Szerintem sokan vagyunk már úgy, hogy borzasztóan unjuk a AAA-nak nevezett generic nyílt világú játékokat. Ismeritek a receptet: lopakodás, kelletlen melléktevékenységekkel duzzasztott tartalom, ilyen-olyan rpg-elemek, toronymászás és társai.
Néhány játék megpróbál valamelyest eltérni a bevett trendektől, de éppen csak annyiban, amitől rámondhatjuk, hogy “na igen, ez egyedi”. Az idei Ghost Of Tsushima különleges szettingjével, jó harcrendszerével és a japán kultúra iránti tisztelettel sikeresen eladta magát.
Azonban volt egy játék még 2019-ben, ami csúfosan elsikkadt, pedig PlayStation exkluzív címként aligha volt könnyű dolga ebből a szempontból. A Tsushimához hasonlóan megpróbálkozott egy egyedi történettel és különleges közeggel, azonban valamiért mégis a süllyesztőben végezte. Noha a Days Gone nem lesz a legjobb PS-exkluzívok között emlegetve, mégis a maga nemében egy tisztességes alkotásról beszélhetünk.
[h]Mocizzunk má’ együtt[/h]
Természetesen a nyílt világú játékok minden ismérve felsorakozik: lehet lopakodni, fejleszthetjük járművünket és karakterünket is. Mellékküldetésekért cserébe oldhatunk ki extra tuningelemeket motorunkhoz, vagy épp újabb fegyvereket.
Már a bejegyzés elején ki kell fejeznem mennyire csalódott vagyok. A Days Gone simán lehetett volna a generáció egyik legkiemelkedőbb alkotása. A története zombizsánerhez képest (és azon túl is) kiemelkedő, a szereplők egyéni motivációja is hiteles, és a posztapokaliptikus mikrotársadalom ábrázolása is okos húzás volt. Mindezek mellé a karakteranimációk, a gesztusok, a mimika, a hordamechanizmus szintén világklasszis szintet hoz.
Cserébe viszont van egy ügyetlen, repetitív és félig-meddig unalmas játékmenet, nehezen értelmezhető küldetésmechanizmus, és egy tonnányi technikai bug.
A szinkronmunka szintén magas színvonalon pörgött, habár pont a főszereplő Deek volt a legfurcsább. Néha szótlan, morgós motoros modorát keltette, máskor szószátyárkodott. Esetenként motyogott, nyögdécselt össze-vissza, hol színpadias volt, hol pedig pont tökéletes. Sam Witwer kiváló szinkronszínész, de itt néha egészen fura szélsőségeket produkált. A többi karakternél ez nem tűnt fel, bár nem is velük töltöttünk el 30-40 órát.
[h]A Last Of Us, ami FarCry akart lenni[/h]
A Days Gone esetében szerintem már hamar megvolt a történet legapróbb részlete is, és a karaktereket is előre az utolsó vonásig kidolgozták, amikor rájöttek, hogy fogalmuk sincs arról a SIE Bend Studionál, mit fognak kezdeni a játékmenettel.
Ezért hát fogták az újkori zombidrámák királyát, a The Last Of Ust, abból merítettek pár dolgot, majd kiegészítették a generikus nyílt világ orvosi lovával, a FarCry-jal. Egy kis lopakodás itt, egy kis fegyverkraftolás amott; szerencsére tornyokat legalább nem kellett mászni (pontosabban kb kétszer azért mégis csak, de csupán egy küldetés fontos apropójából).
Vannak dolgok, amik működnek más játékoknál – csak hogy a példánál maradjunk: a FarCry elég ügyesen kezeli a realisztikusabbnak mondható elemeket a teljesen vad pillanatokkal. De amikor megpróbáljuk áthozni a Last Of Us keserű realizmusát és azt próbáljuk vegyíteni játékélmény szempontjából kényelmes megoldásokkal, akkor kaphatunk fura és visszás eredményeket.
Mint például azt, hogy hány nap telik el a játékban. Egyfelől tök fölösleges infó, de a pause menüben mindig ott van, hogy hány nappal később járunk a világégés után. A napszakok váltakoznak (később jöttem rá, hogy amúgy van is értelme), de történet szempontjából nem mond semmit. Vegyünk egy példát.
VIGYÁZZ, A KÖVETKEZŐ BEKEZDÉS SPOILERES!
A játék menüje már valami 820 napot mutatott nekem, ami eddig sem érdekelt, de akkora betűkkel írja, hogy nem lehet nem odafigyelni. Egy alkalommal Sarah-val együtt ellátogatunk régi munkahelyére, ahol egy MI bejelenti, hogy 751 nappal azelőtt lépett be utoljára a kutatóintézetbe. Ami azt jelentené, hogy a kitörés után volt ott a laborban; pedig a sztoriból kiderül, hogy ez nem így történt. Tudom, apróság és szőrszálhasogatás, de az ilyen kontinuitási hibák elkerülhetők lettek volna, ha egyszerűen nem foglalkozunk azzal, hogy hány nap telt el.
SPOILER VÉGE!
A másik hasonló dolog, ami állandóan kivett az élményből, a távolság számolása. Motorunk időnként kifogy az üzemanyagból, ezért nyilván újra kell tankolnunk. Fejlesztésekkel bővíthetjük a tankot, tehát tovább bírjuk naftával. Ez a játékra nézve alig néhány kilométert jelent. A Days Gone elején alig tudunk egy tankkal megtenni 2 km-t.
Egyszerűen nem tudtam betájolni, hogy ténylegesen annyit megyünk-e, vagy a játék illúziója miatt tűnik annyinak. Az is lehetett volna, hogy két küldetés között 20-30 km-t utazunk sokkal gyorsabb tempóban, de akkor most amiatt hisztiznék. Csak ez az apróság is annyira röhejesen hat, hogy ilyenkor nem lehet valódinak, komolynak felfogni a játékot. 2-3 kilométerenként újra töltögetni a benzintartályt szimplán csak hülyeségnek érződik.
[h]Szabaság és motor szabadság nélkül[/h]
A motorozás és az amerikai életérzés egyik nagy jelképe a szabadság. A játék ehhez képest elég szabatosan értelmezi a kifejezést. Igen, van egy open world játékterünk, ahol odagurulhatunk, ahova akarunk, de minden más tekintetben nem méri bőkezűen a felfedezés adta élményt.
Növelhetjük Bizalmunkat a három különböző táborban, de nehogy azt higgyük, hogy kifarmolhatjuk bármikor az adott helyszínt. Oké, a begyűjtött növények, állatok és korcsfülek (a zombikat itt korcsoknak hívják) eladása ad némi extra pontot, de nem túl számottevő mennyiségben. A főküldetések és a táborokhoz kapcsolódó egyéb missziók által tudjuk növelni “befolyásunkat”, amelyek csak bizonyos pontokon oldódnak ki. Tehát, akárhonnan nézzük, elég lineáris a játékmenet.
A szabadság másik aspektusa a mellékküldetések. Sajnos ebben sem dúskál a játék: vagy zombikat füstölünk ki helyekről, vagy szektás táborokat számolunk fel. Mindkettő roppant kellemes élmény – az első két alkalommal. Utána önismétlő, és dögunalom, az ígért jutalmak ellenére is.
Jó, ne legyek igazságtalan: néha másik motoros egyént kell üldözni, van hogy nyomozni kell valaki után, akit vagy ki kell szabadítani, vagy meg kell ölni.
Ezek mellett NERO-állomásokat oldhatunk fel, ami elég hasznos, mivel ilyenkor tudjuk feljebb tornászni életerőnket, állóképességünket, vagy az összpontosításunkat.
A Days Gone több helyen elhiteti a játékossal, hogy ez egy igazi nyílt világú sandbox, de hamar átlátható az illúzió, és lényegében egy tök lineáris játékmenetet kapunk. Ami amúgy nem baj, ha lenne egyéb teendő a világban, de abból sem sok akad. Ami van, meg tényleg unalmas és szinte semmit nem ad hozzá az élményhez.
[h]Legalább jól néz ki…[/h]
A játék legnagyobb részében fantasztikusan néz ki. A karakteranimációk kifejezőek és remekül átadják az aktuális érzelmeket. A világ is szépen van megalkotva, és a környezet is kellemes (és persze világvége) hangulatot áraszt. Ellenben technikai oldalról számtalanszor elhasalt a játék. Rengeteg indokolatlan frame droppal találkozni PS4 Pro gépeken is, de tele van nem betöltő textúrákkal, és irgalmatlan töltési idővel.
Mindemellett az irányítás is néha teljesen ostobán viselkedik. Az ellenfelek csomószor beakadtak random tárgyakba, és a mini térkép is leginkább használhatatlannak bizonyult. A “mesterséges intelligencia” is elég furán működik: néha teljesen hülye az ellenség – legyen emberi, vagy fertőzött, és azt sem veszik észre, ami a szemük előtt történik. Máskor pedig a legdurvább aimbotot használják, és lazán kiszúrnak egy rejtekül szolgáló bokorban a térkép másik végéből.
Helyenként akadtak izzasztó ütközetek, és olykor úgy tűnt, hogy az ellenség taktikázik ellenem. Körbefogtak, zárótűz alá vontak, és megpróbáltak bekeríteni. Itt sem felhőtlen azért az öröm, mert közepes nehézségi fokozaton az adja a játék egyik legnagyobb kihívását, hogy egyrészt tartalékolni kell a lőszerrel, másrészt a közelharci fegyverek is hamarabb törnek. A nehézség ott jön be, hogy az ellenfelek szivacsként szívják magukba a töltényeket. Fejlövésből is olykor 2-3 kellett, hogy megfeküdjön rosszakarónk.
Igen, de lehet osonni – mondhatnátok. Lehet, de ha az aimos ellenfél harminc méterről is kiszúr egy bokorból, akkor máris csődül a tömeg és nem sokat ért a stealth.
[h]Horda el magad![/h]
A játék egyik selling pointja a horda mechanizmus. A térkép számos területén találkozhatunk zombi hordákkal, amelyek legyőzése beható ismeretet kíván minden játékelemet illetően. A főküldetés során is megköveteli háromszor is a játék, hogy zúzzunk le egy hordát.
Amivel leginkább az a baj, hogy maga a Days Gone a sok hülye hibája ellenére nem feltétlen nehéz játék. Meg lehet halni saját botorságunk miatt, meg ha nem figyelünk, vagy ha nem jól tartalékolunk. De ilyenkor második próbálkozásra általában sikerül venni az akadályokat. Ezzel szemben a horda megsemmisítése jóval nagyobb szaktudást igényel. Hogyan gazdálkodjunk robbanó anyaggal, lőszerrel? Merre fussunk (ehhez profin kell irányítani Deacont, és ki kell ismerni a környezetet), hova csaljuk az özönlő korcsokat, hogy szedjük szét őket kisebb csoportokra?
A főküldetés által kényszerített hordapusztítás mellett összesen másik kettőt zúztam le, mert egyszerűen nem volt türelmem a többihez. Túl sok munkát igényelt egy olyan játékban, ami gyakran elég lustán bánt minden más játékelemmel.
[h]Múló napok[/h]
A teszt végső pontszámán egyedül a fő sztori tudott emelni valamennyit. Sajnos legtöbbször a közepestől egy fokkal jobban teljesített a Days Gone. Multiplatform címként lehet jobban teljesített volna, vagy ha a fejlesztők jobban tudnak bevált receptet másolni. A történet zombi-műfajhoz képest nagyon is rendben volt, a főbb karakterek szerintem jól lettek megírva, és a generikus játékmenet is el tudott szórakoztatni a játék végéig.
Ezzel szemben pedig ott a hullámzó nehézség, a kissé unalmas, és önismétlő melléktevékenységek, a hiányos és fölösleges fejlesztési lehetőségek, a nehezen értelmezhető küldetésadagolás, és a temérdek egyéb bug.
Összességében tehát a Days Gone egy oké játék. Igazán semmiben nem kiemelkedő, de messze van attól is, hogy rossznak tituláljam. Minden egyes jó pontra fel tudnék hozni egy negatív “de” ellenérvet. A látvány szép, de az optimalizálás vacak. A karakterek jók, de a szinkron nem mindig telitalálat. A történet jó, de rossz az adagolás. A motor tök jó, de… oké, a motor tényleg tök jó.
Aki téli napokon nem tudja mit kezdjen magával, és éppen akcióban találja a Days Gone-t, úgy gondolom nyugodtan beruházhat rá. Ha a könyökötökön jön ki a nyílt világú, third person nézetes osonós akciójáték, akkor viszont kerüljétek, nem ad hozzá semmit a bevált recepthez, legfeljebb másolja azt több-kevesebb sikerrel.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
