India. A legek és szélsőségek országa. Míg a poros és mocskos utcákon mezítlábas, mély szegénységben élők próbálnak nem éhen halni, addig a hatalmi elit elképzelhetetlen fényűzésben dőzsöl. A kasztok között nincs átjárás, aki elnyomottnak és szegénynek született, az jó eséllyel egész életében az marad. A Majomember című film egy brutális bosszúsztori köré tekerte mindezt. És ugyan nem célja átfogó társadalomkritikát megfogalmaznia, egy üres akciófilmnél még ez is jobb.
John Wick antitézis
A John Wick széria elhozta az akciófilmek újabb aranykorát. Mintájára mindenféle mennyiségben és minőségben készültek alkotások, és azóta egyfajta hivatkozási ponttá is vált. A Majomember című filmnél az író/rendező és egyben főszereplő Dev Patel (Gettómilliomos) viszont fogta ezeket a John Wickes frázisokat, és kicsavarta azokat.
És milyen érdekes, hogy az egyszeri néző pontosan valamiféle indiai John Wickre számít, és a film erre szemtelenül rá is játszik. Ha úgy tetszik egyfajta szatíráját mutatja be az akciósorozatnak (valószínűleg nem véletlen Jordan Peele produceri szerepe sem), és megpróbálja minél jobban lehúzni a földre.
Viszont így is csomó pontján felismerhető a mára már kultklasszik akciófilm. Például ott a bot egyszerű személyes indíttatás, van kutya, van klubjelenet, sőt még egy jelenetben explicit viccelődnek is a John Wickben szereplő egyik fegyverrel. A Majomembernek azonban távolról sem a koppintás a célja. A Wick-filmek tökéletes antitézisét mutatja be. Legalábbis az első felében.
Makiverem
A Kölyök (Dev Patel) a lehető legmélyebbről jött. Anyját és egész faluját lemészárolják, felnőtt korára pedig úgy próbál boldogulni, ahogyan tőle kitelik. A mindennapjaiba nem látunk bele, de az egyértelmű, hogy él teljes életet. Leginkább csak egyik napról a másikra túlél. De a bosszútól sosem szabadul.
Ezért végre a kezébe veszi az irányítást, és beépül a luxusprostikat éttermi fogásokként (nem szó szerint, de nem kevésbé elítélendő módon) kezelő hatalmi elit belső klubjába. A kiszolgáló személyzet legaljáról kezdi, de mosogatóból hamar eljut a pezsgő- és kokainvivő pincérig. Mindez a terve része, és csak egy cél lebeg a szeme előtt: véres revansot venni attól a személytől, aki megfosztotta mindenétől.
Ami megkülönbözteti A Majomember-t más, hasonló filmektől az az, hogy a főszereplő nem egy hatékony gyilkológép. A Kölyök nem egy képzett harcos, nincs eltitkolt katonai múltja. Valószínűleg fegyverrel sem lőtt még életében. Majomálarcban illegális bunyókon vesz részt, ahol rendre alul marad (nem mindig egyértelmű, hogy bundázott meccsek miatt). De még menő luxusjárgánya sincs, csak a kvázi főnökének a tuning riksájával tudják veretni. A Kölyök csak egy haragos srác, aki képtelen szabadulni a bosszúvágytól a helyi kizsákmányoló és korrupt rendőrfőnökkel szemben.
Az erőszak mindenre megoldás
A kissé túl hosszúra nyújtott felvezetés után végre el is kezdődik az a film, amire valószínűleg mindenki számított az előzetes infók alapján. De hirtelen Patel húzott egy bátrat, és minden prekoncepciónkat tökön rúgta. Ezért nagyon tisztelem a rendezőt, de sajnos mintha ő sem bízott volna eléggé a víziójában, és a film második felére visszatáncolt.
És végül megkaptuk pontosan azt a sablonos akciófilmet, amiről elhitette velünk az első fele, hogy ez most más lesz. A köztes intermezzóban megkapjuk a válaszokat, hogy miért volt szükséges más irányba terelni a cselekményt. Ezen a ponton dől el, hogy mindezzel a néző képes azonosulni, vagy ki fogja dobni az élményből.
Az egyértelmű erényeitől viszont nem lehet megfosztani. A film elképesztően véres, és sehol sem finomkodik. Minden ütésnek olyan súlya van, hogy néha már nekem fájt pusztán attól, hogy néztem. És erről az alkotásról aztán nem lehet elmondani, hogy spórolna rajtuk. Szintén érdemes kiemelni, hogy itt szó szerint minden és bármi lehet fegyver. A film egyáltalán nem vonultat fel kifinomult eszközöket, meg szuperfejlett automata gépfegyvereket. Azzal ütik-vágják-szúrják egymást, ami éppen a kezük ügyébe akad.
Ezek néha szürreális humort eredményeznek, egészen addig, amíg nem állítanak bele valaki fejébe egy magassarkút. Viszont ezek is kellő hozzáértéssel lettek filmre véve. Mind a cselekmény első felében látható ügyetlenkedések mozdulatai, mind pedig a későbbi koreográfiák alaposan ki lettek gondolva, és jól is mutatnak a jelenetekben. Ezekhez pedig tökéletes partner volt a nagyszerű és kreatív operatőri munka.
Hard reset, avagy a senkiből lesz a valaki
És ami a film első felében tetszett, az a másodikra már saját maga paródiája is lehetett volna. Spoilerek miatt nem mennék bele, hogy pontosan mi történik. De egy szög egyszerű bosszúfilm révén szerintem bárki ki tudja találni, hogy hova fut ki a cselekmény. Viszont a vége felé már többször olyan érzésem volt, mintha egy obskurus szuperhős eredetsztoriját néztem volna. Ami miatt menthetetlenül bekapcsolt a sziréna az agyamban. És noha egészen a végéig egy látványos, kegyetlenül véres darálás pörgött, ami botrányosan szórakoztató, pont a korábban felvezetett alapvető lényegétől fosztotta meg a filmet.
Miután kellően elszörnyedtem, hogy az egyik budapesti moziban milyen rohadt drága lett egy mozijegy, utólag már nem panaszkodom, hisz lényegében két filmet láttam egy áráért. A Majomember ugyanis néha erős identitásválságban szenved, és az alkotás is két markánsan elkülöníthető részre osztható.
Az első körülbelül egy óra után jött egy nagy hard reset. Ez egy szörnyen elnyújtott spirituális közjátékot takar. Aztán fogja magát a film, és mintha nulláról, teljesen újrakezdené a cselekményt. A sztori és motiváció ugyanaz, a főbb szereplők is maradtak, csak már egy másfajta megközelítésből zakatol a végkifejlet felé.
Verdikt
A Majomember egy brutális, véres és kemény akciófilm, ami végre le tudott szakadni a John Wick alkotások emlőjéről. A mondanivaló és a sztori mögött húzódó éles kritika nincs túlságosan kibontva, sőt a film második felére meg is feledkezik róla. De még így is ad egy korrekt körítést amellé, hogy két órán keresztül izzadt férfiak verekedését nézzük.
A játékidő viszont érezhetően túl sok volt erre a történetre. A felvezetés is hosszabb a kelleténél, nem beszélve a temérdek apró, de annál bosszantóbb üresjáratról, amikor a film megpróbál fontoskodni.
A megvalósítás technikai oldalról viszont gyönyörű és profi munka. Az operatőri játék és a vágás nagyszerű harmóniában mutatja be a főszereplő változásait, fejlődését az akciójeleneteken keresztül. A zeneválasztás is nagyszerű, a Bloodywoodra való zúzás az étteremben erősen pályázik az év akciójelenete címre.
A 18-as korhatár ezúttal nem vicc, nagyon kérek mindenkit, hogy gyereket ne vigyen be rá. Rengeteg explicit jelenet van, mellette a film témája is húzós, és akad bőven színtiszta kegyetlenkedés is. Ebben a filmben az egyetlen megoldás bármire is az erőszak, és ezt ki is használja. És nem rest állandóan a néző tudtára adni.
A Majomember azoknak lehet jó választás, akik szeretik az akciófilmeket és nem riadnak vissza, ha az mindent megmutat. A bedobott komolyabb történetszálak és kritikus mondanivalók csak kerettel szolgálnak. Végig ott lebegnek a személyes motiváció miatt, de nincsenek túlerőltetve. Meg hát amúgy sem látni minden nap ilyen zúzós akciófilmet, ami Indiában játszódik.