Igazából sosem vártunk csodát a Transformers filmektől. A jónak nyugodtan mondható első rész után azonban hamar elkezdődött a lejtmenet, amely még ma sem ért véget. Michael Bay és robotai önismétlődővé és komolytalanná váltak, valamint minden logikát félredobva igyekeztek próbára tenni még a franchise rajongóit is. Az utolsó lovag című förtelem után maga a rendező is inkább úgy döntött, hogy nem erőlteti ezt tovább és átadta a stafétabotot másoknak, hogy az alapokat lerombolva valami jobbat kreáljanak. Így jutottunk most oda, hogy a Transformers: A fenevadak kora című filmben Optimus fővezér és csapata robotmajmok és egyéb robotállatok oldalán küzd egy bolygófaló monstrum ellen azért, hogy megmentsék a Földet.
Tiszta állatkert
A film elején rögtön megismerhetjük a robot állatokat, akiknek ugyan van valami megnevezésük, de mire kiértem a moziból, már el is felejtettem. Arra meg nem fecséreltem az energiám, hogy utánanézzek, hiszen amúgy is egy tök lényegtelen infóról van szó. Lényeg, hogy ők a jók, akik nagyon jó dolgokat csinálnak csak úgy. Őket üldözi Unicron (az ő nevét sikerült megjegyezni), aki végtelen éhségét bolygók elpusztításával csillapítja. Na ő a rosszfiú, akinek van három szolgája, akik szintén rosszak.
Ezek a csatlósok azért üldözik a gorillát és a cimboráit, mert van náluk egy kulcs, amivel galaxisok között lehet ugrálni. Bizony, megint egy ereklye lesz az, amit meg kell szerezni ahhoz, hogy hatalmat, vagy éppen világbékét lehessen teremteni.
Eközben, vagy ezután valamikor a kilencvenes évek New York-jában egy Noah nevű srác éli nehéz mindennapjait. Múltja miatt nincs munkája, így nem tud segíteni a több műszakban dolgozó anyjának abban, hogy beteg öccse orvosi számláit kifizesse. Emellett Noah egy tech zseni, ezt a tudását azonban egyáltalán nem aknázza ki a film. De nem csak ezt, hanem a karakterben rejlő lehetőségek egyikével sem kezd semmit. Pedig potenciál az volt benne, talán annyi, amennyi még egy Transformers karaktermben sem volt.
A sors végül összesodorja őt az autobotokkal és vezetőjükkel, Optimus fővezérrel. Közben csatlakozik melléjük Elena, akibe a kulcs keresése közben botlanak bele. Nem sok haszna van, azonban még így is többet tesz hozzá a filmhez, mint a legtöbb szereplő. Kevés tanakodás után elindulnak megmenteni a világot, vagyis megszerezni az elveszett kulcsot, közben pedig találkoznak pár új szövetségessel meg ellenséggel is.
Amatőr munka
A fent leírtak alapján már sejteni lehet, hogy bár nem Bay ül a rendezői székben, a helyét elfoglaló Sephen Caple Jr. bőven merített a régebbi részekből. Az alapfelvetés szinte teljesen megegyezik a korábbi epizódokban tapasztaltakkal. A Transformers: A fenevadak kora meg sem próbált megújulni, inkább csak továbbra is jól akar kinézni. Bár az akciójelenetek szerencsére már nem olyan agyrohasztóan hosszúak és buták, a látvány és a történetvezetés nagyon is hasonló.
Egyébként a Fenevadak kora is tipikusan az a nagy költségvetésű film, melynek rendezését és szerepeit újoncokra bízzák. Így nem meglepő az, hogy Caple az amúgy producerként még mindig a film mellett tevékenykedő Michael Bay módszereit alkalmazta. Mégis amikor tényleg kreatívnak kellett volna lenni, a rendező nem volt a helyzet magaslatán. A film végi csatajelenetben például olyan kavarodás van, amit ritkán látni egy ekkora volumenű moziban.
Volt itt azonban baj a forgatókönyvvel is, ami a szereplők motivációjának hiányában és a karakterek létjogosultságában teljesedik ki. Ahogy azt már korábban említettem, még Noah karaktere nincs megfelelően kidolgozva, pedig ha más esetében nem is, nála indokolt lett volna. De ott van például Unicron legfőbb csatlósa. Megemlítik ugyan egy fél mondatban, hogy miért szolgálja a gigantikus masinát, mégsem kezdenek az egésszel semmit. Így ahelyett, hogy lett volna egy karakteres gonoszunk, akivel talán még együtt is lehetett volna érezni, kaptunk egy pirosan villogó rosszfiút, akinek egyetlen haszna, hogy a végén le lehet győzni. Optimus karakterével mondjuk sikerült valamennyit foglalkozni, ám csak azt tudták elérni vele, hogy az eddig ismert vezér karakteréből csináltak egy állandóan aggodalmaskodó nagytesót.
Voltak azonban olyanok is, nem csak normális karakterívet, de semmiféle értelmet nem kaptak. A szereplő robotok minimum felét be sem kellett volna rakni a filmbe. Egy fikarcnyit nem tett hozzá a mozihoz például a spanyol akcentussal megáldott autobot, aki a film felénél csak úgy megjelent, de a gepárd és a rinocérosz robot nélkül is tökéletesen meglettünk volna.
Csak előre… és hátra!
Hajlamos vagyok sokszor elfelejteni, hogy a Bay-féle rémálmot már megszakította Űrdongó filmje. Ami maradjunk annyiban, hogy tudott emelni egy keveset a színvonalon. A Transformers: A fenevadak kora ennek a csodának a folytatása lett volna. Azonban a két film közti kapcsolatot egy mondatban letudták a főszereplők. Ezzel pedig az ott mutatott stílusváltást is kukázták és visszatértünk az alapokhoz, ahogy azt már említettem. Viszont itt már az sem működött, ami mondjuk a 2007-es moziban. Már a legkevésbé sem komolyan vehető pár robot világot megmentő harca. Az a csatakiáltás, ami például egy bosszúállók filmben vagy az említett első Transformersben hidegrázós tudott lenni, az itt éppen csak nem nevetséges.
Érezhetően nem került jó kezekbe a Fenevadak kora, hiszen csak majmolja a korábbi részeket. Ezen kívül semmi újat nem mutatott nekünk a film pár új roboton kívül. Ami eddig nem működött, az továbbra sem fog, szerencsére azonban rosszabb sem lett a helyzet. De nincs itt semmi meglepetés, a Transformers már jó ideje csak erre képes és a látottak alapján nem is akar többet kínálni. A kaland azonban úgy tűnik nem ér majd véget, hiszen minden jel arra mutat, hogy a franchise minden eddiginél nagyobb dobásra készül. Szóval aki szereti az egymást ész nélkül püfölő robotokat, az boldog lesz majd ha meglátja az utolsó képsorokat. A többieknek meg azt mondanám, ha eddig sem győzte meg őt Optimus és bandája, akkor most sem fogja.