Vadászidény – Monster Hunter Rise JÁTÉKTESZT

A Capcom 2018-ban megmutatta, hogy a Monster Hunter szériának nem csak portable készülékeken van helye, hanem az aktuális generáció “nagy” konzoljain is simán lehet sikeres. A különleges akció-rpg-sorozat azóta is toronymagas a legjobban fogyó Capcom termék közel 17 millió eladott példánnyal. A Monster Hunter World kapott egy terjedelmes DLC-t is Iceborne címmel, ami ismét gondoskodott arról, hogy a játékosokat odakösse a képernyők elé. 2021-ben a széria ismét visszatér a hordozható konzolokra, ugyanis a Monster Hunter Rise (egyelőre) kizárólag Nintendo Switchen érhető el.

[h]Vadászidény[/h]

Jómagam a Worlddel kapcsolódtam be a sorozatba, de szerencsére nem hagytam ki semmit azzal, hogy a korábbi Monster Hunter részekkel nem volt szerencsém játszani. Történetét tekintve egyébként sem nagy eresztés egyik epizód sem, de a Rise ugyancsak “kitett magáért”. Számomra semmilyen megfogható sztorival nem rendelkezik, azon kívül, hogy jönnek a nagy szörnyek, és nekünk le kell csapni őket.

Más esetben egészen biztosan felrónám a történet hiányát, vagy legalábbis ráznám az öklömet, hogy legalább megpróbálhatták volna. De aki ismeri a szériát, vagy játszott akármelyik részével, valószínűleg egyetért velem abban, hogy az ég világon semmi szükség igazából akármilyen sztorira.

Rirald: A Monster Hunter játékok narratívája tényleg kifejezetten a történetbúvárok számára kedvez. És ahogy az elődei is, úgy a Rise is inkább történelemmel, mintsem valódi történettel van felruházva. Persze, alibi jelleggel vannak átvezetők, nevesített karakterek és a betanításnak szánt magányos vadászatok végére is próbál valami cselekményt felépíteni. De az egyszeri halandó ezt jó esetben a feje fölött lebegő kérdőjellel szemléli. Majd egy fintorral az arcán csak konstatálja: Japán.

Ellenben, ha valaki (természetesen nem én) a munkahelyi kávészünetében is a wiki-t és a Monster Hunter kutatók (igen, vannak ilyenek is) posztjait vizslatja, netán a sárkánybuzéria jegyében a szörnyleírások alapján determinálja, hogy a Rathiant és a Rathalost egyedi tulajdonságaik mellett az elsődleges nemi jellegeik külömböztetik meg egymástól, annak jó hírem van. Barátom, rád végtelen mennyiségű történet vár. Mindenki más pedig gyorsan belátja, hogy itt inkább a menetek és nem a miértek számítanak.

[h]Tutorial a pokolból[/h]

Gabe: A játékmenet, ha megadjuk neki a tanulási görbére szánt időt, be fog szippantani, és örömmel grindolunk orrvérzésig. Azonban aki most csatlakozik a Monster Hunter világába, annak tényleg érdemes rászánni némi időt, amíg gyakorolhat, vagy kitapasztalja az alap mechanikákat, mert az indulás nem éppen a legbarátibb aspektusa a játéknak.

Kalandunk során megannyi wall of text fog elénk tárulni, a lehető legkevésbé kreatív módon rábírva szerencsétlen játékost, hogy végig is olvassa. Bevallom, volt annyi tapasztalatom, hogy a legtöbb szövegdobozt bőszen elnyomkodtam. A legegyszerűbb mechanikákról is képesek voltak öt képernyőnyi szöveges tutorialt odahányni. Higgyétek el, a Rise az elején okádni fogja a tanácsait, de ennyi mindent képtelenség észben tartani: menjetek terepre, és folyamatában bele fogtok rázódni.

Rirald: Ezek megírására tippre középkori szerzetesek, kódexmásoló írnokok leszármazottait szerződteték. Sokszor tonnaszámra fossa ránk a játék a száraz, unott sorokat és akár 50-60 óra után is be-becsordogál pár darab. Ezek pedig a “banális tehénlepénytől” skálázódnak a “végülis használható” felé. Ennek ellenére, – Gabe kollégával szemben –kapacitálnám a leendő játékosokat, de kifejezetten a kezdőket, hogy tartsák fél szemüket a szent útmutatáson. Gyakorlatilag száz órákat bele lehet ölni a játékba úgy, hogy az embernek halvány lila gázfelhője sincs az életszínvonalt emelő funkciókról (Yeah, jártam így a Worldnél – Gabe).

[h]Mindenkire gondoltak[/h]

Gabe: Küldetések terén három fő részre oszlik a Rise. Vannak az egyszemélyesre tervezett offline Village Questek, melyek a “főtörténeten” vezetik végig a játékost. Ide nem lehet pajtásokat behívni, de cserébe a szériával most ismerkedők egy kvázi easy mode-ot pörgethetnek végig.

A másik játékmód, amit viszont már érdemes, sőt kötelezően ajánlott többedmagunkkal tolni, az a Hub Quest. Itt a szörnyek már jócskán nagyobb kihívást jelentenek, jobban fel kell készülnünk az ütközetekre, és később itt erősebb lesz a jutalmazás is.

Rirald: Ha a falusi küldetések adják a torta alapját, akkor a Hub Questek a piskóta közötti krém. Ezen küldetések képezik a játék fő gerincét és kvázi ez adja a multiplayer-t is a képlethez. Ugyan én a “kötelezőent” kicsit túlzásnak érzem, de vérmérséklet és türelem függvényében én is ajánlom a többedmagunkkal való nekiiramlást, mivel a szörnyek eleinte ténylegesen nem erősebbek, viszont sokkal szívosabbak. Így elkerülhető, hogy a harcok csúnyán elhúzódjanak akár fél órákra is.

Gabe: Ezeken felül a különböző NPC-k hozzánk hajigálnak egy halom kisebb-nagyobb mellékküldetést, melyeket szintén erősen ajánlott elvégezni egy kis nyersanyagért, fegyver tervrajzért, vagy az extra pénzért.

És harmadik elfoglaltság mellett megjelenik egy újdonság is, a Rampage Quest. Itt lényegében egy tower defense játékmódban kell a jócskán legyengített szörnyek hordáját visszaverni. Rendelkezésünkre áll néhány telepíthető manuális vagy automata fegyver, csapdák, és speciális boostok is. Időről időre pedig megkongathatjuk a Counter Signalt, ami ideiglenesen meglehetősen megnövelik támadóerőnket. A cél, hogy a támadó monstrumok ne tudják bevenni a bázisunkat.

Rirald: A Rampage meglepően kidolgozott része a játéknak és bizonyos, a fejlesztéseket kiegészítő funckiók szempontjából kritikus nyersanyagot csak itt lehet kiszedni. Például a Rampage-skill-ekhez szükséges ticketek csak ezen küldetések teljesítésével húzhatjuk be. Ezek ugyan nem borítják meg az anyag-antianyag engyensúlyt a játékrendszerben, ám a végjáték felé induló min-maxolásnál kellemes plusszokat (támadás, védekezés vagy affinitás bónuszok formájában) lehet kisajtolni a fegyvereinkből.

[h]Meowsteri segítők[/h]

Gabe: De ne menjünk el a játék egyik legfontosabb ismertetője mellett sem. Nem a gigászi szörnyekre gondolok, nem is a háromméteres kardokra, hanem hű segítőnkre, a Palicora. Ez a macskaszerű élőlény jóban-rosszban velünk tart, és bármennyire hihetetlen, nagy segítségünk lesz a harcokban. A Rise azonban kiegészítette a kompániát egy kutyafélével, a Palamute-tal. Persze ő is nagyban hozzá fog járulni, hogy porrá üssük aktuális ellenfelünket, de emellett még mountként is használhatjuk, felgyorsítva utazásunkat az alaptábortól a vadászat helyszínéig.

A Palicót és a Palamute-ot is fejleszthetjük a szörnyekből elhulott (vagy épp kraftolt) scrappekkel, hogy jóval erősebbek legyenek, így segítve még többet nekünk. A rájuk aggadható páncélok és fegyverek nem mellesleg jellemzően nagyon jól néznek ki, szóval lehet flexelni mások előtt menő kutyusunkkal vagy cicánkkal.

Rirald: Bár macska kedvelőként kifejezetten hízelgő a Palico-k (néha már túlzott) szerepeltetése, de örömmel vettem Palamute-pajtásaink jelenlétét is. Bár érezhetően a cirmos bajtársaink még mindig előnyben vannak hegyes fülű házőrzőinkkel szemben, a funkcionalitás jegyében multiplayer-ben ezúttal csak a kutyusainkat cipelhetjük magunkkal. Állati kísérőinket pedig továbbra is egyedi kiegészítőkkel láthatjuk el, amik alkalmanként passzív bónuszokkal, gyógyítással és hasonló, harcban támogató adottságokkal ruházza fel őket.

Ezen felül cicáink különböző szerepkörökben tetszeleghetnek. Lehetnek gyógyítók, támogatók, harcosok, tüzérek vagy gyűjtögetők. Ezek egyedi képességeket adnak társunk számára, amiből szám szerint hármat választhatunk ki. Továbbá – ha ennyi nem lenne elég – mindkét társunk viselkedését is saját képünkre formálhatjuk, hogy csak kísérjenek, aktívan harcoljanak mellettünk vagy boldog-boldogtalant megtámadjanak.

Gabe: A bázisunk részét képező Buddy Plaza nevű helyen tudunk felfogadni Palicókat és Palamute-okat is, képezhetjük őket, vagy elküldhetjük Meowceneries bevetésre, ahol egy csomó hasznos cuccot fognak lootolni nekünk.

És ha már itt tartunk, kénytelenek vagyunk kiemelni, hogy a macskás poénokat rettenetesen kínosan túltolták a készítők. A Worldben is találkozhattunk már “purr” és “meow” gegekkel, de itt felborult a hordónyi szar szóvicc és egyenesen beleömlött a programkódba.

[h]Rengeteg újítás[/h]

Gabe: Egy csomó jól működő fícsört átvettek a Worldből, ami miatt kicsit otthonosabban éreztem magamat a Rise-ban. De nem egy copy-paste-ről van szó, hiszen az új Monster Hunter elég sok újítást és változtatást is eszközölt. Leginkább előnyére. Az egyik ilyen újdonság a wirebug rendszer, ami frissítő mechanikát hozott a játékba. A Worldben megismert grappling hookkal szemben a wirebuggal való manőverezést kihasználhatjuk a szörny megközelítéséhez, vagy épp attól való meneküléséhez. Taktikázhatunk mikor-merre ugrunk, illetve nem kicsit járul hozzá a szintén újdonságnak ható vertikális játéktér megismeréséhez. Megfelelő ügyesség mellett előnyt kovácsolhatunk abból is, ha egy magasabb szirten keresztül rövdítenénk az utat, vagy egy szikla tetejéről akarjuk kémlelni a tájat.

A wirebug újfent nagyon hasznos lehet, ha meg akarunk ülni egy kellően legyengített szörnyet. Igen, jól olvastátok. Aligha van menőbb dolog annál, amikor egy arra tévedt (vagy odacsalogatott) monstrumot vetünk be rezidens prédánk ellen. Mindegyik szörnynek egyedi mozdulatai vannak és noha limitált az idő, hogy velük zúzzunk, így is kifejezetten hasznos tud lenni. Meg hát milyen menő már…

Rirald: Illetve minden fegyverosztály kapott 2 új mozdulatot, amiket a madzagrovarokkal turbóztak fel. Ezek fegyvertől függően lehetnek látványos kombók, amikkel egy hatalmasat somhatunk a sárkányivadékokra. Vagy akár különleges kitérő mozdulatok is, amikkel gyors helyváltoztatást és indokolatlan piruetteket nyomhatunk le. Az általunk favorizált dupla penge egyik ilyen támadása a megfelelő gomb lenyomása után egy jólszituált szúrással a szörnyek valagába importál némi kábelt. Ha ezt követően megfelelő ütemben csapunk oda, akkor a kábel szakadásakor egy alap támadás tízszeresét is súlythatjuk a delikvensen.

Gabe: A vertikálisan és horizontálisan is közepes méretűnek mondható területeken menet közven a szokásos crafting anyagok mellett power-upként szolgáló bogarakat is fel tudunk venni, melyek által megnőhet életerőnk, staminánk, támadási- avagy védekezési erőnk. Ez is egy kis aprsóság, ami időnként feldobja a játékmenetet.

A Monster Hunter Rise palettáján viszonylag sok szörny jelenik meg. Akadnak bőven régi ismerősök, és új lények is, melyek egyaránt feladják majd a leckét a lelkes vadászoknak, főleg High Rank 5 fölött. Természetesen most is oda kell figyelni a szörnyek gyengeségeire, erősségeire, és érdemes eszerint építeni a buildünket is. Nagyon nem mindegy milyen típusú fegyvert vagy páncélzatot cipelünk magunkkal egyes ütközetekhez. És ne feledkezzetek meg a helyes táplálkozásról sem!

[h]Minimális mikromenedzsment[/h]

Gabe: Kezdőbb játékosoknak talán valamivel könnyebb dolguk lesz, ha a Rise mellett teszik le voksukat. A Worldhöz képest kicsivel árkádosabbra sikerült, és a Village Questeknek hála kevésbé meredek nehézségi görbén tudnak beletanulni a hogyanokba és mikéntekbe. De a játék mesterévé válni most sem lesz könnyű menet. Sok-sok órát kell belepakolni, és egy adag – szerintem még éppen elfogadható mennyiségű – grind is szükséges, hogy összeszedjük a számunkra megfelelő fegyvereket, páncélokat. Újra és újra neki kell menni mindenféle monstrumnak, és a legjobb az lesz, ha szerzünk magunk mellé megbízható cimborákat, mert idegenekkel vadászni nem mindig habos torta.

Rirald: A játék megjelenése után a MonstaHunta keménymag gyorsan kihátrált a játékból és visszavándorolt a World-be. Ennek ellenére rengeteg a jó játékos, akik kb. 5 perc alatt nevetve térdre kényszerítenek bármit és bárkit. De még ígyis nem egyszer dobtam vissza a táskám aljára a Switch-et. Miután 20-30 perc féktelen csépelés után AnimeWorld6969 harmadjára is képes volt ugyanúgy meghalni. Ami természetesen néhány speciális küldetést leszámítva instant véget vet az adott küldetésnek.

Gabe: Mikromenedzsment terén nem kell túl sok mindent csinálnunk: érdemes a különböző szörnyfajtáktól függő dango-seteket összerakni, amiket a küzdelem előtt elfogyasztunk. Szintén nem árt észben tartani, hogy az item boxunk legyen mindig feltöltve potionökkel, bombákkal és csapdákkal, hogy minden eshetőségre felkészüljünk.

A Monster Hunter Rise képes függőséget okozni. Ha elkapjuk a fonalat, és bekerülünk a flowba, akkor a “csak még egy kör” hamar nagyon sok körré avanzsálhat. Érdemes a lehető legtöbb fegyvert kipróbálni, hiszen ami elsőre úgy tűnhet, nem nekünk való, később simán a kedvencünkké válhat. Hogy lekraftoljuk a jobb darabokat, nyilvánvalóan minél több szörnyet kell levadászni értékes lootjaikért. Innentől kezdve kialakul a rutin, és hosszú-hosszú órákra nem fog elengedni a játék.

[h]A Switch ilyet is tud[/h]

Gabe: Aki Switchet vásárol, remélhetőleg nem a nyers erő miatt választja a Nintendo konzolját. A maga szolid képességei mellett is megmutatta már párszor, hogy igenis ki lehet sajtolni szép, kreatív és látványos megjelenést egyes címekből. A Monster Hunter Rise kapcsán tartottam attól, hogy itt most beletörik a fejlesztők bicskája, és a szerény hardver miatt minimum teljesítménybeli problémák fogják felütni a fejüket. No, senki ne várjon 4K-t, vagy akár 1080p-t, meg száguldozó FPS-t, de a lehetőségekhez mérten a Rise elég jól teljesít. Handheld módban nálam egyszer sem röccent meg, legtöbbször magabiztosan tartja a 30 képkockát, és magával a grafikával is abszolút meg vagyok elégedve. Dokkolt módban fordultak elő FPS-dropok, sőt azt mondanám, hogy elég gyakori jelenség, de sosem vált élvezhetetlenné az élmény.

A látványvilággal meg vagyok elégedve: az effektek elég részletesek, a szörnyek remekül vannak kidolgozva, a változatos területek pedig tartogatnak meglepően szuperül festő részeket. Zenei téren meglovagolták a távol-keleti kultúra jellegzetes dallamait, melyek remekül illeszkednek a játékhoz, már ami a csatákat, vagy vadászat közben szóló zenéket illeti. A faluban felcsendülő dalok viszont amennyire fülbemászóak eleinte, annyira lesznek fülsértőek néhány órával később. Minden kisebb falubeli helységnek más zenéje van, de így sem kerülhető el a teljes őrület. Szerencsére ezek egyesével bármikor megváltoztathatók, szóval nem kell 80 órával később is ugyanazt a magashangú női éneket hallgatni, ha nem szeretnénk.

Rirald: Élnék a gyanuperrel, hogy dokkolva szinte a közelében sincs a 30 képkockának. Ez csak azért szomorú, mert hiába sokkal folyamatosabb és élvezetesebb kézi-módban a játék. Sajnos a joy-con hosszútávon kényelmetlen és piszkosul fárasztja a csuklót és az ujjakat. A grafika is kissé felemás nekem. Néha ámulok, hogy milyen részletesen kidolgozott ahhoz képest, hogy egy Switch játékról beszélünk. Máskor – mint azt egy tweetem alatt Peti barátom felvetette – kb. a DirectX 7-es időket idézi, ami erősen ezredforduló szagú. Persze, értem én, hogy hardver limitációk, de néha nagyon próbára teszi a játék motorja a képzelőerőnket. Mert egy-két pályarész alapján nehéz elhinni, hogy ugyanez a motor termelte ki a Devil May Cry 5-öt vagy az elmúlt két Resident Evil remake-et.

Ellenben én a zenékre pirospontot adok – ahogy azt tettem a World esetében is. Igen, eleinte fülbemászó és igen, egy idő után ennek ellenére is bevérezhet egyesek dobhártyája. Ahogy azzal kapcsolatban sem szeretnék ámítani senkit, hogy én sem cserélgetem rendszeresen őket. Viszont remekül passzolnak a játék könnyed, az Edo-kori Japán ihlette látványvilágához, hangulatához.

Gabe: Összességében tehát a Monster Hunter Rise egy fantasztikus játékmenettel rendelkező alkotás, ami a Switch utolsó erejét is kisajtolja, hogy egy nagyszerű látványt nyújtson a játékosok számára. A szörnyvadászat kifejezetten addiktív, és habár tanulási görbéje változó, a Village Questek segítenek irányba rakni a zöldfülű érdeklődőket is. Hatalmas sikere nem véletlen, hiszen tényleg egy nagyszerű játékról van szó. Egy kiváló élmény akció-rpg köntösbe bújtatva, ami ha egyszer elkapja a játékost, garantáltan szörny-sorozatgyilkossá fog válni.

[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]