A Ubisoft fejőstehenére, az Assassin’s Creed sorozatra már nagyon nehéz gyanútlanul tekinteni. A Unity környékén megfeneklett széria főnixmadárként éledt újra az Origins-szel 2017-ben, és én azok között voltam, akik szerették a váltást. Majd jött az Odyssey, ami már nem sokat adott hozzá az új formulához, de a masszív grindolható tartalmával kicsikarta belőlem minden szabadidőmet. Az újkori trilógia zárósagája a Valhalla, amely a vikingek portyázós idejébe kalauzolja a játékost már sokkal több okot adott szkeptikusnak lenni.
És ilyenkor nem szeretem, ha óvatos gyanúm beigazolódni látszik: a Valhalla bizonyos helyeken semmivel sem több, mint elődjei, ahol pedig változtatni, újítani próbált, rendszerint beletört a fejszéje.
[h]Eivor a Holló klánból[/h]
A Valhalla egy bizonyos pontjáig a kognitív disszonanciában szenvedő rajongó voltam. A sorozatot az első résztől kezdve követem, és ha nem is hardcore módon, de mindig is rajongtam érte. Nagyon sok órámba telt, mire eljutottam arra a pontra, hogy a Valhalla – bármennyire is akartam szeretni – egy közepes akciójáték, de még Assassin’s Creednek is éppenhogy hiddenblade-del felkavart szódával elmegy.
Szubjektíven, vagy inkább naivan olyan dolgokat láttam bele a játékba, amitől úgy gondoltam, hogy sokkal jobb lesz, és majd dicsőítő ódákat fogok zengni róla.
De az már riasztó jel volt, hogy a megjelenés utáni első három hétben egy új patchet vártam; mivel a játék iszonyatosan bugos. Sokszor kellett korábbi mentést visszatöltenem, mert Eivor beragadt a textúrába, vagy mert beakadt egy mellékküldetés és nem lehetett azt befejezni. Emellett komoly bajok vannak az irányítással, és ebből kifolyólag a harcokkal is. Na jó, ott egyéb gondok is akadnak, de arról kicsit később.
Foggal-körömmel kapaszkodtam a szalmaszálba, miszerint marha jól elleszek a Valhallával. És igen, a történet hangyányit erősebb, mint az Odyssey esetében (mondjuk azt a vacak sztorit nem volt nehéz überelni), de az adagolás tipikusan belesétál (mit sétál, rohan) a nyílt világú zsáner problémáiba, amit szerintem már ezerszer taglaltam.
[h]Ilyen ez a showbusiness[/h]
Mielőtt továbbmegyünk, engedjetek megy egy heveny rantelést a hazai gémer újságíró szakmával kapcsolatban. Az Assassin’s Creed Valhalla egy rohadt hosszú játék, ez tény. Kismillió melléktevényekséggel van teletűzdelve, melyek elvégzése nélkül nem, vagy lassabban tudunk fejlődni, ezáltal később tudunk eredményesek lenni a főküldetések egyes területein. Értsd: addig nem tudunk továbbhaladni a sztoriban, amíg nem érünk el egy bizonyos erőszintet.
A hazai és nyilván a külföldi sajtónak is limitált ideje van tesztelni egy játékot. Ezt is megértem. És hát mindenki az első akar lenni. Ezek miatt, és egyes influenszerek lustasága miatt pedig fals, és szegényes tesztek születtek a játékról. Simán el tudom képzelni, hogy a tesztelők kétharmada beletolt legfeljebb 30 órát, összerittyentette a kritikát, telepakolta közhellyel és általánossággal, majd mindenki boldog volt.
Csak ez azokkal kitolás, akik valóban egy átfogó tesztet szeretnének olvasni. Illetve aki még nem játszott a játékkal, ezekből az írásokból/videókból fogja levonni a következtetéseket.
Hogy mire gondolok? A játék gonosz módon az első egy-két tucat órában okosan építkezik, nem véletlen a 8-as és 9-es pontszám a legtöbb teszten. És csak ezután jön a feketeleves (bár a bugok és a nehézkes irányítás már az elejétől jelen van).
[h]Az első 60 óra[/h]
Na de itt jövök én a képbe, hogy legalább bevalljam, hogy nem értem a Valhalla végére. Eleddig 60 órát pasziroztam bele, és igyekeztem minden aspektusát megvizsgálni. Végighaladtam egy csomó főküldetési szálon, kimaxoltam néhány területet és még az istenek világában, Asgardban és Jotunheimben is tettem látogatást.
És még mindig nem láttam mindent, még mindig tartogat meglepetéseket a játék, de azt hiszem eddigre kicsit megcsömörlöttem.
Amikor elindulok egy főküldetés felé, de előtte még “oh, összeszedem azt a nyersanyagot” felkiáltással lekanyarodok az útról, majd három órával és egy freestyle battle-el, hat mellékküldetéssel és majdnem egy új páncél szettel később mikor kikapcsolom a konzolt, akkor világosodok meg: a közelébe sem értem a sztori folytatásának.
Ennek oka, hogy a fejlesztők roppant intuitív módon helyezték el a térképen a különböző melléktevékenységeket. Alig párszáz méterre találhatók egymástól, és pontosan olyan távolságban vannak, hogy “hopp, ez még belefér”.
Szóval, visszatérve az előbbi bekezdések fő sodrására, a játék egyelőre kifogott rajtam. Az alap mechanikák már nem fognak változni a másik 60 órában sem, csak a történet befejezésével lehetek gazdagabb, meg talán Thor kalapácsával, ha elég kitartó vagyok.
[h]Odüsszeia, vagy mi[/h]
A játéktér és a tartalom elképesztően masszív. Az első híresztelések szerint az Assassin’s Creed Valhalla nem lett volna ekkora. A térképet kisebbre tervezték, sűrűbb tartalommal. Hát ha úgy nézzük, akkor a map tényleg kisebb lett: Norvégia, ahol a játék első pár órája játszódik nem túl nagy, de az afféle tutorialként funkcionál. Önmagában Asgard és Jotunheim sem nagy, de a francba is, legalább 4 nyílt világú térképet sikerült belepakolni a Valhallába, melyeknek úgy tűnik, sosincs vége. A fő játéktér (Anglia) mellett még Vinlandra is ellátogatunk majd, tehát összesen 5 nyílt világú map járható be az új AC-ban.
A történetben Eivort alakítjuk, akinek családját egy rajtaütés során lemészárolják. Későbbi fogadott bátyja, Sigurd segítségével sikerült elmenekülniük, de Eivor kis híján otthagyja a fogát, amikor egy farkas nyakon ragadta. A támadást túléli, és a klán feje fogadja örökbe. A ragadozó támadás révén megkapja a Wolf-Kissed gúnynevet, de ez nem lesz túl nagy kihatással a játékmenetre. Pontosabban egy elég fontos helyen egy jó kis adalékként szolgál az aktuális kontextusban (na így lehet a semmiről egy mondatot írni).
Ahogy Eivor felnő, és bosszút áll otthona egykori támadóján, és totál elege lesz a helyi politikai belviszályokból, összecuccol fivérével és a többi bátorszívű lakossal, hogy új vizekre evezzenek.
Elérkezünk hát Angliába, ahol megannyi feladat, rengeteg kifosztásra váró monostor és egy saját falu fejlesztése várja a játékost. De minek?
[h]Small indie company[/h]
Bele sem merek gondolni, mennyibe kerülhetett a Valhalla fejlesztési költsége. Arról nem is beszélve, hogy az új generáció beköszöntével olyan világban ébredtünk, ahol a videojátékok ára a lélekhatár fölé emelkedik. Dehát az új technológiák és a minőségi ugrás megér párezer plusz forintot, nem? Szerintem megérne; már ha így történne. Mivel nem egy utópiában élünk, ezért ne is várjunk meleg hógolyót.
Pénzünkért cserébe az Assassin’s Creed Valhalla az ég világon semmilyen minőségbeli fejlődést nem ad hűséges vásárlóinak. A játék rettenetesen bugos. Még az 1.0.4-es patch után is állandóan becsúszok a textúrák alá/mögé, az irányítás kifejezetten dühítő, a parkour meg fogalmam sincs hogyan, de visszafelé fejlődik elődeihez képest.
A különböző gamebreaker bugok mellett meg ott van a tartalom. Az újkori AC trilógia záró fejezeténél is legtöbbször csak látszat kontentet kapunk. Ne értsetek félre, a különböző mystery-k soha nem látott kreativitásról árulkodnak, már ami az érdekes mellékküldetéseket érinti. De mintha egy csomó minden mást kispóroltak volna.
[h]Fókusztesztelt fejlesztés[/h]
Vegyük példának a settlement kiépítését. Tök jó, hogy van egy ilyen fícsör, de gondolom addig foglalkoztak vele, amíg pitchelték a befektetőknek. Rohadt jól hangzik egy menedzselhető falu, a marketingértéke tuti hatalmas, mutogassunk hát róla videókat a gémereknek a több előrendelés érdekében.
Aztán játékon belül farmolhatunk nyersanyagot, hogy újabb épületeket építhessünk, amik aztán az ég világon semmit nem adnak hozzá a gameplay-hez. Oké, a kikötőben változtathatjuk a hajónk megjelenését, a vadásznál leadhatunk elejtett vadakból származó lootokat, hogy aztán rúnákat kapjunk. Vagy építsünk múzeumot, és a kalandunk során megszerzett tárgyakat adjuk le a kurátornak, ő meg ad római szobrokat, amikkel pimpelhetjük a falut. De vannak olyan épületek, amik szimplán csak több sebzést meg több életerőt adnak, és így ennyi.
Egyedül a kovácsnak van értelme, de ha fegyvereink és páncélunk fejlesztését különböző városokban is intézhetnénk, akkor ez sem hiányozna.
Segítő hollónknak is tök jó, hogy vehetünk az istállóban a nagyon fekete szín helyett halványabb fekete megjelenést, de az előző rész Senujához képest jobbára semmire sem használjuk. Azon kívül, hogy egy területen megmutatja, hogy nagyjából hol a küldetés, nincs túl sok haszna.
Van egy hajónk, amit szintén pimeplhetünk: de minek? Nincsenek hajós ütközetek, a klausztrofób szűk folyók helyett meg inkább lóháton, vagy gyalog közlekedtem az esetek legnagyobb részében. De hát a folyó mentén indíthatunk raidet a monostorok, táborok ellen – mondhatnátok. Viszont sem kötelező, hiszen ha gyalog megyünk oda, ugyanúgy megfújhatjuk a kürtöt, és társaink különböző visual bugok kíséretében megérkeznek, hogy aztán ne segítsenek semmiben. Kivéve egy-egy ajtót bezúzni, vagy nagyobb ládát kifosztani.
A térképet, – meg a francokat: térképeket megtöltötték mindenféle jóval: páncélszetteket, tárgyakat gyűjthetünk, különféle nyersanyagokat lootolhatunk, idióta tetoválás mintákat üldözhetünk, muris és néha elég beteg mellékküldetéseket játszhatunk végig. Illetve ugrálós glitches puzzle-öket oldhatunk meg és még sok egyéb tevékenységgel üthetjük el az időt.
[h]A fény nem hívogat az Anymus végén[/h]
A látvány emellé pompás, a zenék pedig ismét jól szólnak, és teljesen passzolnak a környezethez. A szinkronoktól végre nem folyik vér a fülemből, szerencsére tök normális gárdát kaptunk, akik nem mímelnek orosz-angol akcentust görög karaktereknek. A történet tálalása még mindig káosz, de maguk a sztoriszálak jól működnek, egynémelyik kifejezetten érdekes. Bár az Assassin – bocsánat, Hidden Ones – és a csúnya rossz néni-bácsi proto-templomosk szembenállása csak úgy a játék negyvenedik órája környékén üti fel a fejét.
És hát maradt még egy feketeleves, ami már az Origins óta idegeli az AC-rajongókat, és persze az RPG-rajongókat is. Na, hát ha valamit, akkor a szerepjáték elemeket rettenetesen elcseszték a Vallhallában.
Oké, vegyük sorra:
- Közel sem lootolunk annyi fegyvert és páncélt, mint az Odyssey-ben. Mindegyik fegyvertípusból kapunk egy-kettőt, amelyeket aztán upgradelhetünk narancs, kék meg arany színkódú cuccokká. Ugyanez igaz a páncélzatra is. Szetteket gyűjthetünk, fejleszthetjük őket, ezáltal nem csak a statok, de a kinézetük is változik.
Tehetünk beléjük rúnákat, amik többek között valamilyen sebzésbónuszt, vagy ellenállást adnak. És ez baj? Igazából nem lenne az, ha érteném mögötte a mechanikát. Lehet én vagyok totál hülye, de az első 60 órában egy fejsze-pajzs kombót és egy kétkezes pallost használtam felváltva. Ezekkel bárkit szétcsaphatunk, de a különböző Power szinten álló ellenfelek között így sem láttam különbséget. - Van egy képességfa, amitől Odin mentsen meg minket. Három irányban pakolhatunk skill pontokat (szintlépéskor mindig kettőt, egyéb tevékenységek után egyet, vagy szintén kettőt), lényegében minden következetesség nélkül. Számtalanszor kellett olyan helyekre pontot költenem, amit nem használtam, és nem terveztem soha sem használni.
A balansz itt nem tudom, hogyan működik, de a képességek elosztása után nő a Power levelünk, melynek hála mehetünk majd a nagyobb területekre. Kioldhatunk különböző passzív, vagy aktív képességeket, és a randomság teljes nyugalmával adhatunk pontot könnyű/nehéz/íj sebzésre, életerőre, adrenalinra, stb.
És ezzel az a legnagyobb probléma, hogy amellett, hogy fogalmam sincs, hogyan működik a rendszer, látszólag semmi hasznát sem látom. Rakosgatom bőszen a pontokat, megyek a nagyobb ellenfelekre, de egyszerűen nem érzem, hogy erősebb, vagy gyengébb lennék. Nem érdekel, milyen páncélom van, nem akarok jobb fegyvert szerezni, csak megyek előre és kaszabolok.
A lopakodást is szinte teljesen elfelejthetjük. Megpróbálkozhatunk vele, de pillanatok alatt nyílt harcba keveredünk, és mivel az assassination damage-ünket is fejleszteni kell, már sokkal jobban megéri, ha berzerkerként rohanunk neki az ellenségnek.
A játékot korábban azzal is promózták, hogy különböző ellenfeleket nem lehet ám akárhogyan legyőzni és taktikázni kell. A francokat! Mutatom a taktikát PS-en kétkezes karddal (ugyanez applikálható Xboxra és PC-re is):
R1 + R1 + R1 + Négyzet + R1 + R1 és ízlés szerint megvadíthatjuk egy kis R2-vel.
Az erősebb harcosok, mint a zaelotok meg nem nagyon lesznek könnyebbek akkor sem, ha kétszáz erőszinttel erősebbként ugrunk nekik. Ugyanúgy kb öt ütésből padlóra küldenek, nekünk meg percekig kell táncolnunk körülöttük és csapkodni őket, mire hajlandóak lesznek elpatkolni. Ami tök jó kihívás lehetne, de akkor mi a jó francért kaptak erőszintet, ha úgysem sázmít?
[h]Elégia egy rajongótól[/h]
El is érkeztünk az összegzés részhez. És végsősoron csalódott vagyok. Az Assassin’s Creed sorozatot az első résztől kezdve követem, és elég sokáig rajongtam érte. Ez volt az első videojáték széria az életemben, ami kora kamaszként pont be tudott húzni, és a Ubisoft tudott még valami újat mutatni.
A cikk írása közben világosodtam meg, miközben Tanár úrral beszéltem, hogy konkrétan a Ghost Of Tsushima egy jobb Assassin’s Creed volt idén, mint maga az Assassin’s Creed Valhalla. Ami önmagában rengeteg mindent elárul a Ubisoft helyzetéről. Senkit ne érjen meglepetés, ha a FarCry következő etapja is csak egy ócska tucatjáték lesz. Külsőleg itt is minden adott volt: megkapó (de jellegtelen) főhős, érdekes (de rosszul tálalt) történet, megannyi (legtöbbször fölösleges) tartalom, hatalmas (és frusztráló) játszótér, epikus csaták és egy menedzselhető falu. A mélyre hatolva pedig nincs más, mint halálos csend és üresség, akár a Ragnarök végén.
Félreértés ne essék, a Valhalla emellett tud szórakoztató lenni. Az első hatvan óra csak úgy elrepült, pedig már akkor is tisztában voltam a hibáival. A játékot mindenképpen be fogom fejezni, de most kényszerpihenőre kell küldenem. Egyfelől, mert már nagyon fárasztó haladni vele, és ez a szórakozásom kárára megy, másrészről a World Of Warcraft Shadowlands nem hagy nyugton.
Összességében tehát az Assassin’s Creed Valhalla a népszerű széria hattyúdala is lehet. Hiába újítottak az Origins-szel, a harmadik részre megint kifulladt minden próbálkozás. Kétségtelen, hogy érkezni fognak az új AC-k, hiszen eladásokban továbbra is jól teljesít a játék. Sajnos abban már nem tudok bízni, hogy a Ubisoft mindent a helyére kalapál, és nem csak a befektetők számára jól hangzó fícsörökkel szúrják ki a játékosok szemét.
Mindazonáltal az Assassin’s Creed Valhalla minden hülye hibája ellenére tud kellemes pillanatokat okozni. Vannak jól működő mechanikák, a látványra semmi panaszunk nem lehet, és a flow-élményt is tűpontosan eltalálták. Csak minden más téren érzem azt, hogy döglődik a széria. A történet nem immerzív (habár jóval érdekesebb és jobban működik, mint az Odyssey-ben), a játékmechanikák fejlesztésébe beleszartak, csupán tessék-lássék módjára van jelen igazából majdnem minden.
A rejtélyek és mellékküldetések érdekesek, tele vannak aranyos utalásokkal (The Prodigy, Micimackó), a kincsekért és lootért mindig meg kell küzdeni (nem csak harcok, hanem fejtörők is elválasztanak tőlük). A settlement építése és a raidek is tök jú funkciók lettek – pontosabban lehettek volna, ha jobban kibontják azokat.
A Valhalla a szalmabálákba való ugráláson és a hidden blade-en kívül már nem sok minden emlékeztet minket a korábbi Assassin’s Creedekre. Nem foglalkoznak az örökséggel, és nem is erőltetik. Levedlett magáról mindent, ami a korábbi részekben még úgy-ahogy működött és elindult egy teljesen új játék irányába.
Az Assassin’s Creed Valhalla nem rossz, ellenben már nem tudom rámondani, hogy kiemelkedő alkotás lenne. Sőt, még azt sem, hogy egy nagyon jó játék. Az eddigi receptet unásig ismétli, itt-ott van egy kis üde színfolt, de egy halom mindennel nem tud és nem akar mit kezdeni. Az újítások csak marketingfogások, a mélyre tekintve ez egy olyan Assassin’s Creed, ami már nem is Assassin’s Creed.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
