Tegnap megjelent a Vaják 2. évada, és ennek alkalmából előkerestem két évvel ezelőtti írásomat az első szezonról. Bár már van egy cikk a sorozatról az oldalon, íme a különvéleményem Geralt netflixes kalandjairól.
A cikk eredetileg a leet.hu-n jelent meg 2019 decemberében.
Nehéz szavakba önteni, mennyire vártam a The Witcher-sorozatot (hogy ne tévesszük össze a játékokkal, nevezzük ezentúl a magyar címén, Vaják-nak). Sokkal jobban, mint a Skywalker korát, mindezt úgy, hogy Star Wars-rajongónak tartom magam, és a Witcher-játékok az egyedüli kapcsolódási pontjaim Sapkowski világához. Persze az is igaz, hogy a legutóbbi Csillagok háborúja-epizódok nem igazán győztek meg, miközben Geralt harmadik interaktív kalandja nálam az Évtized Játéka cím birtokosa, de ez akkor sem kis teljesítmény egy aránylag kis költségvetésű sorozattól.
A bejelentés óta eltelt időben lelkesedtem a szereposztással kapcsolatos álhíreken, és izgatottan láttam, hogy Henry Cavill milyen lelkesedéssel áll hozzá a szerephez. Most pedig végre megnézhettem a várva várt első évadot, és még a felemás kritikai fogadtatás sem állíthatott meg (erre még visszatérek). A tapasztalataim pedig tagadhatatlanul pozitívak, még akkor is, ha itt-ott lehetne még alakítani a részleteken.
[h]Északon a helyzet fokozódik [/h]
A Vaják története nagyjából az első két könyv cselekménye köré fonódik, vagyis egymáshoz sokszor csak lazán kapcsolódó történetek szövevénye, amely érezhetően a sztori későbbi kibontásához szükséges hátteret tartalmazza, szerencsére kellemesen kalandos formában. Nyomon követhetjük Geralt legfontosabb vadászatait, Yennefer varázsnővé válását és Ciri menekülését nagyszülei elpusztuló várából. A különböző idősíkokban játszódó szálak aztán szépen lassan összeérnek, és fény derül néhány meglepő részletre és hétpecsétes titokra is (már ha nem olvastuk a regényeket).
A sorozat sajnos nem indít túl erősen. Az első epizód első képsora rögtön egy heves csatával indít a gyenge minőségű CGI ellen, és Geralttal ellentétben elbukik. Ha a nyitójelenet feledhetősége nem lenne elég, itt még messze nem alakul ki a későbbi kellemes hangulat, Yennefer szála meg sem jelenik, nehéz időben elhelyezni a történteket, az egész egy biztonsági játék, vállalható végeredménnyel. A kézitusák koreográfiája már itt is parádés, és Cintra ostroma sem lett rossz, már ez a rész is nézeti magát, de kár csodára várni.
[h] Közepes rajt, erős hajrá [/h]
Egyébként a nyitány elég megosztó lett, sokan a legrosszabb résznek tartják, ahonnan már csak fejlődik a Vaják, mások ennek az ellenkezőjére esküsznek. Én inkább az előbbiek felé hajlok, bár azért nem jelenteném ki egyenesen, hogy ez a legrosszabb, szégyellni való nincs rajta, és voltak még gyengébb pillanatok máshol is. Ugyanakkor az tagadhatatlan, hogy drasztikus fejlődés megy végbe az évad második felére, és a nyolcadik epizód végén már csak egy kérdés marad: mikor jön a következő?
Hogy mindez elérhető legyen, ahhoz persze építkezni kell, és ehhez minden alap a rendelkezésre állt. A Witcher világa fantasztikus, és a készítőknek ezt sikerült is megfelelően a képernyőre vinni. Ez nem kis teljesítmény, ugyanis egy jól megírt alapanyag még nem jelent jó adaptációt (szerintem elég megemlítenem az Eragon jó ízléssel nehezen értelmezhető filmváltozatát). Itt azonban a világ egy koherens egésznek tűnik, és az első epizódok jó munkát végeznek az alapszabályok felállításával és az alapszituáció felfestésével, mindezt szájba rágás nélkül.
[h] Négy epizódnyi Kőműves Kelemenné [/h]
Ez az építkezés a karakterekre is igaz, különösen Yenneferre. Itt ugyanis nyomon követhetjük, hogyan lesz egy megalázott, hendikepes lányból mindenki kedvenc, kissé arrogáns és szabadszájú mágusa. Mindenképpen érdekes folyamat, és a fejlődés is látható, bár ha az ívét egy függvényként akarnánk ábrázolni, lennének benne szakadások. De a lényeg úgyis a végeredmény, vagyis az évad második fele, amikorra összefutnak a szálak, beérnek a szereplők, és egyre több összefüggés látszik már előttünk.
Az első négy epizódot pedig gyakorlatilag beáldozták ennek érdekében, szerencsére mindezt úgy, hogy azért bőséggel élvezhetők maradtak. Egyszerűen a számtalan új karakter és csavar beiktatása nem megy zökkenőmentesen, de mivel a kiváló hangulat hamar felszínre tör, nemigen lesz megállás. A Vaják szerencsére hamar magával ragadott, és képtelen voltam megunni. Mindig haladtam tovább a következő részre, és a nyolcadik végén legszívesebben kezdtem volna az új évadot. Kár, hogy erre még egy darabig nem lesz lehetőségem.
[h] Barátok közt, jóban-rosszban [/h]
A jól felépített világ mellett a kiváló karakterek azok, akik fenntartják a lelkesedést, különösen Jaskier és Yennefer, akiket nagyon eltaláltak az írók. A folyamatos humorforrásként szolgáló bárd szerethető és szerencsére nincs túltolva, bármikor képes színt vinni a jelenetekbe. Yennefer egy kicsit más tészta, ő tudatosan nem mindig szimpatikus, de egy feszült, sokszor drámai utat kapott, aminek a végére sokat változik a személyisége is. És persze ott van Geralt, akit szinte tökéletesen formál meg Henry Cavill. Nagy érvágás lett volna, ha pont a főhős nem elég jó, de panaszra nem lehet okunk: Cavill még azt a szinte utánozhatatlan dörmögő hangot is remekül hozta, amihez a játékokból hozzászokhattunk. Geralt figurájával pedig végig együtt tudunk érezni, minden hibája ellenére is, mindehhez pedig kellő stílust is kapott.
Ciri száláról eddig nem nagyon beszéltem, talán ebben lesz a legkevesebb köszönet. A menekülés közben persze van rengeteg feszült jelenet, és az atmoszférára sem lehet panasz, de itt voltak megkérdőjelezhető létjogosultságú mellékvágányok is. Ciri pedig valahogy nem elég erős személyiség ahhoz, hogy ezeket a mindössze egy-két embert mozgató jeleneteket igazán élvezetessé tegye, a küszöbön álló tragédia pedig nem elég fenyegető, hogy jelentősen emelkedjen a pulzusunk (pedig a Gyűrű szövetsége óta tudjuk, hogy igenis lehet hosszú menekülést izgalmasan átadni).
[h] Kaotikus idők, kifinomult harcok [/h]
Ahogy folyik előre az élvezetes, kalandos cselekmény, azért érdemes arra is odafigyelni, hogy pontosan hol is tartunk az időben. Az elején még kifejezetten zavaró lehet, hogy nem kötik az orrunkra, mi mikor történik, de később mindenre fény derül. Engem ez nem igazán feszélyezett, jobb, mintha mindig kiírják, hol és mikor játszódik a jelenet, annyira nem könnyű elveszteni a fonalat. Viszont emiatt azért érdemes nagyobb adagokban nekiesni a Vajáknak, amire szerencsére megvan a lehetőség, hiszen mind a nyolc epizód egyszerre jelent meg.
Bár az izgalmas mozzanatok gyakran követik egymást, mindez nem működne megfelelő harcok nélkül. Az a szerencse, hogy a karddal vívott összecsapások lélegzetelállítók. Itt-ott kiváló lassítások, kellő brutalitás és szédítő lendületesség jellemzi a harcokat. Nincsenek tele lusta közeli plánokkal, és több ember mozgatása esetén is minden folyékony és követhető. Mind a koreográfusok, mind a vágó munkája előtt le a kalappal, és hogy a speciális effektek egy részét is megdicsérjem, a mágia (illetve a jelek) megjelenítése is tetszett.
[h] Blaviken mészárosa [/h]
A szörnyek elleni harc már felemásabb. Ötletesnek ötletesek, hiszen lényegében különböző lényekkel találkozunk, akiknek a történetében sokszor van egy csavar is, de a CGI itt már inkább a pocsék tartományokba esik. Valószínűleg a költségvetés nem volt elég nagy, de mindenképpen jó lenne, ha ez a jövőben változna, több pénz és még több igényesség hatására.
A látványvilág egyébként több mint rendben van. A Vaják nagyon szépen lett fényképezve, a fények gyönyörűek, a kameramunka kellemes, és mindennek van egy minőségi, de nem túlságosan hollywoodi érzete. Talán a távoli építmények néha kicsit videojátékos megjelenésűek, egyáltalán nem csúnyák, de kicsit természetellenesek.
[h] Krónikás ének [/h]
Egy sorozatban ugyanakkor az egyik legfontosabb a történet, még szerencse, hogy ehhez szilárd alapokat adtak a könyvek. Ennek megfelelően a cselekmény fordulatos és titokzatos, de ennek ellenére úgy érződik, mintha nem igazán lenne egybefüggő (mert nem is az). Ez annyiban nem baj, hogy kiváló előkészítése a következő évadnak, ahonnan beindulna a koherens történet, de ha valaki egy kibontott, nagy kalandot szeretne, az lehet, hogy csalódik.
Nekem nem volt bajom ezzel, hiszen mint mondtam, a szálak nagyon szépen összeérnek a végére. Sokkal inkább az zavart, hogy itt-ott előfordul az utolsó Trónok harca-évad szindrómája: alapvetően elfogadható, vagy könnyen indokolható dolgok történnek, de valahogy nem sikerül kellően előkészíteni ezeket a pillanatokat. Emiatt néhol lesz egy-egy megkérdőjelezhető motiváció, vagy furcsa szituáció, szerencsére ez azért nem lesz jellemző.
[h] Akikkel összehoz a sors [/h]
A szövegek sajnos szintén kissé felemásak. Míg néhol csak úgy izzik a levegő, vagy szellemes replikák pattognak, addig máshol megnyílik a Coelho-csap: a közhelyek, meg a „sors” és a „végzet” szavak úgy ömlenek ránk, mintha valami ezotéria rovatot olvasnánk. Értem én, hogy a könyvek központi motívuma ez, és ezzel nincs is semmi baj, de annyira túl lett tolva, hogy legszívesebben tökön szúrtam volna magam, ha még egyszer elhangzik a „destiny” szó.
Mindettől eltekintve élmény követni, hova futnak ki a szálak, és ebben kiváló színészi munka kísér el minket. Cavill alakítását nem lehet eleget dicsérni, de Anya Chalotra is parádés Yen szerepében. Joey Batey kitűnően hozza a nőcsábász énekes szerepét, Freya Allan-ra pedig mintha ráöntötték volna Ciri szerepét (még ha az ijedt/zavart nézésen túl sok mindent nem is kell tennie). Talán Triss az, aki sem a játékokból, sem a könyvekből vett önmagára nem hasonlít, és kicsit jellegtelen személyiség terén is.
[h] Zene füleinknek [/h]
Szerencsére a pazar zene gondoskodik arról, hogy ne számítsanak a kisebb kellemetlenségek. Ez a minőség különben a hangzásvilágra úgy általában igaz. És bár van magyar szinkron is a Vaják-hoz, mindenképpen angolul ajánlanám. A magyar hang bár nem rossz, de kicsit trailer-érzetű, és nem túl természetes.
Bár nem olvastam minden könyvet, ahol kellett, igyekeztem utánajárni az adaptáció hűségének is, és ez alapján egészen vállalható a helyzet. A legfontosabb epizódok szépen megjelennek, és a pluszban hozzáadott Yen-eredettörténet sem lóg ki a képből. Persze a szereplőknél fel-felmerültek kérdések (például Triss esetén), de a kellemtelen helyzetek egy érzékenyebb területen adódtak. Sokan ugyanis nehezményezték, hogy sok a színes bőrű karakter a sorozatban. Na nem rasszizmusból, hanem arra hivatkozva, hogy sem a könyvnek, sem az alapjául szolgáló lengyel folklórnak nem nagyon felelnek meg, amiben van némi igazság. Számomra nem volt zavaró a jelenlétük, a főbb szereplőket nem érinti a dolog, különben is, manapság ez a fokú reprezentáció a minimum. Szerintem nem érdemes ebből vitát csinálni, mert a vége úgyis az lesz, hogy ez egyik fél rasszistának, a másik pedig a lengyel kultúra semmibe vevőjének lesz kikiáltva.
[h] Kritikus kitekintés [/h]
Végül a Vaják kritikai fogadtatásáról ejtenék pár szót, és bár ne kellene. Azt kellett, hogy megfigyeljem, hogy a kritikai szaksajtó és a közönség veszélyesen eltávolodott egymástól, főleg külföldön. A Witcher nem az első produktum az utóbbi időben, amelyik megítélésében markáns különbségek figyelhetők meg a profi újságírók, és a nézők/játékosok véleményében. A dolgot el lehetne intézni azzal, hogy a kritikus úgyis csak a hibát keresi, az egyszerű felhasználó meg úgyis befogad mindent, de ez nem igaz. Az eltérés pozitív és negatív irányban is gyakran előfordul, a kritikusnak pedig az lenne a célja, hogy segítsen a közönségnek a helyes döntés meghozatalában.
Kritikusként borzasztóan elszomorít ez az eltávolodás, és igyekszem tenni ellene, de azt is kezdem látni, hogy honnan indult el. Példának okáért a Vaják Metacritic-pontszámába is bele van számolva egy 0 pontos értékelés, ami annyit jelent, hogy olyanok véleménye is elvben mérvadónak számít, akik teljes hozzá nem értésről tesznek tanúbizonyságot. Nem arról van szó, hogy ne lehetne valaki negatív véleménnyel a sorozatról, ez mindenkinek szíve joga. De azt nem tartom normálisnak, hogy valaki bevallottan nem nézi végig az évadot, majd a történet zavarosságára és unalmasságára panaszkodik, szóba hozza, hogy szerinte túl sok a pucér nő, majd rábiggyeszt egy 0 pontot. Öröm látni, amikor valaki ilyen kivételes munkával rombolja az én hobbim megítélését is.
[h] Kérem a következőt! [/h]
De hogy pozitívabb legyen a végszó, lássuk az összegzést. A Vaják nem hibátlan, és lenne majd mit csiszolni rajta, de ettől még egy remek élményt nyújt. És ami ennél sokkal fontosabb, érezni rajta a fejlődést, és az arra való hajlandóságot. Egy kis odafigyeléssel, és kicsit több pénzből a második évadra kivirágozhat a széria. Egy biztos, a Netflix már berendelte a következő kört, már csak győzzük kivárni. Addig pedig megyek, és végigolvasom a könyveket, mert a sorozat meghozta a kedvem. Talán még egy újabb Witcher 3 végigjátszás is belefér. Csak lenne 100 szabad órám…
Ha nem is ez volt a legkiforrottabb cikkem, a lényeget a mai napig tartom, és változatlan érdeklődéssel fordulok az új évad felé. Utóbbinak a kritikájával várhatóan én érkezem majd, ezúttal valamivel több könyvismerettel és rutinnal a hátam mögött.