Michael Walden, azaz Waldmann Szabolcs az utóbbi időben több vasat is tartott a tűzbe. Egyrészt a Tuan kiadó oldalán bővíti az egyébként is gigantikus Mysterious Universe világát. Másrészt pedig a Metropolis kiadónál jelennek meg a saját, szuverén univerzumaiban játszódó regények. A Végtelen város című legújabb műve is utóbbi gondozásában került a boltok polcaira.
Ebben a kötetben Walden feszegette a határait, és ugyan megmaradtak az ismerős jegyek, kilépett a komfortzónájából, ami nagyon jót tett nem csak a könyvének, de reményeim szerint az író jövőbeli műveinek is.
A táncos, a révész, meg a lovag
A szinopszis alapján még nem tudtam, mire számítsak. A felütésből egy sokszor látott fantasy trope-ot vártam, de annál azért jobban ismerem az író eddigi munkáit, hogy tudjam: ennél csak többről lehet szó. Sűrűbben kéne bíznom a megérzéseimben, ugyanis már a cselekmény felvezetése gondoskodott arról, hogy nem szeretném letenni a könyvet, amíg a végére nem érek.
A történet elején megismerhetjük három főszereplőnket, akiket összeköt a közös cél, de közben nagyonis saját motivációik hajtják őket előre. A táncos Seleina “Sally” Lenz kitörne a permendiosi szokások miatt a számára elrendelt sors és életút korlátaiból, Gabreel Silago, az egyszerű életet élő révész pedig mindent megtenne, hogy udvarolhasson a lánynak. Azonban Sally saját életét sem irányíthatja, így a szabad szerelemhez sincs túl sok joga.
Mindeközben a Walden által megálmodott, e különféle világok útvesztőjéből álló fantasztikus végtelen város másik helyszínén, Cartagénában az Árnyak Királynőjének elsöprő erejű serege végez pusztítást. Az ottani bátor lovagrend az utolsó emberig küzd, és csak Corvin Kahlnak sikerül elmenekülnie abban a reményben, hogy talán máshol újraélesztheti rendjét.
Permendiost is támadják időközben, Sally és Gabreel pedig azzal a céllal hagyja el otthonát, hogy eljussanak Barbatosba, a legendának hitt városba, és véget vessenek az egész világon átívelő igazságtalanságnak. Mondhatnánk, hogy a páros idealista álmokat kerget, azonban motivációjuknak remekül megágyaz a történet. Így a cselekmény sem hat légbőlkapottnak, és ahogy haladunk előre, annál egyértelműbbé válik, hogy mi mozgatja hőseinket.
Egy ponton a táncos és a révész sorsát keresztezi a lovag, így hárman indulnak neki a példátlan kalandnak, keresztül a városok felfoghatatlan rengetegén.
Sorsok útvesztője
Walden eddig írásaihoz képest más perspektívából közelítette meg A végtelen város-t, és meg kell hagyni, jól áll neki. Már a legelejétől megpenget weird húrokat, és a történet szempontjából elképzelhetetlen koncepciókat már-már alapvetésként kezel. Érdemes az elejétől kezdve befogadónak és nyíltszívűnek lenni, mert akkor fog igazán működni a világ, és mindaz ami benne történik. Azonban nem kell aggódni, a regény kifejezetten olvasmányos, és egészen könnyedén befogadható, bőven ad kapaszkodót az író.
A végtelen város a legkevésbé “Waldenes” regény eddig, és ezt tessék a legjobb értelemben venni. A Metropolisnál megjelent könyvein is érezhetők stílusjegyei, a tuanos Mysterious Universe regényekről meg aztán nem is beszélve. Nagyjából megszokhattuk az írótól a könnyed hangvételt, a poénkodó főhősöket, a legyőzhetetlen szuperkatonákat, és a grandiózus akciót.
A végtelen város ugyan a fenti példákból felsorakoztat valamennyit, egészen más szemszögből világítja meg saját írói eszközeit. A szereplők ezúttal sokkal esendőbbek, de a kémia annak ellenére is remekül működik köztük, hogy nem is lehetnének különbözőek személyiségüket tekintve. A szetting az elején még inkább fantasy, és ahogy haladunk előre annál jobban megy át sci-fibe. Az átmenet pedig valahogy annyira természetes volt, hogy elsőre észre sem vettem.
Egy szó, mint száz, A végtelen város egy komoly, megfontolt és érett alkotás lett, mely minden szempontból az író egyik, ha nem a legjobb munkájának tekinthető.
Az egyetlen problémám a könyvvel kapcsolatban, hogy borzasztóan bánom, hogy menet közben rájöttem a nagy csavarra. A regény rendesen épít rá, és próbálja úgy keverni a lapokat, hogy lankadjon az olvasó figyelme, de attól tartok, így is könnyen kitalálható mire megy ki a játék. Pláne, ha tényleg figyelmesen olvasunk a sorok között.
Ez nyilvánvalóan semmit sem vesz el az értékéből, de annyi biztos, hogy sokkal jobban élveztem volna a meglepetést, ha tényleg gyomrosként élem meg a mindent megváltoztató csavart.
A könyv ettől függetlenül is remekül van megírva. A végtelen város felépítése, illetve maga a koncepció is nagyon érdekes. A különféle világok jól elkülöníthetők, és remek lenyomatai a társadalmi ellentétek, igazságtalanságok megtestesüléseinek. A három főszereplő kapcsolata dinamikus, hihető. A karakterek hol szerethetők, hol megvetendők, és önző tetteik ellenére sem lesz nehéz azonosulni velük. Miközben pedig mind a hárman a nagyobb jót, és a világ jobbá tételét tartják a szemük előtt.
Verdikt
Ha nem is önmagában a történet adja el a könyvet, A végtelen város koncepciója, a cselekményben bejárt helyszínek és legfőképpen a szereplők teszik egészen különlegessé. Mindhárom főbb karakter egyéniség, kiket fűtenek saját érzelmeik, esendők, és néha még egészen önzők is. A közös cél miatt összetartanak, de bizonyos dinamikáknak muszáj sérülniük, amikor a különböző érdekek elsodródnak egymástól.
A szereplők nem kétbites díszletként működnek, döntéseik és cselekvéseik gyakran nem objektívek, és éppen ettől annyira életszagúak. Mert bizony sokszor van, hogy a sziklaszilárd meggyőződést, vagy a nagyobb jót felülírja a személyes kötődés, vagy egyszerű emberi érzelmek. A szereplők befogadása, értelmezése pedig az olvasón múlik. Walden nem rágja a szánkba a megfejtést, vagy saját ideológiáját, és az is lehet, hogy egész egyszerűen nem is létezik egyetemes igazság erre a történetre.
Számos könyvbéli esemény van, melyről nem írhattam a spoilerek elkerülése végett. Olyanok, melyek homályos említése is befolyásolná az olvasói élményt, pedig az eddig taglaltakan kívül sok baromi érdekes felvetés és egyéb téma jelenik még meg a kötetben.
Nem szeretnék köntörfalazni, szerintem A végtelen város Michael Walden eddigi legjobb írása. Kacérkodik a weirddel, miközben a fantasyból óvatosan kúszik át sci-fibe. Teszi mindezt kiváló érzékletességgel, és nagyszerű karakterábrázolásokkal. Aki szereti ezt a két zsánert, ne habozzon, nyugodtan ugorjon fejest ebbe a kalandba.
A recenziós példányt ezúttal is köszönjük Michael Waldennek, és a Metropolis kiadónak.