Ez itt az Archívum rovat első cikke, a What Never Was című ingyenes, 2019-es kalandjátékról. Az írás eredetileg a leet.hu-n jelent meg, 2019 márciusában. Az utólagos kommentárt dőlt betű jelöli.
Érdekes kettősség jellemzi az ingyenes videojátékokat. Ha körülnézünk a piacon, egész seregnyi ingyenes többjátékos címre bukkanhatunk, úgy, hogy nagyon keresnünk sem kell. Mivel nem szükséges értük fizetni, hatalmas tömegekhez juthatnak el, és ha sikerült eltalálni a közízlést, akkor a várt bevétel így is befolyik a különböző mikrotranzakciókon keresztül. Ennek az üzletpolitikának a sikerességét mi sem igazolja jobban, mint hogy az utóbbi időben a játékipart évekig meghatározó címek, vagyis a League of Legends és a Fortnite is egyaránt ingyenes alkotások.
Ellenben az egyjátékos módok között kevésbé népszerű ez a formula. A mobilos piacon még azért valahogyan sikerült megoldani a játékon belüli vásárlások jelenlétét, de nagykonzolokon és PC-n erre nincs nagy kereslet. Ezek után nem csoda, hogy ha Steam-en keresünk főként egyjátékos módra épülő ingyenes játékot, szinte hallani lehet az ördögszekerek gördülését, hiszen valamiből meg is kell élni a szerencsétlen fejlesztőknek. Aztán az a néhány elfuserált kivétel sem nyújt igazán maradandó élményt, legyen szó például a Marie’s Room-ról, vagy a The NADI Project-ről. Sajnos úgy tűnik, a What Never Was sem fog kilógni ebből a sorból.
Az utóbbi időben azért találtam néhány kisebb ingyenes alkotást Steamen, de ezek többsége valóban nem értékálló, és a megkapóbb darabok is csak egy képet vagy hangulatot ragadnak meg.
[h]Tavaszi nagytakarítás[/h]
A játékban Sarah-t irányítjuk, aki azért érkezik elhunyt nagyapja padlására, hogy szétválogassa az ott heverő tárgyakat. Az anyjával lefolytatott telefonbeszélgetésből nem csak az derül ki, hogy a készítők vélhetően nagyon kedvelik az ingyenes adatbankokból szerzett hangeffekteket, de az is, hogy szülei távollétében hősnőnk kénytelen lesz egyedül nekilátni a szortírozásnak.
Ezután meg is kapjuk az irányítást, és mint ahogyan ahhoz a többi 30 általam játszott, sétaszimulátornak csúfolt belső nézetes kalandjátékban, itt is szabad kezet kapunk, hogy lépjünk interakcióba, amivel csak tudunk. A padlás dugig van dohos könyvekkel, kedves emlékeket hordozó csecsebecsékkel, érdekes régiségekkel és persze titokzatos feljegyzésekkel. A tárgyak jelentős részével legalább a főhősnő egy monológja erejéig interaktálhatunk, és a készítők becsületére váljon, hogy az objektumok többsége több kattintásunkat is új információval jutalmazza. Szintén nem mehetek el amellett, hogy a zoom funkciója sem csak dísznek van ott, és a legjelentéktelenebb földön heverő papírlap is valódi szöveget rejt. További pozitívumként írható fel a játék számlájára, hogy a benne található néhány fejtörő sem lett rossz: egészen ötletesek, és bár nem fogunk tőlük vért izzadni, nem is túlságosan könnyűek, és a játék is igyekszik óvatosan rávezetni az elakadókat a megoldásra.
Ez a részletgazdagság egyébként meglepően ritka, talán ezért érzem úgy utólag, hogy túl szigorú voltam ezzel a játékkal.
[h]A padlás, musical nélkül[/h]
Ennél több pozitívumot ugyanakkor még erőlködve sem tudnék felsorolni a What Never Was kapcsán. Rögtön az első perctől kezdve motoszkált a fejemben az a kellemetlen gondolat, hogy ez az alkotás a Marie’s Room-hoz hasonlóan egyetlen helyiségben fog játszódni, és mint végül kiderül, nem is kellett pozitívan csalódjak. A What Never Was pofátlanul rövid, és ha mindent tüzetesen végigolvasunk, akkor sem fogunk egy bő fél óránál többet tölteni vele. Ez főleg azért van, mert ez a hangyányi hely is üresnek hat, mert egyszerűen kevés benne a tartalom, a különböző tárgyi emlék, vagy éppen a feljegyzés. Sajnos így nem nagyon tudott magával ragadni a kutatás izgalma, pedig ebben a műfajban ezen felül nehéz megfelelő élvezetet találni. Ráadásul itt még azzal is nehéz takarózni, hogy kicsi volt a költségvetés, hiszen egy kicsit nagyobb alaposság biztosan nem került volna dollármilliókba. Az pedig szimplán csak röhejes, hogy minden egyes könyvkupacnál ugyanazok a sorok fogadnak bennünket (persze lehet, hogy a nagypapának 18 példányban volt meg a kelta legendákról szóló könyv, ki tudja?).
Ezt a mai napig nem értem, hogy egy kifejezetten kis területet miért nem lehet több tartalommal, történettel feltölteni. Hasonló volt a problémám a My Last Memories About You-nál is, csak ott talán egy fokkal kevésbé voltam szigorú. Mondjuk pontszámban az sem nézett volna ki sokkal fényesebben, ha adok neki, de szerencsére nem kellett.
A játékmenetet egyedül Sarah nyaklánca próbálja feldobni, mivel ezen keresztülnézve olyasmit is megláthatunk, amire szabad szemmel nem lenne lehetőség. Azonban ez az eszköz sincs kiaknázva, ami a játék hosszát nézve nyilván nem meglepő. Végül is tehát marad a zavartsággal vegyes közöny az osztályrészünk, a játékélmény pedig mehet a kukába. Még atmoszférája sincs nagyon a játéknak, komolyan, ennél egy utazás a 7-es buszon is hangulatosabb, az legalább maradandó.
Persze ha mindössze egy padlás megalkotása a feladat, és ráadásul az Unreal Engine ketyeg a háttérben, akkor legalább külsőleg szép az összkép, nem? Nos, nem igazán. A statikus (és néhol tisztességesen megtervezett) tárgyak még nem annyira rusnyák, de például az ablakon kinézve, vagy főszereplőnk kezére pillantva nagyobb hányinger fogott el, mint amikor a Twitch IRL-szekcióját böngésztem. Mindezt sajnos a hangzásvilág sem nagyon feledteti, az ingyen letöltött zörejek a várakozásnak megfelelően nem művelnek csodát, a szinkronhangok pedig sokszor inkább csak idegesítőek. Utóbbinál legalább arra odafigyelhettek volna, hogy a szinkronszínész az egymást követő sorokat ne teljesen más hangnemben mondja fel. Ez megint nem pénz, hanem igényesség kérdése. A zenék cserébe nem katasztrofálisak, de nagyjából annyira voltak maradandók, mint a három pohár tej egy egész dinnye elfogyasztása után.
[h]Ami sose volt, talán sose lesz…[/h]
Még a sétaszimulátorok utolsó mentsvára, a történet sem tökéletes. Bár meg kell hagyni, a zavaróan kevés feljegyzés ellenére a sztori egészen képes volt felkelteni az érdeklődésemet (főleg az ügyesen adagolt misztikum miatt), olyannyira, hogy a végén naivan elhittem, hogy a fináléban nyíló új távlatokkal történik is valami, és végre egy igazán érdekes szekció következik. Aztán a játék kegyetlen hirtelenséggel véget ért, és ez a legkevésbé sem kielégítő lezárás annak ellenére csalódottan hagyott hátra, hogy előzetesen semmit sem vártam. További rossz hír, hogy a fejlesztő nyilatkozata szerint ez nem egy demó, ez minden, ami kész van a projektből, az esetleges második részhez pedig most kezdődött meg a gyűjtés.
Persze mindezek ellenére nem lehet haragudni a What Never Was-ra. Rendkívül kevesen dolgoztak rajta (a kódot mindössze egy ember írta), és a termék ingyenes is, igaz utóbbi körülmény nem akadályozza meg, hogy a játék gyenge legyen, elvégre az ajándék lónak sem áll jól, ha hiányzik egy lába meg a fél veséje. Ez sajnos egy kissé igénytelen, mindenfajta élményt nélkülöző, csalódást keltő ígérete egy talán soha el nem készülő projektnek, és mint ilyen, nehezen ajánlható bárkinek is.
Úgy érzem, talán egy fokkal elnézőbb is lehettem volna, ha már ingyenes a What Never Was, de a 4 pont az útmutató alapján szerintem stimmel – tényleg nem volt valami maradandó élmény.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
