Gyakran kerülget a kiégéshez közeli érzés a AAA-címek miatt. Isten ments, hogy belekezdjek a “bezzeg régen” mantrába, de szó mi szó, mostanában valahogy nem ütnek akkorát a játékok, mint szeretném. Sok minden állhat a dolog hátterében kezdve attól, hogy megnőttek az elvárásaim, hogy a játékmágnás cégeknél elsősorban a maximalizálható profit az első, vagy hogy alig ad egy kiadó dollármilliókat egy extravagáns, egyedi ötletre, amiben benne van a bukás is. Ezért szeretek néha kikacsintani a független fejlesztések vidékére is, ahol ne is tagadjuk – szintén fulladásig van a gagyi. Legutóbb sem csaptam a tutiba, ugyebár. Azért lehet mindig találni olyan gyöngyszemeket is, mint a Poly Universe.
[h]Polygonnak áll a világ![/h]
A Poly Universe a Pouchmouse nevű független fejlesztő első és egyben egyetlen játéka. Mivel nem találtam semmi infót a Pouchmouse-ról, így nem tudok beszámolni arról, hány ember állt az alkotás mögött. Ha tippelnem kéne, akkor egy darab fejlesztőről van szó, és ezt most bóknak szánnám.
A Poly Universe egy végtelenül aranyos, kedves, ártalmatlan stratégiai játék, amit elsősorban mobilon tudnék elképzelni, de azért PC-n is el lehet lenni vele. Első blikkre valamilyen furcsa módon a jó öreg Settlers-t juttatta eszembe (talán mert annak idején az is azonnal magába szippantott?).
A játék azonnal a lényegre tér, nincs sok körítés. A polygon űrhajóval érkező polygon telepesek lezuhannak a polygon bolygóra, ahol megkezdik polygon-túlélésüket. Mi pedig nekiláthatunk azonnal nyersanyagokat gyűjteni, építkezni, és persze gondosan odafigyelni telepeseink mutatóira, mert az első játék során könnyen elszúrhatunk mindent, ha egy pillanatra nem figyeltünk (megtörtént eset alapján). A Poly Univers annyival különlegesebb társainál, hogy nem egy magszokott térképen kell taktikázni, hanem a bolygónkat az űrből látjuk és kedvünkre fordigathatjuk, csavargathatjuk. Apró, ám annál kellemesebb fícsör, bár engem néha teljesen összezavart a dolog; a megszokott nézet után, ha véletlenül tekertem egyet a planétán, azt sem tudtam én hol vagyok, nemhogy a telepeseim.
A játék egyébként nem hardcore stratégia rajongóknak készült, és ez így van rendjén. Nincs tízórás tanulási görbéje, abszolút könnyen elsajátíthatóak az alapok még azoknak is, akik most látnak életükben először városépítő stratégiai játékot. A látszólag kevés lehetőség miatt könnyen kezelhető és menedzselhető a játéktér, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kihívás a Poly Universe. Állíthatjuk nehezebb fokozatokra is a játékot, na úgy már el tudom képzelni, hogy a kemény mag is talál magának megfelelő mennyiségű kihívást, de az már nem az én asztalom.
Leszámítva néhány apró bugot, nem találkoztam egyetlen játéktörő effektussal sem. De még a hibák is cukik, amikre képtelenség haragudni, na meg igazából nincs tétje sem a játék szempontjából.
[h]Terjeszkedj okosan![/h]
Ha már bolygónkon kifarmoltunk minden erőforrást, és kezd zsúfolttá válni a hely, akkor ideje terjeszkedni. Építhetünk űrkikötőt, melynek segítségével a környező bolygókra átutazhatunk új kolóniát alapítva. Itt azért már kezd bonyolódni a játék, mert ahogy egyre több planétát veszünk irányításunk alá, annál több mindenre kell odafigyelni. Szabályoznunk kell nyersanyagjainkat, és a munkamegoszlást különböző üzemeinkben. Figyelnünk kell, hogy a populáció megfelelően tanuljon, egyen, gyarapodjon, de közben az ellenséges piros-polygon trollok támadásait is vissza kell vernünk.
Pár óra után az alap struktúrákat remekül át lehet látni, nem jár semmilyen frusztrációval a “betanulós” rész. A különböző játékmechanikai alapok logikusan összefüggnek egymással, ezért kicsit könnyebb kiigazodni rajta. Itt egy példa: a lakosoknak étel kell, hogy ne éhezzenek (wow, micsoda logika – szarkazmus OFF), amit vagy halászattal, vagy farmgazdasággal lehet generálni. Minél többen dolgoznak a farmokon vagy a hajókban, annál több embert kell pótolni, ami még több kaját fogyaszt. Télen több élelmet és energiát használnak el, amire már érdemes nyáron odafigyelni, hogy a lakosság megfelelő utánpótlásokhoz jusson ínségesebb időkben.
Összességében tehát a Poly Universe egy cuki próbálkozás, ami végső soron egész remekül sikerült. Semmit nem vált meg a műfajban, nincsenek formabontő ötletek, megvalósítások. Szerencsére nincsenek játéktörő hibák, így minden egyszerűségével együtt könnyen megkedvelhető. Ez egy szimpla városépítős, menedzselős stratégia, korrekt 10 dolcsis áron. Ha egy végtelenül könnyed kikapcsolódást kerestek, akkor a Poly Universe tökéletesen megfelel ennek a célnak.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
