Véget ért az Andor második évada. Az ürességet, ami utána keletkezik, attól tartok, egy ideig semmi sem fogja betölteni. Sok mindent el tudnék mondani a Disney-féle Star Wars korszakról. Egyfelől ők idegenítettek el gyermekkorom egyik legmeghatározóbb világától. Az Ébredő Erő, az Utolsó Jedik és a minősíthetetlen Skywalker kora után teljesen elzárkóztam a messzi-messzi galaxistól. Egy ideig a videojátékokban találtam menedéket – a Star Wars Jedi: Fallen Order segített, ha jediként akartam kalandozni, míg a Star Wars Outlaws az alvilág mocskos világát tárta elém, sabacc kártya partikkal fűszerezve.
Se veled, se nélküled
A sokéves ellenállásom azonban megtört az Andor első évadával, hiszen a Disney érából a Zsivány Egyes volt a kedvencem. Szerettem, hogy a készítők megragadták a valódi lázadás esszenciáját, és annak kevésbé romantikus oldalát is bemutatták. Ezért is vártam kíváncsian az Andort, amely Cassian Andor történetét meséli el, a scarifi csatát megelőző időszakból.
Eleinte kétkedve fogadtam a sorozat ötletét. Ismét egy előzménytörténet, újra a Skywalkerek idejében járunk – gondoltam –, de kellemesen csalódtam. Tony Gilroy (Jason Bourne-széria), aki már a Zsivány Egyes utóforgatásában is kulcsszerepet játszott, most teljesen átvette a sorozat irányítását, és a lázadás egyik meghatározó alakjának hátterét bontotta ki, egészen a Yavinon megalakuló lázadó bázisig.
A birodalmi reszim árnyékában
Az események egy évvel az első évad történései után játszódnak. Brasso, Bix, Wil és Cassian a Ferrixen történtek után egy mezőgazdasági bolygón rejtőzködnek. Cassian épp egy küldetés miatt van távol Luthen megbízásából. A célja egy birodalmi TIE fighter prototípus megszerzése. A misszió balul sül el, és Cassiannal megszakad a kommunikációs kapcsolat. Eközben Luthen és Kleya egy politikailag kényes esküvőn vesznek részt, hogy Mon Mothma lányának kényszerházasságát is szemmel tartsák – ezzel hosszú évekre biztosítva a lázadás pénzügyi és biztonsági alapjait.
Az első három rész kiválóan érzékelteti a bizalmatlanságot, ami a lázadó sejtek között uralkodik. Ennek eredményeképpen Cassiant saját „szövetségesei” ejtik foglyul egy bolygón. Emellett Mon Mothma történetszála különösen megrendítő lánya feláldozása a lázadás érdekében.
A Mon Mothmat játszó Genevieve O’Reilly alakítása egy szavak nélküli táncjelenetben csúcsosodik ki. Ahol egy lelki összeomlásnak vagyunk tanúi, amelyben lánya házassága miatt érzett fájdalma fojtottan, de annál erősebben tör a felszínre.
Viszont, ha még ez nem lenne elég a sorozat egyik legmegrázóbb jelenetét is megkapjuk. Egy birodalmi tiszt hatalommal való visszaélését mutatják be, amikor Bixet megkísérlik megerőszakolni. Ez a sokkoló, de diktatórikus rendszerekre jellemző szituáció újra rávilágít a rendszer brutalitására, és az elnyomás mindennapjaira. Egyre világosabbá válik, hogy Palpatine uralma egyre mélyebbre nyúlik a galaxisban.
A Birodalom és a normalitás illúziója
Tony Gilroy ezúttal sem feledkezik meg a birodalmi oldal bemutatásáról. Dedra és Syril az első évad eseményei után immár egy párt alkotva folytatják harcukat a lázadók ellen. Kapcsolatuk jól példázza, azt hogy hogyan képesek emberek őszintén hinni abban, hogy a Galaktikus Birodalom elnyomó rezsimje képes csak rendet teremteni a káoszban.
Visszatér Krennic igazgató is, akit Ben Mendelsohn újfent hátborzongató precizitással formál meg. Jelenléte feszültséget csempészik minden jelenetbe, míg Dedra és Syril a végsőkig hűségesek maradnak egy rendszerhez, amely végül őket is elárulja.
A Ghormani-terv és a köré épített történet szál ékes példája annak, miként működik egy önkényuralmi rendszer. A félelemmel és manipulációval irányít, miközben saját embereit könnyen kicserélhető fogaskeréknek tekinti. Ritkán látni ilyen precíz bemutatását a fasisztoid rendszereknek. Őszintén a legjobban annak örülök, hogy ez a Star Wars univerzumán belül történt meg, ugyanis ezen témák mainstream közegbe való beemelésével egy kiváló fasiszta ellenes kiáltvány lehet a jövő és jelen generációinak.
A cél szentesíti az eszközt
Az évadban újra feltűnik Saw Gerrera, aki nyíltan alkalmaz radikális eszközöket a Birodalom ellen. Forest Whitaker ezúttal is karizmatikusan hozza az elszánt vezetőt, akinek elvei gyakran szembe mennek a lázadás többi szereplőjének megfontoltabb stratégiájával. Saw karaktere fontos kérdéseket vet fel a radikalizmus és pragmatizmus határáról. Bár csak korlátozott játékidőt kap, egy erőteljes monológban újfent nyomatékot ad a kompromisszumokat nem ismerő és radikális módszereinek.
Az utolsó három részben felgyorsulnak az események, megkezdődik a Zsivány Egyes közvetlen felvezetése. A karakterek véglegesen elhelyezkednek a galaktikus sakktáblán. Cassian végül a Scarifra vezető úton indul el, hogy beteljesítse a sorsát. A lázadók tanácsa kezdetben nem veszi komolyan a Halálcsillag fenyegetését, ez is jól mutatja az egység hiányát és a félelmet a birodalmi retorziótól.
Verdikt
A sorozatban megjelenő sorsok – Luthen és Kyle múltja, Maarva üzenete az első évad végén, a ghorman-i emberek kiállása és Wilmon, Bix, Cassian kitartása -, mind a lázadás lényegét és az abban vállalt személyes veszteségeket hangsúlyozzák. Cassian karaktere például látványos fejlődésen megy keresztül az első évadbeli énjéhez képest. A piti tolvaj melókkal lavírozó túlélőből egyre tudatosabb vezetővé válik, akinek döntései már nemcsak önmagát, hanem a lázadás sorsát is befolyásolják.
Az Andor második évada egy fasiszta rendszer működését bemutató kiáltvány. Bár az időkezelés és az évek közötti ugrások néha megnehezítik a történet követését, a politikai thrillerként is kiváló sorozat egészen egyedi színfolt a Star Wars univerzumon belül. Árulás, ármánykodás, önfeláldozás, mindezt fénykardok nélkül. Tony Gilroy és csapata olyan mélységet adott a lázadásnak, amilyenre eddig aligha volt példa a franchise történetében. Ezekután teljesen másképp fogjuk nézni arra, ahogy Luke-ék elindulnak a Yavinról a Halálcsillag ellen.