Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy komoly bajok vannak a messzi-messzi galaxisban. Persze ez nem mai történet, az egész még 2012-ben kezdődött, amikor George Lucas komoly mennyiségű birodalmi kreditért cserébe lepasszolta a Lucasfilmet a The Walt Disney Companynek. 2019-ig bezárólag pedig kaptunk egy új filmtrilógiát meg két spin-off mozit. Az ébredő Erő egyfajta soft reboot-ként még működött is, mondjuk velem együtt sok rajongót az utolsó film, a Skywalker kora vesztett el a baromságaival. Gondolok itt többek között a csillagrombolókra szerelt miniatűr Halálcsillag-ágyúkra, Hux tábornokra („I ‘m the Spy”), meg a leklónozott Palpatine császárra. De napestig sorolhatnám.
Fejvadászból Oviapu
Sebaj, 2019 végén elindult a Disney+ streaming platform, pár hónapra rá bejött a covid járvány. A Star Wars pedig úgy tűnt, hogy megtalálta a helyét a streaming platformon. A The Mandalorian üde színfoltja volt a messzi-messzi galaxisnak. Adott egy szűkszavú revolverhős, aki a morális iránytűjét követve próbál boldogulni egy Galaktikus Birodalom utáni világban. Meg közben akaratlanul is, de bébiszitter lett egy zöld csöppségnek, aki amúgy már jócskán elmúlt 50.
Őszinte leszek, A Mandalóri nekem mint space western ideig-óráig működött, aztán a második évadra itt is engedtek a rajongói nyomásnak és behoztak boldog-boldogtalant a sorozatba. Szerencsére továbbra sem olyan borzalmas a helyzet, mint mondjuk az Obi-Wan Kenobi esetében. Azért látszik, hogy Sarlaccból akarnak várat építeni, az egész pedig kezd megfáradni. Szóval adott egy viszonylag népszerű franchise, mi pedig már hét éve nem tudunk SW filmet kiadni a kezünk közül. Kézenfekvő volt tehát A mandalórira építeni egy filmet. Meg amúgysem ért rá senki sem erre a piszkos melóra.
Mondjuk az utolsó évadban pontot tettek Din Djarin viszontagságos meséjére. De mivel közben az animációs szériát és a The Mandalorian sorozatot dirigáló Dave Filoni lett a Lucasfilm atyaúristene, előrángatták a galaxis bébiszitterét egy újabb küldetésre. A mandalóri és Grogu nem is vállal felesleges kockázatot, egy korrekt családi kalandként próbál belépési pontot kínálni a Mandóverzumba. Teszi mindezt több-kevesebb sikerrel.
A Jabba-fiú esete a proteinszelettel
Din Djarin és Grogu az Új köztársaságnak dolgoznak, a sorozatból ismerős renegát birodalmi tiszteket vadásznak le. Egy sikeres akció után kapnak egy új melót, meg kell találniuk a titokzatos hadurat, Coin parancsnokot. Egyedül a Hutt ikrek, az elhunyt bűnöző, Jabba testvérei tudnak infókat adni a birodalmi hadúrról. Akad egy kis bökkenő, a mandalórinak cserébe el kell hoznia Jabba fiát és örökösét, Rottát a Shakari bolygóról. A hutt poronty ismerős lehet a Star Wars: A klónok háborúja filmből, ugyanis őt mentette meg anno Ahsoka és Anakin. Igaz, akkor még elfért egy szatyorban. Kicsit sok lett a proteinbevitel.
Közben kicsit megnőtt és kigyúrta magát, gladiátorként harcol a helyi főnök, Janu arénájában. Próbál kilépni az apja árnyékából, szóval esze ágában sincs feladni a jól fizető melót. Idővel persze Coin parancsnok kilétére is fény derül. Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy a Hutt ikreknek egészen más terveik voltak az unokaöccsükkel, meg a huttok egy kicsit haragtartó népség. Szóval a mandalóri barátunk és a kis zöld manó ismét sikeresen beleköpött abba a bizonyos levesbe. Az alapfelállás tehát maradt a régiben. Pedro Pascal karaktere halomra lövi a rosszarcúakat, miközben Baby Yoda cukiskodik. Úgy tűnik, hogy nincs új a két nap alatt.
A fanservice baljós árnyai
Eleve érződik a filmen, hogy egy epizódikus történetnek szánták az egészet, aminek nincsen nagyobb kihatása a nagy egészre. Ebből fakadóan a tétek nem nagyok, nem forog veszélyben a galaxis sorsa és nem kell megint megmenti Grogu-t. Inkább éreztem egyfajta mellékküldetésnek az egészet, mint amikor egy open world játékban kapsz egy opcionális missziót. Ebből fakadóan a karakterfejlődés is elmarad. Mondjuk ezt már a korábbi részekben megkaptuk. Din Djarin barátunk három évad után mostanra megjavult, immáron az Új Köztársaság számára vadász le volt birodalmi tiszteket.
Mellette pedig ott van Grogu, aki nemcsak mint kötelező elem van jelen, hanem a narratíva egy pontján át is veszi a főszerepet. No spoiler, de a Baby Yoda kezd felnőni és önállóan is megáll az aprócska lábain. Avagy mostantól a fiatal védi meg az idősebbet. Innentől válik egyértelművé, hogy a két karakter kapcsolata túlmutat az egyoldalú apa-gyerek dinamikákon, egy új szintre lépett az egymásrautaltságuk. Egy ponton fel is merült bennem, hogy itt az elodázhatatlan búcsú ideje, de persze ezt a film csak mint olcsó trükköt alkalmazza. Pedig már kezdtem benne reménykedni, hogy meglepnek valamivel a készítők.
Ismerős vagy valahonnan..
Az új karakterek közül kiemelném Embo-t, aki A Klónok háborúja animációs szériából tért vissza, a vele való harc szerintem a film egyik csúcspontja. Meg amúgy is, a hét szamurájos rész óta a kalapos fejvadász az egyik kedvenc szereplőm. Rotta karaktere kifejezetten tetszett, a hatalmas termet egy érző szívet takar, aki csak egy megértő közegre és egy valódi családra vágyik. Mondjuk fura is lett volna negatív karakterként viszontlátni.
Meg persze itt van nekünk Garazeb „Zeb” Orrelios, az Új Köztársaság pilótája, szóval a kötelező fanservice pontokat kipipálhatjuk. A népharagot viszont továbbra sem tudom hova tenni, mint két évad közötti történetként simán betölti a funkcióját A mandalóri és Grogu cselekménye. Annyit fel lehet róni neki, hogy az epizodikus szerkezete miatt érezhető egyfajta törés a film felénél. Egy ponton leül a tempó és a galaktikus fejvadászat átmegy egyfajta családi kalandfilmbe. Viszont én ezzel meg tudtam barátkozni, a fináléra szerencsére összeszedi magát a mandalóri.
Tanulságot is hordoz magában a film, mégpedig azt, hogy a jó oldalon állva sem vállalhatsz el megkérdőjelezhető melókat. Persze van az a pénz. Látvány tekintetében szerintem nem lehet panasz, a harcok piszok jól vannak összerakva, mindig akad valami vagy valaki, akit szét lehet lőni cafatokra. A szokásos cukiskodás persze ezúttal is jelen van Grogu és az anzellanok által. A humorfaktor is megvan, volt pár megmosolyogtató rész. A fókusz továbbra is a porosabb, koszosabb space-western stíluson van, szerencsére A mandalóri és Grogu mer grandiózus lenni.
Poros űr-western, avagy Grogu visszavág
A grandiózusság nem csak abban nyilvánul meg, hogy hagy minket A mandalóri és Grogu elámulni a meglátogatott bolygók látképén, hanem abban is, hogy sokkal több díszlettel operál, mint a sorozat. A neonfényben fürdő alvilági helyszínek bennem a Szárnyas fejvadász futurisztikus jövőjét idézték meg, de akad itt Top Gun áthallás is a naplementében aláhulló X-szárnyúaknak hála. A klasszikus western és sci-fi remek elegyet alkot, a városi helyszínekkel éles kontrasztban áll a zöldbe burkolódzó esőerdő, ami néhol Dagobah félhomályba burkolódzó mocsarát juttatta az eszembe.
Din Djarin beskar páncélja különösen jól mutat a mozivásznon, mivel a tükröződések és a fények sokkal részletesebbek, mint a sorozatban. Meg amúgy is jóval több funkciója van itt a páncélnak, hiszen egyszerre képzi a hősünk identitását, miközben látjuk azt is, hogy milyen, amikor ez a mesterséges védőburok megreped és felsejlik alóla a megsebzett lélek. A másik oldalon pedig, a hideg fémmel szemben ott az organikus élet. Grogu elég sok közeli kamerafelvételen kapja a főszerepet, habár nekem a kis zöld manó mozgása néha komikusnak hatott. De legalább jól használja fel a karaktert, mint központi humorforrást a film. Rotta, mint gladiátor szerintem remekül el lett találva, kurva jól néz ki egy kigyúrt Hutt a vásznon. Mondjuk attól féltem, hogy a mozgását hogyan fogják megvalósítani, de szerencsére sikerült jól belőni az arányokat.
Zenei fronton pedig ennek a vadnyugati fejvadászos atmoszférának remekül aládolgoznak Ludwig Göransson dallamai. Akárcsak a The Mandalorian sorozat esetében, itt is ugyanaz a westernes, „űrfejvadász” hangzás köszön vissza. Viszont a klasszikus Star Wars zenekari betétek mellé sötétebb, minimalistább és atmoszférikusabb zenét kaptunk ezúttal. A „fütyülős” mély dobokkal operáló főtéma még mindig brutálisan működik moziban, hidegrázós volt, amikor megszólalt. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy ezúttal az elektronikus dallamok és a synthwave hangzás is erőteljesebben lett használva. Egyáltalán nem éreztem idegennek ezt a filmben, remekül megágyaztak vele egy-egy városi jelenet hangulatának.
Megint háborognak a csillagok
Pár sor erejéig szeretnék kitérni arra a gyűlölethullámra, amit az utóbbi időben kapott A mandalóri és Grogu. Eleve rengeteg savat kapott amiatt a film, hogy inkább tűnik egy hosszú Disney+ epizódnak, mint egy egész estés filmnek. Alapvetően ez a tempón érződik, a biztonsági játék viszont nekem jobban fájt. Meg ahogyan korábban már említettem, a kedves mandalóri bádogember karakterfejlődés terén nem gyújtotta be a hátirakétát. Konkrétan ugyanott toporog a jelleme a film végén, mint a kaland elején. Mondjuk aki karakterfejlődést várt, az nem itt fogja megkapni. A film egyik kihagyott ziccere, hogy nem mer igazán új irányba menni, nem vállal nagy kockázatot, és túl óvatosan kezeli a karaktereket. Stílusosan élve Mando karakterét végig védi az a bizonyos plot armor. Emiatt nem is igazán tudtam izgulni a hőseinkért sem.
Emellett érzek egyfajta Star Wars-fáradtságot az utóbbi időben. Kóbor alakulat, Ahsoka, Andor, Boba Fett könyve, az ominózus Obi-Wan Kenobi. Csak pár olyan sorozat, ami az elmúlt években jelent meg. Valahogyan azt érzem, hogy A Sith-ek bosszúja és A jedi visszatér közti, valamint a Skywalker család fémjelezte Új Köztársaság korszaka unalomig lett már járatva. Egyedül talán az Andor tudott lázba hozni, viszont az meg inkább volt egy politikai krimi a zsarnokság természetéről, mint klasszikus SW-kaland. Mint amikor a Mos Eisley kocsmában kezded megunni a kedvenc fröccsödet, amit már sokadjára hörpintesz le. A Disney pedig, mint jó fejőstehenet, folyamatosan ebből a nosztalgiából próbál meg megélni hosszú évek óta.
Az Akolitust, mint ellenpéldát nem szeretném felemlegetni, mivel legalább annyira gyűlöli a rajongók jelentős része azt a sorozatot, mint Anakin a homokot. Szóval ebből a szempontból érthető, hogy hét évvel a Star Wars: Skywalker kora után nem éppen A mandalóri és Grogu filmre voltak kiéhezve az emberek. A Thrawn-trilógia, más néven A Birodalom örökösei már hosszú évek óta csak a legendák sorát gyarapítja. Habár a Disney, de legfőképpen Dave Filoni részéről érzek arra hajlamot, hogy a legendás admirálist valamilyen formában beemeljék a kánonba. Mondjuk láttunk erre utaló jeleket, hiszen a Lázadók-ban és az Ahsoka sorozatban is feltűnt, szóval könnyen előfordulhat, hogy ő lesz egyszer a Mandóverzum főgonosza.
Meeting helyett elég lett volna egy e-mail
Összességében azt kaptam A mandalóri és Grogu filmtől, amit előzetesen vártam. Ennek fényében is értékeltem az átlagosnál magasabbra. A sorozathoz hasonlóan egy piszok látványos és szórakoztató space western, ami inkább hat egyfajta összekötő kapocsnak, mint önálló műnek. Az újonnan behozott karakterek remekül működnek, az pedig üdvözölendő, hogy Grogu végre nem csak, mint kötelező kellék van jelen. Azt persze fel lehet róni a filmnek, hogy nem is akar nagyon kockáztatni, inkább a biztonsági játékra játszik. Mély karakterábrázolásra, jellemfejlődésre és komoly, szívszorító drámára ne is számítsunk. Viszont újonnan érkezők számára egy remek belépési pont lehet a Mandóverzumba. Mondjuk azért a sorozat minimális ismerete nem árt.
A tempón azért érződik az epizodikus jelleg, azért a második etap végére szerencsére magára talál a film. Látvány terén pedig azt éreztem, hogy sikerült megugrani a sorozat szintjét, sok esetben még túl is szárnyalták azt. A létjogosultságát azért már meg tudnám kérdőjelezni, egyfajta opcionális mellékküldetésnek hatott az egész. Amivel nincs is feltétlenül baj, csak szerintem a rajongók nem erre számítottak több év várakozás után. Ha úgy ülsz be rá, hogy egy korrekt családi kalandra számítasz, akkor nem igazán fogsz csalódni. Viszont egy igaz mandalóri számára nem biztos hogy ez az igaz Út..