FilmKiemelt cikkekMozgókép

FilmKiemelt cikkekMozgókép

FilmKiemelt cikkekMozgókép

Totális kivégzés – Mortal Kombat FILMAJÁNLÓ

Szerző

Közzétéve

2021. ápr. 29.

Kommentek

0

Sokadjára estem már abba a hibába az elmúlt időszakban, hogy akaratom ellenére felültem a hypevonatra. Ez most sem történt másképp. Pedig ahogy korábban már sejtettem, -sőt inkább tudtam-, hogy csak magam verem át az egésszel, hiszen a vonat végül úgyis kisiklik. Ez alkalommal már vonakodva szálltam fel a Warner újabb járatára és hamar rájöttem, hogy jól tettem. A Mortal Kombat ugyanis meg sem próbált jó film lenni, csak egy középszerű alkotással akarta kielégíteni a játék rajongóinak igényeit. Hogy miért nem sikerült még ezt is elérni, annak rengeteg oka van.

[h]Alapjaiban vérzik el az egész[/h]

A sztori a játékokban sem számít a legfontosabb elemnek, így annak felvázolását a filmben sem eresztették bő lére. Az első tíz percben, vagyis a film egyetlen értékelhető szakaszában láthatjuk a két ikonikus karakter, Scorpion és Sub Zero utolsó emberi összecsapását. Majd jön a szokásos éles váltás, mely a különleges vérvonallal rendelkező kiválasztottak földjére, Amerikába kalauzolja a nézőt. itt bemutatkozik Cole, akit eddig nem láthattunk egyik MK játékban sem, de állítólag szükség volt rá. Karaktere és irritálóan fölösleges családja bántóan semmilyen, de az őt alakító Lewis Tan igyekezett mindent kihozni a szerepből. Rajta kívül ezt csak a két fentebb említett nagyágyút játszó színész tette meg, akik még úgy is lejátszottak mindenkit a képernyőről, hogy szinte végig maszk takarta az arcukat.


A film egyébként röviden arról szól, hogy játékokból már ismert nagy Mortal Kombat nevű össznépi balhét bojkottálni akarja a Sang Tsung által vezetett sötét oldal. A szedett-vedett „jóknak” pedig ezt kell megakadályozni, de nehéz feladatuk lesz. A kiválasztott alkalmatlannak látszik, Jax elvesztett kezeit siratja, Sonya Blade még csak nem is rendelkezik sárkányjellel (tehát még csak nem is kiválasztott). Kano kiszámíthatatlan, stílusa pedig igen harsány, amivel a filmnek azért okozott pár kellemes pillanatot. De van egy képzett kompánia is, melynek legerősebb tagja maga Raiden. A villámok istene tiszteli a hagyományokat ellenfelével ellentétben, ám ennek köszönhetően karaktere abból áll, hogy mindenhonnan elkésik és szörnyen kinéző CGI szemeivel szugerálja a harcra alkalmatlan tanítványokat. Nem mellesleg az őt játszó színész annyira nem érzi a karaktert, hogy minden egyes jelenete fizikai fájdalmat okoz a nézőnek.

[h]Kis pénz, kis mozi[/h]

A digitálisan felturbózott látvány több esetben is megbukik. Néhány jelenet ugyan szemkápráztató, ám úgy tűnik az erre szánt időt más részek elkészítéséből spórolták ki. Ennek eredménye pedig az lett, hogy például Kung Lao belépője, vagy Sonya egyik harcjelenete is csúnyán kilóg a sorból. Olyan érzést keltett az egész, mintha a 95-ös film kivágott jelenetei lennének. Viszont Scorpion és Zub Zero összecsapása minden egyes elemén az látszódik, hogy nem sajnálták rá az erőforrásokat.

A legtöbb látványosnak szánt jeleneten az sem segít, hogy a zenei aláfestés abszolút nem passzolt a hozzájuk, sőt az egész soundtrack az ikonikus Mortal Kombat zenét kivéve kukába való. Valamint a vágómunka is szörnyű, néhány jelenetet például úgy csaptak össze, hogy követhetetlenné vált az egész. Van egy montázsszerű jelenetsor a film közepén, ami olyan, mint azok a kamu filmtrailerek Youtube-on, melyek több filmből lettek összevágva. Minden egyes képkocka az előzőtől teljesen eltérő szereplővel és zenével próbál epikus hatást kelteni, de az egész olyan gyors, követhetetlen és következetlen volt, hogy kis túlzással akár epilepsziás rohamot is kiválthat a nézőből.

[h]Nem baj ha nem érted, más se fogja[/h]

Láthatóan meg sem próbálták bevonni az újakat, inkább csak a rajongóknak akartak kedveskedni. De még ők is vakarhatták a fejüket egy-két dolog láttán, nem hogy azok, akiknek teljesen új a Mortal Kombat élmény. Szegény fanoknak ígértek egy csomó karaktert, nos megkaptak párat úgy, hogy nagy részük egyszer csak odakerült valahogy a képernyőre. Azt mondták, láthatnak majd kedvenc harcosaik ikonikus mozdulatai közül néhányat, ezt részben be is váltották. De a bunyók rövidek és gyengén koreografáltak, a kivégzések többsége nem érte el a várt hatást, az újfiú képességei pedig közel sem lenyűgözőek. A szerelése ugyan menő, de azt a gumibot szerű valamit, amit fegyverként
használ, nem tudom ki gondolta komolyan. Bedobták az R kategóriás besorolást is, sőt állítólag töménytelen mennyiségű művért használtak a forgatáson, de az első jelenetsoron kívül máshol nem folyt sok belőle. Mondjuk nem mondták mire használtál el, az is lehet, hogy csak simán lehúzták a WC-n.

A Mortal Kombat szinte teljesen alkalmatlan arra, hogy nézhető filmnek tituláljuk. Oké, hogy nem sztoriorientált moziról beszélünk, de az egész történetvezetés katasztrofális. A film elején történik valami, ami nem vezet sehova, majd belecsapunk a közepébe anélkül, hogy bármi is lenne fogalma a nézőnek. Később sincs előrelépés, hiszen bár a világ sorsáról van szó, a szereplők inkább pár jelmezes hülyegyerek benyomását keltik, mintsem jövőnk megformálóit.

[h]A Warner ismét megcsinálta[/h]

A Warner most sem okozott csalódást. Náluk valószínű szállóige, hogy az értelmetlen filmeknek van létjogosultsága. És milyen igazuk van. Amíg Godzilla és Mortal Kombat szintű nevekkel tudnak moziba csábítani minket, addig mi értelme van megerőltetni magukat? Úgy vélik, hogy pár easter egg meg utalás az eredeti alapanyagra tökéletesen elég lesz. Pedig ha ezen gondolatmenet segítségével készülnek el például a Marvel filmek, hol tartanának most? Valószínű ott, ahol az igazság Ligája.


De a Warnert ez nem érdekelte, szerződtettek egy elsőfilmes rendezőt, pár forgatókönyvírót (ki tudja minek), meg néhány rossz színészt és kijelentették, hogy ha sikerük lesz, akkor jöhet még három film. Ami valószínűleg jönni is fog, hiszen a filmiparban a sikert nem minőségben, hanem pénzben és nézettségben mérik. Abban pedig egyelőre jól áll a Mortal Kombat film, bár igazi konkurenciát nem igazán kapott ebben a nehéz időszakban. Még az is lehet, hogy megdönti a World of Warcraft nem túl acélos bevételi rekordját és minden idők legjövedelmezőbb videojáték adaptációja lesz. Pedig az igazság az, hogy ezt a filmet el se kellett volna készíteni.

[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]

3/10

Józan ésszel nézve az egészet, tényleg nem várhattunk sokat ettől a filmtől. De ha már a rajongók kiszolgálása volt a cél, azt illett volna tisztességesen csinálni. Ennek ellenére ez sem jött össze, meg merem kockáztatni, hogy az idei Mortal Kombat reboot a 90-es években kiadott filmeknél is rosszabb. Ha tényleg jön új rész a jövőben, a legjobb talán az lenne, ha megint újradolgoznák az egészet, mert ezen már csak a csoda segítene.