A felfedezés az egyik kedvenc játékmechanikám. Ha sikerül eltalálni az összetevőit, képes órákra behúzni egy ciklusba, ahol addig nem nyugszom, amíg teljes egészében át nem fésültem a térképet. Ezért áll olyan közel a szívemhez a Resident Evil-széria, és ezért voltam képes elviselni a Genshin Impactot is egy bő éven keresztül. (Pedig alapvetően szívesebben járnék napi szinten prosztatavizsgálatra, minthogy gacháznom kelljen). A felfedezés helyet kap szinte minden nyílt világú címben, túlélőjátékban vagy horrorban, de időnként központi elemként is szolgálhat. Jó pár olyan alkotással találkozhatunk, amely egyszerűen csak ledob egy idegen bolygón, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megismerjük a titkait. Erre épített például a Journey to the Savage Planet vagy a The Gunk is, és ide sorolható a Creatures of Ava is. És ahogy a két említett bajtársánál, úgy itt bebizonyosodik, hogy bár szórakoztató a felfedezés, de önmagában nem ellensúlyoz egy középszerű játékmenetet.
Bolygó-bolygatás
Vic egy expedíció tagjaként érkezik az Ava nevű bolygóra, hogy segítsen megmenteni a planéta létformáit. Avát ugyanis egy agresszív fertőzés fenyegeti, amely vaskos indáival befonja az egész vidéket. A lények, akiket benő, mind kifordulnak magukból, és teljesen megvadulnak. Vic célja, hogy kis robotok segítségével minél több állatot mentsen meg, és szállítson fel űrhajójukra, a BioArkra, ahol menedéket lelhetnek. Rázós földet érése után szinte egyből találkozik a bolygó értelmes fajával, a Naamokkal. Természetesen őket is megpróbálja meggyőzni, hogy hagyják el a lakhelyüket, és meneküljenek az általuk csak Hervadásnak hívott fertőzés elől. Meglepetésére azonban a Naam nép moccanni sem akar.
Egyedül egy hóbortos régész-történész támogatja, aki a Naamok előtt ott élő civilizációt kutatja. Az ősi kultúra a jelek szerint tudott bánni a mágiával, és egy ereklye segítségével kordában tudták tartani a Hervadást. Vic rá is talál a varázsbotra, amely úgy tűnik, a makacs őslakosok megmenekülésének kulcsa lehet. Előbb azonban be kell járja az egész vidéket, meg kell erősítse botjának képességeit, és össze kell hívja a Naamokat, akik több elszigetelt közösségben élnek. Közben evakuálja az állatokat, egyre jobban megismeri a helyi szokásokat, és talán arra is választ kap, védencei miért nem akarnak egy tapodtat sem mozdulni.
Nem túl takaros takarítás
Ahhoz, hogy Avát apránként megtisztítsuk a fertőzéstől, és hogy a saját utunkat is egyengessük, a Hervadás gumóit és virágjait kell célba vennünk. Ez a feladat általában elég primitív: valahogy odajutunk, célba vesszük a botunkkal, és már húzódnak is vissza az öles indák. Ez persze alapvetően egy remek érzés. Nagyon hasonló ahhoz, amit például a Kena: Bridge of Spirits is tudott. A vidék apránkénti megtisztulása kielégítő, még ha itt nem is lesz olyan léptékű a sikerélmény, mint a Kenában. Sokkal inkább léleksimogató lesz az, amikor a játék címszereplőit gyógyítjuk meg. Már ami a végeredményt illeti, mert maga a folyamat messze van a szórakoztatótól.
A harcrendszer lényegében ugyanabból áll, mint a “takarítás” többi része. A botunk energiasugarát addig irányítjuk az ellenfelekre, míg el nem fogy az életerejük, és már nem akarnak többet a torkunknak ugrani. Ez kifejezetten gyorsan meg tud fáradni. Mivel minden összecsapás abból áll, hogy slagozzuk az ellenfeleket, nagyon hamar bele tudtam fásulni. Persze lesz néhány plusz képességünk, amivel meg lehet toldani a gyógyverekedést. Magasba emelhetjük vagy megfagyaszthatjuk az acsarkodó ellenfeleket, esetleg pajzsot applikálhatunk magunkra. Bizonyos állatok pedig immunisak a sima energianyalábra, és egy plusz löketet is igényelnek, mielőtt a Hervadás karmai lazulnak rajtuk. De ez nem változtat azon, hogy az összecsapások körülményesek és lassúak. Minél több ellenlábasra ráirányítjuk a sugarat, majd addig térünk ki a támadásaik alól, amíg el nem fogy az életük.
Ezt tovább lehet turbózni a túltöltés lehetőségével, de itt csak annyi történik, hogy egy rövid időre gyorsabban szipkázzuk ki a fertőzést. Vagyis gyorsítunk egy mesterségesen lassú és érdektelen folyamaton, hogy mégse hulljon ki az összes hajunk a végigjátszás végére. Sajnos az alapélményt nem változtatja meg, csak rövidít a szenvedésen. Mert ki hitte volna, hogy egyetlen gobot lenyomva tartani, majd utána csak elugrálni a támadások elől nem egy lelkesítő tevékenység.
“Terelgeti nyáját, fújja furulyáját”
Ha viszont már túl vagyunk a pucoláson, a Creatures of Ava egy nagyságrendekkel hívogatóbb játékká válik. Minden Naam törzs területén tanulhatunk egy dallamot, amit ha elfurulyázunk a helyi faunának, azok követni fognak minket. Ha mi gyógyítottuk meg őket, akkor egyből követik a muzsika hangját, ám ha egészséges, de vad állapotban találunk rájuk, akkor előbb meg kell győznünk őket. Énekelnek egy pár hangból álló dallamot, ezt pedig nekünk viszonozni kell a furulyán. Annak sem kell félnie, akinek nincs abszolút hallása, az állatok feje felett kijelzésre kerül, melyik hangokat kell lejátszanunk. Ezután már csak meg kell jegyeznünk a szekvenciát, és a ritmusra is odafigyelve előadni.
Ha sikerült megszelídíteni a kisebb-nagyobb lényeket, és mi vagyunk Ava Hófehérkéje, az állatok felett át is vehetjük az irányítást. Mindegyik jószágnak van néhány tulajdonsága, ami a hasznunkra válik. Van, aki repülni tud, más a kis odúkba fér be. Valaki a föld alól tud erőforrásokat kitúrni, valaki pedig hidakat tud leereszteni. A nagyobb teremtmények akár falakat is betörnek nekünk, a kismadarak pedig platformként szolgáló virágokat nyitnak ki. Így pedig plusz zsákmányt szerezhetünk, megnyithatjuk az utat az evakuáló robot felé, vagy akár a saját továbbhaladásunkat is elősegíthetjük. Azért mielőtt nagyon lelkesen felpostázzuk a környék összes élőlényét, érdemes meggyőződni arról, hogy nem hagytunk-e ki valami, mert könnyen kizárhatjuk magunkat néhány apróságból.
Egyszerű, de… egyszerű
A fauna szolgálatai ugyan színesítik a játékmenetet, nagy megfejtésekre kár számítani. Kettő, maximum három delikvens “megszállása” bőven elég a legkomplexebb feladványra is. Pár kaput megnyitunk, egy-két platformot aktiválunk, Vickel kilövünk egy virágot, és már meg is vagyunk. Mondjuk ennél több bonyodalomra egyébként sem kell számítani a Creatures of Ava pályáitól. Bár puzzle platformerként sokkal értelmezhetőbb, mint akció-kalandként, ugyanazt a pár fogást fogjuk rotálni. A botunk képességeit vethetjük be platformok megemelésére, mozgásérzékelő kapuk befagyasztására, vagy egy pajzs alatt vészelhetjük át a mérgező gombák tüdőnket érő támadását. Az extra védelmi réteg pedig a virágokat is boríthatja, az ellenszer pedig ugyanolyan egyszerű.
Ez a szisztéma csak ritkán izgalmas, amikor frekventáltan kell váltogatni a képességeket, de alapvetően egy kulcsrendszerré alakul át. Megszerezted a megfelelő fejlesztést? Ha igen, átmehetsz, ha nem, ne is álmodj róla. Játékélményben már nem számít olyan sokat. De ha laposak a harcok és egyszerűek a feladványok, akkor mi tartja bent a játékost a történet végéig? Nos, leginkább a már említett felfedezés. A fő mozgatórugó, hogy minél több területen minél több aranyos állatkát gyűjtsünk össze, és minél több festői helyszínen forduljunk meg. Minden más csak egyfajta helykitöltés, hogy mégse csak úgy tét nélkül kolbászoljunk Ava felszínén.
“Relax, take it easy!”
Ez pedig alapvetően remekül működik. Ava gyönyörű és hívogató. Ugyan a grafika stílusa nem igazán eredeti vagy lenyűgöző, a színpompás környezet így is rabul tud ejteni. A látványtervezés elsőrangú, tényleg szívesen térképeztem fel az ősi romokat, a dzsungel mélyét, a sivatag homokviharait vagy a sötét barlangrendszereket. A változatosság és a hívogató, megnyugtató hangulat egy ideig rábír arra, hogy Ava minden zugát bejárd, hiába nem kapsz sem szellemi, sem mechanikai kihívást. A fúvósokra építő, és a játékmenetbe is erősen beépülő aláfestő zene pedig még relaxálóbbá teszi az élményt. Ilyen szempontból egy fokkal érthetőbb is, miért nem mélyült el úgy a Creatures of Ava. A célja ugyanis inkább az, hogy egy kellemes, pihentető ciklusban tartson benne.
És így már majdnem elég motivációnk lesz arra a szűk 10 órára, hogy megismerjük az összes állatfajt, postázzuk őket az űrbe, és minél több információt gyűjtsünk róluk. Ezt alapvetően úgy érhetjük el, ha lefotózzuk őket, majd különböző kutatási feladatokat végzünk el. Ilyen például adott számú lény meggyógyítása, megsimogatása vagy a képességeik használata. Ha ezeket teljesítjük, egyre több információnk lesz rólunk az Avapediában. Mondjuk enélkül is érdemes őket megmenekíteni és megcirógatni, mert egytől egyik rendkívül aranyosak. A legnagyobb vadállatok is kezesbárányokká válnak, és a kőszíveket is meglágyítják.
Akinek még ez sem lenne elég, az megkeresheti az előző emberi expedíció bázisait plusz háttértörténetért, vagy kutathat különböző elrejtett fejlesztések után. Ezek sokszor egy-egy kisebb puzzle mögött rejtőznek, és az életerőnket, staminánkat vagy a hátizsákunk kapacitását turbózzák. Aztán találhatunk lefotózandó harangokat, ősi szobrokat, vagy meditációs pontokat, ahol egy kicsit furulyázhatunk.
“Fogd a két kezem, úgy mint régen”
Papíron tehát egy csodaszép játékot kapunk könnyed, de érdekes felfedezéssel. Csak ahogy a látvány mögött ott van egy indokolatlanul meg-megröccenő teljesítmény, úgy a barangolás is rejt némi kiaknázatlan potenciált. A fotózás egy túlságosan szimpla, jelentéktelen mechanika lett, ahol gyakorlatilag csak zoomolni tudunk. A gyűjtögetni valók hosszú távon nem igazán izgalmasak. A helyiektől kapott mellékküldetések ugyan szórakoztatóak, de mindegyik kimerül abban, hogy menj el valakihez, és beszélj vele. Esetleg elküldenek összeszedni valamit, és ha elég jó kutya voltál, jutalomfalatként kapsz pár új sornyi dialógust.
Így pedig egy idő után arra jöttem rá, hogy szükségem van a főküldetések szamárvezetőjére. A feltérképezendő pontok messze nem annyira érdekesek, hogy egymás után rángassanak magukhoz egy véget nem érő láncolatban. A feladványokat harmincnégy kupica kevert után is meg lehet fejteni, a jutalmaknak pedig nincs valódi értéke. A képességfa ugyanis ingerszegény, és érdemben nem változtat a játékmeneten, másra pedig nem is nagyon van szükségünk játék közben. A Creature of Ava tehát nem tud hosszú távon is magával ragadni, és így a kitartó küldetésjelző lett a támaszom. Ez egy felfedezés-orientált játéknál nem egy jó előjel.
Mentésmentes menet
Még szerencse, hogy a sztori maga a Creatures of Ava legerősebb eleme. A Naam nép kultúráját szépen kidolgozták, és egy egyedi, érdekes életfilozófiájuk van. Ebből ered a konfliktusok nagy része is, de a humor nagyja is innen indul ki. A Creatures of Ava időnként kifejezetten szellemes, az emberi és Naam kultúra különbségei, vagy csak néhány bizarr mellékmisszió nagyon is szórakoztató tud lenni. A karakterek is önmagukban viccesek, a visszatérő poénok pedig nincsenek túltolva. Tehát nagyon ötletesen lett megalkotva Ava múltja és kultúrája, és tényleg motivál a bolygó megmentésére.
Más kérdés, hogy mennyire van szükség erre. A Creatures of Ava a megmentő-szindrómát járja körbe, a mások kultúrájának meg nem értését. Vic nagyon emberien gondolkodik, és eleinte tökéletesen érthetőek is a tettei, de lassan mind neki, mind nekünk rá kell döbbennünk, hogy a helyzet messze nem ilyen egyszerű. A végső üzenet elgondolkodtató, a lezárás érzelmes, és remekül rímel Vic múltjára is. Nem mondom, hogy nincsenek sablonos elemek a történetben, de így is a fő hajtóereje tud lenni a játéknak. A gyönyörű rajzfilmes átvezető animációk pedig csak hab a tortán.
A Creatures of Ava tehát egy aranyos, kedves, de eléggé ingerszegény játék. A harcrendszere lapos, a platforming minimális kihívást ad, alig van benne valami, ami sikerélményt jelent. Így a felfedező kedv is visszaesik, hiába a gyönyörű planéta és az azt benépesítő cuki állatok. A furulyázás ötletes, a mellékküldetések humora felfrissítő, és a központi narratívára sem lehet panasz, de így sem tudom mindenkinek ajánlani ezt a játékot. Game Passból megszerezve már más tészta, mert alapvetően tényleg egy megnyugtató és hangulatos címről van szó, de nem szabad tőle semmivel sem többet várni.