Nyilván velem van a probléma, meg sem próbálom tagadni. Az októberi #HorrorHónap alkalmából végigrágtam magamat az összes eddig megjelent Halloween filmen, és hiába voltak emlékezetes és kifejezetten kínos pillanatok is a 10 rész alatt, képtelen voltam megszeretni ezeket az alkotásokat. 40 év távlatából nehéz megmondani, miért vált ekkora kultikus alapművé a Halloween-sorozat, de Michael Myers nélkül nem tudom, hogy életképes maradna-e mint filmalkotás. 2018-ban tizenegyedjére is eljött halloween estéjén a maszkos Myers a konyhakésével, és már nagyon nehezen hozott lázba.
[h]Negyven év sok idő[/h]
Az új Halloween kukázta az összes eddigi részt az első kivételével. A ’78-as eseményeket követően Michael negyven évig fogságban volt, de mit ad Isten, másik fegyházba való szállítása közben kiszabadul és ősi ellensége, Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) felkeresésére és megölésére indul. Szótlan hősünk maszkot és kést ragad, majd megkezdődik a haddonfield-i lakosság tizedelése. Ugyanakkor Laurie sem tétlenkedett; poszttraumás stressz szindromája és paranoijája miatt folyamatos készültségben állt, hátha valamikor visszatér az emberfeletti képeségekkel rendelkező pszichopata.
Az utóbbi pár sort sikerült elég izgalmasan tálalnom, de az igazság az, hogy a film feléig megint nem történik semmi. Megkapjuk a főbb szereplőket, akik szerencsére nem kétbites idióták, és nem a “valami hangot hallottam, kimegyek bugyiban a sötétben” módon lavíroznak, s hunynak el. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy egész jól volt megírva a film, és a szereplők is életszerűnek hatottak. Egész egyszerűen számomra maga a recept nem hordoz feszültséget, vagy izgalmat. Ezt a 78-as első résznél vígan elnéztem, de a másik tíznél már egyre kevésbé voltam toleráns. Értem, hogy a lassú építkezés, és feszültségkeltés a cél, de én úgy tűnik immunis vagyok rá – legalábbis ebben a formában (a Valami követtől még mindig rémálmaim vannak).
[h]Halloween éjszakája[/h]
Öröm volt a visszatérő Jamie Lee Curtist látni, ahogy lubickol paranoid szerepében. Illetve nemezisét is eredeti színésze formálta meg, bár nyilván nem sokat láthattunk Nick Castle fizimiskájából maszk nélkül (illetve James Jude Courtney nevű színész is a gyilkos maszk mögé bújt). Ha már a szereplőknél tartunk; simán az összes Halloween közül itt voltak a leghihetőbb karakterek. Ami kicsit szemet szúrt, az a láthatóan 16 évesnél idősebb Andi Matichak (aki valójában 24 éves), aki Laurie unokáját, Allysont alakította. Egyértelműen kirítt, hogy nem középsulis a lány. És tisztában vagyok azzal, hogy legtöbbször jóval idősebbek játszák a fiatalabb szerepeket is, de itt most kicsit jobban kilógott a lóláb.
Úgy is meg lehet nézni a 2018-as Halloweent, ha nem láttátok a korábbi részeket. Még az elsőt sem kell feltétlen megnézni előtte, mert kicsit szájbarágósan, de elmagyarázzák a nézőknek a ’78-ban történteket. Annak ellenére, hogy nem kötnek szép emlékek a többi tíz alkotáshoz, nagyon tetszettek a gimmick-ként szolgáló kikacsintások és utalások a korábbi részekre. Volt belőlük dögivel, de mégis a legszimpatikusabb dolog az volt, hogy saját magára is képes volt reflektálni, és jellegzetes jeleneteket “lemásolni” a négy évtizednyivel ezelőtti alapanyagoból, és kicsit kicsavarni azokat.
Amiről még mindenképpen szót akartam ejteni, az a zene. Kétségtelen, hogy John Carpenter zongoraszólamai képesek atmoszférát teremteni, de itt még többről volt szó. A klasszikus Halloween-téma többször is felcsendült, amit egyébként nagyon imádok, és ilyenkor képes volt néhány pillanatra berántani a film. Illetve akadnak még fullba tolt giccses gitárbehúzások, amik egyszerre röhejesek és ultra menők. De összességében bennem a zene hagyott egyedül maradandó emlékeket. Nagyon jól passzoltak a dallamok a jelenetekhez, szereplőkhöz.
[h]Verdikt[/h]
Összességében tehát nem ez a Halloween fogja megváltani a sorozatot, de érdemben egyértelműen többet nyújtott, mint Busta Rhymes (mély sebek). Valóban talán ez az egyetlen olyan Halloween film, amit érdemes az első két rész után még megnézni. Van eleje, van vége, a szereplők nem égetnivaló bolondok, és a biodíszlet-statiszták is valamennyi értelemmel rendelkeznek, mielőtt végleg eltávoznak az élők sorából. A zene fantasztikus és a látványra sem lehet panaszunk. A néhány jobb pillanatot, jelenetet már az előzetesben lelőtték annak idején, így nem tudtak a meglepetés erejével hatni. Myers ezúttal nem uralta a képernyőt, nem volt meg a szokásos tekintélye. És mint horrorfilm, számomra szinte egyáltalán nem működött.
De a Halloween-kultuszhoz mindenképpen hű volt, ami piros pont. Fogalmam sincs, hogy kinek tudnám ajánlani megnézésre, és kinek nem. Jó is, meg nem is; voltak jobb és kevésbé jobb jelenetek, Jamie Lee Curtis remek volt, de valahogy mégsem állt össze bennem ez az egész. Jó omázs a Halloween-sorozathoz, de aki nem rajongója, nem biztos, hogy megtalálja számításait. Hogy lesz-e folytatás, azt ezen a ponton nem tudnám megmondani, de ha már 11 rész kijött 40 év alatt…