IndieJáték

IndieJáték

IndieJáték

What Remains Of Edith Finch JÁTÉKBEMUTATÓ

Szerző

Közzétéve

2019. aug. 9.

Kommentek

0

A nyári uborkaszezonnak hála jut időm egy kicsit leporolni a nagyjából tucatnyi játék-kliensen meglévő virtuális polcaimat. Az elmúlt néhány évben azon fáradoztam, hogy a tetemes mennyiségű backlogomról húzzak ki olyan programokat, amelyekkel már régen foglalkoznom kellett volna.

Azonban egy gondolatmenetet követve felhagytam a backlog szigorú vezetésével. Hiszen mire eggyel végeztem, három másik játék került fel a listámra. Illetve rossz szokásom, hogy képtelen vagyok muszájból játszani, csak azért, hogy ritkítsam a backlogom. Így némileg áldozatokat hozok, de hosszú távon fent tudom tartani rajongásomat a videojátékok iránt. Így került terítékre a régóta halogatott What Remains Of Edith Finch című program.


[h]Itt és most jó érzés sétálni[/h]

Sajnos időhiány miatt jellemzően a nagyobb megjelenésekkel foglalkozok, de minden évben eljön az az időszak, amikor feltelepítek vagy tizenöt programot, hogy szélesítsem spektrumomat az iparban. Így került merevlemezemre a már-már klasszikusnak számító séta-szimulátor, a What Remains Of Edith Finch is.

Alapvetően nem tud hosszútávon lekötni a zsáner, de szerencsére a Finch pontosan annyira hosszú, amennyire szükséges. Kerek egész történetet mesél el, mindennemű fölösleges nüansz nélkül.

A Finch család egy már-már aggasztóan szerencsétlen sorsú família, melynek tagjai szinte kivétel nélkül idő előtt, tragikus körülmények között vesztették életüket. A címszereplő Edith visszatér egykori családi házába, hogy újra magába szívja otthona atmoszféráját, és emlékezzen arra, honnan jött. Másfelől pedig azért kereste fel az avant-garde hatást keltő házat, hátha felnőtt fejjel jobban megérti a család megpróbáltatásait, és fényt deríthet néhány titkora.

A játékos rövidebb-hosszabb ideig átélheti a családtagok perspektívájából saját történetüket legtöbbször egészen a halálukig. Ebben az alig pár órás játékban több fantázia és kreativitás van, mint egy hatvanórás AAA-nak titulált iparos munkában. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az indie piac nélkül nagyon kevés forradalminak minősíthető újítást, változást láthatnánk a teljesárú címek esetében (mondjuk így sem dúskálunk a videojátékipart megújító fícsörök között).

[h]Gyöngyszem[/h]

A What Remains Of Edith Finch a maga módján egy rendkívül izgalmas, félelmetes és nyugtalanító alkotás. Nem él hatásvadász jelenetekkel, jump scare-ek nélkül is képes hatásos maradni. A horrort, mint műfaji megnevezést csak nagyon erőltetve tudnám ráaggatni, de meg kell hagyni, vannak a szó klasszikus értelmében vett hátborzongató jelenetek.

Az élményhez pedig hozzájárul a kreatív dizájn, a részletesen, aprólékosan megalkotott látvány és a csodálatos zenék remek összhatása. A Finch-család tagjai egytől egyig igazi egyéniségek, ahogy sztorijuk sem ugyanarra a sémára épül. A képregényben való szereplés, és a halüzemes rész vitték nálam a prímet, varázslatosan és fantasztikusan lettek kivitelezve. De igazából ez az egész játékról elmondható (és most hagyjuk mennyire hívhatjuk játéknak, vagy inkább interaktív filmnek).

Összességében tehát a What Remains Of Edith Finch egy kiváló séta-szimulátor és kalandjáték. Nagyon könnyen magába tud szippantani, és együltőhelyünkben simán végig lehet játszani. Játékélményben nem szabad sokat várni tőle, hiszen a műfajából kiindulva tényleg csak sétálgatni fogunk, néha interaktálunk a környezetünkkel. A történetet azonban roppant kreatívan meséli el, és tényleg egy olyan gyöngyszemről beszélhetünk, amit minden videojátékrajongónak egyszer ki kell próbálnia.

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Sending
User Review
0 (0 votes)