Annak idején amikor elkezdődött TanárÚr keresztény érája, elővette a játékot megjelenés után és nem teljesen volt elragadtatva. Nézzük, hogy egy másik szemszögből és jópár frissítés után mit tud a Witchfire.
Az Early Access játékok tesztelése nem egy hálás feladat. Az ilyen játékok állapota képlékenyebb, mint a nemi identitásom egy rave party után. Szóval ha egy éve azt olvastuk róla, hogy nem az igazi, azóta lehet, hogy teljesen megváltozott. Akármelyik irányba. Sok ilyennel találkozok, ugyanis káros szokásom, hogy néha befizetek indie korai hozzáférésű művekre. Pont nemrég láttam egy alkotást, amit majdnem megvettem, de nagyon sokan írták, hogy a legutóbbi patch MINDENT megváltoztatott, amit szerettek benne, szóval kihagytam. De tökéletes korképet fest arról, hogy milyen is befektetni időt és pénzt ebbe a formátumba. Rizikós.
Pont emiatt értem TanárÚrat, akinek annyira nem jött át az, amit akkor mutatott magából a játék.
Popepunk
A játék története szerint, valamikor az 1700-as években a Vatikán és Boszorkányok háborúban állnak. Meglepő módon, a történet nem próbál meg rögtön erős anti-keresztény üzenettel indítani; ezt a feladatot rám hagyják a cikkben. Az Egyház ugyanis vesztésre áll, ráadásul nem is ők az agresszorok. Ezek a boszorkányok nem csak Tarot kártyából olvasnak és kevés ruhában lengedezve táncolnak a júniusi Hold fénye alatt, hanem mutáns szörnyekké alakítják az embereket és nem hagyják a holtakat nyugodni. Ezért a Pápa, a Preyereket – ezek vagyunk mi – felszentelve ellentámadást indít az egyik erős és vezető boszorka ellen.
Mi pedig azért vagyunk különlegesek, mert amíg a vérünkben áramlik a Witchfire, addig halhatatlanak vagyunk és tudunk használni mágiát. Feltételezem felszentelt, keresztény és családbarát mágiát, csak úgy mint a nagyon katolikus automata gépfegyverünk.
A történet kellően sötét és izgalmas ahhoz, hogy bevonzzon, viszont a lore egyelőre gyengébben van elhintve mint egy átlag Soulslike játékban, így nehéz kapcsolódást találnunk a világgal. Ez azért nagyon szomorú, mert rengeteg potenciál van ebben a „Popepunk” körítésben és biztos vagyok benne, hogy sok érdekes olvasnivalót lehetne elrejteni mind tárgyak, vagy gyűjthető holmik formájában. A hangulat ott van, de úgy érzem, hogy ezen a téren még sok fejlődnivaló van. Persze, először a játékmenet legyen rendben, ugye?
Szerelemgyerek vagy orgia? Egyik se.
Dark Souls elment a bárba, megivott pár Estussal, és elhalványult a világ számára. Annyira, hogy még a Destiny 2 is jóképűnek tűnt, ezért hazament vele, ahol ott volt a lakótársa is, Escape from Tarkov. Közösen jól érezték maguk, olyan felnőttesen és most nem tudják ki az apa.
Nagyon sokan szeretnék, ha ez a játék rougelite lenne, de sajnos nem az. Vagy nem sajnos. Nem mondom, hogy nincsenek benne elemek, hiszen amikor kitakarítasz egy területet kapsz lehetőséget, hogy válassz egy véletlenszerű erősítésből. Mindemellett, bár a terület konstans, az ellenségek, a csapdák és az ellenfelek intenzitása sincs kőbe vésve, ezek minden szintlépéssel változnak.
Viszont nekem ettől egy játék nem lesz teljesen rougelite. Az, pedig, hogy a Witchfire-t, ami a Dark Soulsban a soulok megfelelője, valamint pár pénzbeli értéket ki kell vinni a térképről, nem teszi „extraction shooterré” sem.
Ez nem a fejlesztők hibája, inkább a közösségé, aki mindenáron be akarja skatuályzni ezt a teljesen egyedi játékmechanikai egyveleget. Én csak úgy gondolok rá, hogy a játéknak megvan a saját természete és egészséges identitása, és nincsen rá szükségem, hogy úgy írjam le „Uh hallod ezzel játszanod kell, mert olyan mint ha másik 7 híres játékból ollózták volna össze.”
A Clair Obscure: Expedition 33 esetében is a falra másztam, amikor azt olvastam, hogy „Hát ez Persona, csak igazából Final Fantasy”. Hagyjuk a remek fejlesztőknek, hogy inspirálódjanak és magukévá alakítsák azt.
Nagy Kaliberű Hit
A fegyverek kezelése az egyik kedvenc elemem a játékban – számos érdekes ellenfél van akire ki lehet üríteni a tárat és nagyon élvezetes is. Az automata fegyverek nem rángatnak feleslegesen jobbra balra, unrealisztikus módon körbeszitálva az ellenfelet, a különböző sörétes puskák nem csak 1 centiméterre hasznosak. Habár igaz, hogy úgy a legérdemesebb használni őket.
Nem azt mondom, hogy rengeteg fegyver van a játékban, de mindegyik különleges a maga módján és élvezetes próbálgatni, hogy melyikkel tudjuk a leginkább aprítani a hitetlenek seregét.
Nem mellesleg mindegyikhez tartozik egy kihívásokkal teli fejlesztési folyamat, aminek hála minél többet használjuk, annál erősebb lesz, és ez nem azon múlik, hogy tudunk-e elegendő nyersanyagot összeszedni.
Természetesen vannak varázslatok is, amiket korábban említettem, aminek hála valóban egy felszentelt gyilkológépnek érezzük magunkat. Véleményem szerint minden fegyver és képesség megfelelően van kiegyensúlyozva, egyik sem túl erős vagy túl gyenge, így mindenki megtalálja a neki tetsző játékstílust. Hatalmas pluszpont, hogy lehet a játékban kitérő manővereket használni, amik staminába kerülnek. A duplaugrás is izgalmas és mostanában egyre ritkábban használt játékelem, ezért üdítő volt itt látni.
A különböző fegyvereket nem egyből kapjuk meg, hanem fel kell őket oldani. Ezt portyázás alatt eltöltött idővel tudjuk. Ha pedig elegendő ereklyét és adományt gyűjtöttünk össze, akkor az egyháztizedünk arra szentelhetjük, hogy gyorsítsuk a folyamatot.
A játék egyik legérdekesebb mechanikája, a Gnosis itt jön a képbe – ugyanis ahogy feljesztjük a sötét könyvet, a Boszorkány egyre erősebb lesz, de mi is több fegyvert és területet érünk el. Viszont a játék valóban nehezebb lesz és nincs visszaút, ezért ilyenkor mindig alaposan meg kell fontolnunk, hogy készen állunk-e.
Atyám, vétkeztem
Rögtön a fent dícsért dodge rendszer szidásával kezdeném a negatívumok listáját. Ez egy belsőnézetes játék, a térképek pedig ugyan jól vannak dizájnolva, elég sok a fedezék és a környezeti elem, ami ha épp mögöttünk van, akkor teljes izomból nekicsapódunk. Ha pedig nincs elegendő staminánk tovább ugrani ez akár végzetes hiba lehet. Sajnos ugrás közben nem tudjuk ezt a képességet használni, pedig nagyon hasznos lenne.
Ezek a pillanatok sajnos rettentően irritálóak. Egy Soulslike játékban sem arra panaszkodtunk, hogy valami túl csúnya, vagy grafikai esetleg gameplay buggal találkoztunk volna, hanem a felesleges beakadásokba és a rossz kamerakezelésbe.
Az ellenfelek támadásait a kezelőfelület jelzi, de néha nem azt, hogy honnan indult, hanem hogy hova tart vagy épp hol van, ami nagyon bezavar harc közben. Sajnos nem egyszer volt, hogy emiatt olyan irányba tértem ki, ahol ténylegesen támadás történt, és feleslegesen vesztettem életerőt.
Ezek apró dolgok ugyan, de elegendőek ahhoz, hogy kizökkentsenek jó katolikus szertartásomból és polcolni akarjam a Witchfire-t, ezért nem tudok felettük egyszerűbben elgurulni.
Ami az optimalizációt illeti, abszolút jó munkát végeztek a fejlesztők. Early Access ellenére a legmagasabb beállításokon, egy laptop 4070 RTX-en, Ryzen 7-es processzoral és 16 GB RAM-al is zökkenőmentesen és FPS droppok nélkül tudtam irtani az ellent.
Szeretem amikor a fejlesztő okosan ötvözi a technológiai kihívások megoldását a játékmentettel, ezért nincsenek nagyobb bejárható területek összekötve, de nem is baj ez.
A zene kissé semmilyen hatást kelt. Van is, meg nincs is. Amikor van, akkor izgalmas, baljós és ütős, viszont gyakran találkoztam üresjáratokkal. Szerencsére a fegyverek és ellenfelek, valamint a környezet hangdizájnja ott van a szeren, de a hiányérzetet nem tudják betölteni. Kívánom a mély georgikonokat, a sötét tónusú orgonát picit hosszabban és intenzívebben a harcok során és a reményteljes ütemeket felfedezés közben, halkan a háttérben.
Utolsó Kenneth
A Witchfire egy jó iparosmunka, és rendkívül szórakoztató. Sajnos hátrányára viszont az eddigi tesztjeimben nem találkoztam olyan lelombozó hibákkal, mint itt. Ezeket pedig nem tudtam könnyen elengedni.
Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, akit nem idegesítenek fel az ilyen apróságok és nem hátrál ki egy kihívást nyújtó, mélyebb FPS elől. Ugyanis az első pár órában teherautóként repeszt a szabadidőd felé, miközben Te csak egy ártatlan őzike vagy, aki nem tudja mi a következménye annak, ha nem iszkol el 40 tonna tömör acél elől. Halál. Aztán újrakezdés és fegyverfejlesztés. Talán nem az őznek, de neked igen.
Ha nem vagy hithű katolikus, ahogy én sem, akkor is tudom ajánlani, mert jó a setting, jó a hangulat és a remek a gunplay. Szóval úsztasd meg a boszorkányt, vágd le a hitetlent!