Jó ideje húzom már a számat, hogy miért nem lehet egy normális Lovecraft-adaptációt kiizzadnia senkinek? A 2018-as Call Of Cthulhu és az egy évre rá érkező The Sinking City is ígéretesnek tűnt, végül számomra jobbára közepes élményt tudtak nyújtani. A The Shore láttán erős szkepticizmus mellett azon tűnődtem, hogy talán ebből mégis lehet valami. Végül borzasztó nagyot csalódtam, de az élet már csak ilyen.
A nagyjából 2,5-3 óra során Andrew-t, a megviselt matrózt fogjuk irányítani, aki lánya elvesztésén nem tudja túltenni magát. Hajótörést szenved egy ismeretlen szigeten. A parton eszmélünk fel, és jó sétaszimulátorhoz illően meg is kezdhetjük caplatásunkat az őrület felé.
Andrew remek szinkronjára máris jár a pirospont, pihentető baritonját bármikor képes lennék hallgatni. Belső monológjai mellett rendszeresen narrálja a körülötte történő eseményeket, illetve partra sodort palackpostákon keresztül nagyjából megérthetjük, hogy mi történt a legénységgel. A játék során nem sok szinkron tűnik fel, de amit kapunk az szinte mindig színvonalas és jó minőségű.
Az egyéb hanghatások is rendben vannak, a vizuális design pedig egyrészről művészi, másrészről pedig koherens és jól néz ki. Az atmoszféra tehát adott, a többi csak hab a tortán. Ugye?
[h]Next-gen élmény?[/h]
Az első kimondottan komoly probléma a játékkal már indításkor felbosszantott. Grafikai beállítások terén nem vagyunk eleresztve, de szinte mindegy is a nevetséges optimalizálás miatt. Tény, hogy nincs high-end PC-m, de a friss játékok legjava 1080p és high-ultra beállítások között tisztességesen tartja a minimum 60 FPS-t, de inkább többet, címtől függően. A The Shore esetében beállíthatjuk, 720p és 4k között a felbontást, és kiválaszthatjuk, hogy low-ultra között milyen beállítások mellett szeretnénk játszani.
A probléma nálam ott kezdődött, hogy 1080p-n ultra mellett a 60 FPS olyan luxus, amit úgy fest nem engedhetek meg magamnak. Vonakodva bár, de levettem high-ra, majd mediumra a beállításokat, és még így is csak ritkán értem el a hőn áhított 60 FPS-t. Majd megnéztem a gépigényét és mindent megértettem. Papíron a gépem éppen azon a szinten van, aminél beesik az ajánlott követelmények közé, de könyörgöm, az AC Valhallának is alacsonyabb gépigénye van.
A The Shore az Ares Dragonis első játéka, de egyelőre az sem derült ki számomra, hogy csapatról, vagy egyemberes fejlesztésről beszélhetünk. A hivatalos oldalon az About Us linkje nem működött, és egyetlen nyomom egy Ares Dragonis nevű 3D character artist, akinek fantasztikus alkotásai között ott integetett Cthulhu is. Feltételezem hát, hogy egyszemély hozta létre a The Shore-t.
Ha így van, akkor valamelyest el tudom engedni, ha 40 FPS-t ki tudott izzadva szenvedni magából a játék, de a rossz teljesítmény elég negatívan hatott a további élményeimre.
A The Shore relatíve kis térképe és klasszikus értelemben vett grafikája (nem összekeverendő a designnal) nem indokolja a magas követelményeket. A játékmenet igencsak lineáris, és szűk korlátok közt tartja a kalandoskedvű játékosokat. A kopár, sziklás part nagyrészén állandóan láthatatlan falakba ütköztem, vagy nagy kövek voltak az utamban, meggátolva felfedezésemet a szigeten. Mivel a játék nem jelzi semmilyen formában, hogy merre lehet menni és merre nem, csomószor ütköztem falaknak. Olyan helyeken, ahol látszólag ösvény vezetne tovább.
[h]Az őrület határán[/h]
Az irányítás sem sokkal barátságosabb. Andrew mozgásával alapvetően nincs sok baj, de guggolás közben furán előre-hátra mozog egy-egy lépésnyit, amitől nem nehéz tengeribetegnek lenni. A játék második felében pedig harcnak csúfolható események is lesznek, amit szintén nem sikerült eltalálnia a fejlesztőnek. Frusztráló, idegesítő, a kapcsolódó “csatahangok” ismétlődőek és rettenetesek. Az irányítás vacak, és a menekülő szekvenciáknak számító részek nevetségesek és fantáziátlanok.
Ahogy a puzzle-ök sem túl élvezetesek. Sétálgatunk, néha dolgokat csinálunk, közben egy-egy rejtélyes ősi isten próbál megmételyezni bennünket, de hogy mit miért csinálunk, számomra nem derült ki. Ez alatt a játék során elénk kerülő rejtvényekre gondolok, a vége felé közeledve maga a történet kiteljesedik és nagyjából az endinggel is ki vagyok békülve. Legalábbis ilyet még tényleg nem láttam lovecrafti videojátékban.
Ami viszont nagyon tetszett, és szeretném viszontlátni több Lovecraft-ihletésű címben, az a megkapó monumentalitás, és a kozmikus értelemben vett elenyésző emberi létünk, amit igyekszik átadni. Aki arra vetemedne, hogy kipróbálja a játékot, azoknak nem szeretnék spoilerezni, de legyen elég annyi, többször megpillanthatunk bizonyos ősi isteneket, amiket a fejlesztő sikeresen tudott kozmikus fenyegetéssé tenni.
[h]Verdikt[/h]
A The Shore kapcsán azt érzem, hogy adott egy roppant tehetséges karakter illusztrátor művész, aki odáig van Lovecraft munkásságáért, és szerette volna kipróbálni magát a videojátékfejlesztés világában. A designok, a művészi beállítások, a karakterek jelentősségteljessége, a színhasználat mind-mind telitalálat. Viszont minden más, ami a játékot, mint élményt érinti sajnos még a közepes szintet sem éri el.
Összességében tehát a The Shore hiába egy ügyes és tisztességes fejhajtás Lovecraft előtt, játéknak csapnivaló. Lényegében semmi nem működik a gameplayben, ami manapság abszolút alapvető elvárás. A történet egyébként érdekes, Andrew és a suttogó istenek jó hangulatot teremtenek, de ismételni tudom magamat: minden egyéb téren elbukik. Sorozatban, filmben ezerszer jobban működött volna az egész. És hiába imádom én is Lovecraftot, egy videojáték kritika során nem mehetek el amellett, hogy ez a közel három óra kínszenvedés volt. A The Shore nem játszhatatlan, csak egy nagyon rossz alkotás.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak[/h]
