Kicsit félve vallom be, hogy igazi guilty pleasure volt nekem a legújabb Múmia Tom Cruise főszereplésével. Annak ellenére, hogy maga a film hemzsegett a buta hibáktól, és nem is akart szólni semmiről, igai B-kategóriás trash élményt nyújtott. Valószínűleg a Universal felismerte a potenciált, és ennek megfelelően adták ki a The Mummy Demastered című játékot.
[h]Retro-faktor és a múmia[/h]
A 80-as évek imádata mindenkit elért, ahogy engem is, csakhogy én már-már megszállottja lettem a kultikus évtizednek, noha nem is éltem még akkor. De maga az atmoszféra, a nosztalgikus élmények, a színek, és a popkultúra java tagadhatatlanul a 80-as évek neonfényes panteonjából köszönnek vissza a huszonegyedik század emberére. Nem hiába a rengeteg visszakacsintás; a mostani 40-es korosztály nosztalgiázik, akik pedig fasorban sem voltak még akkor, csillogó szemmel vágynak vissza azokba az időkbe. Mármint azoknak az időknek az Amerikájába, mert Közép-Európában nem igazán voltak adottak a tökéletes feltételek a 80-as évek kimaxolására. Mára viszont már szinte minden a 80-asokból merít: játékok, filmek, zenék, reklámok a tévében, ruhák, stb.
Mai tesztalanyunkra teljesen véletlenül, egy Facebook-hirdetésen keresztül akadtam rá. Akaratom ellenére automatikusan elindult egy videó, amit annak okán, hogy éppen mással foglalkoztam, nem is vettem észre. Csak akkor, amikor beindult egy jó kis synthwave muzsika. Egyből odakaptam a fejem, és láttam egy gyönyörű pixelart játékot, frankó 80-as éveket megidéző zenével. Mint kiderült, az új Múmia film alapján készült egy retro szkrollozós alkotás, a The Mummy Demastered.
Felfoghatatlanul sok köze valójában nincsen a filmhez, de sikerült elkapni a hangulatot, amivel új perspektívába tudtam helyezni magát a mozivászonra került alkotást is. Valószínűleg ezzel a játékkal valamiféle utópozicionálást hajtottak végre, és már egyből nem tűnik annyira rossznak a Tom Cruise-os mozi, ha úgy kezeljük, mintha egy bűnös szórakozás lenne a trash világában.
A történet egy mondatban: a Prodigium katonájaként üldözőbe vesszük Ahmanet hercegnőt, és közben harcolunk. Nem, komolyan tényleg ennyi.
[h]Demaszterizálva[/h]
A pixelart látványvilág nagyon attraktívra sikerült. Leginkább a Castlevania és a Metroid köszön vissza, bár ez egyáltalán nem újdonság az efféle játékoknál. A The Mummy Demastered egyértelműen sokkal jobb lett, mint a film. Lehet pont amiatt, mert lényegében nulla köze van egymáshoz a kettő alkotásnak. Szerencsére nem egy klasszikus értelemben vett filmes feldolgozást kaptunk, ami vérlázítóan semmilyen, hanem egy kicsit kimozdulva a komfort zónából egy másik komfort zónába másztak át a fejlesztők, ahol igazából nagyon nehéz hibázni. Bár az élmény azért így sem tökéletes.
Amikor a – mondjuk úgy – kihívásokkal teli játékmenet miatt kezdtem frusztrált lenni, gyakran csak azért folytattam tovább a játékot, mert odaragasztott a brutálisan jó synthwave zene. A 80-as éveket megidéző szintetizátoros dallamok fergeteges atmoszférát kölcsönöznek végig az egésznek, és azon kaptam magamat, hogy munkában és otthon is többször végighallgattam a soundtracket.
A The Mummy-nak sikerült remekül megütni a 80-as évek hangulatát. Legalábbis annyira, amennyire mi szeretnénk visszaemlékezni azokra az időkre. A nosztalgia és a retro érzés rendesen meg tudja kavarni az embert, de a The Mummy Demastered nagyon ügyesen kihasználta rajongásunkat. Mindazonáltal a játék semennyivel sem több, mint amennyi valójában, vagy mint amennyire pozicionálták. Sima szkrollozós run’n’gun játékmenet, pixelart grafika, egyre nehezedő képernyők és jó zene. Ennél nem tud se többet, se kevesebbet. Néhány órára leköti az embert, de aligha fogunk rá emlékezni pár hónap, vagy év múlva. Aki egy egyszeri, de decens kikapcsolódásra vágyik, annak jó választás lehet, bár a Steames 20 eurós árcédula egy kicsit riasztónak tűnhet.
A klasszikus játékmenetet remekül kiegészítik a random helyeken felvehető fejlesztések, fegyverek, amiket kénytelenek leszünk kihasználni, ha tovább szeretnénk életben kihúzni. Mert nem lesz könnyű menet a játék. Már a legelejétől hemzsegnek az ellenfelek, akik ilyen-olyan módon próbálnak eltenni minket láb alól. Lesznek rohanó, mászó, repülő rosszakaróink, és egy idő után már annyira zsúfolt lesz miattuk a képernyő, hogy embe legyen a talpán aki ki tud igazodni rajtuk. Nehéz kiszámítani, kikerülni vagy elpusztítani ennyi mozgó dolgot, főleg, hogy az ellenségek rendszeresen újraélednek. Illetve nem látjuk őket, ha bizonyos magasság felett vannak, csak akkor, mikor már megskalpolták életerőnket. Nagyjából az összes ellen halála után dob életerőt, muníciót, vagy gránátot, így hamar vissza tudunk kapaszkodni a halál kapujából – de ugyanolyan könnyen meg is halhatunk. Elszórtan, félig-meddig titkos helyeken találhatunk mentési pontokat, tehát ne tessék automentésre hagyatkozni. De ez egy olyan apróság, ami képes hozzátenni az élményhez.
Összességében tehát a The Mummy Demastered egy tisztességes alkotás, melynek semmi köze nincs az alapjául szolgáló filmhez. Aki szereti a pixel art látványvilágot, és a synthwave stílust, annak mindenképpen érdemes kipróbálni, mert hangulat teremtésben és atmoszférában nagyon ott van a játék. Azonban már az elejétől kifejezetten nehézzé válik, és gyakran nem túl fair, ami frusztrációt okozhat. Ettől függetlenül tudom ajánlani mindenkinek, aki egy új játék segítségével szeretne nosztalgiázni egyet.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
