebélyesedő társadalmuk.
Határ a csillagos ég
Isteni vállalkozásunkat a kőkorban kezdjük, a cél pedig a csillagos ég. Szó szerint. Kezdetben megtanuljuk az alap fogásokat. Például, hogy honnan lesz vizük és élelmük a nuggeteknek, és hogy milyen épületekre van szükségük, hogy a lehető leghatékonyabban tudják taposni a mókuskereket. Egy hatalmas technológiai fán egymás után oldhatunk ki fejlesztéseket, melyek segítségével tovább alakíthatjuk a világunk sorsát.
Egy idő után megjelenik a bürokrácia, figyelni kell a bűnözésre való hajlamot, és a nuggetek általános boldogságát. Az alap nyersanyagokat lehet finomítani, átalakítani, felhasználni más erőforrások előállításához. Időnként természeti katasztrófákkal, vagy kíváncsiskodó űrlényekkel is számolni kell, melyeket vagy elhárítunk, vagy a szerencsére bízzuk, hogy nem okoznak komolyabb problémát. A lehetőségek és teendők egyre csak szaporodnak, és egy idő után már észre sem vesszük, hogy mire elérünk a modern korba, már egy tucat összefüggésben menedzseljük a világot.
Mondjuk a játékmenet nem is siet sehova, ami türelmetlen játékosok számára könnyen frusztráló lehet. Legalábbis a játék első 10-15 órájában. A legtöbb időt a kőkorban töltjük, hiszen rengeteg idő kell, mire kialakul egy magabiztosan fejlődő kommuna. Illetve mire kioldunk minden fejlesztést a középkorhoz, szintén sokat kell kattintgatnunk. Ugyan akár kétszeres gyorsítással is játszhatjuk a Universimet, gyakran még ígyis borzasztó lassúnak tűnik a betanulós időszak.
Viszont emiatt úgy is fel lehet fogni, hogy ez a játék egy igazi chillout szórakozás. Pont annyi kihívás van benne, hogy ne aludjunk el közben, és ezt egyáltalán nem kritikaként értem. Képes fenntartani az érdeklődést, és mindig van egy következő épület, esemény, vagy fejlesztés, amit megéri kivárni. A loop pedig azonnal beránt, aztán már csak azt vesszük észre, hogy három órája nuggeteket menedzselünk.
Menedzser és Isten
Aki egy pörgős, hardcore városépítős, god simet szeretne, annak nem érdemes a Universim környékére nézni. Ez egy végtelenül aranyos, humoros és könnyed kikapcsolódás. Bár a kihívást kereső játékosok, ha nagyon akarnak, beállíthatnak pár nehezítést maguknak. A modern és űrkor között valamennyire bonyolódik a játék, és elég sok mindent kell észben tartani, de még ez is bőven belefér a kellemes kihívás kategóriába.
Ahogy civilizációnk egyre összetettebb lesz, úgy fog felgyorsulni a játékmenet is. Annyi teendő szakad ránk, hogy a kétszeres gyorsításra eddigre már csak igen ritkán fogunk rákattintani. A folyamatosan növekvő igények és terebélyesedő nugget-populáció miatt terjeszkedni kell. A terjeszkedéshez pedig nagyon sok nyersanyagra lesz szükség, melyhez áramot kell termelni. Gyárakat kell felhúzni, meg iskolákat, temetőket, kórházakat. Megfelelő méretű raktárokra, gyors erőforrásmozgatásra, tehát futárokra is szükségünk lesz.
A modern korra már bejön a képbe a környezetszennyezés, a szén-monoxid kibocsátás, és a friss vizek szennyeződése. Ezek mind-mind roppant izgalmassá teszik a játékot, és ha rákapunk az összefüggésekre, akkor elképesztő flow élményt fog nyújtani a mikro- és makromenedzselés egyaránt.
A The Universim nagyon jól használta fel a más játékokból ismerős stílusjegyeket és mechanikákat, de mégsem tűnik szolgai másolatnak. Hozzáadta a saját egyéniségét, és a maga stilizált módján, de jól is néz ki. A játékmenet folyékonyságát és ilyen szintű intuitását pedig tanítani is lehetne.
Élni és élni hagyni
Akármennyire is próbáltam az érem másik felét vizsgálni, egyszerűen nem tudok kifejezett negatívumokat felróni neki. Nem találkoztam bugokkal, se kicsivel, se naggyal. Egyedül azt emelném ki, hogy kezdetben tényleg marha lassan lehet haladni. A kőkor és középkor közé elfért volna egy átmeneti időszak, hogy jobban eloszoljon a befektetett idő és fejlődés aránya.
Illetve inkább csak vicces, mintsem problémás a korok közötti inkonzisztencia. Mivel egy fantáziavilágban fantázialényeket terelgetünk, teljesen abszurd is felhozni hibának olyasmit, hogy a civilizáció hamarabb ismerte az áramot, mint az utakat. Vagy, hogy még a modern korban is kőkori iskoláim voltak, mert még nem lehetett kioldani a jobb fejlesztést hozzá. Ezek csupán szőrszálhasogató apróságok, az ég világon semmivel sem lesz kevesebb az élmény miattuk.
Plusz érdekes adalék még, hogy isteni hatalmunkat bármikor bevethetjük. A Creator Power nevű beszédes erőforrásunk állandóan termelődik, mi pedig ezt felhasználva dönthetünk, hogy jólétet biztosítunk, vagy bosszuálló istenségként rendre alávágunk a nuggeteknek. Tudunk esőt idézni, védőkupolát emelni, de erdősíthetünk is, vagy meteorzáport zúdíthatunk a bolygóra, de akár villámokat is szórhatunk, vagy szörnyű földrengést gerjeszthetünk.
Pacifistaként nem kerestem a bajt a szomszédos civilizációkkal, de nálam agresszívebb játékosok úgy is dönthetnek, hogy pusztító dühüket ellenségeik felé fordítják.
Lehetőségeinknek csak a képzelet szabhat határt. Ezek a képességek mind hasznosak, ha ellenünk törő nugget-hatalmakat, vagy óriás űrrobotokat kell eltávolítani. Vagy, ha nuggeteink úgy döntenek, hogy nem hisznek tovább bennünk, akkor jöhet egy kis deus ex machina.
Élet a Földön kívül
A kvázi endgame-ben pedig az űrkort is elérjük. Szuperfejlett nuggeteink környezettudatosan és hatékonyan élhetik majdnem gondtalan életüket, de még ígyis van egy meghódításra váró cél: a világűr.
Elképesztő, hogy a fejlesztőknek még erre is volt ötlete és kapacitása, de tényleg megcsinálták! Feltérképezhetjük a világűrt közeli lakatlan égitestekért, és ha találtunk egy szimpatikusat, akkor semmi akadálya, hogy oda is elvándoroljunk. Kellő nugget-létszámmal, nyersanyaggal és épülettel a raktérben indíthatunk egy rakétát, mellyel kolonizálhatunk szomszédos égitesteket. Így szimultán, akár több bolygón vagy holdon is menedzselhetjük civilizációnkat, így lényegében majdnem végtelen számú órát rakhatunk a játékba.
Verdikt
Hogy innen hova tovább, az jó kérdés. Talán új korokkal, még több épülettel és fejlesztéssel még lehet hozzáadni a játékhoz, bár személy szerint most sem hiányolok belőle semmit, eléggé késznek tűnik. Ami szintén ritkaságszámba megy mostanság.
Összességében a The Universim egy parádésan összerakott god simulator, ami nem a hardcore réteget célozza be, de bárki más számára tökéletes kikapcsolódás lehet. A játékmenet a legapróbb részletekig átgondolt, a mechanizmusok pedig tökéletes összhangban működnek együtt.
A látvány terén fokozatosan nyeri el a végső formáját. A kezdetleges kőépületektől eljutunk a gigantikus felhőkarcolókig, és a futurista űrépületekig. Ahogy kezd összeállni a városkép, úgy lesz egyre szemet gyönyörködtetőbb közelről és távolról is figyelni, hogy a nuggetek szorgos hangyaként magabiztosan élik az életüket. Na ekkor, és csak ekkor az Alkotó megpihen.